Orrmandulaműtét kisgyereknél (beszélgetés)
Az én fiam sem emlékszik rá:)
Nem volt rosszul utána és csak egyet kellett a kórházban aludnia. A műtét után 2 nappal már rendesen evett.
A fiamnak 3 évesen vették ki a torok és orrmanduláját is. Állandóan beteg volt. Betegen műtötték, mert az állandóan gennyes mandulája miatt nem tudott meggyógyulni. A műtét előtt bevásároltam neki a tavaszi rucikat, cipőket, de nem tudta hordani azokat, mert a műtét után 1 hónap alatt sokat nőtt a lábával együtt. A mandula kivétele óta évente egyszer beteg, max. kétszer. Tehát már nem az volt, hogy 3 nap ovi 2 hét otthonlét.
Ha rendesen kiveszik a manduláját, akkor nem fog visszanőni. Nem lesz semmi gond és jobban lesz, nem lesz annyiszor beteg:)
Kisgyerek szinte fol se veszi!
3 evesen vettek ki mindkettot, semmi rosszra nem emlekszem.
Köszönöm szépen. :)
Én nem tősgyökeres zalai vagyok, Bp.-ről költöztünk ide 1,5 éve (a férjem idevalósi). Eredetileg Bács megyei lány vagyok... :)
A pozitív vélemények vannak egyelőre túlsúlyban, de azért elgondolkodtató mamuci55 tapasztalata.
Zalaegerszegen élünk, itt a legjobb orvos fogja műteni, reménykedek benne, hogy nem lesz "műhiba". Arra engem is felkészítettek, hogy nagy valószínűséggel visszanő a mandula.
Igazából én vártam volna még egy kicsit a műtéttel, de egyrészt a gyakori fülgyulladás miatt indokolt a mostani műtét, másrészt pedig szeptemberben dolgozni kezdek, ráadásul egy új munkahelyen, reményeim szerint így majd nem kell folyton táppénzen és szabin lennem a beteg gyerekekkel. Ha az menne, ami ebben az évben, akkor egy hónapban kb. 2-3 hetet lehetnék velük itthon, annyit betegek...:(
Köszi a választ.
Nem annyira a műtéttől tartok (bár egy 2 éves gyereknek még nehéz elmagyarázni, mi történik vele), hanem attól, hogy nem fog javulni a helyzet.
Azt szeretném tudni, milyen eséllyel javul a helyzet műtét után a folytonos betegeskedések terén. 2 éves pici fiam 1 éve szinte folyamatosan beteg, az összes létező betegséget elkapta, ami éppen forgalomban volt, hozzáteszem a bátyja ősszel kezdte az óvodát, így mindent hazahordott.
A megnagyobbodott orrmandula miatt horkol, nehezen kap levegőt, de a legnagyobb problémát a betegségek és az állandó nátha okozza.
Aki hasonló problémákkal küzdött és a gyermeke átesett a műtéten, ossza már meg velem a tapasztalatait, legyen kedves!
További ajánlott fórumok:
- Segítségeteket szeretném kérni!!!Hogy a fenébe kell úgy bevásárolni, hogy hónap végén is maradjon? 4 fős család, két kisgyerekkel!
- Miért puszilják szájon a kisgyerekeket?
- Elhagyva kisgyerekkel.
- Új kapcsolat kisgyerekkel
- Hogyan szoktassuk le a kisgyerekünket, hogy ne a szülővel aludjon, hanem egyedül?
- Milyen fajta kiskutyát ajánlanátok családi házba, 2 kisgyerek mellé, ami középtermetű?