Hogyan tudjam elviselni egy hóbortos anyós szeszélyeit? (beszélgetős fórum)

Köszönöm a történeteket.Evvel és a másikkal,pont azt támasztod alá,amiről mi beszéltünk páran.Minden viszony más,mert más emberek alakítják.íílehet ugyanaz az anyós,az egyik menyének hárpia ,a másiknak,a legcsodálatosabb anyós.Nem lehet általánosítani.

Soha nem tudhatjuk mivel követünk el hibát.

Szerintem aki hagyja magát kihasználni az meg ,meg is érdemli.

Pécsi Ildikó (67) ledöbbent, amikor Pártos Csilla (40) szavait meghallotta egy hétvégi rádióinterjúban. A színésznő ezen a ponton szembesült azzal a ténnyel, csak úgy tudja megvédeni menyét, ha teljesen kiszáll az életéből.

Pécsi Ildikó eddig úgy hitte, hogy menyével boldog másfél évtizedet töltött el együtt, irigylésre méltó anyós-meny viszonyt ápoltak. De a Reggeli adásában szavai keserűen csengtek, megbántottságát nem tudta vagy nem akarta leplezni. Még most is bízik benne, hogy imádott menye, akit ő választott ki fiának feleségül, hamarosan testileg-lelkileg rendbe jön.

– A betegség egyik fázisa az ellenségtudat, ami fel-le hullámzik. Remélem, húsvétra Csilla teljesen rendbe jön. Nyilatkozatából rájöttem, hogy teljesen ki kell vonnom magam az életéből. Csak akkor tudok segíteni neki, ha háttérben maradok. Hagynom kell őt, hogy megvalósítsa önmagát. Jó példa erre annak a versnek a története, amit együtt választottunk ki, hogy itt az adásban felolvassak. De ő megelőzött, a rádióban ezt elmondta magától. Egyedül kell mindent csinálnia – összegezte szomorúan a színésznő, aki azzal is szembesült, hogy Csillának inkább teher, mint öröm volt anyósa-apósa népszerűsége. Mindig Ildikó menyeként emlegették, sohasem önmagáért, és valószínűleg ez is közrejátszott önértékelési válságában, ami tavasszal, depresszióval kezdődött.

– Képzeld el a férjemet, ismert szülők gyermekét. Annak örült a leginkább, ha külföldön nem ismerték meg úton-útfélen a szüleit. Én csak 30 éves koromban kaptam ezt – mondta Csilla a rádióinterjúban.

A színésznő a bántó mondatok ellenére nem haragszik menyére, akitől élete legnagyobb ajándékát kapta, az unokáját. Szívből drukkol neki, hogy meggyógyuljon.

Nem leszek olyan, mint te!

Ideális anyós-meny kapcsolatnak indult Katalin és Anikó esete. Kati hamar megözvegyült, egyedül nevelte fel fiát. Büszke volt Norbira, aki jóképű volt, de mégsem lett nőcsábász típus. Alig szerezte meg diplomáját, már a családalapításon járt az esze. Az asszony féltette, egyenesen rettegett attól, hogy a jó partit kihalássza majd egy arra érdemtelen nő. Amikor Norbi végül bemutatta neki választottját, hatalmas szikla gördült le Kati szívéről. Az apró, szöszi Anikó még hasonlított is rá, később sokszor nézték a lányának. Csendes volt, aranyos és kedves, itta Norbi minden szavát. A fiú nem élt vissza a lány feletti hatalmával, csak imádta őt. Ideális párnak tűntek. Esküvő után a fiatalok nem akartak albérletbe menni. Gondolták, ha már ilyen jól megértik egymást, ott maradnak Katinál, és pénzt gyűjtenek, hogy saját lakást vehessenek. Az asszony előre elhatározta: távol tartja magát tőlük, nem akart a kiállhatatlan anyós szerepének csapdájába esni. Idővel azonban néhány dolgot nem tudott szó nélkül megállni. Úgy érezte, ő lett a család cselédje: aki mindhármójukra mos, főz, takarít. Anikónak eszébe sem jutott, hogy segítsen. Még akkor sem, ha figyelmeztette. Kedvesen mindig arra hivatkozott, hogy fáradt; pedig ő volt az egyedüli, aki nem dolgozott.

Amikor a fiatalok elköltöztek, úgy tűnt, kezd rendeződni az anyós-meny viszony. Mindenki határtalanul boldog volt, amikor megszületett a kis Ádám. Norbi néha elpanaszolta édesanyjának, milyen rendetlen Anikó. Ám egyikőjük sem tulajdonított ennek jelentőséget, hiszen más gond nem volt a kapcsolattal. Egészen addig, míg a lány a gyes lejárta után dolgozni kezdett. Multicégnél kapott állást, ő lett a hatvan év körüli vezér titkárnője. A fiatalasszony ezután minden hónapban jelentős prémiumot kapott, hogy csinosítsa magát. Minden szabadidejét szépségszalonokban töltötte. A cégnél körbedongták a férfiak, ettől persze vérszemet kapott. Lecserélte férjét a főnökére. Aki azon nyomban szerződtetett neki bejárónőt, babysittert...

Kati felkereste menyét. Elmondta mindennek, miközben Anikó csak csendesen mosolygott. Majd hozzávágta: örül, hogy így alakult, így legalább nem kell senki cselédjének sem lennie. „Nem akartam úgy végezni, mint te!”

Női csapda

Lehet azon töprengeni, Kati vagy Anikó a rendesebb nő, de az anyós-meny viszony nem drámai hősnők összecsapása. Senki sem hibátlan jellem, ezért a pszichológusok sohasem azt keresik, kinek van igaza, hanem arra keresnek megoldást, miként lehet a beteg viszonyt meggyógyítani. Anikó, aki feltehetőleg elkényeztetett leánygyermek volt, úgy kezelte anyósát, mint saját édesanyját. Tökéletesen kihasználta. Erre persze csak azért volt módja, mert Anikó a feltétel nélküli szeretetet, amit fia iránt érez, önmagát megerőszakolva kiterjesztette menyére is. Kapcsolatuk nem volt egészséges, mert Anikó hasznot húzott férje és anyósa gyengeségéből. Az ő esetükben Katinak nem a tökéletes anyós szerepét kellett volna magára erőltetnie. Valamelyiküknek meg kellett volna húznia a határt, amin túl nem folynak bele egymás életébe. Természetesen az édesanyák minden erejükkel megpróbálják segíteni gyermeküket, unokáikat, de ezzel megakadályozzák, hogy fiuk (vagy lányuk) felnőttként a saját életét élje a társával.

Szerintem lehet egy anyóssal jóba lenni, és szeretni is, csak az kell hozzá, hogy több 10000 km-re legyél tőle, és szinte már hiányozzon, hogy egy éve nem voltatok nála...De ugy egy anyóst szeretni nem igazán lehet, ha melletted levő szobában alszik. Nem emlékszem rá, hogy azt mondtam volna, "de jó hogy ide költözünk anyós fölé, mert majd kölcsönösen segítünk egymásnak, és lesz kivel beszélgetnem", mivel anyáék 170km-re laknak. és az összes rokonom. Ezt most hallottam vissza, amikor költözök el, az egyik szomszédtól, és akkor is azt mondta, meglesz még a böjtje, hogy ilyet mondtam, meg hogy megfogom bánni. És lám. És az is igaz, hogy nem költöznék oda anyáékhoz, nem azért mert nem szeretem őket, hanem azért, mert akkor ővelük is veszekedés lenne. Tudom hogy az lenne, hogy az ő házában lakom, ezért azt csinálom, amit ő mond. Elhiszem, és elfogadom hogy hibát követtem el azzal, hogy ide költöztem. Ezért lépek le. De már tul késő. JAvítani nem lehet a kapcsolaton.

Ha pedig anyóshoz költözik valaki, az anyós legyen szíves szögezze le, hogy itt ebben a házban az van amit én mondok, és akkor amikor én mondom, és mindenki másnak kuss, és igy ha elfogadod itt lakhatsz. Mert csak akkor várja el, hogy a saját házában, mindenki meghunyászkodik, az ő érdekébe és azért mert az ő háza. Ha befogadja a menyét szó nélkül, akkor alkalmazkodjon mindenki. És miért van az, hogy általában a fius anyák, akik anyósok, azok fordulnak ki maguból. Az én anyukám egy tök normális anyós. és Férjem is szereti őt. Csak a fius anyákban benne van, hogy elvesszük a fiát tőle, ami nem igaz. Én és szerinem senki sem mondja a férjének, hogy válasszon. Az már régen rossz,ha azt kell mondani hogy válassz, ő vagy én. A férjem szó nélkül mondta,hogy nembírom anyám hülyeségét, mennyünk. És amikor kiosztotta az anyjáát, hogy miért ilyen velünk, akkor azt mondta az anyósom, a férjemnek, hogy PAPUCSVAGy fiam. Mert mindent ugy csinálsz, hogy a családodnak jó legyen. :) :D

A lányos anyósok általában megtapasztalják, hogy hüle ostoba az anyós, és ezért megfogadják, (Ahogy én is ) hgoy soha nem leszek olyan mint az én anyósom, ha mégis kezdenék olyan lenni, inkább öngyilkos leszek. Én azt tudom, hogy ha eljön az idő, hogy anyós legyek, nem szólok bele a fiam döntéseibe, viszont éreztetem vele, ha bármi gond van, hozzám jöhet, és beszélhetünk. Szeretni, támogatni fogom őt, és a választottját, mert nekem az lesz a fontos, hogy akit sezretek A FIAMAT, boldog legyen, és ha ő egy rusnya nő mellett akar boldog lenni, akkor azt is támogatni fogom. Csak haszonleső, kizsigerelő, pénzrehajtós, kihasználós nelegyen. :) Kb ennyit akartam írni a fórumra, mivel mindig olvasom miket írtok, és itt inkább egymást támadjátok, és veszekedtek írásban, mintsem segítsétek egymást. Tisztelet a kivételnek.

és remélem, azért mert mertem ide írni, nem fog mindenki engem támadni innentől kezdve.

Jajjjj,ez is félreérthető!:)))

Nem úgy értettem,hogy kedvesnek "kell" lenned,hanem úgy ,hogy add csak önmagad,anélkül ,hogy valamit elvárnál a másiktól.

Az ember nem lehet mindenkivel kedves,nem szerethet mindenkit ,ha nem úgy érzi legbelül,a lényeg hogy az érzéseket és mindent a lehető legőszintébben kell adni,és önzetlenül.

Szerintem a szeretet egy magasabb foka az,ha elfogadjuk a másikat olyannak amilyen.

Bocsánat, nem vitatkozni akarok Veled.

Csak megemlíteném, hogy én pont az ellenkező példákat ismerek többet a környezetemben.

Ez is egy rossz környék, csak a másik szemszögből nézve! :)))

Mindig vannak kivételek,de tudod ,az sem biztos ,hogy ő nem akarja szeretni,sosem tudhatod mi van ,egy egy ilyen mondat mögött.

Te csak légy kedves velük,légy olyan amilyen vagy,hátha egyszer "megtörik a jég".

Ne azért legyél az,mert ugyanezt várod el tőle is.

Tudod azt már megtanultam az életben,hogy a kemény külső mögött ,mindig valami más rejtőzik,az csak a látszat.

Nekem a legnagyobb fiam 19 éves. Az első barátnő volt kemény lelkileg, nehezen dolgoztam fel, hogy van valaki akit szeret. De ahogy telnek az évek, és valljuk be, igen csak szeretik a lányok, mára megtanultam mindent szeretni feltétel nélkül. VAn amelyiket meg is sirattam:) Nálunk a férjemnek vannak úgymond elvárásai. Ilyenek pl. HA lehet, ne legyen stöpszli a vérvonal miatt, meg nézd meg az anyját ő is olyan lesz, és hasonlók:D

És azt gondoljuk, nagyon fiatal még ehhez.

Egyébként ez az elengedésre való képtelenség, általában az egy gyermekes szülők csapdája, mert ők mindig a kicsi fiúkat látják a gyerekbe, mintha nem nőtt volna fel.

Valahol meg is értem őket, mert én is akkor vettem észre, hogy 12 éves a gyerek, amikor megszületett a középső. Akkor mondtam is neki viccesen, most látom neked mekkora fejed lett. De tényleg, addig a pillanatig kicsi volt a fiam.

Kínosan ügyelek arra, hogy nem ragaszkodjak egyikhez sem, csak szeressem, és ez bizony nem könnyű feladat.

Nem feddtem meg érte, csak gondolati szinten történt meg bennem, hogy bántott. És az, hogy hogyan adok oda egy ajándékot, nem azon múlik, hogy szeretem e a gyerekeket vagy nem. Én sem vagyok az, aki szót ért a gyerkőcökkel, nem tudok más gyermekével játszani felhőtlenül, nem tudom elengedni magam. De kínosan ügyelek rá, hogy nem bántsam meg még véletlenül sem a gyerkőcöt, sem a szüleit. Mert ez az embernek elég fájó pont. Az meg igazán bánthat (szívem joga), hogy én szívesen adok, kedves vagyok és elfogadom őt... ő meg nem minket. Csak úgy... :( De ez meg az ő szíve joga. De látod...? Azt írtad, a fiatalok szeretni akarják a párjuk családját. Most meg azt írod, hogy legalább őszintén elmondja, hogy nem így tesz és nem is akar elfogadni minket. Ez nem őszinteség, hanem az intelligencia és mások tiszteletének a hiánya. Kimenteni magam a közös ünnepek alól vagy finoman jelezni, nem bántón, hogy én nem akarok szoros kapcsolatot, barátságot, az őszinteség. Szerintem nem kell mindjárt valakit "pofán vágni".

És az utolsó mondatodon azért mosolyodtam el, mert benne, általad visszatért a fórumra vénboszi.

Még annyit ehhez hozzá tennék,hogy látod?

Te is beleesel abba a hibába,hogy azt várod el másoktól,hogy olyanok legyenek ,mint te ,és úgy gondolkozzanak ,mint te.

De nem olyanok,mindenki más.Nem feddhetsz meg egy nőt,mert nem simogatja meg a gyerek buksiját,mert nem mindenki van oda a gyerekekért.És azért sem neheztelhetsz,ha nem szívesen jön,a férjed rokonságához.legalább őszinte volt és elmondta.

Mint írtam, szeretem az anyósom. Volt olyan időszakunk is, amikor azt mondta: Ti maradtok, a fiam mehet ahová csak akar, ha nem változik:DDDD (persze, nem gondolta komolyan, de biztos fájt neki ez -az).

De amit itt olvastam anyósoktól, és leendőktől, hát sajnálom az új menyeket.

Csak ha a magam hozzászólásait olvasom, és ahhoz milyen válaszok tartoznak, már az maga felveti a viccet, mikor jó az anyós.....

Egyébként ebben a cikkben, vannak igen csak megfontolandó mondatok:

Tudnunk kell azonban, hogy mindez csak a felszín. Az igazi ok, amely az esetek 99 százalékára érvényes, az elengedésre való képtelenség. Az anya nem képes megengedni a gyermekének, hogy felnőjön, önálló döntéseket hozzon. Megfigyelhető, hogy a legtöbben kétségbeesetten bizonygatják, hogy alig várják, hogy gyermekük „révbe érjen”, miközben kifinomult és álságos eszközökkel azon dolgoznak, hogy gyermekük számára nélkülözhetetlenné tegyék magukat, és bebizonyítsák, hogy gyermekük választottja a nyomukba sem érhet. Mindannyian ismerünk folyton segítő anyósokat, akik rátelepszenek a gyermekeikre, és nem hagyják, hogy a fiatalok a saját, önálló életüket éljék. Ők azok, akik rettegnek a magánytól, az egyedülléttől, és képtelenek szembe nézni a saját félelmeikkel. Ők azok, akik nem képesek a saját életüket élni, a gyermekeikben akarják megvalósítani saját álmaikat, a gyermekeik életének jobbítását a küldetésüknek érzik.

A helyzetet megoldani már csak azért sem könnyű, mert Magyarországon a fiataloknak több mint ötven százaléka szülői házban kezdi a közös életüket. Még többen vannak olyanok, akik a szülők anyagi segítsége nélkül csak sokkal alacsonyabb életszínvonalon tudnának élni. Az anyagi függés olyan csapda, amelyből a kivezető utat megtalálni nagyon nehéz. Anyós-após házában saját háztartást vezetni ezernyi konfliktus és kritika forrása lehet. Ilyenkor aztán az anyós bizonyítva látja az igazát, hogy a segítsége nélkül a fiatalok életképtelenek lennének.

Ezeket ismerem már régről! :))))

Mondjuk amikor anyósomnak az egyik munkatársam megjegyezte, hogy "milyen szép és csinos menyed van", akkor ő azt válaszolta, hogy "még jó, a fiam is szép és jól választott feleséget maga mellé".

A kinézetemre anyósom soha nem tett megjegyzést, pedig én szeretem a kicsit kihívó ruhákat, amik még ízlésesek, dekoltáltak, engednek valamit láttatni, de nem közönségesek.

Egyébként ez a téma nagyon nehéz, sok benne az érzelem, ami elég szubjektív meglátást eredményez mindenki részéről.

"Ezek a mai fiatalok??!!!"

Mintha hallottam volna már ezt a mondatot az ük-ük-ük anyámtól is ,mérgelődve,vagy szomorúan ingatva a fejét.

Amiket írsz szimpla emberi történetek.Attól ,hogy így gondolják még nem rosszak ,én a családod helyében tiszteletben tartanám a döntéseiket.

Leülnék vele és megbeszélném a dolgot.Elmondanám neki,hogy nem neheztelek rá,hisz az érzéseknek nem lehet parancsolni.Csak akkor jöjjön ,ünnepre,alkalmakra,vagy látogatóba,ha Ő érzi úgy ,hogy szívesen jönne,én nem kényszeríteném semmire.

Viszont megkérném,hogy a fiamat ne gátolja abban,ha a családjával töltené ezeket az alkalmakat,tehát Ő is fogadja el azt,hogy a fiamnak viszont mi vagyunk a családja.

Szóval úgy intézném,hogy hogy mindenkinek jó legyen ,márpedig ,minden helyzetben van megoldás,anélkül ,hogy elmérgesedne a helyzet.

Az anyós levele

Drága Vejem!

Tudom, hogy a válás óta nem hallottál felőlünk, de hosszas gondolkodás után szeretném elmondani, mennyire sajnálom hogy tönkrement a házasságod a lányommal.

Sajnos igazad van hogy otthagytad, most jöttem rá hogy valóban gyakran félrelépett, és semmi sem volt elég jó neki amit te csináltál.

Tudom, én sem voltam jó anyósod, nagyon sajnálom hogy soha nem tudtam befogni azt a nagy, mocskos pofámat, és mindenbe beleszóltam, de csak azért, mert segíteni akartam.

Igazad volt, mégsem volt jó ötlet, hogy hozzátok költöztem, és mozdulni sem tudtatok miattam, azt is nagyon sajnálom, hogy úton-útfélen csak téged ócsároltalak.

Ez úton szeretnénk mindketten bocsánatot kérni, rájöttünk, hogy nálad szorgalmasabb, dolgosabb, rendesebb embert nem hordott még a hátán a föld.

Most, így 10 év távlatából mégiscsak te vagy az az ember, aki férjül kívánnék az egyetlen lányomnak. Remélem a közben eltelt idő megszépítette az emlékeidet, lecsillapodott benned a harag.

Tudom, ennyi idő után nehéz újrakezdeni, de mindketten örülnénk neki, ha néha meglátogatnál minket, talán újra fellángol köztetek a régi szerelem.

Nagyon várjuk hogy jelentkezz.

Csókol: szerető anyósod

ui.: Gratulálunk a lottónyereményedhez.

Fontos tudnivalók az anyósról

* Amikor párt választunk, a legtöbb esetben szülőket is kapunk vele.

* A két alapvető baj: ha a párkapcsolatod egyben menekülés is az otthoni helyzetedből, akkor bajban leszel, ha az anyós (esetleg az após is) olyan, mint a szüleid.

* Ugyanilyen nehéz a helyzet, ha az anyós (és az após) egészen más értékrendet képvisel, mint amiben eddig éltél, mert nehezen fogsz tudni megfelelni az elvárásoknak.

* Ha magad vagy a földre szállt angyal, akkor sem tehetsz jót, mert megérkeztél szépen és fiatalon, és mosolyogva elvitted az anyósod kisfiát.

* Ne csüggedj, és gyűrd le az előítéleteidet, mert senki sem indul neki úgy az anyós szerepnek, hogy kibírhatatlan, utálatos, kritizáló vénasszony akar lenni.

Tanácsok anyósjelölteknek

1. Az esküvő napján nem borulok a menyem/vejem nyakába, hogy „szívből gratulálok”, és utána nem kezdek el sírni.

2. Nem fogok mindent jobban tudni.

3. Nem mondom a menyemnek/vejemnek, hogy jé, ma egész jól nézel ki!

4. Kibírom, hogy naponta csak egyszer telefonálok nekik.

5. Elviselem, ha a kisfiam kedvenc lekváros sütijét nem az én lekváromból süti a menyem.

6. Kibírom, hogy nem én főzöm minden hétvégén az ebédet.

7. Szemet hunyok, ha a kicsinyemnek idén nem én díszítem a karácsonyfát.

8. Nem simogatom a fiam/lányom fejét a párja előtt, hogy: szegénykém!

9. Nem mondom azt a menyemre/vejemre a háta mögött, hogy hülye, ronda, slampos, rendetlen …

10. Nem ajándékozom a menyemnek elhordott ruháimat azzal, hogy én már úgyis rég kifogytam belőlük.

Tilos úgy kezdeni a mondatot, hogy:

* látod, én így szoktam…

* nem szólok bele, de…

* nem azért mondom, de…

* csináld, ahogy akarod, de…

* a kisfiam/kislányom úgy szereti, hogy…

* a te édesanyád nem tanított meg arra, hogy…?

Te nagyon pozitívan látod a mai fiatalokat, és részben biztosan igazad is van. De én nem érzem a megfelelési kényszert bennük. És azt sem, hogy annyira szeretni akarnák a leendő párjuk családját. Az én környezetemben számtalan valós példa van erre, elhiheted. Akkor ez egy rossz környék? :))))))))

Az én leendő sógornőm sem akarja szeretni a férje családját. Sem a szüleit, sem a testvéreit. Egy telefonos beszélgetés alkalmával, amikor egyébként egy ünnepre hívtam őket és abszolút kedvesen próbáltam közeledni hozzá, elmondta kereken, hogy "én nem szeretlek benneteket és a házatokba sem szívesen megyek, nekem elég anyám és a barátnőim, ott, ahol élek". Ennek ellenére eljött, mi megajándékoztuk a lányát (aki nem is közös gyerek a sógorommal, de mi annak vesszük) tiszta szívből, ő meg odaadta az ajándékot a gyerekeimnek úgy, hogy még meg sem simogatta a fejüket, vagy puszi... áááá. És elmondta, hogy próbálta annyi pénzért vásárolni, amennyiért mi, bár ő ezt pénzkidobásnak tartja, nincsen hozzászokva. Jólesett.... gondolom sok ünnepet töltök majd még velük....És így van az anyósával is, akit én már száz éve ismerek, aki dada volt egy oviban, kedves és ragaszkodó, aki készen kapott tőle egy unokát és elsőre eldogadta, ajándékozta, törődött vele.... Meg a férje másik testvérével is, akiktől nyaranta ingyen tengerparti nyaralást kap ajándékba, hogy tudja hol kipihenni magát....

És a szomszédasszonyom leendő menye is hasonló, aki például elvárja, hogy minden ünnepen felköszöntsék, de ő még egy telefonhívást sem ereszt el, amikor anyós-jelöltéknél van szülinap, névnap, satöbbi.

És még számtalan valós példám van. Szerintem a Te elgondolásod nagymértékben csak elméletben működik vagy elindít egy folyamatot, de valójában nem állja meg a helyét. És nem azért, mert rossz elgondolás... sőt, inkább nagyon jó és pozitív. De... igenis a mai világ és a mai emberek, fiatalok nem olyanok. Legalábbis itt közel s távol nem, azt elhiheted.

"jön egy "idegen", mostantól hozzánk tartozik, a fiad vele él, vele beszéli meg a legtöbb dolgot és feléd szinte csak elvárások vannak."

Te is tudod,hogy ez nem így működik:)))

Amikor valaki megismer egy másik embert,akár a párja anyukáját,életbe lép az abszolút "megfelelési ösztön".Mindenki szeretni akarja a családját,a rokonait és jóban lenni velük,kivétel nélkül.

Ha nem sikerül akkor tönkre megy a viszony és mindkettő fél hibájából,nincs olyan ,hogy csak a meny tett tönkre mindent és olyan sincs ,hogy csak az anyós egy gonosz ,szipirtyó.

Te beláttad ezt és az anyósod is,ezt ne felejtsd el(!) ,és ezért sikerült változtatni a viszonyotokon.

Nem csak te változtál,hanem Ő is .Ha nem így történik,akkor te most azt mondanád,megpróbáltam,de sajnos nem ment,hidd el.

Tegnap el kellett mennem a gyerkőcökhöz, pedig igazán érdekes volt a fórum...

Én némely dologban (elég sokban) egyetértek vénboszival, pedig ahogy olvasgatom a hozzászólásait, valószínűleg nem vagyunk hasonló személyiségek.

Ezekre a fórumokra tényleg jobbára azok jönnek, akik az anyósukat szidják valamiért, panaszkodnak rá. Egyrészt jó, hogy kiírják magukból azt, amit éreznek és talán megkönnyebbülnek, de másrészt ha több ilyen ember összegyűlik, egymást erősítik a negatív érzésekben. És azt nem érdemes csinálni. Amit érdemes (nyugi, én sem egy perc alatt jöttem rá, majdnem 10 év kellett hozzá), az az, hogy az ember leül saját magával először és magába néz. Másban mindig könnyebb a hibát észrevenni sajnos,mint magunkban. Én is voltam már úgy,hogy valaki teljesen elhatárolódott tőlem, megsértődött rám és először nem tudtam, hogy miért. Hosszú idő telt el, amig rájöttem és ő is elmondta és tényleg... igaza volt. Pedig először nem is gondoltam volna...

Én az anyósommal majdnem 10 évig hadakoztam és teljesen elfecsérelt idő volt. Az embernek végig kell gondolnia, hogy ki mit tett le az asztalra. És én lehet, hogy hibásan gondolom, és az is lehet, hogy ez kemény, de ha odamész a férjed szüleinek a házába (amit ők építettek, vettek és ők is tartanak fenn és neked a világon semmi közöd nincsen hozzá tulajdonképpen), akkor azért szerintem az egy nagy segítség tőlük, amiért köszönet jár. Én nem azt mondtam, hogy meg kell hunyászkodni, mert csak úgy lehet együttélni, de... amig nem tettél le semmit az asztalra, addig miért akarsz onnan elvenni? Vagy mit vársz még el? És én igenis megértem az anyósokat, mert csak egyszerűen bele kell gondolni a helyükbe magad.... jön egy "idegen", mostantól hozzánk tartozik, a fiad vele él, vele beszéli meg a legtöbb dolgot és feléd szinte csak elvárások vannak. És ezt biztosan lehet nagyon jól kezelni, de ahhoz két ember kell, egy nem elég. És ha nem sikerült a helyzetet uralni, akkor érdemes minden félnek, anyósnak és menynek is elgondolkodnia. És megbeszélniük. Mert ugye az világos, hogy anyósnem szerethet bele a menyége rögtön és fordítva. Ahhoz idő és munka kell. Azt sem mondom, hogy a távolság nem megoldás. Az, de csak a dolog egyik részére, a mindennapok valóságára. A lelki oldala... na azt nem oldja meg. Marad egy család, ahol mindenki keserűen gondol az elmúlt időre a másikkal kapcsolatban. És igenis mindenki gondol rá, nem lehet eltörölni. Én is sokat agyaltam anyósomon, mégha nem is találkoztam vele. Bántott ami történt és azzal voltam elfoglalva, hogy utáljam. Nem azzal, hogy nyitott legyek felé. És itt lehet azzal jönni, hogy "velem az anyósom olyanokat csinált meg, amit veled nem és ami számomra megbocsáthatatlan"... Én már nem hiszek az "egyik hibás, a másik szenvedő alany" felállásban. És abban sem, hogy anyós tönkreteheti az életedet... Na ne. Azt mindenki maga teszi tönkre. Ha úgy érzi valaki, hogy tönkreteszi anyós az életét, megkeseríti minden napját és nagy baj van vele, akkor miért lakik vele annak a házában évekig? Az nem ciki? Számomra az. Vagy ha úgy érzi a feleség, hogy anyós kihasználja a férjet, akkor azt a férj miért nem érzi úgy? Miért engedelmeskedi? Mert anyós zsarolja érzelmileg.... Ez is hülyeség. Egészséges lelkületű, normál gondolkodású embert nem lehet érzelmileg zsarolni. Az én anyósom is próbálkozott a férjemmel, aztán leültek egy alkalommal és a férjem elmondta neki, hogy "nézd anyukám, ez a mi házunk, a mi életünk, szívesen látunk, jöhetsz segíteni, ha hívunk, de Te itt nem intézkedhetsz.... én is megyek, ha tudok, de már családom van, gyermekeim és máshogy képzelem el az életemet.... amit nem Te alakítasz már".

Ja, és a fórumról... Én úgy érzem, hogy a vélemények "összecsapásakor" tényleg vannak olyanok, akik szinte sértőnek találják, ha valaki nem száll be az anyósok szidalmazásába, hanem felveti, hogy a menynek esetleg mi volt a szerepe a rossz kapcsoltban.

Boszikám, örülök hogy mikor beláttad hogy "süllyed a hajó" fogtad magadat és te voltál aki leléceltél.

És még rám írod hogy lelécelős, haha, röhög a vakbelem és közben irtóra örülök hogy nem ilyen anya szült mint Te.

Részemről is itt a pont : előadásnak vége, te pedig kiállhatsz a függöny elé fogadni a téged illető tapsorkánt, megérdemled, hisz remek teljesítményt nyújtottál, gratulálok hozzá!

jaja!:))

Az tuti.

De,hogy is mondják,ha nem lenne sötét sosem látnánk a csillagokat,nem igaz?:))