Kisbabával elhagyatott anyukák (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Kisbabával elhagyatott anyukák
Nem minden nő áldozat. Nem minden pasi érdemli meg, hogy gyereke szülessen. Viszont minden gyerek kiegyensúlyozott, szerető családot érdemel.
Teljesen 100%-ig egyetértek veled.
Ez a fiú és ez a lány (jócskán) túl van a harmincon, 1 éve vannak együtt. Nem tizenévesen esetek egymásnak. Mind a ketten akarták, tervezték a kisbabát.
A fiú pedig - aki az unokaöcsém - imádja a gyerekeket, volt olyan barátnője, akit gyerekestül vett volna feleségül (ha csaj nem csalta volna meg).
Szegény fiú ehetlen dühében vágta a tányért a konyha padlójára. Mert egy nőt mégsem vághat szájon, még akkor sem, ha megérdemelné ezért a gátlástalan megszólalásért.
Hogy képes nő ilyet mondani, hogy elvetetem a gyerekünket, ha...???
És nem egy alkoholista, drogos fiúval művel ilyet, aki üti-veri, hanem egy normális, gyereket, családot akaró, dolgos férfival.
Továbbra is tartom:
Nem minden nő áldozat. Nem minden pasi érdemli meg, hogy gyereke szülessen. Viszont minden gyerek kiegyensúlyozott, szerető családot érdemel.
Klassz vagy, így kell hozzáállni!!
Nagymamám mondogatta mindig, de nagyon igaza volt: az élettől előbb-utóbb mindenki megkapja, amit megérdemel, jót is és rosszat is! :-))
Hát, ellenpéldával én is tudok szolgálni (bár ezek a kivételek lehet, hogy csak a szabály erősítik):
1. Baráti körben házaspár (5 év együttjárás szex nélkül, majd katolikus esküvő), 4 év házasság után tervezett és várt terhesség, tündéri pici fiúcska, apa pedig fél év múlva távozott és vissza se nézett.
2. Saját példám: rossz házasságom után (amiből én léptem ki 3 gyerekkel, neveltem őket majd tíz évig egyedül úgy, hogy az apjuk legfeljebb a sátoros ünnepek alkalmával volt rájuk kíváncsi) egyszer csak egy barátságból lett nem pár hónapos kapcsolatba bekopogott a gólya, ez a tény végképp összehozott bennünket, erős és mély szerelem és kötődés lett belőle, meg négy év után még egy - most már tervezett - baba. Biztos vagyok benne, hogy ha véletlenül valamikor mégis elválnának útjaink, az is barátságban történne, mert becsüljük és tiszteljük egymást, és a gyerekeinket.
A legnagyobb tragédiának azt tartom egyrészt, ha egy férfi nem kíváncsi a gyerekére, nem akar róla tudni, részt venni az életében minél többet még akkor is, ha nem élnek együtt, másrészt ha egy gyerekből eszköz lesz a szülők szakítása, válása kapcsán - és ebben a műfajban, valljuk be, leginkább a nők jeleskednek, akik sok esetben úgy élik meg a szakítást, hogy a férfi nem ŐT, hanem ŐKET hagyta el, alázta meg stb., és elmarja a gyereke(i) mellől az egyébként jószándékú apát. Mert az egy dolog, hogy két felnőtt ember együtt tud-e élni hosszabb távon vagy valamiért borul a kapcsolat (és azért az esetek jelentős részében ez is két emberen múlik), de a gyereknek ehhez nem lehet köze, neki valóban szüksége van az apjára is.
Több olyan elvált pár is van az ismeretségi körömben, ahol ez teljesen problémamentesen működik, legtöbb esetben új partnerekkel, féltestvérekkel fűszerezve, a gyerek pedig lubickolhat a "két családom is van" helyzet előnyeiben (dupla programok, ajándékok, zsebpénz és egyebek pl. :-)).
Érdekes ez a cikk.
Én biza ne m adnám oda egy percre sem.
Bár számomra ez teljesen elképzelhetetlen helyzet, mert a férjem egy tündér és nagyon jó apa.
