Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Megérkezett a legnagyobb csodám: Lilien fórum

Megérkezett a legnagyobb csodám: Lilien (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Megérkezett a legnagyobb csodám: Lilien

1 2
2012. jún. 14. 11:53

Szia!

Csak most olvastam a cikkedet, és nagyon örülök neki, hogy rátaláltam!

Én is 23 éves voltam, amikor a nagylányom született. Ő most már 8 éves, és mára már 2 tesóval büszkélkedhet!:-)

Én is úgy érzem, jobban nem is dönthettem volna, minthogy 23 évesen már babáztam. Most 33 évesen 3 csodaszép angyalka büszke édesanyja vagyok. S ha nem szülöm az első lányomat ilyen korán, valószínűleg nem vállaltam volna be a harmadikat, s nem lennénk ilyen boldogok 3 kislánnyal. Kívánok Nektek is még egy-két angyalkát, jó helyre érkezne.

A legkisebb lányom 3 hónapos. 2 spontán szülés után most császárral szültem. A dokim ezzel a kisbabám életét mentette meg. Örök hálám Neki ezért!

A kórházi napok alatt én is éreztem, hogy nehezebben kapok néha levegőt, bár ilyen nagy fájdalmaim, mint Neked, nekem nem voltak. Szerencsére, én olyan kórházban szültem, ahol rutin a császár után 10 napig trombózis elleni szurit adni a kismamáknak. Akkor haragudtam ezért, most azt gondolom, a cikked elolvasása után, hogy szerencsés vagyok.

Őszintén átéreztem a lelki fájdalmadat, amikor a kislányod nélkül kellett kibírnod a kórházi napokat. És gratulálok a párod helytállásához is!

42. tartalom (válaszként erre: 41. - 3436656412)
2011. jan. 23. 06:00

Ki-mit tud a mélyvénás trombózisról: terhesség, szoptatás, életmód stb...

Minden, amit nagy nehezen összeszedtem orvosoktól, netről - hosszú, de hátha hasznos másnak is.


A vérhigitó szuri azonnal hat, akárhová is adjuk bőr alá (izomba nem szabad), de hasfalból pár perccel gyorsabban szívódik fel. Megelőzésképp kisebb adagot adnak műtétek után napi 1x több napig vagy hétig, trombózis terápiájára pedig nagyobbat (testsúlyfüggő) napi 2x. Így 24-12 óráig hat egy.


Járkálni azért nem szabad az elején, mert amíg a trombózis (a letapadt vérlemezkék) nem szervül, tehát nem nő oda az érfalhoz és még laza, leszakadhat és embóliát okozhat (tüdőben, agyban). Ez egy hét, 10 nap.


Amikor szervült (10 nap), utána szép fokozatosan lehet kezdeni mozogni, sőt kell is, hogy ne nőjön tovább. Vénás tornát érdemes csinálni naponta többször.

Később, jó pár hónap, akár 1 év alatt a szervezet magának feloldja, újra átjárhatóvá teszi az ereket. Ehhez kell a vérhigító szuri, hogy a kisebb átmérőjű ereken (és a vénában, ahol a billentyű sem működik ugyanúgy a lerakódás miatt), addig se legyen dugulás. A harisnya meg azért, hogy segítsen az ereknek a vért visszapumpálni, és hogy a többi kisebb, felületi ér - ami átveszi az eldugult véna szerepét - ne táguljon ki. Mert ha egyszer kitágulnak, nem mennek vissza, mivel az erek nem rugalmasak. Ekkor poszttrombotikus szindróma alakulhat ki (visszeres, sőt fekélyes végtag).


Másik eljárás (csak a friss) trombózisnál, hogy vérrögoldót adnak (az más anyag) és egy műtéttel valami kis lyukon keresztül ált. lábszárnál egy csővel valahogy kivezetik az érből a vérrögöket. Ilyenkor a szív közelébe előbb szoktak egy szűrőt behelyezni, hogy az esetleg elszabaduló vérrögök ne jussanak tovább.

Ennek van nagyobb vérzéses kockázata (ezért friss császárosoknál nem alkalmazzák; nem a műtéti heg, hanem a méhlepény még nagy és vérző helye miatt -- ún. gyermekágyi folyás). Előnye, hogy kitisztul a véna, nem kell annyit várni, kevésbé megy tönkre, jobb életszínvonal. A fővénába (vena cava inferior) belelógó trombusnál mindenképp érdemes. Hátránya, hogy a beépített pici szűrőt sokszor később nem találják meg, mikor kivennék és a helyén trombózis is kialakulhat.


Szuri helyett pár hét múlva, gyermekágy után, lehet ún. antikoaguláns gyógyszereket is kapni (Syncumar, Malfarin). Ezek a véralvadásért felelős K-vitamin felszívódását gátolják. Szedésük fokozott ellenőrzést kíván (vérvételek, plusz minden nap kb. ugyanolyan mennyiségű K-vitamin bevitele (zöldségek), hogy ne ingadozzon). Ennél nagyobb a vérzés kockázata bármilyen sérülés (pl. foghúzás) esetén, mert több napig ürül a szervezetből.

Kb. 10 orvosból és gyógyszerészből csak 1 javasolta, hogy szedhetnék szoptatás alatt gyogyót, így nem mertem a babámmal kísérletezni, tehát egyelőre marad az utálatos szuri. (Abból is csak a Fraxiparine betegtájékozatóján láttam, hogy nem megy át az anyatejbe.) De így legalább ehetek bármikor bármit :)

Szurival először hetente, majd csak havonta egyszer kell ellenőrző vérvételre menni, hogy megnézzék, nem csökken-e drasztikusan a trombocita-szám a vérben.



A trombózist kiválthatják:

- műtét (minden műtét után adnak manapság vérhigítót, csak a császár után válogatja kórháza)

- Leiden-mutáció a vérben (Ezt javasolt ellenőriztetni, de csak 1 évvel a trombózis után érdemes, mert csak akkor lesz objektív az erdménye. Ha pozitív lesz, antikoaguláns gyogyót kell szedni élete végéig a betegnek. -- Jobb orvosok ezt terhesség alatt ellenőrzik a kismamánál, mert akkor elejétől kezdve kell magát szuriznia. Ha viszont már gyogyót szed, abba kell hagyni már babatervezéskor és áttérni szurira, mert magzatkárosító. -- Érdemes ellenőriztetni, mert sok vetélés hátterében is ez állhat - oxigénhiányos méhlepény, trombózis a köldökzsinórban... stb.)

- terhességi, szoptatós hormonok vérsűrítők lehetnek

- magas koleszterinszint

- mozgáshiány, láblógatás (ülőmunka, utazás)

- fogamzásgátló (Akinek volt trombózisa valaha is, az nem szedhet fogamzásgátlót.)

- dohányzás (érszűkítő)

- túlsúly (Bár a terhesség önmagában nem kockázati tényező egészséges kismamánál, nagyobb baba elnyomhatja a medencei vénákat -- lábdagadás későbbi trombózis halvány előjele lehet.)

- előző trombózis miatti rossz keringés...



Asszem ennyi az okosságom :) nagyon remélem, nem írtam téves infókat.

41. 3436656412 (válaszként erre: 40. - Tartalom)
2011. jan. 21. 11:18
Császár után az első szurit ha beadják és ne adja isten újabb műtét ,akkor még attól az 1 szurit nem vérezne el senki. Legalább 1 hét kell ,hogy hasson. Mikor bekerültem vissza,akkor 1 hétig azért nem lehetett járkálnom,hogy nehogy baj legyen,mivel hiába szurtak napi 2szer annak hatnia kellett,ami kb.1 hét
40. tartalom (válaszként erre: 38. - Reno77)
2011. jan. 21. 04:53
Úgy tudom (bár nem vagyok orvos), hogy az egy "ellenszurival" megoldható.
39. 3436656412 (válaszként erre: 38. - Reno77)
2011. jan. 18. 21:30
Ez igaz...bár az is,h ilyenről még nem hallottam....több olyan eset van,h a hiánya miatt lett baj.
38. Reno77
2011. jan. 18. 17:17
Azért azt ne felejtsétek el, hogy a másik oldal is veszélyes lehet. Ha valaki kapja és a szülés után komplikáció lép fel, újra műteni kell, akkor a véralvadásgátló miatt akár el is vérezhet a műtőasztalon...
37. gne2
2011. jan. 17. 14:14

