Mennyire működhet így? (beszélgetős fórum)
Komoly kapcsolatot szeretnék, ahogy ő is.
Persze ugyanúgy fennáll esetében, hogy nem fogja tolerálni az én “prüdériám”.
Megismerkedtem egy férfival, aki 9 évvel idősebb nálam. Nem mindennapian indult a kapcsolatunk: eleinte a haverjával dumáltunk, ám ő nem vetette meg a szerhasználatot és a féktelen bulikat, és egy ilyen este alkalmával minősíthetetlen hangnemben beszélt velem. Henrik (nevezzük csak így) jelezte, hogy ezt azért nem kéne, és így kezdtünk el beszélgetni - eleinte online, ugyanis Bécsben él.
Őszinte leszek, eleinte nagyon elutasító voltam, direkt éreztettem vele, hogy nem érhet fel hozzám, pedig alapvetően nem tett semmit - egyszerűen zavart a tudat, hogy olykor-olykor ő is szívogat. Nem csak füvet, hanem azoknál sokkal keményebbeket is, nekem pedig feláll a szőr a hátamon, ha valaki ilyet művel, de nem vallotta magát függőnek. Ő háromhavonta egyszer, ha csap ilyen görbe estét, és hiszi, hogy ez jót tesz neki, s bár még mindig zavar (főleg, hogy a méretes haveri köre is hasonló), találkoztunk.
A találka viszont jobban alakult, mint vártam. Sokkal jobban. Együtt töltöttünk három napot, nagyokat beszélgettünk, és abszolút egy pozitív jelenség volt, én is teljesen felengedtem a társaságában. Kölcsönösen kedveljük egymást, azóta is beszélünk mindennap, és hamarosan ismét találkozunk, amit alig várok.
De. És itt jön a de.
Vajon meddig tolerálható az a sok különbség? Neki rengeteg barátja van, nekem csak egy. Én alig járok el valahová -mert nincs kivel-, ő viszont legtöbbször pezseg. Ő alkalmi szerhasználó, én még sört sem iszom. Én keresztény vagyok, ő pogány. És van egy olyan félelmem, hogy unalmasnak talál az ő életviteléhez képest, és ettől láthatóan elborul a kedvem, amit nem győzök takargatni. Sokszor szembesültem már kirekesztéssel azért, mert nem iszom -és nem szívok semmit-, és most nem szeretném ezt. Mégis van bennem egy kisebbségi komplexus, hogy nem leszek elég izgalmas, elég jó, hogy valószínűleg tiszavirág életű lesz a dolog... pedig nem olyan pasi, nem voltak komolytalan kapcsolatai, és sok közös van bennünk. Ám mégis félek, hogy az én “szer ellenességem” és az ő támogatása éket fog verni közénk, mert nem tudom vele felvenni a versenyt. Nem tudok vele eljárni füvezni vagy MDMA-zni néhanapján, még inni sem, és nem tudok nagy társasági életről beszámolni sem, mert egyszerűen nincs. Most, hogy munkám sincs, szinte teljesen beszűkült az életem, és még nyomorultabbul érzem magam.
Szerintetek? Jogos a félelmem, vagy koncentráljak arra, ami közös vonás? Ő ködösen azt mondta, nem feltétlenül attól leszek unalmas, hogy nem szoktam drogozni, de nyilván más programokat kellene velem szerveznie, mint a barátaival. És ez talán elüt az ő stílusától.
Az én hibám?