Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Tényleg könnyebb a második szülés, de ugyanakkor fájdalmasabb is? fórum

Tényleg könnyebb a második szülés, de ugyanakkor fájdalmasabb is? (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Tényleg könnyebb a második szülés, de ugyanakkor fájdalmasabb is?

1 2 3
65. latina (válaszként erre: 61. - Zebra25)
2012. nov. 27. 14:40
Érdekes, amit írtok, hogy oxitocinnal fájdalmasabb. Nekem az elsőnél kellett adni, mert nem voltak elég erősek (már a doki szerint, szerintem épp eléggé erősek voltak azok nekem:)) Mint írtam, ez volt az elhúzódó, első vajúdásom. Nagyon nehezen hevertem ki az egész szülést, mint testileg mind lelkileg. A másodiknál nem kellett semmi, olyan erősek voltak a fájások, gyorsan kint volt a kisfiam. De sokkal durvábbnak éreztem a fájdalmakat, plusz oxitocin nélkül is. Viszont szülés után, pikkpakk, iszonyat bomba formában voltam, sokkal könnyebben regenerálódtam, a megfigyelőből felkeltem, felkaptam a táskámat és rohantam a gyerekágyra, a szülésznő mondta, hogy nem kéne így rohangászni, a gyerekágyon meg kérdezgették, hogy akkor én most tényleg a szülőszobáról jöttem???:)Abszolúte nem olyan volt, mintha alig egy órája szültem volna. Semmilyen izomfájdalmam nem volt.Semmit nem éreztem ott lent, vagy bárhol a testemben. Összességében nekem is jobb volt nélküle, bár én nem a fájdalmak erőssége miatt mondanám, hanem mert a testem saját maga vezérelte a folyamatot, úgy ahogy a saját hormonháztartásom intézte. Valóban zongorázni lehet a különbséget.
64. kotk23
2012. okt. 17. 13:24
Gratulálok! ehhez én is csak csatlakozni tudok. a második szülés sokkal rövidebb de annyival fájdalmasabb is. Én egyiknél sem kaptam se gát se érzéstelenítőt se semmit. A természet útját jártam végig, pedig elhihetitek hogy könyörögtem :-D Az első szülés 7 óra volt. Csak az utolsó 2 óra volt kibírhatatlan fájdalom.... a második szülésem 1,5 óra volt de a kibírhatatlan fájdalom nem kifejezés arra amit akkor éreztem :-D 3. baba nem lesz az tuti :-D
63. mogyianyu (válaszként erre: 61. - Zebra25)
2012. okt. 12. 15:59
Ez így van! Van összehasonlítási alapom!
2012. okt. 9. 16:38
Bele-bele olvasgattam az eddigiekbe:-)Nekem a második volt gyorsabb és nem is fájt annyira.Az első elejétől a végéig 18 óra volt és az utolsó 3-4 óra annyira fájt, hogy azt hittem élve már nem kelek az ágyból fel:-( A második 8 óra volt és talán az utolsó óra volt rosszabb.Egyiknél sem kaptam érzéstelenítőt és mindkettőt hüvelyi úton szűltem az elsőnél viszont kaptam oxit.Lehet, hogy azért is fájt jobban.De Életem Két Legfantasztikusabb Élménye Volt!!!Iszonyúan Fájdalmas és mégis Gyönyörű!
61. Zebra25 (válaszként erre: 60. - Tbt0801)
2012. szept. 22. 11:48

Gratulálok:)

Én is úgy gondolom, hogy az oxitocinos szülés fájdalmasabb. Én azt hittem nem fájhat jobban a vajúdás alatt, de amikor bekötötték az oxitocint...hát, az valami nagyon durva fájdalom volt.

2012. szept. 22. 11:00

Az első szülésem a burokrepesztéstől számítva 11 óra volt, de már előtte egész nap folyamatos fájásaim voltak, amelyek sajnos nem rendeződtek. A burokrepesztéstől várták a fájások rendeződését, de sajnos nem jött össze, ezért oxitocint kaptam. Na ezek után a falat bírtam volna kaparni, annyira fájt. Kaptam fájdalomcsillapítót, így talán elviselhetőbb volt. De nagyon szenvedtem a közel 22 órás vajúdásom alatt. A burokrepesztés előtt még egész nap sétálni kellett, hogy a "gravitáció megtegye hatását". A baba mindenért kárpótolt. 15 hónapos koráig szopizott, éjszaka is felkelt, nem volt könnyű, de bevállaltam a második babát is.


