Középiskolai felvételi (beszélgetős fórum)
"A KRÉTA 4,34 és 4,66 között hagyja, hogy a tanár másként döntsön, mint a kerekítési szabály (4,5 alatt vagy felett)."
Ezt miből gondolod? Tapasztalatom szerint a rsz. nem merev.
Szerintem ne hagyd. Ha jól számoltam, ahogy írtad a jegyeket, most is 4,7-re áll a gyerek - ha a témazárók nincsenek felülsúlyozva. Ha igen, akkor még jobb.
Azt sem tartom megszokottnak, hogy nem jár ötös vagy dícséret a versenyszereplésért.
Próbálj meg határozottan, de nem agresszíven vagy bunkón beszélni a tanárral (a felvételit ne emlegesd, azt annál inkább, hogy a gyerek motivációja szempontjából milyen fontos lenne a kitűnő bizi:). Ha nem tűnik partnernek, akkor pedig menj tovább az igazgatóhoz.
És az is nagyon jó ötlet, hogy előtte készülj fel, az iskolában milyen szabályok érvényesek a kerekítésre.
Ez a történet kicsit olyan, mint a kisebbik lányom osztálytársa, akinek tavaly (5.) a tornatanár rontotta el a kitűnő bizijét. Ráadásul a kislány, aki ugyan valóban nem kiugróan ügyesen mozog, a lányom szerint egész évben nagyon igyekezett, és mindent megtett, amit csak tudott. Ő végül az osztályfőnöktől kapott az osztályban ugyanolyan jutalmat, mint amit a kitűnők a diritől. De ez is milyen már... Tornából.
Ha negyediket már nem ő viszi, akkor pláne kibrusztolnám az 5-öst.
Neki nem fájna, hogy lehúz egy gyereket, de nektek igen.
A felvételin minden pont számít!
Sokszor 1 pont is, mert a rangsorban azonos ponton 8-10-15 gyerek is lehet, ezért nem mindegy, hogy adott pont előtt vagy adott pont után húzzák meg a bekerülési vonalat. Vagy az utolsó ponton lévőket mi szerint rangsorolják, lehet, hogy bizi szerint.
És az az 1 pont, sokszor 2 pont, mert vannak spec.mat. vagy bármely sulik, amik duplázzák a matek pontokat. És nem csak az írásbeliket, a bizit is, mert őket a matek érdekli.
Hajrá!
Szia!
Szólni kell szerintem. Ezt a gyerek is igazságtalanságnak érzi, és az nem jó.
Nem is értem, hogy tud bele nyúlni.
A KRÉTA 4,34 és 4,66 között hagyja, hogy a tanár másként döntsön, mint a kerekítési szabály (4,5 alatt vagy felett).
4,33 vagy alatta 3-as, 4,67 vagy felette 5-ös.
Nézz utána a suli honlapon.
Szerintem csak ijesztgetni (ostorozni) akarja a gyerekeket.
Ezt nem teheti meg.
Én tutti az osztályfőnökkel vagy igazgatóval/helyettessel beszélném meg, pontosan azért, hogy vége legyen ennek a rendszernek.
A gyerekkel nem tud kiszúrni, mert láthatóan jobb mint a többség, hozzájuk viszonyítva kell osztályozzon, tehát jövőre nem tudja leosztályozni bossszúból.
Ez a suli spec. matek tagozatos, vagy miért gondolja a tanár, hogy csak 4.75-től jár az ötös? Matematikailag önmagának mond ellent.. Én is megkeresném az iskola szabályzatában hogy vannak az osztályozások, mert ilyen nincs, hogy önhatalmúlag kitalál vmit. Ez nem is túl motiváló. Ha egy gyerek versenyekre jár, hogy lehet baj a szorgalmával? Nem is értem. Versenyre készüli, vagy akár csak részt venni plusz munka, idő.
A nyolcosztályossal érvelni ilyen tanárnál valószínűleg tényleg nem volt szerencsés, de most már mindegy. Persze még az is lehet, hogy célba ér...
Szerintem is a felvételire és a többi vihető pontra gyúrjatok, ezt meg hagyjátok a francba.
Mi pontosan ilyen okok miatt mentünk el hatosztályos spec-mat-ra...
Sajnos nálunk semmilyen egyeztetés (végigjártuk: tanári, osztályfőnöki, igazgatói) nem vezetett eredményre, elhoztuk az iskolából (éppen kapóra jött a hatosztályos felvételi), mielőtt kiöli belőle a matematika iránti szeretetet...
A gyerek lelkivilágával és a felvételire való felkészítésével foglalkoznék nem a tanárral - bár tény, hogy nagyon nehéz ez ilyen fölött könnyedén átlépni, mert elég frusztráló. Az is lehet, hogy simán megadja a jobb jegyeket idén.
Azt nem tudom, hogy mennyire érdemes a nyolcosztályos felvételivel érvelni, mert nem sok helyen szeretik, ha elmennek a legjobbak negyedik végén.
Pontosan 4 db ötössel lesz 4.75 az átlaga. Mi van az iskola szabályzatában, mennyitől ötös az ötös? Az nem normális, hogy egy tanár saját szabályzatot követ, ami szigorúbb a hivatalosnál.
Ha csak a matek miatt nem kitűnő, de egyébként jól sikerül az írásbelije, akkor az az egy-két pont veszteség nem fogja megakadályozni, hogy nyolcosztályosba járjon. Inkább a felvételire készüljetek, mint a tanárra számítsatok :)
Sziasztok!
Kicsit off topic, de hátha van valakinek ideje/kedve véleményt formálni. Akár priviben...előre is köszi.
Adott egy 3. osztályos kisfiú, aki matematikában tehetséges. Minden feladatot, szorgalmit elsőként ad be (karantén időkben is), minden versenyen részt vesz (mostanában az online versenyeket sem hagyja ki). Matematika tanárja 2. osztálytól kezdve 4.75-től adja meg az 5-öst félévkor és év végén is. Ez nála elvi kérdés. Tavaly év végén 4.71-re azt mondta, sajnos még nem ötös. Akkor szerencsére összeguberáltuk az évközbeni "kisötösökből" a nagy ötöst, így jött végül össze a kitűnő bizi. Idén Zrínyi versenyen az osztály 2. legjobbja, iskola szinten is a 3. legjobb eredményű lett. Szaktanári dícséretet vagy 5-öst nem kapott érte. De megszidta, amiért (kishitűségből) el sem akart menni és a felkészülési időszakban nem gyakorolt annyit, mint a társai. " Szorgalomból egyest érdemelnél"- ezt mondta a verseny eredményét látva a tanár, akit egyébként nagyra tartok és tisztelek. Jelen helyzetben csalódottan várom az év végi értékelést.
Az idei tanév alatt 20db jegyet szerzett a gyermek, ebből 2 db 4-es és 2 db 3-as. Ezek röpdogák (szorzás, írásbeli összeadás), egyik sem témazáró, azok mind jelesek.
Kérte a tanárt, hogy javíthasson, kapjon extra feladatot. Azt a választ kapta, hogy végezze el azokat a szorgalmikat, amiket az osztály kap. Ezeket eddig is, kérés nélkül elvégezte. Számításaim szerint még legalább 4-5 db 5-ös kell a szint megütéséhez. Jeleztem a tanárnak, hogy szerintem nem szerez már az osztály ennyi jegyet idén és kérem, hogy segítsen. Jövőre számítani fog a 8osztályos felvételinél. Egy mosolygó emoji volt a válasz, szorgalmit azóta sem kaptunk.
Ti tennétek bármit a helyemben, vagy egy keserű mosollyal belenyugodnátok, ha év végén 4-est kap a gyerek matekból?
Köszi, ha időt szánsz a véleményezésre.
A Radnótiban állítólag (ott tanító tanár mondta) kb. úgy választják ki a gyerekeket, ahogy egy tesi órán a csapatokat. Csak itt a csapatkapitányok az ofők. Kisorsolják, ki kezd, aztán felváltva mondhatnak egy-egy nevet a felvettek listájáról. Elvben jól hangzik, de kétlem, hogy pontosan így lenne, mert gondolom, fiú-lány arányra is figyelnek, meg vannak egyéb szempontok.
Nálunk anno a mi ofőink azt mondták, mindketten külön átnézték a gyerekek listáját (mindenkinek kellett jellemzést írnia magáról), aztán mindenki kiválasztotta a maga osztályát. Két elég markánsan eltérő egyéniségű ember volt a két pedagógus. Azt mondták, szinte nem is volt átfedés a két wishlist között. Az eredmény: a laza tanárnak lett egy nagyon laza, eszméletlen jó közösségi életet elő csapata, akik nem izgatták magukat túlzottan a tanulással, a két év múlva pályaelhagyó, folyton síkideg, feszkós ofőnek meg lett egy 36 teperőgépből álló osztálya, akikből sosem lett közösség, és mindenki el volt szállva a saját zsenialitásától. Túlzok persze, ennyire nem volt sarkos a helyzet, de az igaz, hogy eléggé furán leképeztük tényleg a két személyiséget...
Én is pont ezt akartam kérdezni:-) Eddig még semmi infónk nincs a határozaton kívül.
A NEK adatlapot azért már megcsináltattuk.
:)
Én is nagyon remélem...
Ti kaptatok már valami tájékoztatást a felvételi határozaton túl?
Sziasztok! A Toldy feltette a beiratkozás dátumát (06.23)( [link]
Kérdésem: a beiratkozáshoz kell a gyerek is, vagy elég a szülő?
Mi ugyan ezen estünk át, kb. Minden alkalomal 32db szedtek le rola. Aztán egyre kevesebb lett, mostmár egy éve semmi...
Mi is végig jártunk mindent amit lehetet.
Köszi a választ!
Mostmár csak az izgat,hogy hogy oldják meg azt hogy van aki angol tagozatról jön,(mi 4 éve tanuljuk az angolt,versenyeken indult a gyerek stb)és van aki csak most kezdte el tanulni az angolt.
A Babitsban tudtommal nincs a kisgimiseknek nyelvi felmérő év elején..Valszeg akkor malmozni fog a gyerekem angol órán,vagy azoknak kell különóra majd akik most kezdték negyedikben az angolt?
Ez a kedvenc tantárgya a gyerekemnek,ezért is választottuk az angolt a Babitsba...
Félek csalódás és unalmas lesz neki..
Van valakinek tapasztalata?
Nagygimiseknek volt angol felvételi a szóbelin,kicsiknek nem.
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?