Hűtlenség után együtt.Sikerülhet? (beszélgetés)

nem is kell,

amit én irtam az olyan pszichologiai kielégülés.

Mert, ha nekem van bünöm és neked is van hasonló értékkü, akkor nics a késöbbiekben, mit egymás fejéhez vágni.

A felektöl függ akarnak e ujra kezdeni vagy sem.

Akkor sikerül leginkább sajna, ha a másik is olyan nagy fájdalmat okoz a másiknak, amit ö kapot (vissza csalják). Ès a serpenyö mérlege igy kiegyenlitödik, igy a felek ismét egyenranguvá vállnak.

És nálad milyen körülmények voltak, egyszeri alkalom vagy viszony, hogy derült ki? Hogy tudtad túltenni magad rajta? Nem maradt benned semmi rosszérzés? Nálad mi volt a recept? Elég volt az, hogy szeretted a párodat?

Szeretném ha megosztanád velünk a tapasztalataidat, mert én is a férjemmel szeretném folytatni az életemet, hiszen olyan jó volt eddig együtt.

Mégvalamit de őszintén!

Nyugodtan berendezkedhettek a majdani egyedüllétre,40 felé/körül a nők 80% egyedülálló lesz így vagy úgy!

Ez NEM a TI hibátok lesz!

Addig pedig élvezzétek ki a pasikat,használjátok fel őket a szexhez a gyereknemzéshez stb.

DE arra hogy vége lesz előbb utóbb,nyugodtan készüljetek rá már fiatalon!

A férfiaknak PÉNZ és FIATAL NŐ kell és nem a nyugalom és nem a gyereksírás és nem egy kötött kapcsolat!

A maradék 20% az,amelyiknek nincs semmi önbizalma,tisztában van azzal hogy néz ki,lusta és nem motivált a pénzkeresésre és beletörődik abba hogy van egy felesége aki a gondját viseli,mert önmaga képtelen rá.Ezek az állítólagos JÓ házasságok.

A fentiekből kiindulva egész máshogy látom a saját helyzetem is és egészen mások a törekvéseim is a saját kapcsolatomon belül.

Off

Istenem,lányok!!!

Gondolkozzunk már reálisan!

Én is sokat agyaltam már ilyesmin és tudjátok mire jutottam?Hát megvilágosodtam,úgy is mondhatnánk!A férfiak 80%-nak nem kell más mint sok sok pénz,amin fiatal csajokat vehetnek.Ebből induljatok ki nyugodtan.Persze most majd jönnek a jó házasságban működők,de nekem hiába mondja bárki,ez a meglátásom,hogy ennyire vágynak a pasik.A nők azok,akik nyugalomra,gyerekre és családra vágynak és nem a férfiak!Ezért a sok megcsalás és válás stb.

Hát ez az!Miért?

Sokáig azt gondoltam csak azt az embert csalják meg aki nem tesz meg mindent a kapcsolatért,például mindig fáj a feje ha szexről van szó,vagy ilyesmi és akkor valahogy meg is értem,mert a szex hogy jól működjön nagyon fontos.

De én skorpió vagyok!Ízig-vérig szexközpontú.És mégis megtörtént és nem lehet soha elfelejteni és megérteni sem tudom,mert a másik lány hogy finoman fogalmazzak és na legyek nagyképű(de mégis ez az igazság)nem egy súlycsoport velem semmilyen szempontból!

Azóta elvesztettem az önbecsülésem és nagyon nehéz még mindig összerakni magam.

Igazatok van soha nem lesz olyan!De hát az életünk mindig és folyamatosan változik!

en sem

sot azt sem, hogy jo barat

Szasztok! Miért kell bevallaniuk? Én nem akarom tudni. Szenvedjen ő a bűntudattól!!! Ne könnyebüljön meg!

Én nem tudtam soha elfelejteni. 12 éve csalt meg a pasim már 8 éve férjhez mentem máshoz mégis a mai napig fáj és dühít! Nem volt már soha olyan. Az volt a legrosszabb hogy személyes kudarcként éltem meg! Soha többé nem torelálnám! És ezt a férjem is tudja.

Kedves Ráhel!

Nagyon megértelek és hasonlóan gondolkodom!De én azt érzem,megbocsátani meg lehet,de elfelejteni soha.Bár ezek csak szavak!Én már nem is tudom pontosan hány éve történt,három,négy?Szándékosan próbálom kitörölni az agyamból.Mi akkor még csak eggyütt jártunk és azt az időt nem számolom a kapcsolatunkba.Az az érzés amit akkor éreztem soha nem múlik el.Nem lehet elfelejteni és még a mai napig is remeg a lábam és elöntenek az érzelmek,gyűlölet,önsajnálat,bánat stb.Az az igazság,hogy úgy érzem hiába próbálnék mással élni,lenni,szeretni ezt akkor sem felejteném,és az új szerelemben sem bíznék 100%-ig.

Nehéz ügy!Egyébként mindenki jön itt a bizalommal,lehet hogy keserű vagyok de azt gondolom egyik férfiban sem lehet megbízni.Van aki megtudja,van aki nem, de minden férfi félrelép!!!

Nincs hűséges kapcsolat!Aki nem teszi avval valami bibi van!Sajna ez az igazság!A férfiak ilyenek!

Nálunk két hónapja derült ki, hogy megcsalt, és addig őt tartottam a világ legjobb emberének, a legjobb férjnek és apának. Nála csak egyetlen alkalom volt, viszont készült rá, mert előtte való nap óvszert vett, és most azt mondja, hogy ha másnap a nő nem ül az ölébe, akkor el is felejti az egészet, és később már nem történt volna meg. Amióta kiderült, ő nem találkozott a nővel, azóta mellettem van, tudom, hogy szeret, ragaszkodik hozzám, nem tudja megmagyarázni, miért tette, 20. évfordulónk lesz a jövő héten, és a megcsalás ezt megelőzően három hónappal történt. És hiszem, hogy ez volt az első esete. Most azt mondja, hogy miután megtörtént, ő rádöbbent, mit vétett, és azután már kerülte azt a nőt. Nem volt bele szerelmes, nem is volt jobb nő nálam semmiben.

Most mindennap úgy fekszik le a gyerekek mellé este, hogy attól fél, az lesz az utolsó este, amit velük tölthet, mert másnap kiadom az útját. Igyekszem függetleníteni magam attól, hogy mikor történt az eset ( a lányunk születésnapja előtt egy héttel ), amikor egyébként is más okokból eléggé padlón voltam, az én születésnapom és karácson előtt három héttel, de baromi nehezen megy. A pszichológus azt mondja, nincs jelentősége annak, hogy mikor történt. Nálam külön súlyosbító körülmény. Csak én érzem ezt annak, mit gondoltok?

Szeretem a férjem, soha egy pillanatra nem volt gyanús a viselkedése, nem voltak mobiltelefonok, tegnap megkaptam a részletes híváslistáját az esetet megelőző egy hónapról és az utána levőről, amíg ki nem derült. Egyetlen hívás, egyetlen sms sem volt annak a nőnek. Persze egy helyen dolgoztak, de decemberben már a többi kollega nem volt szabadságon, feltűnt volna nekik, ha lenne köztük valami. Ha tényleg lett volna még folytatás, akkor gondolom munkaidőn kívül is beszéltek, találkoztak volna.

Annyira akarok hinni neki, de még nem megy igazán.

A többieket olvasva, ahol arról van szó, hogy szerelmes a férj, többször, több hónapon keresztül tartott a dolog, hogy még ma is együtt dolgoznak, ( a nő az utolsó munkanapján írt levelet a férjemnek, amitől ő berezelt, és a lebukástól való félelmében levelet írta nőnek úgy, hogy az azt higgye, hogy ő is hasonlóképp érez, hogy az ne csináljon botrányt, aztán majd ha személyesen találkoznak, valahogy lerázta volna ), ahol a férj vagy nem is tanúsít semmi megbánást, vagy csak pár napig, az én férjem két hónapja tűri a gúnyos, cinikus megjegyzéseimet, ma már nem ütöm, de kapott abból is bőven. Örüljek, hogy nem kellett gondolkodnia azon, hogy kit választ? Örüljek, hogy velem van és tényleg szeret? Örüljek, hogy nem volt szerelmes? Ha más esetekhez képest nézem az enyémet, még "szerencsésnek" is mondhatnám magam.

Talán ez az eset faragott belőle még jobb férjet és apát? Talán azóta tisztel méginkább, hogy nem adtam ki azonnal az útját?

Jólesne nekem is valami pozitív tapasztalat.