Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Reményik Sándor

"Tündérfok"

Az életednek van egy titkos csúcsa,

Mely rejtve őrzi boldogságod,

Egy sziklafok, ahonnan Te az élet

Töretlen teljességét látod,

Hol imádkoznál hosszan, térden állva,

Mert onnan végtelen a panoráma.

Az életednek van egy titkos csúcsa

Köröskörül őserdő, ősbozót -

Keresztül-kasul vágtató csapások,

A sok hamistól nem látni a jót,

Isten előre ment, a csúcson vár be -

Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?

Az életednek van egy titkos csúcsa,

Hová a mélyből kibukkan fejed

S a szépség minden gazdagsága, fénye

Megáldja két csodálkozó szemed,

Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok

S megnyitod szíved, mint egy ablakot.

Az életednek van egy titkos csúcsa,

Vezetnek hozzá szent véletlenek,

Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz

A pillanatnak örök életet!

S botlasz újra sok rögös, buta úton. -

De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.

Ősi norvég vers: Tanulj!

Tanuld meg a víztől követni utadat,

Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.

Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,

Tanulj a sziklától megállni helyeden.

Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,

Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:

Hogyan kell életed leélni csendesen.

Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:

Hogy kell szépen élni és szépen halni meg.

Tanuld a féregtől: semmi sem fölösleg,

Tanulj a rózsától tisztán maradni meg.

Tanuld meg a lángtól elégetni szennyed,

Tanuld a folyótól: utadból ne térj meg.

Tanulj az árnyéktól alázatos lenni,

Tanulj meg a Naptól szüntelen haladni.

Tanuld négy évszaktól ismerni az időt,

Tanuld a csillagtól, hogy az Égben erőd.

Tanulj a tücsöktől: ha magad vagy, zenélj.

Tanuld el a Holdtól, hogy semmitől ne félj.

Belátást a sastól, s ha vállad súly nyomja,

Nézd meg, milyen terheket cipel a hangya.

Tanuld a virágtól, hogy légy szép és kecses,

Tanulj kismadártól: szabadon repülgess.

Tanulj a báránytól: legyél szelíd, mint ő,

Mindentől tanuljál, mert minden veszendő.

Úgy figyelj utadon, mi célodhoz viszen,

Tanítson, mi meghal, s LÉTED ÖRÖK LEGYEN!

József Attila

GYÖNGY

Gyöngy a csillag, úgy ragyog,

gyöngyszilánkokként potyog,

mint a szőlő, fürtösen,

s mint a vízcsepp, hűvösen.

Halovány bár a göröngy,

ő is csámpás barna gyöngy;

a barázdák fölfűzik,

a bús földet díszítik.

Kezed csillag énnekem,

gyenge csillag fejemen.

Vaskos göröngy a kezem,

ott porlad a szíveden.

Göröngy, göröngy, elporlik,

gyenge csillag lehullik,

s egy gyöngy lesz az ég megint,

egybefogva szíveink.

József Attila: Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,

amikor akad más is,

hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké

éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

Nézzétek el nekem,én nagyon szeretem József Attila verseit,még ha olyan szomorúak is...

Szép napot mindenkinek!:)

József Attila:

Végtelen óta...

Végtelen óta folynak a percek,

Végtelen óta folynak a könnyek -

Harsog a tenger, árad a tenger

És jaj! utánok még többen jönnek.

Ezer forrás sír vége szakadatlan

És jaj, az anyja úgy szereti!

Harsog a tenger, árad a tenger,

Fáradt a lelkem, ölelgeti.

Folynak a könnyek, folynak a percek,

Nem tudni: Hová? Merre? Mi végre?

Harsog a tenger, árad a tenger -

Eltűnik egyszer a Semmiségbe.

József Attila

Tedd a kezed

Tedd a kezed

homlokomra,

mintha kezed

kezem volna.

Úgy őrizz, mint

ki gyilkolna,

mintha éltem

élted volna.

Úgy szeress, mint

ha jó volna,

mintha szívem

szíved volna.

József Attila:

ÁLDALAK BÚVAL, VIGALOMMAL

Áldalak búval, vigalommal,

féltelek szeretni valómmal,

őrizlek kérő tenyerekkel:

búzaföldekkel, fellegekkel.

Topogásod muzsikás romlás,

falam ellened örök omlás,

düledék-árnyán ringatózom,

leheletedbe burkolózom.

Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,

szívemhez szívvel keveredsz-e,

látlak, hallak és énekellek,

istennek tégedet felellek.

Hajnalban nyújtózik az erdő,

ezer ölelő karja megnő,

az égről a fényt leszakítja,

szerelmes szívére borítja.

József Attila:

HA NEM SZORÍTSZ...

Ha nem szorítsz úgy kebeledre,

mint egyetlen tulajdonod,

engem, míg álmodol nevetve,

szétkapkodnak a tolvajok

s majd sírva dőlsz a kerevetre:

mily árva s mily bolond vagyok!

Ha minden percben nem kecsegtetsz,

hogy boldog vagy, mert nekem élsz,

görnyedő árnyadnak fecseghetsz,

ha gyötör a magány s a félsz.

Nem lesz cérna a szerelmedhez,

ha úgy kifoszlik, mint a férc.

Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek

a fák, a hegyek, a habok.

Én úgy szeretlek, mint a gyermek

s épp olyan kegyetlen vagyok:

hol fényben fürdesz, azt a termet

elsötétítem - meghalok.

Szabó Lőrinc

NYÁR

Nyár Kert Csönd. Dél.

Ég. Föld. Fák. Szél.

Méh döng. Gyík vár.

Pók ring. Légy száll.

Jó itt. Nincs más,

csak a kis ház.

Kint csönd és fény.

Bent te meg én.

József Attila

Szerelmes vers

Hegyes fogakkal mard az ajkam,

Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,

Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.

Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,

Csak szép játék vagy, összetörlek,

Fényét veszem nagy, szép szemednek.

- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,

Hiába minden álszemérem,

Hiába minden. Ölbe kaplak:

Harapj, harapj, vagy én haraplak!

:)))

Reményik Sándor:

Egymás helyett

Van egy barátom, végzetesen más,

És végzetesen mégis egy velem.

Én végigálmodom az álmait,

Ő végigéli az én életem.

Ő helyettem is él, szenved, szeret,

Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet,

Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton.

Én benne eltemetett vágyaim

Hazajáró lobogását látom.

De néha őt kísérti egy-egy álom:

Mennybe törő és földbe temetett,

Álom, amelynek folytatása

Csak bennem, az én lelkemben lehet.

Azt én nevelem, azt a gyökeret.

Titkos virágként világra hozom,

Nap felé fordítom a szirmait,

S égre festem egy halvány hajnalon.

Van egy barátom, végzetesen más,

És végzetesen mégis egy velem,

Barátságunkban épp ez a varázs.

Én benne élem égig magamat,

Ő bennem álmodja magát az égig.

Budai Gábor

Általad Bennem

Miattad lehetek ismét érző,

Miattad szívem nevet, s nem vérző.

Te adod most nekem, azt amit kértem,

Te teszed meg most egyedül értem.

Nem hiszed, hogy igaz, de öledbe hullnék,

Ha engednéd karodba bújnék.

Hűen ott lennék, bár ne lenne másod,

Hogy kész vagyok engedni, most már látod.

Szemedbe néztem ma ott a fa alatt,

S ettől a lelkem egy része ott maradt.

Megragadt a lelkem nálad, ahogy beszéltünk,

Bár lehetne minden, ami jó miköztünk!

Vonzódom hozzád a csókodra vágyom,

Most nem kell más tésztája ezen a világon!

Komolyan vágylak és komolyan mondom,

Hogy csak akkor fogadj el, ha el nem rontom!

Garai Gábor:

JÓKEDVET ADJ

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!

A többivel megbirkózom magam.

Akkor a többi nem is érdekel,

szerencse, balsors, kudarc vagy siker.

Hadd mosolyogjak gondon és bajon,

nem kell más, csak ez az egy oltalom,

még magányom kiváltsága se kell,

sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,

ha jókedvemből, önként tehetem;

s fölszabadít újra a fegyelem,

ha értelmét tudom és vállalom,

s nem páncélzat, de szárny a vállamon.

S hogy a holnap se legyen csupa gond,

de kezdődő és folytatódó bolond

kaland, mi egyszer véget ér ugyan -

ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.

Simon István

Csillagot láttam a szemedben -

egy könnycsepp volt kibuggyanóban,

még rá is csodálkoztam hosszan,

és fájdalmasan megszerettem,

mert én okoztam.

Mert az életem annyi botlás,

és mennyi álmom a romhalmaz;

a könnyed kellett, amíg hallgatsz,

egy tiszta csillag, hogy azon láss

és légy irgalmas

Kis csepp, a harmaté ha ennyi,

ám benne fájdalmad a tenger,

mégis tűrted, hogy hideg szemmel

ne ítéld azt, akit szeretni

akarsz, mert ember.

S éreztem, megszorítva formás

kezedet - mellyel letörölted -

hogy oly kapocs rajta a könnyed,

mint ami kicsi hegyi forrást

óceánokkal összeköthet.

2007. május 16.Heltai Jenő:

KÉRDŐÍV

Mikor elnémul megkínzott szived,

Eléd teszik a nagy kérdőivet.

Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,

A láthatatlan jegyző jegyzi majd.

Mit fogsz felelni -- mert felelni kell! --

Az életedet hol hibáztad el?

Hol kanyarodtál balra jobb helyett?

Felelj! Tudod az átkozott helyet?

Ha menned adná isteni csoda,

Mondd: visszamennél még egyszer oda?

Veszett fejszének hajszolva nyelét,

Az út robotját újra kezdenéd?

Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,

Megfutni mernél még egy Maratont?

Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis,

Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?

Miért? Miért? Új célokért? Avagy

Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?

Hogy elfelejtve minden régi kínt,

Rimánkodhass és harcolhass megint?

Ezért a díjul zsugorin kimért

Keserves, édes, pici életért?

Heltai Jenő: Ősz...

Nyomon kísér az éjszakában

Valami halk, sejtelmes ének.

A csöndességben az öreg fák

Egymásnak titkokat mesélnek.

Szelíden egymáshoz simulnak

A mesemondó, karcsú ágak

És mintha mindnek lelke volna,

Suttognak, sírnak, muzsikálnak.

Majd elhallgatnak. Bántja őket

Az őszi éjjel szörnyű csendje

S reszketve, félve összebújnak,

Mintha a lelkük dideregne.

A szél suhogva vág közéjük,

A sok levél sóhajtva rezdül ?

A hervadás fehér tündére

Most megy az éjszakán keresztül.

Mécs László: A királyfi három bánata

Amikor születtem nem jeleztek nagyot

messiás-mutató különös csillagok,

csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok

A többiek láttak egy síró porontyot,

de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot

mintha babusgatná a szép napkorongot

Maga adta nékem édessége teljét,

úgy ajándékozta anyasága tejét,

hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék

Isten tudja honnan, palástot kerített,

aranyos palástot vállamra terített,

fejem fölé égszín mosolygást derített.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat

ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat

mint királyi ember királyi urának

Amerre én jártam, kövek énekeltek,

mert az édesanyám izent a köveknek,

szíve ment előre követnek.

Amíg ő van, vígan élném a világom,

nem hiányzik nekem semmi a világon,

három bánat teszi boldogtalanságom

Az egyik bánatom: mért nem tudja látni

egymást a sok ember, a sok-sok királyfi

úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni.

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan

fekszik a föld alatt virággá foszoltan,

senki sem tudja majd, hogy királyfi voltam

Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,

minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:

kamatnak is kevés, nagyon kevés volna

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna

s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,

az én köszönetem így is kevés volna.

Hogyha a föld minden színmézét átadom,

az ő édességét meg nem hálálhatom,

ez az én bánatom, harmadik bánatom

GALAGONYA

Őszi éjjel

Izzik a galagonya,

Izzik a galagonya

Ruhája.

Zúg a tüske,

Szél szalad ide-oda,

Reszket a galagonya

Magába.

Hogyha a hold rá

Fátylat ereszt:

Lánnyá válik,

Sírni kezd.

Őszi éjjel

Izzik a galagonya,

Izzik a galagonya

Ruhája.

Wass Albert

MEGNÉMULTAM

Megnémultam....elszakadt a húr,

Nem szólal lantom többé senkinek,

A tölgy-rengeteg hulló sátorában

A természettel együtt temetek...

Lelkem szikláin meghalt az echó,

Elhallgattak a harsogó habok,

Lombok közöt már nem susog a szellő,

S a zord hegyekről eltűnt a titok...

Hiába küldi sirva vagy nevetve

Halk csobogását egy messzi patak,

Többé nem láttok könnyet a szememben,

A kék havasról több dal nem fakad...

Megnémultam... elszakadt a húr,

Nem szólal lantom többé senkinek,

Hanem ott bent, lelkem sziklái közt

Halkan zúgnak tovább a vadvizek...

Wass Albert: Márciusi ballada

Fenyők fekete lombján

már gyantaillat árad.

Az alkonyat lilája

övezi lent a fákat.

Egy kis patak dalolgat...

rég nem dalolt már senki.

Dalát a fenyves-erdő

kacagva visszacsengi.

A nyirkos erdő mélyén

ébredni kezd az élet.

Az éledő rügyek közt

széncinke-had mesélget.

Rigók halk füttye szólít

a csöndes esti lesre,

s halk nyár-illúzióval

köszönt a szürke este:

...Lágy csendű lombok alján

pásztortűz fénye éget...

A tölgy-erdők susognak

csodálatos meséket...

Leszáll a tarka álom...

s míg csöndesen elalszol:

fejed felett a fákon

csengő poszáta-dal szól...

Fenyők fekete lombján

már gyanta-illat árad.

Az alkonyat lilája

övezi lent a fákat.

Egy kis patak dalolgat...

rég nem dalolt már senki...

dalát a fenyves-erdő

kacagva visszacsengi.

Aranyos!!

De ,a többi vers is !!!!