A második szülésem mint a mesében. Voltak jósló fájások a szülés előtti 3 hétben, de nem vészesek, zuhanyzás, pihenés mindig használt. A szülésem sem volt semmi. Mindenki felkészült, hogy órákig fog tartani. Senki sem számított erre. Még poénkodtam is, hogy bárhonnét felérünk Bp-re az országból, így még a 36. héten is kirándultunk. A 38. terhességi héten megszületett a kislányom. Délelőtt voltunk vizsgálaton, ahol megállapította a nőgyógyászom, hogy minden zárt, menjek nyugodtan haza, pihenjek, ebből nem lesz baba még, szerinte ezek "csak" jósló fájások. Hazamentem. Délben lefektettem az egyeskét, elaltattam. Végig voltak "jósló" fájásaim. Gondoltam is, hogy így vicces lesz az éjszaka. 14.20-kor a fájás alatt egy pukkanás. A következő 14.30-kor jött, sokkal erősebb. Na ekkor már a víz is folyt. Szerencsére édesanyám pont Nálunk volt. Hívtunk taxit, összepakoltam a legszükségesebbeket, amelyek a szüléshez kellenek, hívtam orvosomat, páromat, hogy most tényleg szülünk. :) Mire beértem a kórházba s megvizsgáltak már 3 ujjnyira voltam tágulva. Az előző szüléshez képest ez számomra hihetetlen volt. A szülőágyra ekkor gyorsan feltettek, akkor már eltűnt a méhszáj. Összesen 50 percet voltam a szülőágyon, azért mert a babó még nagyon fenn volt, s várni kellett, hogy lejöjjön. Gátvédelem mellett 16.43-kor kibújt a picikém. :)

Másnap úgy éreztem magam, mint aki egy nagyot bulizott, s boldog voltam, hogy így is lehet szülni. Ülni az első perctől kezdve tudtam a szülés után. Ez azért volt furcsa, mert az elsővel napokig csak feküdni tudtam.

A hátránya a gyors szülésnek, hogy a méhösszehúzódások tényleg fájdalmasabbak, s sokkal tovább tartanak.

Ha választanom kellene akkor inkább gyorsan, mint hosszan elhúzódó, kimerítő szülést választanám.

Ja a 2. héten már főztem a családnak szülés után mert olyan jól voltam.

Az oxitocinos szülés szerintem sokkal fájdalmasabb.

2012. szept. 19. 20:19
Az 1. hosszabb volt, de ugyanúgy fájt mindkettő! Az elsőnél a vajjúdás a 2.-nál a kitolás volt a legfájdalmasabb. Mint egy élve ledarálás, aztán meg egy elefántlába, de amint kibújt felejtve az egész! :)
58. Larix
2012. szept. 16. 22:12
A második gyorsabb volt. Fájni egyformán fájt. Az első 5 óra alatt megszületett, burokrepedés után oxitocin rásegítéssel. 3900 gr-os baba lett. A második 1 óra 40 perc alatt, burokrepesztés után szintén oxitocin rásegítéssel. 4630 gr-os baba lett. Ki van zárva, hogy lesz harmadik.
57. panndi
2012. szept. 11. 12:04
Én elfelejtettem :) A harmadik után még aznap azt mondtam, nem biztos, hogy akarok szülni még egyszer. Másnap már akartam :) Nemsokára fogok is :)
56. latina
2012. szept. 10. 23:42

Nekem is a második volt a fájdalmasabb és a rövidebb. Az elsővel 6 órát voltam bent, előtte reggeltől otthon vajúdtam, és este 10-re lett meg. Elfáradtam nagyon alig bírtam nyomni, bevérzett a szemem, szörnyű volt!!!

A másodikkal nem egész 2 órát voltam a szülőszobán. Na de annyi is bőven elég volt....

Mikor mondta a dokinő hogy még legalább 3 tolás lesz, mondtam, hogy max. kettő:))))és úgy is csináltam.

Ráadásul előtte héten egyszer már megindultak majd megálltak a fájások, és a szülés előtti napon is egész nap iszonyatos görcseim voltam. Alig vártam már hogy kint legyen. Vissza kellett tartanom kicsit a tolást, mert még nem tágultam ki eléggé,hát az elég durva volt. Valami olyan elemi ösztön ellen hadakozni mint a kitoló-reflex:)))De mivel nem volt olyan hosszú a kitolás előtti vajúdási szakasz nem fáradtam el, és ott voltam fejben is. Azért jobb volt sokkal, hiába fájt elképesztően!Ja, és az első lány, ketteske fiú.

Soha többet nem akarok szülni.Hülyeség, hogy az ember elfelejti milyen fájdalmas volt. Én pontosan emlékszem.

2012. szept. 10. 07:19
nekem,visszaemlékezve az első fájt jobban!!
54. annácskaa (válaszként erre: 51. - 90699c7b32)
2012. szept. 10. 07:18

egyetértek,hisz se a léleknek,sem pedig a testnek nincs ideje felkészülni a helyzetre,hogy minden olyan gyorsan lezajlik.

Viszont hiába nagyon fáj,csak hamarabb túl van ember.

2012. szept. 10. 07:16

Én az első fiammal első fájástól számítva 2és fél óra alatt megvolt. Én is rettegtem a 2.szüléstől,gondoltam nem úszom meg ennyivel :D 8-kor repesztettek magzatburkot és 3/4 9-kor már tolófájásaim voltak :DD

Csoda voltam a kórházba :D

2012. szept. 9. 21:12
Nekem is az első hosszú volt 16 óra, a második rövid 5 óra - mindkettőt indították. Én is a másodikra emlékszem fájdalmasabbnak.
2012. szept. 9. 15:22
Szerintem a természetes hüvelyi úton történő szülés az fáj! Nem kicsit! Ha gyorsan lefolyik pár óra alatt akkor meg még jobban fáj!
50. Dina68 (válaszként erre: 31. - 6350755685)
2012. szept. 8. 16:49

nekem az első programozott hüvelyi szülés volt,inditották előre megbeszélt időben,5óra alatt megvolt a baba.nagyon fájt,nem kértem érzéstelenitőt,természetesen akartam szülni.Hát a z ágy vasát elrágtam volna annyira fájt.

2.szülés programozott császár volt az életkorom miatt,16év van a 2 lány között.nagyon féltem,de valóban semmit nem éreztem, a császár utáni 48 óra az elég kemény.

van összehasonlitási alapom,szültem igy is,úgy is,ha ma választanom kéne,akkor császár,mert nem fáj.De örülök,hogy átélhettem mindkét változatot.

2012. szept. 8. 16:03

Nekem mindkét szülésem indított volt, a lányomat 41.héten indították 3 óra alatt meglett könnyű és fájdalommentesebb volt!

A fiamat 38.héten indították ő 6 óra alatt lett meg és majd meghalltam annyira fájt!! Szóval nálam a 2. szülés fájdalmasabb volt sokkal!!

Bár erre kaptam egy magyarázatot hogy valószínű azért mert a 38-héten még nem volt elég érett a méhszáj stb és lassabban nyíltam!!

48. 342bae44d8 (válaszként erre: 46. - Medoxmama)
2012. szept. 8. 14:36
gratula!!!!!
2012. szept. 8. 07:38
Én pontosan ugyanígy éltem meg. A második rövidebb volt, de sokkal jobban fájt. Én összességében nehezebb szülésnek éltem meg, mint az elsőt.
2012. szept. 7. 23:55
Én a kisfiammal 6 órát "szenvedtünk" semmit nem kaptam tény hogy nagyon fajt és azt mondtam hogy én többet nem szülök és akkor abban a pillanatban azt is mondtam hogy ha ezt tudom akkor be sem vállalom. Fájások nèlkül mentem be szivárgó magzatvízzel és rá fél órára kezdődtek 10 majd 2 órára rá 5 , 3 és 1 perces fájásokkal. Hat én könnyebbre számítottam. Úgy gondoltam hogy hu de jó elkezdett folyni a vizem és pikk pakk túl leszünk rajta. Naiv kezdő voltam. Azt hittem én leszek a kivétel de nem így lett. Orditottam a fájdalomtól de csititottak. 2 hét múlva visszagondoltam és ugyanígy éreztem hogy uh de fájt meg minden, viszont ma mar ujra vegigcsinálnám de bátrabban ugyanígy erzestelenito és fájdalomcsillapítók nélkül mert csodálatos plusz jobban felek a katéterezéstől: S Kisfiam lassan 6 honapos
45. Roni24
2012. szept. 7. 19:59

Hogy kinek, melyik a jobb, könnyebb, fájdalmasabb szerintem egyénfüggő!


Én a fiammal nagyon megszenvedtem! Sajnos indított szülés volt, semmi késztetést nem éreztem arra, hogy szülnöm kellene, tök jól elvoltam. Első baba révén, azt hittem ez normális, de most már utólag azt mondom, nem kellett volna beindítani, ki kellett volna várni az időt! Epidurális érzéstelenítéssel szültem, legalábbis, egy ideig kaptam! Hogy miért csak egy ideig, nem tudom, de addig jó volt, nem éreztem semmit! Aztán egyszer csak nem kaptam tovább, és onnantól olyan fájdalmaim voltak, hogy meg akartam halni, ugyanakkor nem éreztem tolófájást, nem éreztem késztetést arra, hogy nyomnom kéne! Pokoli volt, végül a doki "segítségével" és a nem létező erőmmel valahogy megszültem szegény kisfiamat, röpke egy óra alatt, ami gyorsnak tűnhet, de nekem maga volt az örökkévalóság! Ő kék volt, én bevéreztem az erőlködéstől, senkinek sem kívánom!

