Mindig rossz emberekbe szeretek bele, szeretethiányos vagyok, hogy másszak ki ebből? (beszélgetős fórum)

Nem nézel szembe a valósággal, nem tetszik a jelenlegi életed. Gyártasz magadnak egy álomvilágot, és annak a közepébe mindig azt a valakit helyezed, akit éppen megismertél. Valójában olyan világot teremtesz, ahol úgy képzeled, hogy az illetővel oda-vissza segítitek egymást, pedig csak te kapaszkodsz érzelmileg abba a másikba.

Hagyd abba az álomvilág gyártását. Nézz körben a való életedben. Állj meg a magad lábán, és napról-napra kezdd el felépíteni a saját kis életedet. Csak akkor fogsz tudni valódi, saját életet élni, ha képes vagy egyedül meglenni.

Ezt vegig sem olvastam.

De kitalalom, nem cikiztek ki, hogy srteber voltal.

"Miért baj, hogy társfüggő vagy?"

Mert akkor nincs onallo eleted. Meg kell all a jeg hatan is.

Nem feltétlen akarom magam címkézni. De valószínűleg társfüggő vagyok.

10 éve. Először 14 évesen kezdődött, azóta volt 3 kapcsolatom és most 24 évesen vetettem véget a kapcsolatomnak, mert nem tudtam azonosulni a párkapcsolattal, nem akarok elköteleződni, és mert szerelmes lettem valaki másba.

Mindenkit úgy ismertem meg hogy szinte felajánlottam magam nekik. Olyan emberek voltak, akikkel osztozni akartam abban, hogy nehéz életünk van, és majd segítünk egymásnak.

Villámgyorsan szerelembe esek és benne maradok egy évig, aztán beleszeretek valaki másba. Minden kapcsolatomban hiányzott valami és nem igazán éreztem mag szeretve. Konfliktuskerülő vagyok, meg akarom menteni az embereket, és a saját vágyaimat képtelen vagyok megélni, mindent elfojtok.

A volt párom egyik barátjával jöttem össze a legutóbb. Aztán beleszerettem/fellángoltam egy másik barátba, akibe megint belelátok mindenfélét, és legutóbbi alkalommal, mikor láttam a szemében, hogy ő is kedvel, utána 5 napig nem tudtam rendesen enni és aludni, és nagyon azóta se állt vissza a rendszer. Nagyon fel vagyok zaklatva.

Mert tudom, hogy mindig becsapom magam, és nem kellene.

Képes vagyok köré építeni mindent, sokat gondolok rá, rengeteget írok, zenélek, rajzolok, szóval teljesen megihlet.

Szinte azonosítom vele magam, idealizálom. De ugyanaz az az archetipus, mint amibe mindig beleesek: nincs semmije szinte, nem hisz magában, nem játszik szerepeket, egy önigazolás számomra, hogy a világ szar.

Az én életem is az, mindig kapaszkodok valamibe.

A volt barátommal való szakítás után fogalmazódott meg bennem, hogy egy olyan üresség van bennem, amit mindig be akarok pótolni valakivel.

És amíg a szerelem tart, sikerül is.

Olyan vágyaim vannak a sráccal kapcsolatban, hogy hozzábújok, hozzáérek, éjszakákat végig beszélgetünk.

Inkább érzelmi alapú dolog, mint sem szexuális.

Próbáltam egyéjszakás kalandot, hogy hátha kiéletlen szexuális feszültség van bennem, és elfelejtem őt, ha megkapom amit akarok, de rájöttem, hogy nem erre vágyok. Hanem hogy valakihez bújhassak. Mint egy menedékbe.

Csak tudom, hogy egész életemben ezt csináltam, és hogy magammal kell foglalkoznom, és függetlenedni ezektől az érzésektől. Nagyon zavar, hogy nem megy. Nem akarok belerondítani a baráti körünkbe azzal, hogy a kényszeres vágyaimat követem, amire azt hiszem, hogy szerelem.

Mióta tart? Körül belül 3 hónapja. Nem is találkozunk sokat, sőt, ritkán találkozunk és akkor se mindig szólunk egymáshoz.

Egy tehernek érzem magam, és erkölcstelennek, és fogalmam sincs, mit csináljak.

Kiskapukat keresek, hogyan lehetnék vele "legálisan".

És a saját életem iránt pedig nem érzek motivációt.

Hol kezdenétek el élvezni a saját életeteket? Lehet-e találni arany középutat találni, kiélhetem-e a vágyaim úgy, hogy nem ártok senkinek?

Mit csináljak, hogy csináljam úgy, hogy ne meneküljek?

Már szembenéztem azzal, mik munkálnak bennem és nem akarok önhazugságokban élni tovább.

Nagyon nehéz elkezdeni akarni élni.