Debrecenben, a klinikán is adják a szurit, kötelező 4-6 hétig a szülés után, otthon is be tudja adni bárki magának. Ismerek olyan anyukát, aki hellp szindróma miatt szült korababát, neki 8 hétig kellett szúrnia a 0.6-ost, nagyon nehezen is gyógyult a sebe.

Szerintem, inkább adják a véralvadásgátlót, mint hogy egy trombózis meghaljon egy kismama vagy anyuka!

36. Aranel
2011. jan. 11. 08:38

Sziasztok,

Sajnos ebben a kórházban csak a hibák típusa változik, a mennyisége úgy tűnik nem...


2006 végén szültem az első fiam császárral, akkor még volt szuri (de csak bent), de a dokim elcseszte a császárt, így nem lehet 3. gyerekem (persze, örülök, hogy legalább 2 van), hálás vagyok, hogy Budán rendesen összeraktak a 2. császáromnál, ahol a hazajövetelkor egy 20(!!!) szurira szóló vényt adtak!

2011. jan. 10. 11:43
azért elég durva hogy nagyon sok helyen, vagyis idáig úgy olvastam kb. győrön kívül sehol nem adnak szurit császár után vérrögképződés ellen. Pedig ez a kórház sem milliomos, ja és nem volt fogadott dokim se, pénzt sem adtam senkinek. Azthiszem három szuri volt az egész minden nap egy.
34. tartalom (válaszként erre: 1. - 3436656412)
2011. jan. 10. 04:44

Kedves Léncike!


Én is a Péterfyben szültem, 2010 augusztusban programozott császárral (előtte már 2 hetet bent kellett feküdnöm, mert hozzám képest nagy volt a baba és nyomta a májamat - ezért is lett császár). És utána trombózist kaptam a medencémben és az egész bal lábamban. És visszakerültem. Borzasztó volt otthon hagyni a kisbabámat... és nagyon dühös vagyok azóta is!!!


Minden olyan rendben levőnek tűnt, amikor hazaértünk. Ment a szopizás, a sebem gyógyult. Aztán egyszerre bedagadt a lábam, ráállni sem bírtam. A háziorvos kihívta a mentőket, vissza a Péterfybe. Ott még 2 napig töketlenkedtek velem (mert dopler vizsgálat csak kedden és pénteken van, én meg persze szerdán kerültem be), pedig felkelnem sem szabadott volna. Utána még majd 2 hét intenzív osztály. Fejtem a tejet (háton fekve a nyakamba), otthon pedig a babám üvöltve cumisüveg-tápszer sztrájkot folytatott.


Most 5 hónapos és én négy és fél hónapja szurizom magam naponta kétszer (tehát még minimum 5 és fél van hátra) és hordhatok gumiharisnyát. A bal vénám sosem lesz a régi valszeg, pedig szeretnénk testvérkét... Ja és kb. 15 ezer forint havonta a gyógyszer, harisnya... A gyerekemet, pláne babakocsit pedig nem emelgethetem...


Mindez azért, mert a Péterfyben nem adnak szurit császárhoz, csak egy papírt a zárójelentés mellé, hogy "ha dagadna a lába, keresse fel osztályunkat". De még csak fel sem ajánlják legalább a rizikók ismertetése mellett (előtte nem is hallottam, hogy trombózist is lehet kapni és hogy mi is az), hogy saját pénzen kérem-e.

Havonta hány kismama egészségét és család boldogságát kockáztatják még így?!

33. 3436656412 (válaszként erre: 29. - Kneseva)
2011. jan. 9. 22:39

Kedves Kneseva! Tudomásul vettük az ÖN meglátásait és véleményét és szeretném,ha Ön is ezt tenné! Valaki édesen -valaki sósan szereti a túrós tésztát ;-)


Úgy veszem észre az egész hozzászólása csak a kötözködésről szól az ÖN részéről,ha kérhetném ne az én cikkemnél unatkozzon.

Ez egy szüléstörténet... HA van annyira intelligens,akkor annyit ír,hogy "Gratulálok"!

32. Reno77 (válaszként erre: 31. - Reno77)
2011. jan. 9. 22:03
férfinak...
31. Reno77
2011. jan. 9. 22:03

És nem mellesleg az én párom a vajúdás elejétől velem volt, sőt, amikor kiderült, hogy SOS császár lesz, akkor végig fogta a kezem, majd ő kapta meg elöször a babát.

Ezáltal valami különleges kapcsolat alakult ki közöttük.

Sőt, a velem való kapcsolata is sokkal erősebb lett, hiszen egy olyan helyzetben volt velem, amikor az önzetlen szeretet a legfontosabb.


És ehhez kell IGAZÁN férnina lenni!

30. Reno77 (válaszként erre: 29. - Kneseva)
2011. jan. 9. 22:00

Azok vannak többségben, szerencsére, akik az apás szülést pártolják.

Az ismerőseim közül mindenkinek apás szülése volt.

Hála az orvostudomány fejlődésének és a modern felfogásnak már császárnál is bent lehetnek az apukák és ilyenkor "szőrkontaktus" van a babákkal miután kiemelik a kicsit, hiszen az anyukán ilyenkor még dolgoznak.

Ahogy mondtam, ez már nem a középkor.

Ez egy igazán fontos pillanat, amiből senkinek nincs joga kizárni az apát.

Szerencsére 1970 óta megengedett, elfogadott Magyarországon az apás szülés, sőt javasolt.

Komplett idióta az az apa, aki nem akarja látni, ahogy a gyermeke a világra jön, olyan dologról marad le, ami nem ismételhető, nem pótolható.

29. kneseva (válaszként erre: 28. - Reno77)
2011. jan. 9. 21:27

Az apás szülésből túl messzemenő következtetést vontál le, alkalmasint tévedtél is, ami nyilván abból adódik, hogy az életet úgy felfogni, hogy csak fehér és feket, nem lehet.

Az én férjem a szokásostól eltérően, sokat segített a gyerekek körül. Ő fürdette, a kicsiket,és az esti dalt Ő énekelte a gyerekeknek-- nekem nincs zenei hangom-- ha kellett pelenkát mosott és vasalt, reggelit készített, igencsak kivette a részét a gyerek nevelésből születésük pillanatától fogva. Nem ezen múlik, hanem, hogy milyen ember. Szerintem az apás szülések apukái ugyan olyan arányban válnak el, mint a többi és hagyják ott csemetéiket,- erről nincs statisztika-Én ismerk olyan apukát, aki nagyon nem akart részt venni a szülésen, csak kényszerre tette ,kár volt eröltetni.

Szerintem nem attól modern valaki, hogy egyik , vagy másik nézete vallja.Nem tudom pontosan, de azt hiszem, ma is azok vannak többségban, akik a hagyományos szülést pártolják ( ha tévedek, elnézést )

28. Reno77 (válaszként erre: 27. - Kneseva)
2011. jan. 9. 20:15

Jaj... Ez nem a középkor. :)))

Mai, modern nő már nem rökönyödik meg azon, hogy a párja is ott van a szülésnél és a párja sem azon, ha ez jól esik az anyának.

Együtt hozták össze, már bocs, de akkor is tudott a lába között lenni.

Amúgy meg a szülés egy csoda, amit két szülő együtt élhet meg és az apás szüléseknél az apa a továbbiakban is másképp áll ygermeke anyjához, hiszen látta, hogy mekkora munkával bújt ki az a kis élőlény.

Nem kell begyepesedni, haladni kell a korral és megadni az esélyt az apának is arra, hogyátélje gyermeke születését.


És hogy mit fog szólni ahhoz a gyermek, ha egy ilyen képet lát? Ha nem egy konzervatív, idióta, elvakultan maradi nevelést kapott, akkor érdeklődve, melegséggel és szeretettel fog arra gondolni, hogy az édesanyja abban a pillanatban adott neki életet.

Hiszen ez az élet rendje, a legcsodálatosabb dolog a világon!


Miért lenne elképzelhetetlen hogy ott legyen az apa? Ő csinálta a gyereket. Az anya küzdjön egyedül, amikor a legnagyobb szüksége lenne arra, aki elméletileg jóban rosszban mellette áll???

Ezek az apák tipikusan azok, akik aztán nem pelenkáznak, nem etetnek, nem altatnak, nem foglalkoznak a gyerekkel kb. 6 éves koráig.


Éppen ez az, a születés az élet csodája, éppen ezért örökítjük meg és éppen ezért adjuk meg az esélyt arra, hoyg ebben a gyermek másik szülője is részt vállalhasson.

27. kneseva (válaszként erre: 25. - Reno77)
2011. jan. 9. 17:17

Köszönöm.Nem kell mindenben feltétlen egyetértenünk, ettől kerek a világ.Számomra-- és sokaka számára-- elképzelhetetlen, hogy az apuka bent legyen a szülésen.Most készül megszületni a családban kép pici. A szülők 30 as éveiket tapossák, tehát mai fiatalok. Egyik apuka sem vesz részt a szülésben és erre nem is tart igényt az anyuka. Ilyen fotók tehát nem lesznek. Neked nagyon tetszik, de kérdés mit szól majd hozzá a "felnőtt gyerek ". Nem rég voltam egy esküvőn, ahol tablót csináltak a fiatalok eddigi életéről és azt ki vetítették az étterem falára. Az első kép a kis polyás, csuda apró baba volt. Elképzelni nem tudom mit szólna az ifjú ara, ha ez lenne a bemutatkozó képe?Ahol nem csak Ő látható, hanem az is ahonnan elővették. ( persze mindenki pontosan tudja, hogy nem a gólya hozta, de....ez így más )

Szerintem a "SZÜLETÉS " az élet csodája, intim pillanat,kár megosztani8 fűvel-fával, őrizzük meg magunknak-- ki-ki saját izlése serint.

26. 3436656412 (válaszként erre: 25. - Reno77)
2011. jan. 8. 21:10
köszönöm:):):):)
25. Reno77
2011. jan. 8. 18:49

Ez egy fotó, az apuka készítette abban a pillanatban, amikor Lilikét kiemelték.

Szerintem gyönyörű kép és teljesen természetes, egyáltalán nem sérti senki személyiségi jogait. :)

Ez nem divat kérdése, hanem egy csodás emlék.

Én sajnálom, hoyg nekünk nem készült ilyen képünk.

2011. jan. 8. 14:27
Nézzétek el tudatlanságomat, a következő kérdés miatt. A kitett kép illusztráció, vagy a szülésed közben készített " házi videó " terméke? Van alapja a kérdésemnek. Egy alkalommal szűk társaságban, az egyik büszke nagymama azt mondja: beteszeke gy videót a kicsiről. Oké. ! gondolom. Csak néztem, hinni nem akartam a szememnek!Micsoda idétlen , gusztustalan felvételek következtek. Felugrottam: NO? NE! ezt én inkkább nem nézném végig. Nem hogy nem érdekel, de szerintem sérti az anyuka és a pici személyiségi jogait.Mi még a hasonfekve, fejét emelgető babákat mutogattuk, itt meg ehhez hasonló képet láttam, amint a gyerek még kötődik az anyaméhhez. Nagyon távol áll tőlem, még akkor is ha esetleg ez ma divat. Elnézést ezért az őszinte véleményemért
23. bd3e3613b4 (válaszként erre: 20. - 3436656412)
2010. dec. 29. 19:51
Én is azon csodálkozom, hogy nem szóltak neked, hogy ez várható, illetve mik a tünetek, meg hogy hazaküldtek először, amikor szerintem elég egyértelmű volt. :S Mindegy, az a fontos, hogy jól vagytok.
22. 6c5f346e46 (válaszként erre: 18. - Bluemoon1978)
2010. dec. 28. 16:55
adható,de nem kapható..sajna........
21. 6c5f346e46 (válaszként erre: 20. - 3436656412)
2010. dec. 28. 16:54
trombózis,embólia bárkinél előfordulhat..nekem sem mutattak a vizsgalatok hajlamot rá,meg is megtörtént az embólia.ha elpatkoltam volna,akkor jöhetett volna a műhiba per,de ez sajna engem nem támasztott volna fel és mást sem,a gyereknek meg majd valaki biztos mesélt volna az anyjáról,jobb hijján..
2010. dec. 28. 10:26

Köszönöm mindekinek!

Úgy gondolom,ha kicsi esély is van arra,hogy császár után trombózis alakuljon ki,akkor legyen már annyira óvatos a kórház és legyen kötelező a szuri vagy legalább hívja fel a figyelmet erre.

Nagyon sok helyen adják...az óvatosabb és jobb helyeken.

19. 3436656412 (válaszként erre: 15. - Reno77)
2010. dec. 28. 10:22

Felírta a doki a terhesség alatt. A kórházba vettek vért szülés után és úgy engedtek haza,hogy minden rendben van.... A másik kórház szólt,hogy súlyos vérszegény vagyok(a zárón is rajta van )


Maradjunk annyiban,hogy ha lesz következő gyerek,amit úgy gondolok most,hogy soha...akkor biztos,hogy nem Zacher lesz a doki és nem a Péterfy-t választom.

2010. dec. 28. 10:03
Érdekes, én kaptam trombózis elleni szurit és szerintem kötelező is mindenkinek...legalábbis amikor a dokit megkérdeztem, hogy muszáj-e ez az ultra fájdalmas szuri, akkor azt mondta ez kötelező és különben is higgyem el, hogy nekem lesz jobb így!
2010. dec. 28. 08:38

Gratulálok a csodaszép Lilienhez!Nagyon örülök neki,hogy mindketten egészséges vagytok.:-)

Boldog együtt töltött napokat kívánok nektek,sok boldogságot.:-)

2010. dec. 28. 08:34

Gratulálok a gyönyörű Lilienhez.És szívből örülök, hogy nem lett komolyabb problémád és mindketten egészségesek vagytok.:)


A terhesség végén elvileg nem volna szabad szedni vasat. Nekem is elég alacsony volt, kérdeztem is, hogy mi legyen ezzel azt felelte, hogy nem ír nekem semmit, a természet végzi a dolgát, ilyenkor a vér kicsit felhígul a trombózis elkerülése végett. Mindenesetre több odafigyelést várna az ember.(különösen ha fizet érte)


Mégegyszer gratulálok.:) Lili csodaszép!!!!!:D

15. Reno77 (válaszként erre: 12. - 3436656412)
2010. dec. 28. 00:39

Hát ha valakinek volt protekciója, akkor nekem volt, de ennek ellenére én sem kaptam szurit, sőt nem is mondta senki, hogy kellene.

Náluk az a megszokott, hogy 40 alatt nem kell. Pedig én már közelebb vagyok ehhez a bizonyos 40-hez. :)

Szerintem egyszerűen csak ez a megszokott eljárás.


A vérszegénységre nem kaptad a vasat?

Én úgy tudtam, hogy azt már a doki is felírta neked.

14. 3436656412 (válaszként erre: 6. - 3799e1fce4)
2010. dec. 27. 23:48

köszönöm!

a "GYerekeim" képen azt hittem Lilikém van:):):):) teljesen úgy néz ki..:)

Gratulálok nektek

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook