Megmaradhat így a kisfiam foga? (tudásbázis)
Köszönöm a választ!
Én abban bízok, hogy nem sorvadás és nem korai fogváltás, hanem ahogy a ropi beleállt az ínyébe és kirántotta, azzal lazult meg a foga és majd szépen beékelődik újra.
Anyosom fogaszati maganrendeloben dolgozik,az ottani dokineni mondta: a csokinal es cukornal sokkal jobban rongaljak a fogakat a lisztes dolgok,illetve a gyumolcs,ha fogyasztasa utan azonnal fogat mostok.
En nem vagyok szakember,de ha sorvadas lenne,azt az inyen is latni lehetett volna,ugyhogy szerintem marad a korai fogvaltas.
Amugy a kisebbik fiam megfejelte a kad szelet egyszer,elkezdett mozogni az elso foga (verzett is nagyon,meg fel is duzzadt). Nem nyultunk hozza,nem is esett ki,szepen vissza erosodott.
Ma a 4,5 éves kisfiam ropit evett, majd kétségbe esetten szaladt hozzám, hogy ropi beszorult a fogai közé és nem tudja kivenni. Nem akartam a szájába nyúlni, ezért mondtam, hogy gyorsan mossuk meg, hátha akkor kijön. Megmostuk, közben láttam, hogy picit vérzik is neki és furcsán áll. Mozog. Elszaladtunk a gyerekfogászatra, ott azt mondta a nagyon kedves doktornő, hogy lehet korai fogváltás, de az is lehet, hogy elsorvadt és kiesik magától. Igaz, ez utóbbit kétli, mert minden foga gyönyörű egészséges. Vigyázunk is rá, soha nem eszik cukorkát, nyalókát, csokit nagyon keveset, ellenben rengeteg gyümölcsöt, zöldséget és tisztán is tartjuk a fogacskákat.
Kérdésem az lenne, hogy megmaradhat ez a fog még? Volt valaki ebben a helyzetben?
Válaszokat előre is köszönöm!
További ajánlott fórumok:
- 1, 5 éves kisfiamnak nagyon sárga a foga, mi a teendő ilyenkor?
- Kisfiam hónapok óta csak egy cumit fogad el, napok óta cumimániás, de ma eltörött a cumink! Segítsetek!!!
- A kisfiam két hónapos és nagyon nyáladzik, sokat sír, az öklét nyalogatja. A foga jöhet?
- 7 hónapos a kisfiam és bújik a fogacskája. Mikor kezdjem el a fogápolását, és mivel?
- Szerintetek, miért van az, hogy 2 éves kisfiam még mindig sír ha fogat kell mosni, nemszereti, menekül tőle első perctől..?
- Hogyan fogadtassam el a 15 hós kisfiammal a tápszert?