Nem értem az itt egyedül maradt kismamikat, nem éreztétek hogy valami nem kerek apukával, a kapcsolattal?(Ez csak egy kérdés,nem elítélés vagy ilyesmi, nem kell nekemesni)
"Csak éppen arra nem gondol senki, hogy a másik életének éveit veszi el úgy, hogy közben hazudik neki."
Ez az én helyzetemre teljesen igaz sajnos. Hozzáteszem azt, hogy 5 év után még én sem tudtam kilépni, holott én is tudtam, hogy éveimet veszem el, de mégse.....valószínű nagyfokú önbizalomhiány miatt. Aztán jött a gyerkőc....tervezett volt. És akkor ismertem fel, hogy nem szabad tovább így élni. Ennek véget kell vetni. és most sikerült is. Jó ember Ő, csak nem tud kötöttségben élni...Én nem haragszom rá, mert nagy fokban magamnak is köszönhetem azt, hogy nem léptem ki előbb, a gyereket is imádom, és nem bánom, hogy megszületett, mert ha Ő nem lenne, akkor életem végéig éltem volna ebben a mára már világosan látszó méltetlan helyzetben....Ő nyitotta fel a szemem, érte tettem azt hogy szakítottam, mert Ő nem élhet, nem nevelkedhet egy ilyen rapszodikus kapcsolatban, mint a miénk volt. És még inkább ez 1-2 éves korában történjen, minthogy adok még-még időt, és mondjuk 5 év múlva idegroncs leszek már teljesen és az senkinek nem lesz jó. így abba nő bele, hogy apa jön, szereti, de nem élünk együtt...
Ma már kész vagyok új kapcsolatra, de a 7 évből kicsit nehéz továbblépni, ismerkedni, stb...főleg egy kisgyerekkel. de nem aggódom, jól érzem most magam, és ez a lényeg, rég éreztem magam ilyen nyugodtnak.
Nekem is van nagyon nagyon sok sérelmem, ami bánt, de túl kell lépni ezeken, mert soha az életben nem lesz az ember békében önmagával.....És az mindennek az alapja.
Gyűlölöm, hogy születnek ilyen cikkek, mert a világ sz@rságait mutatja meg, hogy létezik ilyen.
Ami engem megdöbbent, hogy az anyának kéne eljárnia pszichológushoz...? Miért? Apának miért nem? Apát miért nem kapják elő a fejturkászok, és magyarázzák el neki, hogy az életre hívott kisdedet óvni és gondozni kell, még akkor is, ha nem lakik velük, mert a f@rka utána ment?
Egy férfinak szabad elhagyni a családját, ha ezt egy nő teszi meg, akkor utcasarki r.banc.
Mindig a nő szívja meg...
Hát nem tudom... Azt azért mindenképp tudom, hogyha az én férjem csinálna ilyen a bátyám vagy apám tuti eltenné láb alól. SZÓ SZERINT. Pedig tisztességes, rendes családból származom.
Amúgy, BIZTOS, nem adnám oda a gyereket! Ha abból indulok ki, h 20eből szinte még a tápszere se futtja egy hónapban a gyereknek... (18e/hó) De ez nem csak a pénzen múlik, ha nem a hozzáállásán az apának.
És ne feledjük, h EU-s szemlélet, h a gyerek az anya mellet kell felnőjön. Ez az első szempont. Olyan könnyen nem veszik el a gyereket! NYUGI!
Csinálnak egy ellenőrzést a lakásban ahol lakik a baba, egy családlátogatást, a körülményeket tanulmányozzák stb. Attól mert az apa jobb körülmények közt él, még nem veszik el a babát az anyukától, SŐT! kötelezik az apát a több fizetésre!
Maximum amit el lehet tőle perelni az összes bevételének a 33%-a. Ha feketén dolgozik mellette (vagy egyébként) azt is jelenteni lehet! Ha nincs bejelentett munkája, akkor a mindenkori minimálbér 20%-át kell fizesse.
Hát!
HAJRÁ! Én mindenképp harcolnék azért, hogy ne golyózzak be, meg a gyereknek se jó az állandó vita!
Sok sikert! KITARTÁST!
na akkor én vagyok az ellenpélda:
2 év együtt járás,1 év jegyesség együttéléssel,esküvő, másfél évre rá tervezett terhesség
7 hónapos terhesen meg meggondolta magát az ex
Hmm.
Most nagyon népszerűtlen leszek... nem azért írom le, mert én olyan jól csináltam mindent, csak sokat gondolkoztam ezeken (már csak azért is, mert én is elcsesztem egy-két dolgot, szóval eszem ágában sincs senkit elítélni.):
Ugyebár a sorrend az lenne, hogy megismerkedés, 1-2 év együttjárás, összeköltözés, és szex nélkül. Legalábbis egy jódarabig. Ez lenne az udvarlás, amikor a két fél megismeri egymást. Tévedés, hogy egymást csak összebútorozás után lehet megismerni. Miért is? Nem az együtt evés-alvás-fürdés-munka malomkerékben ismeri meg az ember a másikat, akkor legfeljebb a szokásait látja meg. De azt, hogy hogyan reagál egy adott helyzetben, nem akkor tudja meg. Erre valók azok a helyzetek, amik már együttélés alatt nem modellezhetők. A "szex tilalom" meg nem azért van, hogy szörnyű legyen, hanem pontosan azért, hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy valamelyikre rákényszerül a még "keresés" időszakában levő kapcsolat egy gyerek útján. Meg talán az is kiderül, hogy asszonyka egy kicsit anyagias, vagy az adott fiúhoz nem elég inteligens...
Persze én is láttam az uram farkát esküvő előtt, nem vagyok álszent, vagy prűd, de azért el kéne legalább gondolkodni a régi sorrenden...
Mostmár az orvosok is bebizonyították, hogy a "ferromonok", amik a vonzódást okozzák, 2 év után kezdenek oszlani... egy gyerekre akkor érett a kapcsolat, ha már átesett ezen a szakaszváltáson, amikor a rózsaszín ködből reális szép kapcsolat lett.
Ha ez ez a kb. két év alatt, vagy éppen lejártakor kétséges, akkor meg tessék szakítani!! Ma nem csak ismerkedni nem tudnak, hanem szakítani se. Mert még azért az előző kapcsolat kényelmes, elvagyunk. Csak éppen arra nem gondol senki, hogy a másik életének éveit veszi el úgy, hogy közben hazudik neki. Aztán becsúszik a gyerek, és marad a nem igazán megalapozott helyzet... vagy éppen a nem-igazi-szerelem miatt nem jön a gyerek...
Aztán itt lenne még a közös döntés, a kimondott szó, a házasság... Ez egy váltás. A keresés korszakából átléptünk az elköteleződés korszakába. Más a helyzet dinamikája. De tényleg csak akkor, ha az ember bitos a dolgában...
Utána meg lehet a gyereken gondolkozni... És akkor nem állhat elő a gyerekkel a hasban házassággal zsarolós helyzet...
Szóval lehet, hogy a régi, - néha valóban ostobán és kegyetlenül alkalmazott szokások - mégiscsak a védelmünkre voltak kitalálva??
Ez az.
Nincs olyan ember - akár nő, akár férfi - aki egy életen át képes jópofát vágni.
Nincs jó megoldás ebben a helyzetben. A becsület, a saját erkölcsi rend diktál valamit, amitől az ember elégedett lehet, mert megmarad becsületesnek, de boldoggá nem fogja tenni. Legalábbis nem egy életre.
Nekem is az jár a fejemben, hogy mi is lesz ennek a vége.
Most úgy néz ki, hogy lesz esküvő. Bár sem az autót sem a motort nem adta el a fiú - szerintem igen helyesen.
De félek, hogy így hárman lesznek majd boldogtalanok egy életre.
Nem tudom feltételezni, hogy hosszútávon a lányt boldoggá teszi a helyzet, hogy uralkodik valakin. Biztosan tudom, hogy a fiú, aki várva várja a kisbabát, nem fogja elfelejteni a történteket.
És az a csöppség ilyen légkörben fog születni, cseperedni.
Bocsánat a kifejezésért, ez eléggé egy elb@szott szitu.
És ilyenkor az ember ugye tovább gondolja... ha a srác beadja a derekát, és tényleg mindent a gyermeke anyja szája íze szerint tesz, meglesz a nagy lagzi, talán még álomnászút is, megszületik a baba... onnantól mivel fogja zsarolni? Végül is egy "kis" hiszti árán ugyan, de mindent megkapott.
De kérdem én: ezzel boldogságot is nyert?
Vagy az akaratossága miatt egy életre magához kötött egy gyereket is, akivel lépten-nyomon éreztetni fogja, hogy ő csak egy eszköz volt?!
Nem sokkal ezelőtt még gondolkodás nélkül az Anyuka pártját fogtam volna. Mert milyen pasi az olyan pasi, aki gyereket csinál, aztán illaberek, már messze is jár.
Aztán pár hete közelről láttam, hogy bizony van olyan nő, aki megérdemelné, hogy a párja - gyerekkel, pocakkal vagy gyerek nélkül - úgy ott hagyja, hogy vissza se nézzen többet.
A történet Észak-Magyarországon játszódik, munkalehetőség alig-alig, ha van is kevés a fizetés - úgy értem nagyon kevés.
Fiatal pár: a fiú három műszakban dolgozik egy gyárban és másodállása is van, a lány ápolónő - szintén háromműszakos - egy 20-25km-re lévő kórházban és ügyeletet vállal a körzeti házi orvos mellett. Van autójuk - nyáron vették -, a fiú szüleinek támogatásával, hitelre.
Gyereket terveznek, sőt karácsony előtt bejelentik a családnak, hogy babát várnak. Még csak 3-4-5 hetes a terhesség.
A lány, nem törődve az anyagi lehetőségekkel nagy esküvőt szeretne még a baba születése előtt és - bár a családban van babakocsi, kiságy, ruhák, stb, ami a babának kell - minden babás felszerelésből újat akar venni.
Egyszerűen megzsarolja a párját, hogy adja el az autóját, a motorját és vegyen fel hitelt, hogy legyen 2 millió forintjuk, hogy meglegyen az álom-esküvő és minden a babának. Ha nem az akarata szerint történnek a dolgok, akkor elveteti a kisbabát - mondja.
Egy tányér a konyha padlón landolt.
Mi ilyenkor a jó, a helyes megoldás?
A fiú hajtson fejet? Soha nem feledve, hogy a lány a még alig dobogó, lüktető élet elvételével fenyegette, eldobta volna a közös gyermeküket...
A fiú hagyja el? Állandó lelkiismeretfurdalással, hogy elhagyta a gyermekét?
A fiú rángassa el a kórházba, hogy akkor vetesse el a babát? És éljen a tudattal, hogy megölte a gyermekét egy nő ostoba szeszélye miatt.
Van jó megoldás?
Nem minden egyedülmaradt anyuka áldozat. Jelen esetben csak egy teherbeesett nő - nehezemre esik anyának nevezni, mert ahogy én látom nem így viselkedik egy anyuka.
És persze nem minden apuka érdemli meg, hogy gyermeke szülessen.
Viszont minden kisbaba megérdemli, hogy szerető, kiegyensúlyozott környezetben nőljön fel - anyával vagy apával vagy családban.
Tőlem a saját apja kérdezte meg mit szólnék egy apaságihoz, erre annyit mondtam felőlem másnap is mehetünk, végtére is kettőnk közül nem én csaltam meg őt, hanem neki volt viszonya egy 18 éves kislánnyal, miközben én a gyerekét hordtam/neveltem.
De már jól van így.
Az életünk nyugodtabb, nem kell minden nap attól rettegni meló után mibe fog belekötni, vagy hogy vetíti ki ránk a haragját mert ő inkább a másikkal lenne... egyébként csak ki kellett volna nyissa a száját hogy már nem szeret, és nem átverni mindenkit, sokkal szebben le lehetett volna zárni :)
Én sem kell attól tartsak, vajon most miért kaptam a sokadik pofont...
Az pedig, hogy a gyerek nem érdekli... nem hiszem, hogy az én hitelem rontja.
Egyik napról a másikra kiléptünk az életükből, nem járok a nyakukra, felőlem azt csinálnak, amit akarnak.
Ha pedig a gyerek odanő, hogy esetleg kíváncsi lesz az apjára, majd ő maga megkeresi.
Az már a kettőjük dolga lesz.
Egyébként esetünkben is elvihetné már két éves kora óta, csak mivel 10hónapos korától nem is találkoztak, így nincs kinek odaadni, mert a gyerek nem ismeri.
Jogok?Na,ha ezt hallom összeszorul a gyomrom....
Milyen joga van egy "apanak",aki pl a mi esetünkben terhesen es egy 14 honapos Kisfiuval kitett a Szüleimnel ,hogy 2 nap mulva jön ö is.
2 nap mulva jött egy email,hogy valni akar,maradjak ott ahol vagyok ,kiderült,hogy letiltotta bankkartyam,mobilom,stb...
Most meg? Birosagilag akadalyozza,hogy hazaköltözzünk a Szüleimhez,akiktöl hatarok valasztanak el.
A birosagi targyalason megfenyegetett a bironö,hogy ha nem fogom be a szamat,ugy megyek ki a teremböl,hogy elveszi tölem a Gyerekeket.(gyerekpszichologusi szakertöi velemenyt akartam kerni,mielött elviheti magaval a most 2,5 eves Kisfiunkat.....)
Megmondta,hogy megkeseriti az eletemet,ahogy tudja.
Ennyit a jogokrol....:(
Tudod én is úgy gondolom, hogy nekünk sokkal jobb így, én is leléptem 20 hetes terhesen, szabad akaratomból.
Ami nálam kiveri biztosítékot az az, mikor vadidegen arra akarnak kényszeríteni, hogy csináltassak apasági vizsgálatot és követeljek gyerektartást! Miért akar egy senki engem olyan helyzetbe erőszakolni, ami senkinek sem jó? Miért engedjem, hogy az ártatlan gyerekem lelkét egy sz.....házi tépázza, tiporja és tönkretegye???
Mi jogon szól bele az életembe olyan, aki semmit sem tud rólunk, akinek fogalma sincs a döntéseim miértjeiről?
A cikk írója úgy gondolja minden gyereknek a saját szülei mellett a helye! Akkor is ha a kicsit a saját apja harapja meg? Mert hát ő az apa, az apának joga van. Akkor is ha a 2hetes babát az anyja összetöri? Mert ő az anyja és az anyának joga van.
Talán túl kellene lépni azon, hogy vér meg dns. Legyen az az anyja, aki éjjel virraszt mellette ha beteg, aki első szóra ugrik és megvígasztalja. Legyen az az apa, aki megtanítja biciklizni, aki a nyakába veszi és úgy viszi végig a majálison.
Bocs a szóf...ért. Elöntöttek az érzelmek és leginkább dühös vagyok.
Egyébként miért van joga az apukának (az elhagyó félnek) ?? Miért lehet az, hogy játszon az amúgy is nehéz lelki helyzetben levő anyuka meg gyerek érzelmeivel?? Mindig kiakadok, amikor ezt hallom. Persze más az, ha tényleg segíti őket, meg rendszeresen megy, de itt nem ez a helyzet. Miért nem lehet ilyenkor véglegesen megszabadulni tőle? És miért jó az ilyenkor az apának, hogy még kínozza őket? Csak mert megteheti, és a hülye törvények miatt kénytelenek úgy táncolni, ahogy ő fütyül??
Persze lehetnek hülye nők, nem vitatom, de valahogy az igazságot kéne már végre nézni..