Miert zárkózottak az emberek? Mi lehet a zárkózottság oka? (beszélgetés)

Ebben nem vagyok teljesen biztos. Sajnos sok olyan külső körülmény van, amelyet az emberek nem tudnak irányítani és nincs rá befolyásuk.

Természetesen a sorsunkért elsősorban mi vagyunk a felelősek és nem másoktól kell várnunk, hogy segítsenek. Van azonban olyan helyzet, amikor kicsúszik valaki keze alól az irányítás, vagy rosszul jönnek össze a dolgok. Abban már az egyén egyedül kevés.

A saját életünkért tudunk felelősséget vállalni.

Olyan az életünk és a környezetünk, mint amire szükségünk van a fejlődésünkhöz.

Ki fél a csalódástól???? Ezt úgy szeretitek használni. Írjátok, hogy félek a csalódástól!

Én nem félek.... Én mint írtam nem vagyok zárkózott, ha valakivel nem állok szóba annak nem az az oka, hogy félek a csalódástól!

A példád:"Ez nem teljesen így van, mert szerintem a saját magunk által elkövetett hibákból (feltéve, hogy elismerjük), sokkal többet lehet tanulni."

A buta sajátjából... variáció

kényszerpályán halad az emberiség és a legnagyobb hányada csak vegetál. nagyon-nagyon kevesen tehetik csak azt, amit szeretnének. nagyon sokan csalódottak és nem tudják hoz-e valami reményt a holnap. sokunkat becsaptak és megaláztak.

sokszor. nagyon sokszor.

nemigen van miben bízni.

Egy részt félünk a másiktól, másrészt pedig bizalmatlanok vagyunk az átverések tömegétől tartunk Nem merünk kezdeményezni rettegünk a csalódástól és azért is váltunk zárkozóttá és félünk egymástól bevallatjuk őszintén. Nincs ami ösztönözné az embereket arra figyeljünk oda egymásra és ha lehet nyujtsunk segítséget. A barátkozni sem könnyü, főleg tömegházban ott talán kevésbé ismerik egymást a lakók. Akik meg dolgoznak örülnek, hogy van munkahelyük és keservesen keresik meg a munkabért. Este, aki fáradtan megy haza már szinte nincs ideje törödni a másikkal. Attól is függ kiben lehet megbízni.

Talán még vidéken úgy ahogy él a hagyomány, mert ott jobban szóba állnak egymással a lakosok és segítenek. Ez valamikor másképpen müködött, de mamár a rossz írányba megváltozott. Nekünk lenne feladatunk változtatni rajta. Üdv.Ágnes

És az is fura, hogy mennyiszer mondjuk azt, hogy az "emberek" így meg úgy. Mintha mi nem lennénk ugyanebben a csoportban :O)))

Én azt gondolom, hogy egymás számára tükröt mutatunk.

Ha nem tetszenek az emberek, akkor érdemes magunkban kutakodni.

Ez így van, nem foglalkoznak egymással.

Csak sopánkodni tudnak az emberek és elvárják, hogy sajnálják őket. Eszükbe nem jut, hogy a sorsukon/bajukon sokszor csak maguk tudnak segíteni, mivel ők idézték elő. Könnyebb sajnálni magunkat, mint beismerni, hogy mi hibáztunk.

A baj az, hogy az emberek egyáltalán nem foglalkoznak a másikkal. A kapcsolatok zöme kihasználáson vagy érdeken alapul. Amikor a barátnőmnek szüksége volt rá, mert baja volt, napi 3-5x felhított, minden aprósággal. Az én problémám "semmi nem volt az övéhez képest". Egy idő után megmondtam, hogy túlságosan rámnyomja a dolgait és ez nekem sok, meg vannak a sajátjaim is. Attól kezdve lanyhult a dolog. Most rendeződtek a dolgai és szinte alig beszélünk.

Ha bárkinek (hozzám közelállónak: anya, sógornő, barátnő) próbálom elmondani, ami bánt, az semmi, ő meg... Így aztán nem is mondom. Marad a felszínes csevej.

Félnek kiadni magukat, nehogy csalódás érje őket. Sajnos ennek van alapja. :) A mai kor embere azt nézi mi van a másiknak, miből vette. Neki szebb, jobb kell. Szokták mondani: a házat a rokonoknak, az autót a szomszédnak, a plazma tévét a haveroknak veszik az emberek. Mindegy milyen áron, többnyire persze hitelből, amit fizetni kell/ene, de sokszor nehezen megy, ami még inkább frusztrálja őket. Nincs összetartás már a családokban sem. Sokan írták az anyagi gondok miatti zárkózottságot. A világháborúk után aztán tényleg voltak anyagi gondok, mégis volt összefogás.

A zárkózottság egyik oka többek között: menekülés a valóság elől a virtuális világba. A virtuális világ pedig sokszor egy álomvilág. Ez ugye régen nem volt! Nekem több olyan ismerősöm van (családok), akiknek az a kikapcsolódás (?), hogy mindenki leül a saját gépe elé és játszik. Többnyire szerepjátékokat. El szoktam gondolkozni azon, hova vezet ez.

Hát ez a panaszkodás tényleg kiakasztó. Néha úgy érzem, hogy az egész környezetemben csak én vagyok boldog és kiegyensúlyozott. Na de próbálnám meg elmondani. Rögtön megbélyegeznek, hogy na ja neked könnyű..és sorolják a butábnál butább kifogásokat. ( nincs meló, iszik a férj, kevés a pénz, sok a betegség...) De kérdem én megtesznek mindent, hogy dolgozhassank, kérdezték-e valaha a férjüket, hogy mi a gondjuk, miben segíthetnek nekik, hogy ne az alkoholhoz forduljanak.

Lusták és érdektelenek az emberek, nincsenek céljaik, terveik, így nm is tudnak miről beszélgetni.

Persze tisztelet a kivételnek.

A kapcsolatok kialakitásához sem elég 1 ember, minimum kettő kell.

Én egy elég nyitott kiegyensúlyozott ember vagyok. Jól elbeszélgetek mindenkivel, szeretek viccelődni, stb. De sok embernek nincs kedvem még köszönni sem, mert annyira savanyúak.

Jelenlegi munkahelyemen az első heteimben azt hittem, hogy megfeszülök. Senki nem szólt senkihez, nem mosolyogtak és ha meg szólaltak csak panaszkodtak (hétfő van, fáradt vagyok, belém kötött a bkv ellenőr, hárman ráléptek a lábamra, stb). Általában a munkahelyeimen kb. 2 hónap az ismerkedéssel, megfigyeléssel telik. Megpróbálom kideriteni, hogy kit mi érdekel, hiszen nagyon fontos, hogy tudjuk kivel miről lehet fecsegni. Kb. fél évembe telt, hogy kialakitsam a számomra megfelelő légkört. Ma már mindenki vigyorog szinte egész nap, poénkodunk egymással, megkérdezzük kinek, hogy telt a hétvégéje, szabija, stb. Mi van a családdal, baráttal, kutyával, macskával. A régi kollégák egymásra csodálkoznak:) "te nem szoktál igy nevetgélni!" Igaz, még mindig előfordul, hogy hétfőn reggel csak én vagyok kipihent, vicces hangulatú, de ezen már kb. 1 perc alatt túl tudunk lépni.:)

Ezzel csak azt akartam elmondani, hogy nem biztos, hogy zárkózottak az emberek, csak lehet velünk van a baj. Ha engem nem érdekel senki, akkor miért érdekelnék én bárkit?

vagy csalódás érte őket, vagy ilyen tipusok...legnagyobb eséllyel mindkettő.

Én sem vagyok túl nyitott, bár én ezt nem látom problémának.

:)