Középiskolai felvételi (beszélgetés)
2019 ben 84 től volt mentes és 40+ volt a mentesség / tantárgy !
De így már értem !
Köszi!
A Telekirol én is sok rosszat hallottam, miközben itt a Corvint mostanában nagyon dicsérték. Állítólag nagyon feljovoben van.
Igen, ez lenne a kérdés, hogy vajon melyik erősebb, 4 év múlva egyetemhez?
Teleki matek vagy Corvin reál?
Ismerős fiú sorrend módosításon gondolkozik. (3.v 4.)
Félmentesek voltunk csak, a mostani hatodikosom mentes...
Tudom, nehéz, h két gyerekről is beszélek folyamatosan...
És akkor még a harmadikat nem is említem. Ő meg másfél éve végzett az E5-ben, szóval van mi keverni....
Lányom tavaly a telekit elutasította, mert sok negatívumot hallott róla, a Corvint beírtuk, voltunk nyílt napon meg szóbelizni is. Lányomnak tetszett a suli, nekem nem annyira.
Mindezek után én valamiért a Telekit gondolnám jobbnak, onnan sejtenék nagyobb eséllyel továbbtanulást. Lehet, hogy csak azért mert van ismerős gyerek aki Telekiből ment tovább.
A 11. kerületből nem kevesen mennek a budaörsi Illyésbe is, talán a 12.-ből is. A 240-es busz előtte tesz le.
Innen kb. ugyanannyi idő, mint a belváros, és nincs szóbeli.
Most gondoltam, hogy leirom a répas éneket!
Nagyon jó ezeket olvasgatni!
De, azért kérdeznék egy konkrétat.
Szerintetek melyik jobb, erősebb gimi?
Teleki vagy Corvin?
8.
Megnéztem a Szinyei ideiglenes listákat. Lányom tavaly oda is jelentkezett 2 tagozatra.
Csak azt néztem, hogy a tavalyi utolsónak felvettnek hány pontja volt, majd megnéztem, hogy idén az azon a rangsorszámon állónak hány pontja van.
A legtöbb tagozaton 2-3 ponttal van több az idei diáknak, mint a tavalyinak. Viszont pl. a biológia-kémia (3000kód) és a matematika (9000) tagozatokon 12-13 ponttal van többje az idén ugyanazon rangsorszámon állónak, mint tavaly.
Tudom, hogy a Szinyeiben évről-évre más-más az utolsó felvett rangsorszáma, de kíváncsi lennék, hogy ennyit emelkedhetnek a ponthatárok vagy (főleg mivel több gyerek van)inkább a rangsorszámok fognak emelkedni, a pontok nem nagyon?
Ugyanígy nézve Szerb Antalt ott a 4 évfolyamos németen van 3 pont emelkedés, ha a tavalyi rangsorszámot nézem, a 4 és 5 éves angolon ugyanannyi a pont mint tavaly.
Köszönöm ez a táblázat igen menő
6.
Érintettek vagyunk, úgyhogy próbálok válaszolni...
1. Két éve mi félmentessel nem jutottunk be sajnos Apiba hatodikban, pedig most is nosztalgiával gondol rá. Ugye ő most nyolcadikos, és az Api a második helyünk.
Cél a mostani hatodikosnál az E5, de utána Api (ott mentes), majd Trefort, és ezeknek is fogunk örülni.
2. Német
3. Passz
4. Nálunk E5, és mi nem spec mat vagyunk
5. Talán Toldi, VMG? Mi a budaiakat kihagytuk az utazási idő miatt...
6.
Szerintem véletlenszerű, melyik évben kik gyűlnek itt össze a fórumon. Van, hogy sok a Toldy-fan, van, hogy a Trefort, van, hogy Api. Az E5 mindig népszerű, és minden évben akad 1-2 Fazekas iránt érdeklődő is.
Az utolsó előtti kérdésedre:
Az országban a legmagasabb pontszámot író gyerek (egyedüli 98 pontos) specre fog menni, de kíváncsiságból ellátogatott több középsuliba is felvételizni. Annyira nem értettem, miért jó ez főleg így a járvány közepén (vannak pedagógusok a családjukban, tudják, hogy mit jelent), de hát ez van.
Lehet, hogy más meg a specet gondolja megnézni, de nem akar igazán odamenni. Volt iylen is a fórumon, nem is egy. Erőpróbának tekintették.
Ugyebár elhangzott, a közösségi háló szerepe az E5 kapcsán. Ez az offolás is egyfajta közösségépítés. (Csak legyen mindenki óvatos, ez a topic nagyon addiktív...)
Plusz nem jobb így várakozni (aki várakozik)?
Nekem a második tanul oroszul, és bizony hajtós tanáruk van, jól megtanulhatna - de így online azért kevésbé motiváló a dolog.
És tök érdekes, német akcentusa van a gyereknek, mert kint kezdte. És ami egyszer bemászott a fülébe, az ki nem jön onnan. Győzöm javítgatni.
Különben jól jön az orosz a különféle szgépes jelszavakhoz. Meg néha a minimális baszktudás is.
Hát, ööö izé...ez nincs meg. :)
Mentségemre szóljon, hogy én csak általános iskolában tanultam oroszt. (1990-ben mentem középiskolába)
Viszont nyolcadikban valami babákról szóló szövegben a nacionálnij kásztyümöt nacionalista kosztümnek fordítottam. :))
Együtt röhögtünk a tanárnővel meg az osztállyal.
Nahát, a törzstagok szétoffolják a topikot. :-D
/Én is emlékszem rá!/
Biztos az is megvan, hogy táncol a répa(?) a mákkal(?).
Tancevala repka s makom
a petruska sz pamidorom
a regyiszka ugyivila
kak petruska tancevala.
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?