Nektek mennyire számít, hogy mások mit gondolnak rólatok? (beszélgetős fórum)

Hát én mondjuk ezzel nem értek egyet, mert az együttéléshez bőven elég, ha egy normális értékrenddel rendelkezel és aszerint is élsz.

Én a saját értékrendemnek akarok megfelelni, és innentől nem érdekel mások véleménye. Ez igen egyszerű, mert maximum a családom véleménye érdekelne, és gondolom az értékrendemet onnan hoztam...

Innentől az, hogy mit gondol rólam a szomszéd, a kolléga, az ember a boltban hidegen hagy. De valami folytán kedvelnek...

Nekem semennyire, soha nem is foglalkoztam vele, tettem azt, amit helyesnek, jónak gondoltam. Mindenki szimpátiájának elnyerésére törekedni felesleges, és merész próbálkozás. Nem állítom, hogy lehetetlen, mert ismerek olyan embert, akiről mindenki csak szuperlatívuszokban beszél, de jó, ha millióból akad egy.

Mégis gyakran megkérdezem mások véleményét erről-arról, de nem azért, hogy elismerést, hanem hogy őszinte kritikát halljak. Pl. nem azért teszem fel a kérdést, hogy milyen lett a kenyér, amit sütöttem, vagy az étel, amit főztem, hogy azt mondják: „hú, de ügyes vagy”, hanem mert kíváncsi vagyok a véleményre. És ha 20-ból 18-szor az a válasz, hogy „jó!”, akkor se fogok elszállni magamtól, és óva intek mindenkit, hogy konyhatündér híremet keltse, mert messze nem vagyok az.

Szerintem személyiségfüggő, hogy ki mennyire igényli mások véleményét. Magabiztosság kérdése, ami a kor előrehaladtával, a megélt tapasztalatok alapján növekedhet (papírforma szerint), így egyre csökken az igény mások véleménye iránt.

Hol attól függ hol, hogy viselkedjek,, a Minisztériumban vagy a Garázsombam , vagy a Zanyámon vagya Clubban vagy tánn Itt!!

Bárhogy kell képes rá az ember ( na nem mindenki) ha olyan a helyzet !!

De nem KELL megfelelni mindenkinek az Tutti!!

És nem is kaphatunk meg mindent!!!👍

Régebben számított. Kaptam akkora pofonokat, hogy azóta megtanultam, hogy nem érdekel más véleménye aki nem számít igazán.

Azt megtanultam, hogy akármennyire akarok valakinek jó lenni, megfelelni, ha elkönyvel rossznak, nem szeret, nem akar megismerni, nem akar megkedvelni sem, akkor fejre állhatok. Annyit tepertem némelyik embernél aki nekem számított, csak nem akartan észre venni, hogy nekik én mennyire nem és meg direkt bántottak lelkileg. Na ott kezdtem befejezni a megfelelési kényszert, meg hogy mit gondolnak rólam, nem érdekel már. Igaz, elég sokat nyeltem addig.

Vállalkozó koromban sokat számitott az ügyfelek kollegák véleménye, és elsősorban a családtagjaimnak akartam megfelelni -nem volt nehéz, nem voltak soha zűrös kirívó megbotránkoztató dolgaim.

Tkp a magam kedvéért voltam ilyen, nem az idegenek kedvéért. Az lebegett a szemem előtt, hogy a családomra ne hozzak szégyent, ne kerüljek gázos helyzetekbe.

pl valamelyik nap el akartam menni otthoni cuccban a spárba, mégis átöltöztem, mit gondolnak rólam ill.a fiamról ha nem a szokott formámat hozom - és átöltöztem,

A kor nagyon sokat számít. Ovis vagy kisiskolás korban mindenkinek fontos a környezet véleménye. Utána kezd változni, de nem mindenkinél. A szerencsések már tini korukban a saját útjukat járják, de később is jó nem másoktól függni. Ehhez kell bátorság is ugye. Ez mindenképpen pozitív dolog és sajnos kevesekre jellemző.

A másik út az idősödés. Ahogy írtam, az idősebbeket egyre kevésbé érdekli más véleménye. Viszont ez nem a bátorságuk miatt van. Ebben már semmi pozitív dolog nincs. Inkább fásultság, kiégés, életuntság, és a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" hozzáállás miatt alakul így. Tömegesen. Lásd itt a fórumon is. Kb annyi telik sokuktól, h másokra hányják a sok szart amit összeszedtek az évek alatt.

Idős korban pont az ellenkezőjével lehetne nem beállni a sorba. A "már nem érdekel a mások véleménye" hozzáállást nem bunkózásra és fröcsögésre kellene használni, hanem építésre és mások segítésére. Nem érdekelve a fröcsögő rosszindulatú tömeghatás sodrása. Sajnos ez is kevesekre jellemző.

Vannak emberek, akiktől szívesen veszem az őszinte véleményüket. Néha kérem is. Adok a véleményükre, megbízom bennük. Bár nagyrészt ismerem magam, de ők látnak engem és nem baj az, ha felhívják a hibáimra a figyelmet. (persze, a dicséret is jól esik:))

Azt kijelenteni, hogy senki véleménye nem számít botorság.

Dehogynem! Hiszen egymás közt, egymással éljük a mindennapjaink. Valamilyen viselkedési normát mindenütt elvárnak. Csak ezeket meg kell tanulnunk értékhelyén kezelni.