Magányosság 41 év után (beszélgetős fórum)

A síránkozásoddal nem mégy semmire,állj talpra,és mankó nélkül,eggyedül próbáld élni a mindennapokat.

Nem lehetsz ennyire tehetetlen.

Én is özvegy vagyok,de engem még nem láttak,hallottak siránkozni.Az élet kemény,de egyedül is meg kell vele birkózni.

részvétem a férjed halála miatt tudom hogy nehéz nélküle az életed az irásodból ugy vettem észre hogy boldog házasságba éltetek nehéz lessz elfelejteni öt de mindennap arra gondolj ami jo volt az életetekbe amit ö tudott neked nektek adni szeretetet biztonságot ez adjon a továbbiakban eröt

egésszséget nem tudom a gyerekeid mekkorák de gondolj arra hogy ö nekik még szükségük van rád

Ne akard elfelejteni, és ne akard, hogy ne fájjon. Magától enyhülni fog, bár az ember először pont az enyhülést nem akarja, akármennyire is rossz, mert attól úgy tűnik, messzebbre kerül az, akit úgyis elvesztettünk.

Nekem nem volt férjem, de közeli hozzátartozóim haltak meg, és akkor éltem át ezt, amit írtam. Persze az életed társát elveszíteni sokkal cudarabb lehet.

Pár hónapja itt a hoxán véletlenül találtam rá egy fórumra, amibe beleolvastam. "Új élet özvegyen több év után?" a címe, lizmil nevű fórumtársunk indította, aki szintén a nagyon szeretett férjét veszítette el, ha nem is 41, de kb. 20 év után. Úgy látom, már nem nagyon írnak bele, de beleolvashatsz, hátha találsz vigasztalást magadnak, hiszen azt sorstársak írták, akik ugyanazt élik át, amit most te, és ha gondolod, írhatsz privát levelet is valamelyiküknek.

Próbálj magadnak valami elfoglaltságot keresni, ami leköti a gondolataidat, legalább időnként, sírj, imádkozz (ha szoktál), és erőltetve is menj időnként emberek közé!

Sok szeretettel kívánok neked jobbulást!

Őszinte részvétem.

Írásodat olvasva az jutott eszembe, hogy férjed boldog lehetett, mert jó társa voltál, most meg akkor lenne boldog, ha megtalálnád magadban az erőt, minden nap egy kicsivel többet, hogy úgy élj ahogy ő is szeretné.

Őszinte részvétem.

Üdvözlöm!

Ismeretlenűl is fogadja őszinte részvétem!

Én még csak 35 éves vagyok,de az elmúlt évek alatt több hozzám közel álló családtagom meghalt.

Még csak 11 éves voltam,mikor imádott apai nagyapám meghalt.Még a mai napig eszembe jut,felidézem az arcát.13 évesen levesztettem az unokabáttyám,aki 18 éves volt.Együtt nevelkedtünk,iszonyat sokkot kaptam,nagyon szerettem.Onnantól kezdve őszülök,állítólag a sokktól.2005-ben elhunyt apai nagyanyám,akit szintén imádtam.Ők a nagyapámmal segítették a szüleim a tesóm és az én nevelésembe.Rá 1 évre meghalt édesapám testvére,aki a keresztapám volt.Következett pár év szünet,nekem is családom lett.Majd idén februárban a szemünk láttára halt meg édesapám huga.Iszonyat volt látni az orvosok és mentősök tehetetlenségét.Egyszerűen nem tudtak rajta segíteni,otthon a saját ágyában hunyt el.A mai napig fáj az ő elvesztésük,nem tudom és nem is akarom őket feledni!

Tessék gyászolni,beszélni hozzá,hidje el enyhűlni fog,de a hiánya örökre megmarad!!

Tisztelettel Edit.

Húúúúúúúúúú... :( ez nagyon kemény.

Ne szedj nyugtatókat, az csak tönkretesz. Mellette voltál, tetted, amit kell. Az ember így is örökké marcangolja magát.

Tevékenységeket keresni, amikre valaha vágytál, ami esetleg akár ha percekre is leköt. Kívülről nem lehet okosnak lenni, tudom. Kemény menet, minden melléd állás csak látszat, csak akarás, mert valójában tényleg a Te meneted. Azt nézd csak, semmi mást, Ő vajon örülne-e ha ezt a szenvedésed látná, vagy bántaná nagyon...

Így van,ez egy folyamat,amíg el tudod fogadni,hogy valaminek vége van.Utána valószínűleg lesz egy üres rész,amikor már beletörődtél,hogy vége ,de még nem tudod,hogyan folytasd.Aztán majd utána képes leszel folytatni.Ez a hosszú időszak a beletörődésről szól.

Érzéketlennek fogok tűnni,de az emberek nagy része nem veszi tudomásul sem azt,hogy egyszer csak meg fog halni,és a szerettei is,hanem lázadoznak ellen,hogy:de élhetett volna még(gondolom,a férjed biztos volt vagy 60 éves) igen,élhetett volna,de nem ez történt. Sőt a ti esetetek annyival más,hogy most azon volna érdemes gondolkodnod,hogy milyen kegyes volt az élet,hogy ennyi szép évet adott,mikor közben már rég beteg volt a párod.

41 boldog év az életében igen kevés embernek adataik!!!Örülj,hogy te voltál az egyik.

Másrészt azt is sokan szeretnék elfelejteni,hogy senki sem ígért oylat,hogy nem lesz az életben fájdalom,akár nagy fájdalmak.Az pedig teljesen logikus,hogy akivel sokáig voltál boldog,annak az elvesztése után hosszú fájdalom fog következni.

Szerintem ha ezt elfogadod a lelkedben,h ez az élet menete,akkor nem fogsz belepusztulni,hanem "csak" fájni,és hiányozni fog,ami természetes érzés.

Sok szép idézet és vers van itt a hoxán, a két fórumban, nekem ez tetszik a legjobban és még más hasonló is, de olvassa mindenki, annyira szép és igaz:

"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog. . .

Valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én, én vagyok, te pedig te.

Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.

Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap, mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök.

Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj. "

Henry Scott Holland Kanonok: A szomszéd szoba/

Tudod nekem a szüleim haltak meg egymást követő években és a keresztapám és sorolhatnám, mert igen sok éven át veszítettem el olyanokat, akik a szívemnek nagyon kedvesek voltak és sokat köszönhettem nekik.

Fájt, minden egyes eltávozás, minden alkalommal sírtam, a családom természetesnek tartotta, hagyták, nyugodjak meg, ha rám jött, nem szóltak érte.

Anyukám halála hirtelen jött, fel sem tudtunk készülni, ahogy te sem és hónapokon át, néha csak felsírtam és megnyugodtam.

Aztán lassan, egyre kevesebbet sírtam, egyre több nap telt el úgy, hogy már nem sírtam, ha rá gondoltam, és lassan, eltelt egy év is, mikor már úgy tudtam emlegetni, hogy béke volt már a szívemben.

Hidd el, a szülő eltávozása is szörnyű, a társadé még szörnyebb, hiszen egykorúak voltatok, maradhatott volna még.

De ennyi időt kapott az égiektől, rá eddig volt szükséged és igen, jól érzed, tanulnod, erősödnöd kell az elvesztéséből is, hogy más, erősebb ember legyél.

Senki nem tudja átérezni a fájdalmadat, míg el nem veszíti a társát, aki ennyi éven át volt mellette.

Nekem is csak sejtéseim vannak, milyen lehet, mert mikor 43 évesen, már ott állt egy este a férjem, hogy most dől el reggelig, megmarad, vagy sem, borzalmas volt.

Utoljára gyerekkoromban imádkoztam és azt az éjszakát, majdnem végig. nem mertem sírni, mert féltem, ha lemondok róla a sírásommal, tényleg elmegy.

Sírj, mert azt kell, sírj, mert fontos, és legyél szomorú, de lassan, a gyerekidben, ha vannak unokáidban találd meg az életed új értelmét.

Segíts a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik rászorulnak és ne felejtsd el a férjedet, soha.

Nem is fogod, nem is tudod, de ez természetes.

Fogadd részvétem és engedd az életnek, hogy haladjon a maga útján tovább éld, ahogy azt kell.

Szeretettel gondolok rád és reménykedem, egyszer, szép lassan, a magad módján, rendbe fogsz jönni.

Mert az ember a felejtésre van kódolva, mert megkaptuk a fájdalom elviselésének lehetőségét és azt, hogy ismét ott álljunk a szeretteink mellett.

Az "elfelejtes" nem mukodik...

Idovel csokken a fajdalom, hiszen a gyasznak vannak kulonbozo fazisai; engedd, had fajjon.

Termeszetes, hogy egy boldog elet utan ur marad benned.

Csak ne maradj a padlon.

Barmennyire is kegyetlenul hangzik, de fel kell allni es menni tovabb, mert van elet a masik halala utan is.

Igy, akar "fel labbal is" elindulni... uj elmenyeket gyujteni, uj celokat keresni.

Mert amig celjaid vannak, van eleted!

Legyen az kirandulas, koncert, sport, kultura...

barmi, ami kizokkent a godorbol.

Eppen az este neztem a Duna Worldon a caminos filmet. Problemaja volt, ezert mindent maga mogott hagyva elindult jo 700 km legyaloglasara, es a problema mar nem problema.

Amig vannak celjaid, elsz; ha feladod - meghaltal; attol kezdve csupan vegetalsz; es az kinek jo??? Senkinek! Se, neked, sem a csaladnak, sem senkinek!