Nem mondhatom el senkinek... (beszélgetős fórum)

Iszonyatos düh, amit érzek ilyen történetek után :( anya vagyok én is és kevés dologtól félek, de ettől nagyon, hogy a gyermekem molesztálják.

Kívánom tiszta szívből, hogy boldogságot találd meg :) az pedig, hogy ezt elmond a férjednek a te döntésed.

Üdv. Ivi

Hallod, te ma csak úgy sziporkázol!

" el kellett volna mondanod..." nem gondolod, hogy ez a múlt?

Nyugtass meg, hogy csak megcsúszott a kezed, mikor ezt írtad!

Sziasztok!

Köszönöm a sok pozitív hozzászólást, nagyon jól esik mind! :) Sokat gondolkozom én is, hogy elmondam e a Vőlegényemnek vagy se. Nem tudok dülőre jutni vele, félek hogy másképp fog rámnézni, sajnálni fog és az biztosan tönkre tenné a kapcsolatunkat.

Köszönöm, hogy megosztottad velünk a titkodat :(

Állatabb az állatnál is, az sem tesz ilyet!

kívülállóként könnyű ezt mondanom, de szerintem beszélned kellett volna róla, mert így a pasi bárkivel megtehette még

de ha úgy döntöttél, hogy nem akarod elmondani senkinek, szíved joga. én nem gondolom úgy, mint itt a többség, hogy a vőleményednek is mindenképpen el kellene mondanod. akkor mondd el, ha úgy érzed, hogy el kell mondanod

a vőlegényéről beszélünk, abban se bízzon,

összeköti vele az életét,az nem egy bizalmas viszony?

soha sem tudni hogy milyen helyzetben kerül megint felszínre a régi borzasztó emlék, és akkor már okozhat kettőjük között problémát

én változatlanul azon a véleményen vagyok, ha őszinte ez a szerelem és miért ne lenne az, ha összeházasodnak, akkor meg kellene osztani ezt a vőlegénnyel

és ha netán, amit nem hiszek, rosszul reagálna akkor nem szereti igazán

azta!!!! sajnálom! Nagyon pici voltál!!

most milyen jó dolog, h merünk erről írni, nem?

állítólag sosincs késő...

Velem is történt hasonló, lightosabb formában. Én 28 évesen kezdtem rá komolyabban emlékezni, mert rájöttem, h valami nincs rendben, és keresni kezdtem az okát. Hála Istennek elkezdtem róla beszélni, mert egyszerűen eljött az a pont, h kiszakadt belőlem. 37 évig nem volt komoly kapcsolatom, és mindenféle terápiának köszönhetően nagy nehezen végre bizalmat adtam egy férfinak, és neki is elmondtam a történetet, h tudjon hova rakni.

Erről beszéljen mindenki, sok lánnyal megesik, ismerek párat, és sajnos aki nem dolgozza fel, nem veszi komolyan, az nem mer párkapcsolatot létesíteni..

De szívből gratulálok Neked!! Érezd jól Magad!!! :)

Velem hasonló történt avval a különbséggel,hogy 6 éves voltam és kb 10-12 évvel idősebb fiú molesztált rendszeresen iskolába menet amig el nem költöztek.

Soha nem tudtam feldolgozni,a kapcsolataim rövid idő után mindíg megszakítottam.

Soha senkinek nem mondtam el,hogy ezért választottam az egyedül létet.Hatvanon túl ma már tudom lehetet volna más az életem, ha mertem volna beszélni és segítséget kérni.

Iszonyat!

Dögölne meg az összes ilyen barom állat!

Úgy őszintén ezzel hogyan tudna bárki is visszaélni...?

Van amivel persze óvatos az ember. De itt most nem egy buta és álszent barátnő a kérdés hanem az akivel leélné az életét. Kivel legyen őszinte az ember ha nem vele?

Sajnálom hogy sokat csalódtál. Ez egyébként nagy dilemma. Sokat őrlődtem én is mire kiböktem.

Igazad lehet, bár nem vagyunk egyformák, a férfiak sem, és ki tudja, hogyan reaálna a fórumindító vőlegénye?

Fogalmam sincs, hogy mi a helyes, de azt már tapasztaltam, hogy csak azzal nem lehet visszaélni egy esetleges összeveszés, harag során, amit nem tud a másik.

Lehet, hogy nekem vannak rossz tapasztalataim, de én bizony nem bízok senkiben, sem a megértő reakciókban, mert az is csak addig tart, ameddig lángol a szerelem.

11 évesen kellett volna intézkednie? Komolyan gondolod?

Szerintem jobb, ha elmondja a párjának. A következményei érezhetőek lesznek a későbbiekben is, jobb, ha tudja a férfi, mi miért van.

Szerintem sem szabad elmondania senkinek sem, főleg nem a párjának.

Párját is nagy lelki megrázkódtatás érné, és még segíteni sem tudna. Vannak dolgok, amiket magunkban kell tartani. Akkor kellett volna intézkedni, hogy az a szemétláda megkapja a büntetését... de legalább az élettől megkapta!!!

Egyetértek. A párod - ha eddig megértő volt - az előzményeket ismerve még megértőbb lenne.

A szüleid - ennyi idő után, érzelmi/családi szálak miatt is, és főleg, hogy az a disznó sem él már, és halottról jót, vagy semmit - talán el se hinnék. :(

Kívánom, hogy légy boldog! :)

Egész délután ez a történet járt a fejemben. Jaj, jaj és százszor jaj! És: MIÉRT? Miért nem sikítottál, kapálóztál, menekültél? Miért nem mondtad el akkor és ott a szüleidnek? Miért nem volt annyi bizodalmad édesanyádban??? Miért? És az benne a rohadtélet, hogy már vége, ezt Te kaptad, ezzel kell együtt élni, ez a Te részed és nem csak akkor és ott és még számtalanszor újraéled, de átéled majd akkor is, ha majd lepereg előtted minden. Ha leporolod a válladról az életet, a mindent. Akkor és ott majd még egyszer és sokkal de sokkal felfokozottabban. Ezzel kell szembenézned. Isten megfizeti a tettet, nem a rákkal, hanem az örökkévaló állapottal, amibe került ez az ember, de ez senkinek nem vígasz, még Neked sem.

Mindenképpen menj el szakemberhez gyógyulni. Vagy lelkipásztorhoz. Vagy a párodhoz. A részed. Aki nagyon szeret és akit Te választassz társadul, az érdemel annyit, hogy ezt a nagyonlényeges dolgot tudja rólad.

Én is elmondtam a nagyonlényeges dolgokat a társamnak. Fontos, mert sokmindennek az eredője. A mozgatója. Még akkor is, ha csak lappangón, de ott van. Sajnos nem lehet sem elfeledni, sem kizárni, csak valami olyan módot kell találnod, ahogyan többé-kevésbé fájdalommentesen tudsz majd együtt élni vele.

Nagyon nagyon... ezerszernagyon sajnálom.

Le a kalappal hogy ilyen erős vagy és ilyen jól tudod idővel kezelni a dolgot. Az a mocsokláda megkapta amit érdemelt!!!

Nos, én se mondanám el mint ahogyan nem is tettem a magam kis tragédiáját, de a páromnak elmondtam, mert fontosnak tartottam hogy tudjon róla (részemről gyökeresen megváltoztatta a férfiak iránti hozzáállásom az eset) de a szüleim, nagyszüleim nem tudtak róla. Most már csak anyukám él a családomból így ezt megtartom tőle. Nem akarom hogy büntesse magát, mert tuti kihozná hogy az ő hibája. Féltem és szeretem így megkímélem.. Szóval teljesen megértem a dolgot, de a párodnak lehet jobb lenne ha elmondanád (ha össze akarod kötni vele az életed akkor pláne)

Sajnálom:(

Őszintén kívánom, hogy ezután csak boldog legyél!