Ki hogyan kezelné illetve csinálná? Anyós ápolása ... (beszélgetés)
Bocsánat a hasonlatért, de ennél még egy macskával is többet illik foglalkozni. Esetleg erre is felhívhatnád a párod figyelmét :/. Ha egész nap egyedül van a néni, a tévé lesz az egyetlen társasága, teljesen antiszociális lesz és lehetetlen lesz vele együtt élni. Nem élheti az életét a fürdőszoba-nappali-hálószoba háromszögben :(.
A fizetett segítség ötlete teljesen elvetve?
Anyukámmal vastagon benne vagyunk...
Csak én elvonulhatok, ô viszont nem.
És félô, hogy ô megy el, mert már alig bírja lelkileg-fizikailag egyaránt.
Ilyen öregkort, mint amiben neki van része, még az ellenségnek sem kívánnék.
Őszinte legek? Belőlem is hiányzik ez az ösztön, nő létemre.
Inkább megkeresem a többszörösét annak, amiért egy jó helyen ellátják. Szerintem fél éven belül meghalnék, ha ápolnom kéne akár a saját anyámat is (férjemé már nem él.)
Igaz, családon belül sem láttam mintát, egyik nagyim 77 éves koráig ellátta magát, majd a szívéhez kapott (teát főztünk a konyhában), és összerogyott, úgy halt meg.
Másik mamám alzheimeres volt, és a legjobb barátnője kötött vele eltartásit, ők így akarták.
Nagypapáim egyik pillanatról a másikra haltak meg, előtte jó egészségben voltak.
Bocsássa meg nekem Isten, én irtóznék a tudatától is, lelkileg is, fizikailag is.
De ne haragudjatok rám, hogy őszinte voltam, nem vagyok büszke magamra, de ez van.
Itt nem arról van szó, hogy csak enni kell neki adni és elvan. Ez egy állandó készenlét a részedről, amitől hosszú távon esetleg begolyózol, ez komoly:(
Bágyadt érv az, hogy nem a Te anyukádról van szó, és ezért vagy gonosz (mármint férjed részéről). Ilyenkor finoman mondhatod ám neki, hogy ha a Te anyudról lenne szó, és ily módon történne az ápolása, és így viselkedne, tőle is ugyanúgy kiborulnál, sőt, ha dolgozni mész, ugyanúgy nem tudnád csak Te, egyszemélyben ellátni.
Nem tudom, miért olyan nehéz ezt felfogni, itt a fórumon is sokan értetlenkednek.
Amúgy engem meg lehet köpködni nyugodtan, éppen most mondok le a leendő örökségemről, anyut pedig a hugom vállalja (megy a ház is hozzá, meg az anyu is). Még egészséges, még egyelőre ő segít, gyerekvigyáz, főz, takarít, de ha leesik a lábáról, akkor ez így korrekt vele szemben is, és egymással szemben is (tesóm és én vonatkozásban).
Szerintem ez annyira egyszerű, csak sokan túlbonyolítják.
Visszaolvastam a tegnap esti termést.
Akkor azért más a dolog, mert a pasi építette a házat, és csak tett egy haszonélvezetet rá az anyjának. Persze, ez jogilag mindegy, haszonélvezet, és kész, de azért erkölcsileg egy kicsit más, minta betették volna a seggecskéjüket a készbe.
El tud menni, lehet kérni, hogy naponta többször menjenek, és pár órára magára lehet hagyni.
Ezen e helyzeten változtatni kell mindenképp, én kipróbálnám, hogy egy hétvégére magára hagyni a férjet anyóssal, hátha megértené, mi a gond. vagy maradjon ő otthon, a topicindító menjen melózni...
Felénk egész jó kis maszek otthonok vannak, mondjuk, jó drágák... Háziápolás mellett sem tud elmenni a fiatalasszony dolgozni, mert a gondozó nem tud órákat tölteni egy helyen. A nénit magára hagyni pedig nem lehet.
Én tulajdonképpen azon akadok ki, hogy ez a férfi milyen alapon várja el a feleségétől, hogy az ő édesanyját gondozza?
Kényszeríteni otthonának elhagyására nem lehet.
Marad a napközbeni felügyelet vagy a házigondozó szolgálat. Egyáltalán: magára lehet hagyni?
Ahol dolgoztam maszek otthon az ellenségemnek se kívánnám.
Kompromisszum: háziápolás-gondozás, ha van rá lehetőség.
További ajánlott fórumok:
- Mit csinálnál MOST legszívesebben?
- Mit csinálnak most a családod tagjai?
- Mit csinálnál legszivesebben most?:))
- Fejtsd ki, mit csinálnál ma másképpen, mint korábban!
- Azokat várom eszmecserére, akiknek pajzsmirigy alulmüködésük van, gyógyszert szednek, és akármit csinálnak nem tudnak fogyni
- Mit csinálnál most szíved szerint?(ebben a pillanatban)