Indigó- és kristálygyerekek, avagy egy új kor gyermekei (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Indigó- és kristálygyerekek, avagy egy új kor gyermekei
De komolyan, van olyan, hogy beszélgetsz velük? Vagy kérdezel tőlük valamit, és akkor mit csinálnak? Vagy egyáltalán kimerül annyiban a dolog, hogy néha elzavarod őket, mert éppen zavarnak?
Vagy hogy van ez?
Hát igen, így sose unatkozol. Nem gondoltál még rá, hogy hasonló képességekkel rendelkező, de már a képességét hasznosítani tudó emberrel beszélj? Tudna esetleg segíteni neked, tanácsokat adni, hogy mit csinálhatnál, illetve miket semmiképpen sem.
Bár mindegy, csak úgy mondtam, a te döntésed mit kezdesz ezzel a dologgal. :)
Biztosan vannak olyan helyzetek, amikor szívesen nem hallanál vagy látnál semmit, de szerintem te akkor is sokkal gazdagabb vagy ezzel a képességgel, míg mi nem. Inkább érezném ezt a tulajdonságomat (ha lenne) áldásnak, mint sorscsapásnak.
Úgy gondolom, hogy ezzel sokkal többet tudnék a világról, ezáltal jobban tudnék segíteni másoknak is (már aki kéri), hasznosabb lennék a földgolyó számára.
Vagy ez nem így van?
Sziasztok!
Érdekes ez az indigó meg kristálygyerek téma, de nem régen olvastam valahol egy szellemeket látó/halló embertől, hogy egy kicsit túl van lihegve a téma. Igazat adtam neki, mert valóban nem tesz jót sem a gyereknek, sem a szülőknek a nevelés során, ha úgy nézünk a gyerekre, mint valami földre szállt jézus-utánzatra.
Való igaz, hogy több az indigó szín az aurájukban, ami korábban nem volt jellemző ilyen mértékben. De ez nem jelenti azt, hogy régebben nem születtek ilyen emberek. Csak mostanában tömegével érkeznek ilyen lelkek a földre, akiknek elvileg több mindent tudnak már a szellemi létről, mint mi valaha. A szeretetet kell megtanítaniuk, jó irányba kell vinniük ezt az eldurvult világot.
Kívánjunk nekik jó és sikeres munkát, segítsük őket, HA KÉRIK!, minthogy pont azért menjen el az egész rossz irányba, mert mi stresszelünk azon, hogy ők szellemeket látnak, és számunkra ijesztő dolgokat tudnak.
Bevallom még nincs gyerekem, de már sokat gondolkoztam rajta, hogy hogyan nevelném. Szívesen megtanulnám, hogy hogyan láthatok és hallhatok szellemeket, illetve az aurát látni, hogy ne nézzek a gyerekre bambán, ha éppen egy angyalkával nevetgél.
Szerintem ezek teljesen természetes dolgok, csak mi nem vesszük észre! És ha teljesen természetesnek kezeljük mi is, akkor a gyerek sem lesz stresszes, drogos, hiperaktív, meg ilyenek, mert hisz megértjük a lelkivilágukat, látjuk, amit látnak, vagy legalábbis beszélünk róla.
Szerintem ne kezeljük őket különcnek, mert lassan mi magunk leszünk köztük a különcök. Inkább tanuljunk tőlük.
Na kicsit hosszú, és össze-vissza voltam, de hirtelen ezek jutottak eszembe. És ne vegye senki sértésnek, nem akarok én senkit bántani, csak így gondolom.
sita :)
Egyre többen találkozunk újfajta gyerekekkel – vagy legalább is újfajta szülői problémákkal. Ezek a nehézségek egyedülállóak, mert olyan szülő gyermek viszonyra mutatnak, mely szokatlan és teljesen eltér attól, amit a mi generációnk, vagy pláne az előttünk élők e témában tapasztaltak.
Sok fiatal, vagy már gyakorlottabb szülő keseredik el, és érzi úgy, hogy nem talál megoldást a problémájára. Tanárok, akik már gyakran harminc éve vannak a szakmában, mesélték ugyanazokat a történeteket-, hogy ezekkel a gyerekekkel annyira más, itt valami nagy baj van.
Az első furcsa benyomások az amerikai szülőket érték, de ma látható, hogy ez nem korlátozódik az amerikai gyerekekre. A világban tett útjaikról hazatérve sok tudós pedagógus, vagy csak utazgató szülő számolt be izgatottan ugyanerről a témáról. Még az ázsiai kultúra is, melyben a gyerekek hagyományosan abban nőnek fel, hogy tiszteljék és megbecsüljék a szüleiket, kezdi ugyanezeket az anomáliákat mutatni.
Azonban hihetetlen különbség van a spirituális és empirikus intelligenciát felmutató indigó-gyerekek (elnevezésüket különleges indigókék színű aurájukról kapták), és a több évtizedes liberális (ebben az értelemben a felsőbb Isteni Igazságot, a szülői, tanítói tekintélyt, a szülőföld szeretetét, szolgálatát tagadó, aláásó, csak a jogokat hangsúlyozó, minden közös és egyéni felelősségvállalást megtagadó, anarchikus, kihasználó szemléletű) nevelés jellemezte kor pedagógiai torz szülöttei között. Ez utóbbiak ugyanis semmi késztetést nem éreznek az élet mélyebb összefüggéseinek megértésére, csupán mohó anyagi vágyaikat és a kielégületlenségükből származó frusztrációjukat zúdítják szenvedő környezetükre.
Az Indigó viselkedés lelki oldalának bemutatása a lényeges, mely független minden vallástól, vagy egyházi szervezettől. Ezeket a gyerekeket a maga felkavaró mélységében elsősorban az Istenkeresés, a vallás érdekli és a saját személyes lelki jövőjük. Ők választanak – sokszor megdöbbentően hamar – isteni, önmegvalósítási utat maguknak. Ezek a gyermekek elmondásaik alapján érzékelik Isten nagyságát és szépségét, természetes tehát ha szinte állandóan csak Istenről akarnak beszélni. Sok indigó-gyerek látja az angyalokat. Vannak olyan materialista, vagy egyszerűen csak alapvető lelki műveltséggel sem bíró szülők (USA beli tapasztalat), akik szerint ez nagy probléma és orvoslás képen azonnal hívni akarják a hollywoodi szellemirtókat vagy jobb esetben szaladnak a helyi lelkészért. Ilyenkor így szólnak a megdöbbent atyához: – "képzelje megőrült a fiam, állandóan csak Istenről beszél". Meg szeretnénk nyugtatni őket, hogy a gyerekekkel minden rendben van. Sőt szerintünk ez ennél többet is jelent. Egy lelkileg képzettebb "indigós" apuka véleménye szerint, sajnos az a jellemző a mai hitéletre, hogy ha valaki rendszeresen jár gyülekezetének templomába, azt társadalmilag dicséretes dolognak tekintik, ám ha úgy jön ki a templomból, hogy közli a többiekkel Isten szólt hozzá és kéréseit meghallgatta, a legszívesebben adnának neki egy kényszerzubbonyt bolondsága miatt. Lehet, hogy nem is az indigó-gyerekek a furcsák, hanem bennünk van bajban a spiritualitás és a hit?"
Ne győzz meg, bizonyítékot mutass.:)
Minden szülő azt hiszi, hogy az ő gyereke különleges. Ez, egy bizonyos mértékben természetes is. Én is szülő vagyok, 3 fiúval.
1.Van egy híres festő: Boris Vallejo
2....amerikai kamionokat miket festenek rá felnőtt férfiak...-az lehet, de ok valoszinuleg tobb evig tanuljak, mig ez a kislany nem tanult rajzolni!10eves!
3.pont errol szol az egesz indigo/kristálygyerek, h nagoyn sokan nem hiszik el, szarkasztikusak!
amugy az mar bebizonyitott teny, h a gyerekek szellemekkel beszelgetnek, es latjak oket!
"de viszont akkor a Foldon nagyon sok ember stresszes, meg iylenek!"-Mi az hogy. A legtöbb ember stresszes világban él, ami miatt ezek a dolgok teljesen természetesek. S mivel az agykutatás teljesen gyerekcipőben jár, nem is csodálkozom, mi mindent kitalálnak, mi miért van. Ezek mind találgatások.
Ez a gyerek egyszerűen, tehetséges vagy más szóval „különc”. Fiam egyik osztáytársa is hasonló képeket fest, vagy nézd meg az amerikai kamionokat miket festenek rá felnőtt férfiak. Van egy híres festő, most nem jut eszembe, ő is hasonló képeket fest.Mindig voltak ilyen gyerekek, ez olyan mint kitalálják, hogy hiperaktív. Nem hiperaktív, csak egyszerűen mozgékonyabb, és több törődést igényel. Nekem is van egy majdnem ilyen. Van aki lelkisebb, van aki muzikálisabb, van aki hangosabb mozgékonyabb, van aki butácskább vagy későn érő. Nem vagyunk egyformák. A szülő feladata, hogy megfogja a gyerekben azt a bizonyos dolgot, és ha a gyerek is akarja fejleszti,engedi, hogy kibontakozzon a tehetsége. Vagy egyszerűen hagyja, hogy "csak" gyerek legyen.
indigogyerek az olyan aki olyan kepessegekkel rendelkezik amit nem tanult!
nezd meg ezt:
soha nem tanulta!termeszetesen letezik felnottben is!késobb is kialakulhat!nalunk nem egy ilyen ember van a csaladban!
persze, mindenki a maga modjan kulonleges, ezt nem is cafoltam!
ha Te azzal nyugtatod magad, hogy szuloi veszekedes,stressz hozza ki belole ha hangokat hall, akkor az a Te dolgod!de viszont akkor a Foldon nagyon sok ember stresszes, meg iylenek!
De mondjuk nezhetjuk a batyamat, aki nem stresszes, es megis latja oket,mindig!es 31 eves!kiegyensulyozott elete van, most szuletett a kislanya, felesegevel nem veszekednek!akkor ezt mivel magyarazod?
Ja nem már. Hallani? MEg látni? Néztem a spektrumon ilyen műsort, hát egy darab szellemet nem találtak, és egy deka hang nem sok de annyi sem volt.
Az, hogy valaki fél, hát, én sem voltam ettől mentes egészen 22-23 éves koromig. Elmúlt. Nem volt kellemes, de visszatekintve, bizonyos életkörülmények lásd ez alatt a szülök veszekedése pl. hozta ki belőlem. Amikor normalizálódott a kapcsolatom, férjhez mentem, teljesen elmúlt.
ezt ki találta ki, hogy indigó gyerek? Hát, mindenki a maga módján különleges. Minden emberben van valami csodálatos, van akiből ez előjön és van aki elnyomja magában. És ha ez igaz is lenne, a felnőttek között is lennének ilyen "indigók" nem gondolod?
HA valaki hangokat hall, az bizony nem normális dolog. Szerintem nem beteg, egyszerűen nagyon stresszel, lehet, hogy éppen az általa elképzelt szellemektől, és ezek hozzák elő belőle.
A fényképes bizonyítékok is olyanok, hogy szinte mind homályos, rossz a kép meg hasonlók.
Nem zárkózom el a véleménytől, csak hiteles legyen.
További ajánlott fórumok:
- Gyerekszáj - gyermekeink aranyköpései
- Miért támadják azokat a szülőket, akik vegetáriánus módon étkeztetik a gyermekeiket?
- Ti támogatjátok anyagilag a gyermekeitek életkezdését? Ha nem, akkor miért nem?
- Meditáció az iskolákban? Mire nevelik a gyermekeinket?
- Tudsz venni ajándékot a gyermekeidnek Karácsonyra?
- Nem a gyermekeidért élsz