Magányosság 41 év után

Azóta nem tudok magamhoz térni, hogy láttam a haldoklását és elvesztettem Őt, aki nekem a mindenem volt. Félemberré váltam, mert nem találom a helyem és éjszakánként Vele álmodom.

Ördögi körbe kerültem és már teljesen bolondnak érzem magam. Beszélek hozzá, mintha itt lenne, de válasz, az nem jön. Beleestem a gödörbe és onnan kikecmeregni nem tudok, pedig próbálok. Tudom, hogy nekem kéne változtatni, de csak forgok mint, akit felültettek a hintára, de nem állítják meg. Már szédülök, de csak forgok-forgok rendületlenül.

Vigasztalnak a családom, a barátok, de a bennem dúló érzelmeket ők nem érzik. Nekem kell ezzel együtt élni, napról-napra és ez borzasztó nehéz. 41 év BOLDOGSÁG után ez a tragédia a földbe döngölt és nincs kiút. Mikor lesz a megnyugvás a számomra, hát az a sötét jövő titka.

Sírás nélkül nem telik egy napom sem, de ez már olyanná vált számomra, mint hogy enni kell, mert jelez a gyomrom. Cukorbeteg lettem, a tragédia váltotta ki nálam. Most aránylag normális keretek között mozog, de vannak kilengések, mert bekavar az időváltozás. Soha nem álmodtam azelőtt, de nem múlik el egy éjszaka sem, hogy ne álmodjak Vele. A reggeli ébredések, hát bizony borzasztóan lehangolnak, mert mindig keresem. Miértek kavarognak a fejemben, de választ nem találok rá, hogy lehet így élni tovább.

Ki tud segíteni nekem abban, hogy elfelejtsem és új lapot nyissak az életemben?

A nyugtatók nem használnak. Talán ez egy folyamat, amit végig kell szenvednem, hogy lélegzetet tudjak venni, ha már kiszenvedtem magam?

Ezek a kérdések kavarognak a fejemben, de megoldás nincs rá. Már naplót is nyitottam, hogy kiírjam magamból az életemet, de csak még rosszabb lett.

Mit kellene csinálnom, hogy eljöjjön a beletörődés?