Nem kellesz eléggé (beszélgetős fórum)

Jelenleg pont ebben a cipőben járok 14 év 2 gyerek negyedrészt felújított de még lakhatatlan ház mellett 🥺☹️

Nem tudom és nem akarom elengedni rendbe szeretném hozni.

Nem tudom miért regisztráltam itt.. talán csak szerettem volna kiírni magamból a cikázó gondolataimat.. azt mondják ez segít, és minél többször adod ki ha fáj annál könnyebben feldolgozod, esetleg átlátod a problémákat főleg ha értékes visszajelzéseket kapsz vissza.

A történet hétköznapi, de mivel a sajátom nekem nagyon különleges. Úgy éreztem 4 éve és 2 hónapja megismertem azt a férfit akivel szeretném leélni az életemet. Mikor először megláttam kipattant a szikra, és szerencsére ez viszont is így volt. Sokat beszélgettünk, randiztunk és kialakult a szerelem. Az első év fantasztikus volt együtt, sokat mentünk együtt programozni, vacsorázni, sétálgatni, utazni. Összeköltöztünk, egymáshoz "szoktunk", szinte súrlódás mentesen éltünk, kisebb viták voltak, de ezek apróságok. Én nem vagyok már fiatal 35 vagyok, már a kapcsolat elején mondtam páromnak hogy lassan szeretnék babát. Ő nem zárkózott el, mondta ő is szeretne de most még egy-két évig nem aktuális, karrier, lakás stb. előtte áll. Ezt megértettem, mondván ennyit tudok várni, szokjunk jobban össze, és utána. De ahogy telt múlt az idő egyre hűvösebb lett, alig bújt hozzám, ölelt meg, a szexualitás intenzitása is csökkent, bár a minősége jó de a mennyiség (volt hogy két hétben 1x, jó esetben heti 1x) kevés volt (nekem). Leültem beszélgetni vele, mondta sok a gondja a munkahelye, lakáshitel-lakásfelújítás, és sokan terheli azzal is hogy kérdezgetik barátok-ismerősök mikor lesz gyerek nálunk, szóval depresszív állapotba került az utóbbi időben és emiatt igyekeztem nagyon elfogadó lenni, igyekeztem támogatni segíteni és nem szóvá tenni ha nem mondja viszont hogy szeret, vagy kevesebbet simogat, puszilgat mint szeretném.. azt is mondta fél éve annál a beszélgetésnél amikor a depressziójáról volt szó, hogy sajnos már nem úgy érez mint korábban irántam sem.. ez szíven ütött de én nagyon szeretem és bár szerelmes már én sem vagyok, vele képzeltem el mindent, így nem volt kérdés hogy igyekszem jobbá tenni a kapcsolatunkat, és még megértőbb próbáltam lenne és segíteni-támogatni a nehéz időkben. Míg most Hétfőn megint beszélgettünk, miután mondta rosszul van, forgolódik, tépi magát belül, edzésbe menekül stb. kérdeztem pontosan mi bántja, mert az utóbbi időben én jobbnak véltem látni a kapcsolatunkat, és igyekeztem mindig ott lenni ha kellek.. Mondta elhidegültünk. Válaszoltam, hogy a többesszám itt most nem érvényes, elhidegültél. Folytatta, hogy már nem szeret úgy, de a lelkitársa vagyok, és szeret.. Minden negatív gondolat, depressziót mint kiderült és világossá vált számomra ez okozza-okozta. Kiborultam. Elküldtem. Ez nem méltó a kapcsolatunkhoz, ami eddig volt, és nekem olyan férfi kell aki mellettem van, engem akar, tudok vele tervezni aki igazán szeret és nem csak eléldegél mellettem..Elment. Nagyon hiányzik..még reménykedem talán a távollét rádöbbenti, hogy igazán kellek, igazán szeret. Történt hasonló veletek? Volt, hogy nem kellettetek eléggé?