Őssejt levétellel kapcsolatos vélemények (beszélgetős fórum)
"Sokan drágállják, pedig van részletfizetési lehetőség, és van aki inkább a fél millió forintos plazmatévét veszi meg. Arra van, az őssejtre nincs"
Magánügye…
Magával az eljárással, a felhasználásával nincs összefüggésben...Szerintem kár volt ez a mondta.
Morrissal értek egyet, hogy még a tudomány is sötétben tapogatózik-e téren. Nem hallani annyi kiugró esetről, ahol őssejt kezeléssel gyógyítottak volna.
Mindkét lányomnál felajánlották a levételt. A nagyobbik 2006-ban született, a kicsi 2007-es. Volt olyan lehetőség, hogy 130 ezerét leveszik, és évente (20 évig) 15 ezer ft tárolási díjat kell fizetni. Nálunk nem a pénz számított. Én már akkor is sokszor hallottam több orvostól is, amire nemrégiben rájöttek a genetikusok, hogy sok a fehér folt e téren és így kockázatos belevágni az őssejtbeültetésbe. Kárt is okozhat (Ugyanúgy fejlődhet belőle daganatos sejt, mint ép. Ezt nem lehet szabályozni.), nem csak pozitív hatásai lehetnek.
Mindezek ellenére gyorsan fejlődik az orvostudomány, előfordulhat, hogy éveken belül találnak megoldást erre a problémára is, biztos, hogy hasznos. Viszont már felnőtt emberi csontvelőből is sikerült kivonni olyan őssejteket, amelyekből csaknem bármely szövet sejtjei kifejlődhetnek, így nincs szükség a tárolásra.
Volt már erre fórum, de hamar kihalt, kevesen vágnak bele.
Mi is tavaly levetettük a köldökzsinórvért, kifizettük, nagyon jól sikerült a levétel, megkaptuk az eredményt, minden rendben a mintával, és 67.5 kg-ig lehet igénybe venni, ez nagyon bíztató, ugyanis ez egy felnőtt ember súlya, én még most sem értem el, a férjem is alig lépte túl, valahogy megnyugtató, hogy van. Soha-soha ne legyen rá szükség. Kaptunk egy listát is arról, hogy milyen betegséget lehet vele eredményesen kezelni, mire ajánlott, mire nem. Remélem egyikkel sem fogunk találkozni az életben. Azt is mondták, hogy korlátlen ideig tárolható, amíg fizetjük a tárolási költségeket.
És épp az a pláne benne, hogy más családtagnak is használható elvileg. Gondolom ez esetben még további kivizsgálás is szükséges. Egy nagyon jó orvos ismerősöm szintén azt mondta, szerinte van értelme, ha neki még lenne alkalma, ő is megcsináltatná.
A levétel Szlovákiában játszódott le, egy vidéki lepukkant kórházban, csapnivaló egészségüggyel, hiányos személyzettel stb. . . ugye nem kell részletesebben ecsetelni? Mindez 825 EU-ért, évi tárolási költség azt hiszem 30 EU körül. Ennyit valahogy mindig kinyögünk. Mindenki jól gondolja meg, érdemes-e, mert 5-6 éve még nem is volt rá lehetőség.
Szia!
Mi most várjuk a második babát, és Mi is gondolkodunk, gondolkodtunk, hogy levetetjük.
Annyira még nem jártam körül a dolgot, de a pozitív dolog, amit eddig olvastam, hogy akár segíthet is ha baj van...Akár...
Ami nem a levétel ellen szól, de elgondolkodtató, hogy súlyhatárok, (és ha jól emlékszem életkor is) meg vannak határozva, hogy meddig lehet használni. Van ahol 20kg, de pl. találtam egy Szlovák céget ahol állítólag 65 kg-ig használható fel. Kérdés, hogy most tényleg vagy csak úgy mondják. Vannak olyan betegségek, ahol a saját őssejt sem segít, csak a testvérnek, vagy a testvéré...
Nem tudom, még hogy, hogy döntünk, de nehéz. Kitudja merre halad az orvostudomány...Lehet nem is ezzel a módszerrel fognak gyógyítani.
További ajánlott fórumok:
- Mi a véleményetek, tapasztalatotok a "non-stop" szülőkkel kapcsolatban?
- Mi a véleményetek egy 15 éves lány és egy 35 éves férfi kapcsolatáról?
- Segítsetek véleményetekkel!! Válságban van a 22 éve tartó kapcsolatom!!
- Egy kis pitbullt ajándékoztam a tizenegy éves kislányomnak, kinek mi a véleménye ezzel kapcsolatosan?
- Mi a véleményetek a lapraszerelt (otthon összeállítandó) bútorokkal kapcsolatban?
- Nespresso kapszulás kávégéppel kapcsolatos vélemények