Ki mit szeret a versekben? (beszélgetés)
Linn ALBUMÁBA.
- 2007. -
I.
Ha meghalnál, vagy többé nem szeretnél,
Ah akkor Isten veletek dalok!
Mint a magasban megsebzett pacsirta:
Lehullok gyorsan s némán meghalok!
II.
Veled pihenni lenn a sír ölében,
Kezemben tartva porladó kezed:
Nagyobb gyönyör, nagyobb üdv volna nékem,
Mint a világon minden élvezet!
A gyerekdal:
Boci, boci, tarka,
se füle, se farka,
oda megyünk lakni,
ahol tejet kapni.
Tóth Árpád-os változat:
Ó, láttatok-e már bús borjat őszi réten,
Ki rágva kónya gazt szelíden fancsalog,
Míg barna folt borong sápadt farán setéten,
Mit céltalan riszál, hisz rajta nincs farok?
Én láttam bús fejét a rét fölé hajolva,
Ó, szája szegletén buggyant a renyhe lé,
És fölbágyadt a légbe lelkem űrhajója,
S e könnyes, lágy sóhajt röpítettem felé:
Tehénke, lásd, egyformák vagyunk nagyon mi ketten,
Lehúzza nékem is nagy, csüggedt főm a bánat,
S úgy lóg fogam közül bús fényű cigarettem,
Mint szádból csillogón a megcsócsált fűszálak.
De lelkem innét milljom mérföldekre vágyik,
Szállnék a végtelen Tejútra, oda fel,
Hol el nem alvó csillag-kandeláber világít,
S ezer holdbéli borjú libegve lefetyel.
Ami mostanság engem nagyon megfogott, az nem vers, hanem dalszöveg, bár tulajdonképp mindegy, talán még a dalszöveget megírni nagyobb feladat is mint egy verset, mert a zenéhez, a ritmushoz kell idomulnia.
Ez romantikus, művészi, mélyértelmű. Nekem legalábbis. Remélem másnak is tetszik. World in my Eyes (A világ a szememben).
Hadd vigyelek el magammal
Egy világkörüli útra,
S még mozdulnod sem kell,
Csak ülj nyugodtan.
Hagyd most szárnyalni a gondolataidat,
Hagyd, hogy a testem formálja a szavakat,
Hadd mutassam meg, hogy látom a világot…
Elviszlek a legmagasabb hegycsúcsra,
A legmélyebb tenger fenekére,
S hidd el, nem lesz szükségünk térképre
Most hagyd, hogy én mozduljak,
S hagyd, hogy kezeim megnyugtassanak,
Hadd mutassam meg, hogy látom a világot…
Ez minden, nincs más
Azon kívül, amit most érezhetsz –
Ez minden, nincs más…
Hagyd, hogy feltegyelek egy hajóra,
S elvigyelek egy hosszú-hosszú útra,
Ajkad majdnem rátalál az ajkamra,
Minden szigetet az óceánban,
A teljes mennyországot a mozdulatban –
Hadd mutassam meg, hogy látom a világot…
Ez minden, nincs más
Azon kívül, amit most megérinthetsz –
Ez minden, nincs más…
Hadd mutassam meg, hogy látom a világot…
"Őszi kép, parkban
Az ősz meleg színeiben várlak...
Az ősz meleg színeiben barangolok.
Keress meg!
A vörös-arany a szívem vére,
a zöld - nyugtató - az élet reménye,
az ég kék foltjaiban ott a végtelen,
az avaron a napsugár pihen.
A szívem is köztük barangol,
keress meg!
Ott vagyok valahol.
Ha megtalálsz, ne félj!
Szívem melegével védelek én!"
Nagyon találóan írtad le.
Én is ezért szeretem a verseket.
Ha virág lehetnék,
Nefelejccsé válnék:
Zöld mezőben minduntalan
Az utadba állnék.
Ha madár lehetnék,
Vadgalambbá válnék:
Ablakodra édes vággyal
Turbékolni szállnék.
Ha illat lehetnék,
Lehelleted lennék.
Imádságos ajkaidról
A mennyekbe mennék.
Hogyha fa lehetnék,
Szomorú fűz lennék:
Hosszú, síró ágaimmal
Sírodon pihennék!
III/ akinek íródott!
ezt kifejtenéd?
Rímekben tálalni a szépet,
s így festeni le a képet.
"Oly korban éltem én a földön,
mikor az ember egy fotelben ülve
rágcsált, sörözött, lazított, butult,
s mint akit magába új vízözön nyel,
bámulta saját vesztét mély közönnyel."
ok!
írd!
Igen jó a meglátásod, ehhez privátban fűznék magyarázatot, oké?
Valamelyik nap folytatom, mert most nincs túl sok időm, remélhetőleg holnap.
az egyik nagy kedvencem
Pilinszky:Szép és még szebb
Kisujjadon az ezüstgyűrű,
és talpadon a bőrkeményedés,
az, hogy lázas vagy, az, hogy este
nagykabátban mosakodol,
mindez oly szép, és még szebb attól,
hogy feleúton megtorpantam
ezt vagy sokxor elolvastam, és mindíg mást látok benne! érdekes vers.
néha egy megfáradt embert véltem látni, aztán hirtelen átcsapott anakronisztikusan egy egész más habitusba.
ez egy részlet:
Benne élsz az éjben,
Bágyadt napsütésben,
Fák lélegzetében,
S e Földön mindenekben!
Benne fényben, árnyban,
Komor téli tájban,
S egész életemben!
Poklokban, fagyokban
Minden kis dalomban
Búsan csillog szemed.
Mert valaki törékeny
Üvegbörtönében
Még mindig nagyon szeret.
Minden éjszakán
Éjszakák hajlatán
A szürke hajnalok
Árnyain, mint remény
szürke életem egén
Csillagként felragyogsz.
Folyt. köv. :)
Hát ez nagyon jó...
Ezt érzem és nem értem. Mert a verset érezni kell.
ez is kedvenc:)
"Bár néha búsnak, közönyösnek látszom,
Egész valóm mély szerelemben ég.
A láng, amit te gyujtottál szivemben,
Mint Veszta-tűz lobog mindegyre még.
A láng, amit te gyujtottál szivemben,
Nem szalmatűz volt, drágám, angyalom.
Nem nagy szeszély, melyből kis szerelem lesz
Nem!... Sírig tartó, gyöngéd vonzalom!
Im, bizonyítom a te hű sziveddel,
S te bizonyítod holtomig velem,
Hogy a világon semmi sincs erősebb,
Szilárdabb, mint a gyöngéd szerelem!"
Ezt is "ő" írta:
Bár karnyújtás talán a hosszú út után,
Ezer súlyos mérföld egy lépés csupán.
Ne nézz most előre, ne nézz a jövőbe,
Nézz vissza a múltba, ha már nem félsz tőle.
Alkonyat száll a szikár törzsű fákra.
SZó nélkül is kimondom ezerszer neved.
Írj egy levelet, ha hiányzom neked.
Végtelen utakon szakadnak izmaim,
Egyetlen cél felé már szemem sem tekint.
Messzire ragad el az este illata,
Benn a szívemben él ez az éjszaka.
Egyedül te voltál, kit megérintett lángja
Nehéz szívem egyetlen, halvány holdsugára.