Főoldal » Receptek » Egytálételek receptjei » Karfiolos húsos tarhonya recept

Karfiolos húsos tarhonya recept

Elkészítési idő 80 perc

A Karfiolos húsos tarhonya hozzávalói:
25 dkg darált sertéshús,
20 dkg tarhonya,
50 dkg karfiol,
1 nagy fej vöröshagyma,
10 dkg füstölt szalonna,
1 csokor petrezselyemzöld,
1 evőkanál olaj,
1 mokkáskanál törött fekete bors,
1 teáskanál piros fűszerpaprika,
ízlés szerint só.


A Karfiolos húsos tarhonya elkészítési módja:
A tarhonyát a jól felforrósított olajon barnára pirítjuk, majd térfogatához képest másfélszeres mennyiségű vízzel feltöltve megsózzuk és lefedjük. Addig főzzük, amíg az összes folyadékot felszívja. Közben a megtisztított vöröshagymát finomra vágjuk, a füstölt szalonnát apró kockára metéljük, majd zsírját kiolvasztva megfuttatjuk rajta a hagymát. A tűzről félrehúzva belekeverjük a pirospaprikát, és azonnal ráöntünk két evőkanál vizet. Rátesszük a darált húst, és a tűzre visszatéve a hús fehéredéséig keverjük. Ezután ráöntünk egy pohár vizet, és fedő alatt megpároljuk. A megtisztított és igen apró rózsáira szedett karfiolt nagy lábosba rakjuk, melléöntjük a tarhonyát és a paprikás húst, majd jól összekeverjük. Beleszórjuk a megmosott és finomra metélt petrezselyemzöldet meg a borsot, és még egy pohár vizet öntünk rá. Lefedjük, és kis lángon addig pároljuk tovább, amíg az összes levét beszívja. Tálalás előtt villával felkeverjük. Salátával tesszük az asztalra. (Rizzsel is lehet készíteni, ugyanolyan finom étel lesz belőle.)


Kategória: Egytálételek receptjei


A karfiolos húsos tarhonya elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook