Hiányzik egy támogató család. Túl bírok ezen lépni? (beszélgetés)

Nem kellemes ilyet hallani. Viszont hidd el: 30 évesen még előtted a világ.A 30 csak annak sok, aki éppen benne van. Bőven találhatsz párt, része lehetsz egy új családnak a párod által, és lehet saját családod is. Ezt tarts a szemed előtt. Mellesleg 60-80 km sem legyőzhetetlen távolság.

A jelenlegi időszakban nehezebb az ismerkedés, de online így is lehetséges. Viszont ne merülj el teljesen a szomorúságban. Aki új kedvest vagy barátokat keres, annak sokszor szintén megvan a maga baja, és inkább olyat keres, akivel boldogabb lesz, nem olyat, aki a saját nyomorával még lejjebb rántja. Te sem szeretnél még szomorúbb lenni, gondolom.

Próbálj arra koncentrálni, ami érdekel és ilyen irányban keresgélni új barátokat vagy társat.

Szia!

Teljesen megértelek, nekem is csak az anyukám van már, csak ő van, akire számíthatok. Illetve a párom, akivel majd lesz egy saját családom, családunk. 4 gyermeket szeretnék, mert tudom, milyen tesvérek, nagyszülők, rokonok nélkül egyedül lenni, egy erősebb, nagyobb család hiányát érezni.

Csak at kívánom neked, hogy sikerüljön feldolgozni azt, ami veled történt!

A támogató hozzászólásokra figyelj.

A kutya, cica jó társaság, azonnal szeretet adnak neked!

Ha szüleidhez akar szólni, vonulj el, gondolatban beszélj hozzájuk (nekem ez volt a módszerem, amikor nagyszüleim, nagybátáym meghalt - monológot mondtam, őket megszólítva, és valódi megkönnyebbülést adott nekem a hozzájuk intézett szavak)

Nem vagy egyedül, attól még, hogy egyedül érzed magad. Vigyáznak rád, és valaki pont rád vágyik. ALig várja, hogy találkozzatok és barátkozzatok, szerelembe essetek és az életedbe az ÉLETET hozza és ne az elmúlást fájdalmát. Hidd el, rendbe jössz!

nekem sincs senkim és feldolgoztam,mert FEL KELLETT DOLGOZNI,ez az élet sajnos.

azért sajnalom hogy te is ebben a cipőben vagy és kivánom,hogy minél előbb érezd könnyebbnek a helyzetet és az életedet.

Szia!

Van egy mondás, valamikor régen olvastam és nagyon megfogott, ez jutott eszembe rögtön a topikodról: igazán árva az, akinek még halottjai sincsenek.

Szóval, ami Veled történt, az borzasztó. Egy közeli hozzátartozó halála is megviseli az embert, Nálad meg ment mindenki egymás után... És úgy, hogy egyedül maradtál, kapaszkodó sincs. Szóval megértem az elkeseredést, főleg, hogy még friss a gyász. De gyökértelen például nem vagy. VAnnak gyökereid, ha jól értem, jó gyerekkorod volt, szerető családod, rengeteg szeretetet, értéket hozol gyerek- és ifjúkorodból és ez mind ott él Benned, akárcsak azok emlékei, akiket a legjobban szerettél.

És még valamid van: fiatalságod. Szerintem a megoldás a nyitottság az újra, a változásokra, új hobbik, új társaságok keresése, új barátságok, aztán majd párkapcsolat kialakítása, gyerekek vállalása, saját család alapítása.

Ez az időszak nem túl ideális erre, bár előttem írta valaki, hogy vannak online csoportok is ismerkedni (nem is feltétlenül párkeresésre, csak barátkozásra gondolok), biztos így van, én ezekben nem vagyok túl jártas, de van olyan baráti házaspár, akik egy online játék kapcsán kezdtek csetelni, amiből először egy közös kávé lett, aztán pár randi, végül esküvő és most egy több éves boldog házasság.

Szóval szerintem a legjobb, amit tehetsz, hogy kösd le magad: dolgozz, ha kevés a pénzed programokra, vállalj pluszmunkát, ha nem dolgozol, szervezz programokat, járj társaságba, ha nincs hova, szervezz Te társaságot társasozni, túrázni, stb, csatlakozz jótékonysági szervezethez, végezz önkéntes munkát, ez utóbbival egyrészt értékes embereket ismerhetsz meg (akik szintén önkéntes munkát végeznek) másrészt kicsit elfelejtkezhetsz a saját nyomorodról. Vagy akár tanulhatsz is valamit munka mellett, amit szívesen csinálnál.

Szóval én két fő pontot látok: az aktív tevékenységet és az ismeretségek kiépítését, amiből barátság, párkapcsolat lehet.

Ja, és esetleg kutya, ha szereted az állatokat :) Rögtön társaság, viszontszeret, ha szereted, sétáltatás közben és akár kutyás klubokban pedig lehet ismerkedni.

Nézd ha nem futottam volna már bele gyk-n akkor én is másképp írnék. De az a helyzet, hogy ott is rengeteg támogató hszt kapott.

Igen, baromi rossz sajnálatos, lesúlytó, hpg, a szülei ilyen hamar elhunytak. De ettől függetlenül is nekem az az önsajnáltató kép villan be a kérdezőről.

Nem kell gyökértelennek éreznie magát. A család elsődlegesen nem csak vérségből áll. Másrészt 30 éves, saját

családot is lehet alapítani. Azért viszint tenni kell, nem nyugtázni, hogy nem társasági lény.

Olvasd el a 6.hszt. Na én igazán arra írtam, hogy süt belőle a panaszkodás önsajnálat. Valószínűleg az egész jelleme aurája olyan a kérdezőnek ami taszítja az embert,nem pedig vonzza.

Miért ne kereshetnéd őket gyakrabban? A nénikéket is meg lehet látogatni olyankor, mikor a család is ott van náluk.

Átérzem a helyzeted. Még a gyász korai szakaszát éled. De ez majd csitulni fog. A szülők elvesztésének fájdalma soha nem fog elmúlni, de idővel csendesedik és élheted majd az önálló, felnőtt életedet. Gondolj arra, hogy a szüleid nem olyan életet szántak neked, hogy szomorkodj és elzárd magad a világtól. Ők is boldognak szeretnének látni.

Ahhoz pedig, hogy a személyiséged nyitottabb, könnyedebb, barátságosabb legyen neked kell tenned.

Ne vedd rossz néven, mert saját tapasztalatból írom, de talán egy kicsit merev vagy. Nyilván nem ismerlek, mert 1-2 hozzászólásodat olvastam csak itt a fórumban, de kicsit emlékeztetsz a 14-25 éves önmagamra. Tinédzserként nagyon koravén voltam, modoros, büszke arra, hogy komoly és az idősebbek társaságát kerestem. Ma 32 éves vagyok, fiatalos, mindig jókedvű és a barátaim, kollégáim, családom szerint is könnyen megértetem magam a legtöbb korosztállyal (nagyon fiatalok között dolgozom, de a kollégáim között nyugdíjas korú is van), cserfes vagyok, de tisztelettudó, sokat változtam. De korábban a kommunikációm másokkal kimerült a modoroskodásban, nagyon komoly voltam, kimért, sosem voltam könnyed, nem is értem, miért nem mondták ezt mások. Az idősebbeknek biztos nem tűnt fel, de a kortársaim mondhatták volna... Csak hát ritkán beszéltem kortársakkal. :)

Én gyakran jártam különböző társaságokba, szerettem a valahova tartozás élményét. Több olyan társaságnak is tagja vagyok, akik országosan vannak elterjedve, online tartjuk a kapcsolatot, de van sok olyan programunk, ami személyesen van megtartva, táborok, találkozók. Nagyon jót tett nekem, és ha van kedved, neked is ajánlom az érdeklődésednek megfelelő tematikus fórumokat (moly.hu, kreatív Facebook csoportok, filmes blogok, mittomén, ami érdekel, ezt te tudod), ki fog alakulni egy ismert online haveri kör hamar, akikkel tudsz beszélgetni, kapcsolatokat szőni.

Pedig az egész lényedből süt a panaszkodás az önsajnálat.

Tudod hányan vannak akiknek nagy a család még se járnak össze, semmilyen kontaktus nincs,vagy egyáltalan nem számíthatnak a családra?

Szomorú szüleid elvesztése igen. De gyászold meg zárd le élj tovább. Amíg ez a búbánatos légkör leng körbe a kutya nem fog veled barátkozni.

Ahogyan most érzel, az szerintem teljesen természetes. Embert próbáló lehet ez az időszak.

Lehet, hogy naivnak tűnök, de én hiszek abban, hogy mindenkinek megvan a helye a világban, ahol szeretik és értékelik, és ahol nincs egyedül. Kívánom, hogy te is találd meg ezt a helyet. Ahogyan írtad, elég rövid időn belül vesztetted el sok szerettedet. Szerintem biztos, hogy valahogyan vigyáznak rád és szeretnek, bárhol is legyenek.

Na, igen. Ezt a szomorú jelmezt kéne valahogy a sutba dobni.

Az emberek nem szívesen ismerkednek problémás emberekkel. Felszabadultan szeretnének velük beszélgetni és nem folyton panaszkodást hallgatni. Annak is meg van az ideje.

Nehezen. Van egy barátnőm - ő az egyik titkos hősöm - aki hasonló cipőben jár. Most hatvan. Az édesapját kiskorában veszítette el, az édesanyját fiatalon, nincs testvére, nem ment férjhez és nincs gyereke. Én őszintén nem tudom, honnan van benne ennyi erő, hogy megy előre, mint a nyíl (országot váltott többször is, új szakmákat tanult felnőtt fejjel) mert én biztosan megrogytam volna ennyitől. Viszont iszonyú benne hajtóerő és a bizakodás. Megkérdezném, hogy, hogyan bírja,de félek, azzal csak tudatosítanám a nehézségeit. Viszont vannak nagyon jó barátai - viszonylag sok, ami szerintem elengedhetetlen.

Ettől függetlenül, nem lenne ellenére egy párkapcsolat, ami lehet, hogy neked is jót tenne. Meg néhány cél és hobbi, ami elvonja az ember figyelmét a saját nyomoráról.

Párkeresés gondolata nem vonz? egy saját család? barátaid vannak?

Sajnálom, hogy így alakult. Nem jó ilyet olvasni.