Menhelyről hoznék kutyát, tanácsot kérek tapasztalattal rendelkezőktől (beszélgetős fórum)

Egyáltalán nem engedte meg, hogy megsímogassam... Vadul ugrált és ugatott, de úgy, mint aki játszik, nem aggresszióból. Egyedül vagyok most itthon és csak ezen jár az eszem... Turkkati, nagyon szépek a képeken a kutyák, gratulálok:)

Ardilla köszi szépen a tapasztalatot, adott egy adag bátorítást:) Alig várom, hogy elhozhassam, ha nem őt, akkor másikat, bánomisén, csak tudjak egyet megmenteni.

3 éves voltam, mikor Tusnádfürdőn nyaraltunk a szüleimmel, és ahogy mentünk az út szélén, ott volt egy kiscica, alig 2-3 hónapos lehetett. Látszott, hogy elütötte az autó, de annyira nem, hogy meghaljon, ott ült a járdán és keservesen nyávogott. Persze megálltam, megnéztem, haza akartam vinni. Volt mellette valami keksz, valaki mellétehette. A szüleim továbbtereltek, hogy majd valaki segít rajta, de 22 év távlatában is a fülemben cseng a cica sírása.

Sziasztok!

4 kutyánk van, 2 menhelyi, 1 utcán talált

Az egyik menhelyi (Gina) felnőtt volt.

Sokkal-sokkal hálásabb, ragaszkodóbb, mint Maja, akit kölyökként fogadtunk örökbe, vagy Maci, akit szintén kölyökként 1 forgalmas főútról mentettünk meg.

Maradj at 56-os mellett, nem fogod megbánni, kiforrott személyiségű, május 1-ig meg is ismered, hamarabb meg fog szokni és kevesebb gondod lesz vele.

A kölyök valóban mindent megrág (Monánk) az elején,és a szobatisztaságra szoktatás is nehezebb.

Mienk egy hónapig volt a menhelyen, és másfél évesnek saccolták. Nálam szempont volt, hogy kistermetű, fiatal de nem kölyök, és kevés ideje menhelyen élő kutyus legyen.

Minket jól fogadott, és én azt hiszem, előtte nagyon jó gazdija volt. Úgy képzelem, hogy valami idősebb ember, aki eltávozott, és az örökösök a "hagyaték" egy részét szívbaj nélkül az utcára tették. Ez lett a mi kutyánk.

A menhely meg tök jó volt, már ha lehet ilyet írni egy menhelyről. A felnőtt kutyákat automatice ivartalanították, oltották, chipezték. A jól szocializáltakat kiengedték, de azoknak is volt helyük meg saját lábasuk.

Az elhozatalkor szerződést írtam alá, de semmit nem kértek. Én beállítottam, hogy havonta megy nekik egy csekély összeg, sok kicsi sokra megy.

A hétvégén teszek majd fel képet Bercikéről.

Igen, én is lógattam az orromat, ahogy eljöttem onnan... Nagyon rég óta a menhelyen van, ha jól értettem a mai "kísérőmet", legalább egy éve, de úgy mondta, hogy tavaly júliusban, és mintha arra is utalt volna, hogy 2010 július... Állítása szerint a menhely egyik legrégebbi lakója...

Aztán adtam kutyakekszet neki, és minden kutya aki látta felállt kétlábra és párásodott a szemük... Hol az igazság? Mindegyiknek adtam volna, de nem győztem...

Hát képes lennék érte a város másik végéből ebédszünetben hazamenni, hogy megnézzem, jól van-e.

Még egy kis segítséget kérek. Mikor a kutyánál voltam, kapott kutyakekszet, próbáltam megsímogatni, de csak ugatott mint aki megőrült. Látszott rajta, hogy fél, de egyben örül. A többi kutya is stresszelhette, mert hogy egymás mellett vannak a ketrecek, mind látta, hogy ember és idegen van köztük, még inkább ugattak, és izgatottak voltak. Vittem hámot és pórázt, hátha sikerül kisebb sétára bírjam, de esélyem sem volt, túl sokat vártam el hirtelen. Kedden visszamegyek, addig gondolatban símogatom (azért kedden, mert hétvégén nem lehet látogatni, hétfőn meg ortodox húsvét van, nincs ott senki).

A tietek is nehezen engedte magához az embert, vagy tudjam be annak, hogy a sok kutya körülötte mind hergelte?

Ma ismét visszamentem. Már nem azok az arcok voltak, mint tegnap, csak a két sintér, akik ketrecet pakoltak vissza egy transzporterbe, úgy látszott nemrég hoztak újakat. Mondtam, hogy azt mondták tegnap, hogy jöhetek a kutyához (normálisan csak kedden és csütörtökön 12-től 2-ig van látogatási idő). Azt mondták, hogy jól van, beszéljek a dokival. Már egy pasas fogadott, érdeklődőbb volt a tekintete, mindenképpen pozitívum volt. Mondom neki, hogy mi a helyzet, mosolygott és mondta, hogy rendben van, nyugodtan mehetek a kutyához. Kérdezi, hogy ivartalanítsa, mondom, hogy fiúkutya, nem sok értelme van. Jaj, de ha keverék, akkor kötelességük, mikor elviszem innen. (De akkor miért kérdezte?)

A kutyához már egyedül kellett eltalálnom, szerencse, hogy voltam tegnap, és tudtam merre kell menjek. Persze az összes kutya (úgy 100-150) mind begerjedt amikor meglátott. Főleg nagyobb termetű kutyák vannak, mert gondolom a kistermetűek menőbbek, könnyebben tarthatóak lakásban, és a betontengert is könnyebben elviselik. Mindegyik kutyának értelmes tekintete volt. Meglátogattam az én 56-osomat (a ketrecszáma), de azt már nem tudtam elérni, hogy megsímogathassam, örült és félt egyszerre, pedig kapott kutyakekszet is. Meg a szomszéd kutya is, mert irígykedett. Meg a másik szomszéd is, mert ő is irígy volt. Meg a néhány szemközti kutya is. Azután gondoltam, hogy visszamegyek, beszélgetek kicsit a dokival, ha már kommunikatívabb volt, de szembejött velem egy nő, mint kiderült önkéntes, és visszamentem vele a kutyákhoz...

Végigjártuk a ketreceket. Legelőször amit láttam, elakadt a szavam... Négy kutya összezárva, mint kiderült, akkor hozták őket nemrég, tiszta víz volt mind, kivéve egyet, aki a földön feküdt, reszketett. A bal hátsó combja véres volt, próbálta nyalogatni, valószínűleg csípte a szer, mert azt mondta a nő, hogy ha most hozták, akkor bolhairtó szerrel megfürdetik őket. Szegény csak próbálta nyalogatni, de nem tudta odáig fordítani a fejét... Az árnyékban feküdt, fél méterrel arrébb már sütött a nap, de nem volt annyi ereje, hogy felálljon, és átvánszorogjon a napsütésre... Kérdeztem a nőt, hogy hogy kerültek ide, mondta, hogy fogalma sincs.

Elmesélte, hogy ő önkéntes, ami van "felesleges" pénze és ideje, abból kutyakaját vesz és odaviszi. A kutyák kapnak kaját, láttam a saját szememmel, csak ő úgy gondolja, hogy többet kellene. Közben mentünk tovább. Mutatott egy kisebb termetű kutyát, aki a sarokban feküdt és nem lármázott, mint a többi, mondta, hogy ő diabéteszes, és hogy a napokban elviszik, mert nagyon beteg. Nem akartam firtatni, hogy hova és miért... Haladtunk tovább, ketrecről ketrecre, mutatott olyan szuka kutyát, aki a derekamig ért, és azt mondta, hogy már 9 éves. Ahogy odatettem a ketrechez a kezem, elkezdte nyalogatni belülről...

Aztán jöttek a kiskutyák. Mert abból is van, sok. Úgy 30-40 összesen, már ahogy én saccolom. Kicsik, vidámak, bementem hozzájuk, majd levertek a lábamról, ugráltak rám, pici kis szőrgombócok, ha megvakargattam a hátukat, még jobban örültek... Kérdeztem, hogy hogy kerülnek ide, elvileg a bentieknek nem lenne szabad szaporodniuk. Mondta, hogy nem tudja, van, aki beadja a kutyáját, de többésgüket inkább találják kidobva valahova (Szamos parton, dobozban, kukákban...).

Nagyon sok volt a kiskutya... mind együtt. Rengeteg kérdésem volt, csak úgy bombáztam a nőt. Hogy miért vannak együtt, ha nincsenek ivartalanítva - mert még kicsik. Inkább kis kutyát fogadjak örökbe vagy nagyot - mindegy, életet mentesz vele. Miért nem engedi megsímogatni magát az 56-osom? - Mert tavaly június óta itt van és nincs megszokva a szeretettel...

Most dilemmával küszködöm. Nem tudom, hogy van-e értelme kitartsak az 56-os mellett, vagy inkább egy kölyökkutya. Lelkiismeret-furdalásom lenne, ha csak azért váltanék, mert a másik már öreg és jobban megszokná egy kicsi az új helyet. Volt egy kicsi barna, úgy fogta a lábam, mikor jöttem el, nem akarta elengedni...

Antoine de Saint-Exupéry azt mondja, hogy felelősséggel tartozunk azért, akit megszelidítettünk. Elnéztem azt a rengeteg kutyát a menhelyen. Jobb nekik itt, nem vitatom. Kapnak enni, és van fedél a fejük felett, van orvosi ellátás. De nem ez a felső határ. Hol van az emberek felelőssége, amikor kidob egy kutyát az utcára?

Na, utánaolvastam ennek a mikrochipes dolognak, és a következő "szépségeket" találtam:

Romániában nincs egy központi adatbázis sem, ahova automatikusan feltennék a mikrochip kódját és hogy az milyen kutyához tartozik. Két féle dolog történhet: az állatorvosi rendelőben, ahol beteszik a chipet, automatikusan bejegyzik az ők adatbázisukba, és onnan lehet előkeresni; vagy megnézed te a 13 számjegyű kódot, regisztrálod egy adatbázisban - egyet találtam, amit fórumokon ajánlgat a nép, és tádáámm, kész vagy. Aztán ha a kutya elveszik, belépsz az adatbázisba, ahová tudod, hogy a kutya regisztálva van, és - jelzed, hogy elveszett, majd valahogy megkerül - erre sehol nem találtam pontos leírást, hogy ki és hogy...

Hehe, találtam egy 2007-es fórumot, egy hölgy panaszkodott, hogy oké, hallotta a törvényt, hogy kell chip a kutyákba, el is vitte a labradort a dokihoz, betették a chipet - de most mi is van? Mert adatbázis akkor még nem volt, amibe regisztrálják. És mondták a többi fórumozók, hogy igen, egyelőre ez fej nélküli gyermek, törvény van, hogy chip kell, de adatbázis nincs, illetve majd lesz (azóta lett valami...), és hát majd kell figyelje és regisztrálja ő a kutyust, ha azt szeretné, hogy tényleg nyilván legyen tartva.