Menhelyről hoznék kutyát, tanácsot kérek tapasztalattal rendelkezőktől (beszélgetés)
Ez a 28. évem a pályán is, meg ebben a suliban is, válogathatnék, ha lenne miből:)
1 osztály indul évek óta és nagggggyon vegyes összetételben:(
Integrálunk, csak sajnos kevés normál képességűt a sok, több hónap lemaradással és szociális hátránnyal küzdő gyerek közé.
Több szülőnek nincs meg a 8 osztálya,van analfabéta 2, érettségizett szülőnk nincs is, és olyan, ahol mindkét szülőnek szakmunkásbizonyítványa van, csak 1 van a 18-ból.
Bevallom, hogy eddig nem értettem, hogy amikor egy ember örökbefogad egy gyereket, akkor sokan azt mondják, hogy úgy szeretik, mint a sajátjukat. Pontosabban nem tudtam elképzelni ezt az érzést. Péntek óta el tudom...
Kutyu most alszik, pár perce kaptam a "jelentést" a páromtól messengeren, tegnap is áthorkolta a napot, valószínűleg ma is így lesz. Reggel azzal keltünk, hogy jött símogatást kunyerálni :)) odajön, megsímogatjuk, és csinálnánk tovább a dolgunkat, de ő az orrával lökdösi a kezünket, hogy még, még :D aztán ha erre se hatódunk meg, akkor lefekszik a földre, a két mancsával eltakarja a szemét, és úgy dörzsöli az orrát a padlóhoz, közben csóválja a farkát. Na ezt olyan meghatóan tudja játszani, hogy lehetetlenség, hogy ne üljön le mellé valamelyikőnk, vagy akár mind a ketten és nyaggassuk, símogassuk, ő meg tűűűriii...
Általában a hálószobában alszik nappal, éjszaka ki van rakva, mert járkál és felébreszt, de akkor meg a hálóajtóban tesped és őrzi a bejáratot (két szobás lakásban lakunk, a nappali átjárószoba, a belső szoba a háló). Kanapéra, ágyra nem igazán engedtük felugrálni, a mellső két lábát már volt hogy feltette, ha hízelgett, de ennyi volt. Egyelőre nem akarnám rászoktatni, ha lehet, egyrészt, mert még nem volt komolyabban megfürdetve, másrészt mert egyelőre jobbnak látom így.
A fürdetést jövő hétvégére tervezzük, ha jobb idő lesz, egyelőre csak szárazsamponnal volt bedörzsölve, mert iszonyat büdös volt a menhely után, de a fürdetés stresszének még nem akartam kitenni, inkább szellőztetek meg porszívózok sűrűbben, elég stressz érte szegényt az elmúlt napokban úgyis... Annyi mindent kellett megszoknia, utazott autóban, amit utál, lépcső, kint pisilni, kakálni, új lakás, új emberek, póráz, hám... Egy kisebb kiadású hősnek tekintem, hogy ilyen hamar alkalmazkodott és amiért ennyire okos:)
Biztos, hogy másak az életről az eddigi emlékeik a mehelyes kutyáknak, és általában nem pozitívak. Ők, szegények, olyanokat élnek át, amiket a szerencsésebb emberek soha. Pl ha egy hajléktalan egyik napról a másikra kapna ennivalót és otthont, biztos rendkívül hálás lenne, és tudná értékelni.
Érdekes, amit Gináról írsz... Igazi karakternek tűnik:)
Egésznapos osztályban tanítok, etetünk is. Van, mikor valamivel megkent kenyér a reggeli, és délutánig sem fogy el, olyankor haza hozom "madárlátta csemegének". Maja, Maci lenyelik rágás nélkül, Gina félrevonul vele, lenyalogatja, utána szépen, lassan megeszi. Nekem ez azért meglepő, mert ő éhezett, azt gondoltam neki kellene habzsolni. A többit kölyökként fogadtuk örökbe, mégis ők a falánkabbak.
Aztán ezt láttam a cigánygyerekeimnél is, 1 nápolyis csokit tudnak negyed óráig enni: lenyalogatják a mázt, aztán ostyalapokra bontva szopogatják el, pont mint Gina.
Gratulálok!
Olvastam a naplódat is:)
Ahogy összeszoktok, még jobb lesz, meglátod.
A mi Ginánk a leghálásabb, legokosabb a 4 közül. Őt hoztuk 3-4 évesen.
Hölgyeim, dicsekednem kell, és igazat adni 1csajszi és turkatti utóbbi kijelentéseinek :) Az a kóborkutya, aki két napja van nálam, aki soha nem lakott panelben, csak utcán, udvaron és menhelyen, aki öreg, mint az országút, ma este fél 10-kor kikérezkedett pisilni! Dagad a keblem a büszkeségtől :D nem tanítottam erre soha, eleve nem volt mikor... és csak néztem, hogy mi lehet a baja, mikor lecövekelt az ajtó elé, és szuggerálta azt a sarkát, ami nyílni szokott. Nem értettem, hogy mi lehet a baja, elképzelni se tudtam, hogy annyira okos, hogy kikérezkedik...
Már egyre jobban elhiszem, hogy milyen öröm egy ilyen kutya... Most akkor ki is az okosabb, én, az ember, felsőfokú végzettséggel, vagy a 10 éves kóborkutya? Én nekiadnám a végzettségemet ezek után...
Úgy döntöttem, hogy egyszer fog ezután enni kapni, csak este, mert ettől a sok összevisszaságtól eléggé ment a hasa, és a Pukikirály becenévre is sikerrel pályázik. Tegnap másfél órát sétáltunk, ma reggel is, délután, ha ilyen jó idő lesz (egy kevés felhő, kis napsütés), azt hiszem elviszem a Szamoshoz, az hosszabb lenne, kb 2- 2,5 óra, csak ott lenne pihenő a parton.
Igazán kezdi megszokni, mármint látszik rajta, hogy sokkal otthonosabban mozog, mint tegnapelőtt. A hangomra rögtön reagál, ahogy megszólalok, riszálja a fenekét meg a farkát, még ha fekszik is a földön és csukva van a szeme:D
Gratulálok!
Örülök, hogy minden rendben van. Kívánom,hogy sok örömötök legyen egymásban!
Nálunk is Gina (a felnőttként örökbefogadott) a legokosabb, leghálásabb.
Olvastam a naplót, várom a további tudósítást:)
Kedves mindenki! Hát hazaérkeztünk, nem éppen zökkenőmentesen, mert szegény félelmében elrágta a szállítóketrecben a hámot és a pórázt, ami rajta volt az úton, de itthon vagyunk és minden rendben.
Az első pillanattól megszokta, igazatok volt! És annyira okos, és tudja, hogy itt már itthon lehet... már nem félek annyira az első sétáltatástól sem, de az még várat kicsit magára, először pihenjen egy nagyot, mert most itt alszik mellettem.
Írtam egy hosszabb naplóbejegyzést is róla, töltöttem fel képeket is a naplóba a kutyuról, ha esetleg valakinek van kedve/ideje, nyugodtan nézegesse. Ha van még fontos tanácsotok, osszátok meg velem, de én is fogok még kérdezni mindenképpen. Köszi a sok segítséget:)!!!
További ajánlott fórumok:
- Miért nem akar egy jó egzisztenciával rendelkező férfi párkapcsolatot?
- Mit gondoltok, mennyire van esélye a férfiaknál egy ilyen külső tulajdonságokkal rendelkező nőnek?
- Milyen tulajdonságokkal rendelkező férfi alkalmas a házasságra?
- Lehet valami pszichikai oka, hogy csak a nagydarab, jókora fizikai erővel rendelkező férfiak vonzanak?
- Mely híres emberek aláírásaival rendelkeztek?
- Szeretnél Tenerifén élni? Magyar kolónia létrehozásához megfelelő anyagiakkal rendelkező, megbízható társakat, és barátokat keresünk.