Miért ilyen aljasak az emberek? Mindenki így gondolkodik? (beszélgetős fórum)

Köszönöm a hozzászólásokat. A szüleim, már rég kijelentették, hogy sosem fogják Őt elfogadni. És nem hiszik el, hogy szeretem, csak azt hajtogatják, hogy sajnálatból vagyok vele, és Ő biztos zsarol engem, hogy vele maradjak. Ilyenek az én szüleim. :S

Amúgy ez egy kisváros ahol lakunk, de én inkább egy nagy falunak nevezném. Mindenki tud mindent.

Szia!

Azt, amit az ember nem tud megérteni, azt többnyire támadja. Így próbálja saját magát védeni, saját magának magyarázatot találni.

Könnyű azt mondani, de próbáld meg figyelmen kívül hagyni a szüleidet.

Szerintem valahogy mondd el a párodnak. Nekem is tesóm barátját nem szerették a szüleim. De aztán leültek párszor és erről elbeszélgettek. Ma már jó a viszonyuk. Tesóm is jobban van lelkileg, ő is nehezen viselte a szüleim szekírozását.

Persze ez függ attól is, hogy szüleid milyenek és a barátod milyen jellem. Nálunk szerencsésen alakult a dolog.

Sok erőt hozzá. Ha meg nem lehet velük beszélni, akkor meg költözz el otthonról, ez a legjobb, amit tehetsz. A szülők sajnos vagy nem, de úgy vannak összerakva, hogy a legjobbat akarják a gyereküknek. Az más kérdés, hogy a gyereknek ténylegesen mire van szüksége, igénye. 26 vagy, ne hagyd, hogy beleszóljanak az életedbe. Próbáld meg elmagyarázni, hogy te így vagy boldog és kész!

Kisváros v falu?Ez volt az első gondolatom,mikor olvastam a történeted...

A szerelem jóban és rosszban,betegségben és szegénységben is szerelem.Kár,hogy a környezeted ezt nem tudja...7 év alatt már megbékélhettek volna a kapcsolatodban!

Szomorú,hogy ilyenek az emberek,sajnos mindenűtt...

Nem hiszem, hogy aljasak, csak féltenek, hogy nehogy később megbánd a döntésed...

De ha te így döntöttél, akkor húzd ki magad, és ne foglalkozz velük!!!Boldogok vagytok együtt, és ez a lényeg.Mellesleg, nem biztos, hogy más is kitartana így a párja mellett, így én inkább azt mondom tiszteletreméltó ahogy viselkedsz!

a lényeg az , hogy te szeresd!!!!

Te fogsz vele együtt élni, nem a szüleid, ha úgy alakul...neked kell elfogadnod (amit írtál is, h így szereted ahogy van) a többi meg nem számít!!!

a szüleid sztem csak jót akarnak neked, teljes életet, csak rosszul közelítik meg a dolgokat.

Hát, furcsa dolog ez.

A családod nem ellene van - szerintem -, hanem érted.

Az én családomban is voltak néha megjegyzések a volt páromra, akinek elég súlyos depressziója volt, ebből kindulva pedig lett sajnos néhány betegsége, de amikor megismerkedtünk tudtam, hogy mi a helyzet vele és olyannak fogadtam el, amilyen.

Ezt kívülről másoknak néha nagyon nehéz megítélni. Bár az én családom aztán teljesen elfogadta és azt mondták, ha nekem teljes mellette az életem és boldog vagyok, akkor ők is azok és szereteik, amiért engem boldoggá tesz.

Párommal már több mint 7 éve szeretjük egymást. Egy a bökkenő, hogy ezt sem a szüleim, sem a környezetembe lévő emberek nem akarják elfogadni.

Az indok: Páromnak, gyógyíthatatlan betegsége van (ezt tudtam a kezdetektől), ami nem nagyon befolyásolja az életminőségét, viszont örökölhető.

A másik "dolog", hogy 2 éve motorbalesetet szenvedett, és amputálni kellett a bal kézfejét, annyira szétroncsolódott.

Azóta, csak azt hallom mindenkitől, hogy csak sajnálatból vagyok vele, és, hogy Ő milyen egy szívtelen, mocsok ember, hogy engem nem akar elengedni.

Kérdem én: Mi közük van hozzá, hogy én miért vagyok vele együtt immáron 7 éve?? Ha csak a pénzéért lennék (ami mellesleg nem sok van neki sem), ahhoz sem lenne senkinek semmi köze.

És miért olyan hihetetlen, hogy én ÍGY szeretem, minden hibájábal, betegségével együtt. Egy nagyon-nagyon jó embernek ismertem meg, és a mai napig állítom, hogy ilyen ember mégegy nincs a földön.

Már egyenesen irritál, ahogy összesúgnak a hátam mögött, és az, hogy a szüleim nap mint nap a fejemhez vágják, hogy miért nem hagyom ott. Tönkreteszem a saját és az Ő életüket.

Nem szeretnék elköltözni itthonról, de sajnos más választásom nem lesz. Ráadásul olyan "aranyosak" a szüleim, hogy ha átjön hozzánk a párom, megkínálják kávéval, beszélgetnek vele, kedveskednek neki, mikor meg elmegy, előről kezdik a szörnyűlködést, hogy "hogy tudok én EZZEL leállni, nekem nem lesz vele jövőm", stb...

Depressziós vagyok emiatt. Tudom, hogy sosem fogják elfogadni, de legalább ne zaklatnának minden nap.. :(

A párommal erről még sosem beszélgettem, Ő nem is sejti, hogy kiutálta a családom. Azt hiszi minden rendben.

Miért ilyen aljasak az emberek? Teszem azt akár egy féllábú, tolókocsis ember már nem is ember? Ő neki már csak vak párja lehet? Vagy szintén tolószékes? Ennyire nem számítanak a belső értékek?

Nem értem...