Kicsi még, de kamaszodik :) (beszélgetős fórum)

Én jóban voltam a szüleimmel, mai napig is, tök normális család voltunk mindig, nem váltak el, hetente beszélünk/találkozunk.

Csak nyilván megvan az tisztelet amit én jónak látok, semmit nem erőszakoltak rám, nem mondhatom hogy szigorúak lettek volna, csak épp tudtam hol a helyem.☺️

A szakembereket inkább hagyjuk, sajnos a túlnyomó többsége még gyereket sem látott közelről, úgy osztja az észt.

Mikor pici volt a gyerekem, sok mindent elolvastam, aztán rájöttem,hogy igazából kliséket szajkóznak,így maradtam a magam gondolatmeneténél.

Most az van, hogy a párommal van némi eltérés etéren. Ő az esetek nagy részében nem magyarázna, csak mond egy 'nemet'.

Köszönöm.

Én is ebben bízom. Egyenlőre jó az összhang, bár én vagyok a megengedőbb, párom -aki nem az édesapja a gyereknek- ő ritkábban szól, de akkor határozottan.

Így egy kis hátrányból indulunk, de remélem gördülékeny lesz, még akkor is,ha lesznek nehéz napok. :)

Hatásos módszer??

Egy kamasszal kapcsolatban??

Nem tudok ilyenről.

Csak biztatni szeretnélek azzal, hogy elmondom: nálunk az volt a családban, hogy a férjem is, én is nagyjából egyformán gondolkoztunk a gyereknevelésről. (Azaz nem egészen, mert a férjem "megengedőbb" volt, nagyvonalúbb.) Azonban - és ez fontos! - ha úgy kezd kamaszodni az a gyerek, hogy jó közöttetek a kapcsolat, akkor remélhetőleg a kamaszkori huzakodásokat is nagyobb traumák nélkül átvészelitek.

Na ez az ami nekem nem megy. Emlékszem gyerekkoromban, otthon annak ellenére hogy nem volt drákói szigor, szót fogadtam. És inkább otthon húztam meg magam, máshol (suli, barátok) pedig kijött az állat. :))

Én már nem tudtam magamnak efféle szigorú-anyu pozíciót kivívni magamnak.

Szándékosan nem emlegettem az iskolai "vonzatát" az akkori helyzetnek, sem pedig azt, ami most van az iskolákban.

Igen, igazad van: a magyar társadalomban volt (van?) egyfajta hamis tekintélytisztelet, ami néha fals helyzetekhez vezet.

"Amikor én voltam kiskamasz, a gyerekeknek még nem voltak "jogaik". Azazhogy egyetlenegy "joguk" volt, az, hogy megfelelő nevelést kapjanak. (A múlt század 60-as éveire kell gondolni.)" - nagyszerű lehetett az az időszak, aztán az a generáció, aki abban a miliőben szocializálódott, simán adta ezt tovább; a 90-es évek közepén kezdtem az általános iskolát egy kis faluban. A tanár - ha éppen olyanja volt - simán pofon vághatott, mindenféle retorzió nélkül. Nem, nem érdemelte meg mindig a szerencsétlen gyerek a pofont, amúgy sem hiszem, hogy a pofon megoldás lenne bármire is.

Aztán ott volt még az a tény: a tanárok valamiféle megkérdőjelezhetetlen autoritásként tekintettük magukra, egyik osztálytársam már akkor, általános iskolában jobban tudott valamit kémiából, mint a tanár és ezt jelezte is felé. Mi történt? Ahelyett, hogy elismerték volna a tudását, kapott volna egy ötöst, le lett égetve az osztály előtt. Egy fiatalabb srác biológiából tudott jobban valamit egy MÁSIK tanárnál, vele szintén ugyanez lett eljátszva. Úgyhogy én örülök neki, hogy manapság már nem ez van.

Van a magyar társadalomban egyfajta hamis tekintélytisztelet, tekintélyelvűség.

Köszönöm a hozzászólást.

Azzal egyetértünk,hogy egy 'kis takony kölyök" ne irányítson. Ez nálam is alap. Nem is ezzel van gond, az történik, amit én avagy a párom kérünk/mondunk.

Igen, ezzel a kisördöggel van egy aprócska probléma, ami persze áthidalhato,csak arra próbálok rájönni van-e hatásos módszer a kiskamasz szófogadásra bírásában. :)

Engem csak az bosszant,hogy 3x szólok szépen, 4. vagy 5. alakalommal pedig kezdek én is bepöccenni,ami persze ahhoz vezet,hogy anya kiabál. És itt tényleg a leghétköznapibb dolgok vannak,lefekvés, fürdés, lecke, öltözés..

Nem lesz túl népszerű, ami alább következik, de - mentségemre legyen mondva - a saját meggyőződésemet próbálom meg összefoglalni a magam tapasztalatai alapján.

Amikor én voltam kiskamasz, a gyerekeknek még nem voltak "jogaik". Azazhogy egyetlenegy "joguk" volt, az, hogy megfelelő nevelést kapjanak. (A múlt század 60-as éveire kell gondolni.)

Amikor a gyerekeim voltak kiskamaszok, akkor már erősen benne volt a levegőben az, hogy a gyerekeknek milyen "jogaik" vannak.

Ezeket a "jogokat" a számomra nem volt nehéz biztosítani a számukra, mert nagyrészt egybeestek azzal, amit a szüleim viselkedése alapján elsajátítottam. (Magyarán: a hagyományos társadalmi értékrend felé próbáltam terelgetni őket. Szép szóval, amíg lehetett, erősebb szóval, amikor másképp már nem ment. Sokszor előfordult, hogy elvesztettem a türelmemet, és megfenyegettem valamelyiket, hogy: "ha ez így megy tovább, én megyek a - moziba!" Ez azóta is megmaradt mint családi szájhagyomány: "anyu mindig el akart menni a moziba, ha nem fogadtunk szót" - és nevetnek rajta(m)... Nem baj, így kerek a világ. A lényeg a lényeg: mindhárom gyerekemből EMBER lett!)

A mostani helyzetről, társadalmi elvárásokról nincs jó véleményem, de saját tapasztalataim is csak közvetve vannak. Azt látom sok családban, hogy ott, ahol a 4-5-6 éves gyerek dönt a dolgok felett, ott rossz irányba mennek a dolgok. (Számomra ez csak azért érthetetlen, mert nem tudom megérteni, hogy ez kinek jó?)

Kedves FI!

Én a helyedben örülnék annak, hogy "otthon kibújik a kisördög" a gyerekből. Ez azt jelenti - az én értelmezésem szerint -, hogy otthon természetesen, őszintén viselkedik, feszegeti a határait Veled szemben.

Hogy máshol "kisangyal"?

Lehet, hogy csak arról van szó, hogy abban a másik környezetben még nem érzi magát elég erősnek ahhoz, hogy érvényesíteni merné az akaratát.

Büntetés nagyon nagyon ritkán van. És az sem nagy horderejű. Nem hisztizik be órákra -szerencsére🙏- ahhoz nagyon össze kell veszni. Általában olyanon megy a huzavona,hogy

-menj el fürdeni

-kezd el a leckét

-fekudj le aludni

-öltözz fel

..stb.

11 éves ♥️

Tartom én magam, csak sokszor úgy vagyok vele,hogy nem kiabalok, normálisan szólok, aztán 5 után már eldurran az agyam nekem is 😂 és ekkor elveszem/kikapcsolom/lezárom/nem adom oda. Persze ezután megy egy kis puffogas, durcizás.

Na látod, engem anyám befenyített, hogy "ha még egyszer el kell mondanom, nagyon nem leszünk jóban" és én úgy rettegtem tőle, hogy megtettem, amit mondott.

Hadd ne kelljen ragoznom, milyen kamaszkorom volt... :(

Szerintem inkább máshol viselkedjen jól, és tudja, hogy otthon picit többet megengedhet magának. Valahol neki is kell (és szabad) tombolni, kiengedni a gőzt. Akkor inkább ott tegye, ahol biztonságban érzi magát.

Mielőtt a középső nekünk oviba ment, azt beszéltük az apjával, hogy hetente be leszünk hívatva, mert ez a gyerek egy égi veszedelem... na, hát vele példáloznak 3 éve, hogy bár mindegyik így viselkedne.

A pici most 2,5 évesen kezdte épp a héten a beszokást, azon kívül, hogy hamar elfárad, egy rossz szó nem volt rá - pedig eskü 6 fiú veszett el benne lány létére, mindenre felmászik, félelemérzet semmi, magasan übereli a bátyót. De az oviban egy tünemény :D

Hány éves?

Néha én is papagájnak érzem magam. Sokszor el kell mondani mindent és ahhoz tartani magad, amit mondtál.

Sziasztok!

Tudom,normális hogy változik a gyerek. Ahogy az is,hogy nem akar szót fogadni. Meg az is,hogy vicces a trágár beszéd.

Ti hogy tudtok jól hatni a gyerekre? Megbeszélitek, ha nem megfelelően viselkedik? Vagy egyszerűen csak egy "nem"-mel lezárod a vitát?

Máshol persze kisangyal, de otthon kibújik belőle a kisördög.😈 Ez normális,hogy otthon próbál ellenkezni, nemszótfogadni? (én anno pont ellenkezően viselkedtem,otthon volt jó kislány)

Én még most nagyon az elején vagyok, de már fárasztó,mindent 6x kérni,elmondani.🤦