Akkor azt mondtam soha többé nem fogok szülni! =) Persze néhány hónap alatt belerázódik az ember, és elfelejti a fájdalmakat!


A lányomnál egész más volt. Öt perces fájásokkal kezdtem rögtön, az éjszaka közepén. Siettünk a kórházba, és közben, ahogy azt kell, a fájások erősödtek és tovább sűrűsödtek. 5:10-kor még a liftben voltam, 5:43-kor kibújt a kislányom. A kettő között még voltak vizsgálatok is, de alig feküdtem öt percet a szülőágyon, mikor megéreztem azt a bizonyos tolófájást! A fájdalom érzése ugyanolyan pokoli volt, mint az első szülésemnél, mégis azt mondom, sokkal könnyebb volt, és még annál is gyorsabb. Nem fáradtam el, nem véreztem be, nem erőlködtem végelgyengülésig, tudtam mikor kell nyomni és nem úgy kellett kipréselni belőlem a gyereket, orvosi segítséggel!

2012. szept. 7. 15:20

Na ezek után lehet,hogy nekem is be kell mennem fájások nélkül a kórházba!Az első babám másfél óra alatt szültem meg 16hónapja. :)

És 5hónap múlva érkezik a második babám!

És már alig várom,hogy az első fájást megérezzem! <3

2012. szept. 7. 10:27

na és hogy volt jobb így utólag?

jobb előbb túl lenni rajta, még ha jobban is fáj esetleg?


amúgy mondják hogy az érzéstelenítő lelassíthatja a folyamatot...

2012. szept. 7. 07:22

Huha akkor nem hiaba mondtak miutan szultem a dokik hogy a kovetkezovel mar akkor menjek korhazba ha meg fajasaim sincsenek (persze vicceltek), ha nem akarok otthon vagy utkozben szulni.

Elso babamnal este 11tol voltak fajasaim de turhetoek, vartam es figyeltem az idot, de hirtelen annyira besurusodtek a fajasok hogy mire ejjel 1-re beertunk a korhazba, mar a liftbe tolofajasaim voltak, ugy fel orat toltottem a szuloagyon es kinn volt a fiam :)Szoval ejjel 1ora 40 perckor szuletett.Es en delutan ereztem enyhe mensiszeru fajasokat de siman aludtam mellettuk es este 11kor ebredtem nagyobb fajdalmakra, szoval nekem a fajasok osszesen nem tartottak 3 orat, es nem olyan "kaparom a csempet" szeruek voltak hanem vigyorogva turtem oket, boldog voltam h latom nemsokara a fiam es ezzel voltam nagyon elfoglalva, nem erdekelt h fajok :) Ilyen szulest kivanok mindenkinek elsore, jah es ugy 6ik nap ultem a fenekemen annyira hamar regeneralodott a gatsebem!


Nagyon kivancsi vagyok leszek a masodi tenyleng meg ennel is hamarabb fog zajlani hat az akkor erdekes lesz hisz igy is epp h idoben ertunk be.....Meg nincs terveben a masodik de majd tuti ha lesz ugy3 eves a fiam akkor talan elgondolkodunk a kisteson :)

41. Rózsa70 (válaszként erre: 1. - Onikita)
2012. szept. 7. 07:07
Igen :)
2012. szept. 6. 22:40
Én fiatalon szültem két kisgyermeket(3 és 1 évesek most),elsőnél 8 óra vajúdással és szüléssel.Másodiknál kevesebb pár órával de 5 perc alatt megszületett.Fájt,igen,de másnapra meg sem éreztem belőle semmit.Csak kitartást és erőt a pocaklakó kismamáknak.Erősen és nem hisztizve,amikor már a kezedben tarthatod,úgy érzed érte még egyszer végig csinálnám.-Én így éreztem! :)
2012. szept. 6. 19:56
édesanyám rengeteget vajúdott öcsémmel, neki a második nehezebb és fájdalmasabb is volt
38. onikita (válaszként erre: 31. - 6350755685)
2012. szept. 6. 19:52
Én sem választanám:-)
2012. szept. 6. 19:09
Én azoknak a nőknek a táborát erősítem akiknek nagyon hosszú és fájdalmas szülésük volt. Csak reménykedni merek, hogy a 2. könnyebb lesz.
36. panndi
2012. szept. 6. 17:54

Nekem az első indított szülés volt, reggel hétkor már a szülőszobán voltam, este hatra lett baba.


A második fájogatott ugyan otthon, de én még nem gondoltam, hogy ez az, 19:50-re értünk be a kórházba a férjem unszolására, én még maradtam voltan otthon, és 70 perc múlva kinn volt a baba :)


A harmadiknál fél 10-kor burkot repesztettek, és fél egykor már babáztunk.


A negyediket megmondom három hónap múlva :)

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook