Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Inditott szülés után van esély, hogy magától indul a második szülés? fórum

Inditott szülés után van esély, hogy magától indul a második szülés? (beszélgetős fórum)


19. BBZS
2011. júl. 19. 09:34

Nekem az első programozott császár volt, betöltött 38. héten, farfekvés miatt. Azért nem lehetett nagyon tovább várni, mert kevés volt a magzatvíz és beágyazódott a baba feneke a szülőcsatornába. Ő oda szépen becsücsült. Nem tudom, hogy mikor indult volna el magától, mert a szülés napja előtt 10 nappal már elment a nyákdugóm.

A második a kiírt időpont utáni napon indult el, rögtön 10 perces fájásokkal, rá 11 órára lett meg a baba normál úton. Nem lehetett a császárhegem miatt kapnom oxitocint, illetve a kórházba epi sincs, csak valami külön extra eljárással. Fájt baromira, és a végén már nehezen is bírtam, nem jött sehogy lejebb a feje, hiába látták már, úgyhogy némi vákum-segítséggel lett meg. Aztán volt egy 40 perces szabás-varrás, de ezt inkább nem részletezem.

18. Kata 1977 (válaszként erre: 16. - Csillagpor0622)
2011. júl. 12. 20:15

Nekem nagyon eltompította a tágulási szakaszt és úgy adagolták hogy mire kitágultam annyira hogy nyomni kellett addigra mindent éreztem és nem a dokinak kelet mondani.

Fájni fájt de össze se lehet hasonlítani azzal mikor nem kértem!!

17. Csillagpor0622 (válaszként erre: 15. - Mucsacsa)
2011. júl. 12. 19:52

Igen,azzal.

Hú,a bal oldalad jobban fájt?

Szegény,az nem semmi!

16. Csillagpor0622 (válaszként erre: 13. - Kata 1977)
2011. júl. 12. 19:51

Én is abban bízok,hogy most teljesen sikerül és nem fog úgy fájni. Bele gondolok,hogy ha a másik oldalamra se hat,akkor mi van...

Bár nekem azt mondta a szülésznő is és a dokim is,hogy segít az eda a babának is,mert könnyebben tud jönni,ellazítja a méhet,ami az én esetemben jó is,hogy így történt,mert majdnem 4 és fél kiló lett a Drágám! Most még nagyobb babára tippelek :)

Azt nem tudom,hogy milyen érzés,hogy nem érezzük,hogy mikor kell nyomni,mert én éreztem.

Tényleg valóban nem tudtad,hogy mikor kell nyomni és a doki mondta,hogy na most vagy azért érezted kicsit? Egyáltalán nem fájt az egész?

15. mucsacsa (válaszként erre: 12. - Csillagpor0622)
2011. júl. 12. 19:49

Szia!


Nekem ugyanez volt az egyiknél,kértem epit,szintén a jobb oldalam nem zsibbadt,hiába próbálkoztak még.A bal meg szerintem még jobban is fájt!Hogyan indították a szülésed?Oxitocinnnal?

2011. júl. 12. 19:47

Sziasztok!


Egyáltalán nem biztos,hogy újra szülésindítás lesz.

Minden terhesség,szülés más.Meg ezt nem lehet előre megjósolni.

Ez az én tapasztalatom.

13. Kata 1977 (válaszként erre: 12. - Csillagpor0622)
2011. júl. 12. 19:47

Az rossz lehetett hogy csak félig hatott:-(

Remélem most nem jársz így,szorítok!!

Nekem sokan mondták ne kérjek mert hogy hosszabbítja a szülést,nem fogom érezni mikor kell nyomni,fájni fog a fejem vagy akár le is bénulhatok ha rosszul adják be.

A barátnőm aki 1 héttel előttem szült ő is ellen volt de szerencsére nem hallgattam rájuk,bár be voltam parázva de elsőre sikerült és egy felüdülés volt.

12. Csillagpor0622 (válaszként erre: 11. - Kata 1977)
2011. júl. 12. 19:38

Az én orvosom magától adja az epit. Először vaciláltam,de biztatott,hogy jobban járok higgyem el és milyen igaza volt.

Csak hogy valamiért a jobb oldalam nem akart elzsibbadni és nagyon fájt. Ezért még egy próbálkozás volt az epivel,de az sem segített!

Szóval nekem nagyon fájt,hiába az egyik oldalamon nem éreztem. A másikon nagyon.

Tehát nem kérdés,hogy kérek :))) Hátha segít is!

11. Kata 1977 (válaszként erre: 10. - Csillagpor0622)
2011. júl. 12. 19:26

Fogsz kérni epit?

Én az első és a másodikkal nem kértem és iszonyatos volt.

25-23órát vajúdtam velük.

A harmadikkal is 21-et viszont az epi csodás volt!!

A negyedikkel sajna nem kérhettem más kórházban született így az első 10-12 órát itthon szenvedtem végig és akkor hívtuk csak a mentőket mikor 2 perces fájásaim voltak már!

10. Csillagpor0622 (válaszként erre: 7. - Kata 1977)
2011. júl. 12. 19:19

Köszönöm szépen!

Remélem nem fog jobban fájni,mint az első :)))

9. Csillagpor0622 (válaszként erre: 8. - 24c6db19e9)
2011. júl. 12. 19:18

Nekem 3 óra alatt meglett oxitocin-al,bár délután 2-kor raktak fel infúzióra és csak este 8 felé kezdtem valamit érezni!

Viszont hirtelen jöttek a nagy fájások.

2011. júl. 12. 18:59

Első szülést 42. héten az oxitocinos teszt indította meg. Második szülést 40+4 hetesen indították mert nem érezte már bent jól magát a lányom (hírtelen trachikard lett az nst alatt). Most valami kúppal indították.

DE: míg az első 10órás tömör szenvedés, végig 1 perces fájásokkal, addig a második alig 2 órás szenvedés volt, 20perccel burok repesztés után már kint is volt a baba! Igaz, itt is végig 1 perces fájásokkal... Én erre vagyok kalibrálva :) nincs átmenet, máris bele.a közepébe!

7. Kata 1977 (válaszként erre: 1. - Csillagpor0622)
2011. júl. 12. 18:57

Nekem az első a 37.k héten már kibújt.

A másodikat a 43.k héten indították.

A harmadik a 36.k héten már megunta odabent:-)

És a negyedik pont a 40.k héten indult meg.


És így van minden terhesség és szülés más és más.

Nyugi nem lesz semmi baj!!


Sok boldogságot és könnyű szülést!

6. Csillagpor0622 (válaszként erre: 5. - Virgilius)
2011. júl. 12. 18:50

Na,ez biztató :)

Én is most leszek a 37-.be :))) Fájdogálok már,az elsővel nem éreztem jóslókat. Meglátjuk.

5. virgilius (válaszként erre: 1. - Csillagpor0622)
2011. júl. 12. 18:45
Nálam első szülés dettó ugyanígy (42. héten indították), a második meg magától indult a 37. hét legelején. :) Így egy hónap van a szülinapjuk között, pedig ugyanarra a napra voltam kiírva mindkétszer. :)
2011. júl. 12. 18:39
Nekem az első magától indult a 40-dik héten.A másodikkal nyugodtan mentem szülni,41-dik hétben inditották.De ez sokkal fájdalmasabb és hosszabb szülés volt.
3. Csillagpor0622 (válaszként erre: 2. - Tevecca)
2011. júl. 12. 18:36
Tudom,hogy más mindegyik,csak kíváncsi vagyok a tapasztalatokra...:)
2011. júl. 12. 18:34
Mivel minden terhesség és szülés más, így persze hogy lehet :) Nyugi.
2011. júl. 12. 18:30

Az első szülésemet a 42. héten indították.

Nem szeretném,ha ez most is így lenne.


Anyukák,nálatok hogy volt?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook