Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Lea Róza születése cikk

Lea Róza születése


Vencel születése után íme a kistesó története. Ő Lea Róza.
Lea Róza születése

Rózim a második szivárvány babánk. Vencel fiam egy sikertelen terhesség után fogant, és sajnos Rózkánk előtt is volt egy kis bébink, aki a 13.héten hagyott itt minket.


Nagyon megviselt, de könnyebben túljutottam rajta mint az elsőn, mivel Vencel már itt volt. 1.5 éves volt. Nem volt időm szomorkodni. 


Kb fél év telt el, mire úgy igazán akartam újra babát. Addig mindig volt valami bajom, vagy beteg voltam vagy a Vencel vagy a férjem kapta el a bölcsis betegségeket.



2018 májusában úgy éreztem, nem kell sokat várni és már én is készen állok. Hőmérőztem ovuteszteltem... Hó végén sejtettem, hogy sikerült. Újra valaki velünk van. 💜 A sejtésem beigazolódott. Nagyon boldogok voltunk. 


Ez a terhesség se volt könnyebb, inkább csak hullámzó. Az eleje rosszabb, aztán könnyebb, aztán nagyon nehéz. Émelygéssel kezdtem a 8.9.héten. A 12-.13. hétre elmúlt. Azt hittem, innentől sima liba lesz. Túl voltunk a 12. heti vizsgálaton, mumus elmúlt, innen a vetélés kockázata is kisebb volt.


A 20. hét körül újra kezdődött a viszketés. Elkeseredtem. Szörnyű ez a vakarózás. Nem az én sportom a terhesség. A májam nem szereti, amitől vakaróztam. 😶


A 24.heti cukorterhelésem is rossz lett. Éppen csak a felső határ lett, de magas volt. 3 nap kórház. Nagyon rosszul viseltük a fiammal a külön létet. Odafigyeltem a cukorra. Mértük is. Jól van, ennyi baj legyen - gondoltam. 


De egyre nehezebb volt, pedig a vége még igen messze volt. Én egyre gyengébb voltam, rossz volt a közérzetem. A 30.heti vizsgálatra úgy mentem, hogy a kiságya a kislányomnak - mert közben kiderült, hogy lány - be volt állítva, pelenkázó és ruhák előkészítve. Ha bármi lenne... szerencsére minden ok volt. Mehettünk haza. A hét végén azonban megrepedt a magzatburok 😐. Egyik éjjel egy pukkanásra riadtam fel a hasamban. És szinte éreztem, hogy valami végig csordogál a hasamon. Ijesztő volt. Először azt hittem, álmodom. Aztán egy kb 2 cm átmérőjű területre vmi folyadék kifolyt a bugyimon. Kórháznak telefon. Menjünk! Vittük a csomagot. Megvizsgáltak. Baba oké, majdnem 2 kg. Semmi jele, hogy baj lenne. Talán kis gyulladás. Kaptam kúpot.


Itthon néha löketszerűen csorgott. Az orvosom bízott az ügyeletes dokiban. Azt mondta, hogy csak pihenjek stb... de én nem voltam nyugodt. Másnap estére sikerült beszereznem egy magzatvizet kimutató betétet. Pozitív lett. A választott kórház és az orvosom helyett az ismeretlen szülészeti klinikára kellett mennem Pécsre, mivel fennállt a koraszülés veszélye. A babára csak ott voltak felkészülve. Megint csak igazam volt. Maradnom kellett. Lesokkoltak. Innen már csak babával mehetek haza. Kaptam 24 órás infúziót meg tüdőérlelőt. Pihenés, sok folyadék és várunk. Szinte minden nap ultrahang és vérvétel. Rosszul viseltem. Néha sírdogáltam. Rettentően hiányzott a fiam. Nem tudtam, mikor láthatom újra. Büntetett. Alig akart velem beszélni. Pocsékul éreztem magamat.


És persze tudtam, hogy a lányom több mint valószínű, hogy korababa lesz. 


Eltelt 5 nap. Péntek volt. Sehol sem találtam a helyemet. Este felé volt egy szoptatást támogató csoport gyűlése a kórházban. Gondoltam elmegyek. Azzal is megy az idő. De alig bírtam ülni. Sehogy se volt jó. A hasam tiszta kemény volt. Még nem sejtettem, hogy 12 óra múlva már kint lesz a lányom. Már csak azért sem, mert azon a napon a magzatvíz csordogálás alább hagyott. Kicsit bíztam benne, hogy behegedt a lyuk. 


Este éjfél körül mentem szólni, hogy valami van. Lent konkrétan, alul tiszta erőből furakodott a lányom. Nyomta a méhszájamat. Nem görcs volt, hanem erős nyomás. Szültem már, tudtam milyen az, de ezt először nem tudtam hova rakni. A lányok feltettek nst-re, ami SEMMIT nem mutatott ki. 1 órát feküdtem ott és időnként majd bepisiltem a fájdalomtól, úgy nyomott a kicsi feje, de a fájásjelző meg se moccant.  Azzal küldtek vissza 1 óra felé a szobámba, hogy a szél, a frontok szórakoznak biztosan. Sőt, este a nővérke nekem is adott egy 500-as magnéziumot, mert mondtam neki hogy full kemény a hasam. Egy jó órát szenvedtem... amikor megint kimentem, hogy én bírom a fájdalmat, de ez furi. Hívták az ügyeletes dokit. Vizsgálat... bő 2 ujjnyira nyitva vagyok, irány a szülőszoba. Lesokkolódtam. Kész voltam. Úristen. Meg fogok szülni. A férjemet riasztottam. Úgy volt, hogy egy kedves dúla barátnőm is bejön hozzám, de nem szóltam neki éjjel. Mégis csak kétgyerekes anyuka. Féltem. Ismeretlen helyen, ismeretlen szülésznők és dokik. Akit ismertem, az is szabin volt. De Rózi jött, mint a gyorsvonat.


Aki nem bírja a fájdalmat és gyenge idegzetű, az gördítsen tovább 😊


Hihetetlen gyorsan tágultam. Természetes úton akartam szülni. Nem kértem semmit. Gondoltam, ha 3 éve az 52cm-es 3840 grammos 37+3 napos fiamat megszültem, akkor ez is menni fog. 


De erre a szülésre sem lelkileg, sem testileg nem voltam felkészülve. Borzalmasnak éltem meg. A fájások erősek voltak nagyon. Gyorsan 2 percesek lettek. Csak én szültem a klinikán. A szülésznő mogorva volt és kicsit sem segítőkész. Full egyedül vajúdtam. Felvett, felfektetett. A monitort rám tette. Felkapcsolt egy sólámpát és kiment. Amikor a férjem bejött, akkor éreztem magam kicsit biztonságban. Mikor betévedt a csaj és mondtam neki, hogy 2 percesek már a fájások, annyi volt a válasz, hogy tudom anyuka, látom kint a monitoron! Fú de bepöccentem! Tényleg? Látod? Marha jófej vagy. Durván 3 óra alatt öt ember vizsgált meg. Egy doktornő volt, rezidens, akit még talán nem rontottak el, aki nagyon kedves volt. Ő mondta, hogy talán jó lehetne az epidurális érzéstelenítés, hogy ne fáradjak el. Plusz a babának annyira nem jó a vajúdás. Majd minél előbb meg kéne hogy szülessen és persze minél könnyebben. Ekkor már nagyon nagy fájdalmaim voltak. Az epitől való félelmemet is elnyomta. Mondta, hogy tesz egy kört a műtőkben és visszajön. Ha kérem, akkor beadja. Rövid időn belül éreztem, hogy kell. A férjemet el is küldtem szólni, hogy jöjjön valaki. Úgy vigyáztak rám, hogy senki sem volt a folyóson. Barbara doktornő aztán megérkezett. Vizsgálat, majd 5 órakor közölte, hogy már késő. 10 centire kitágultam. Itt most már szülés lesz. Azonnal riasztották a műtőből az ügyeletes dokit. Jah! Valami előre programozott nagy műtétek voltak. Ezért nem kaptam oxit. Csak műtétek után terveztek engem. Az ügyeletes is megvizsgált. Valóban mindjárt itt a gyerek. Ott kiabált, hogy miért nincs itt senki a koraszülött osztályról, mindenkit leteremtett. Mi meg lefagyva csak néztünk. Közben jöttek a fájások. Mondták, hogy nyomjak. Tudtam, hogy Rózinál lesz gátmetszés, de mindenki azt mondta, hogy azt az ember nem érzi a fájásba. Hát ez valami kegyetlen volt. Olyan földöntúli fájdalmat éreztem, amit eddig soha. Szerintem a doki keze bennem volt, hogy segítse Rózit. De azt hittem, meghalok. 5.22-kor megérkezett Lea Róza. Azonnal leszívták a folyadékot és addig nem engedték sírni. Majd elszaladtak vele, mi meg ott maradtunk. Hallottuk a másik kórteremben, ahogy üvöltve sír. Ezt jó jelnek vettük. Engem összevarrtak, ami közben majd oda... nyomtak lidokaint, de vagy semmit nem ért vagy sietett a doki. Állítólag nagyon nagytudású dokinál szültem. Szakmailag biztosan, de emberileg... abszolút munkadarab voltam ott mindenkinek. Emberség 0. Miután összestoppolt, gondolom ellenőrzésképpen hüvelyvizsgálat, majd minden előzetes jelzés nélkül a popsiba is felnyúlt. A szemeim kikerekedtek. Majd rám nézett. Közölte, hogy készen vagyunk és faarccal gratulált. Közölte, hogy a babáról majd tájékoztatnak a PIC-ről, ha tudnak jönni. 


Kb 7 óra körül jött egy doktornő, aki elmondta, hogy a kislányunk stabil, közel 2 kg és inkubátorban van. A körülményekhez képest jól van, de az első 3 nap kritikus. Hát marha rosszul éreztem magam. Nem voltam boldog. Nem láttam a kisbabámat. Ki voltam borulva. Megkönnyebbülés volt, hogy túl vagyok rajta és élünk. De ennyi. Nem mertünk örülni. Mindenki várt. Vártuk mi lesz.


19 napot töltött bent Rózi a PIC-en. Szerencsére makk egészségesen. Kis oxigént adtak az inkubátorban, de lélegeztetni nem kellett. Az eredményei is tökéletesek voltak.


Nem tudni miért jött előbb. Minden rendben volt nála és nálam is.


Mára megkopott minden...de megszépülni sose fog. Rózi szerencsére szépen fejlődik. A koraszülöttségből semmi nem maradt vissza. Akkor is és most is gyönyörű! 💜




Írta: Adrissz83, 2019. július 6. 09:35
Fórumozz a témáról: Lea Róza születése fórum (eddig 3 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook