Házassági gondok, lelki terror? Váljak vagy ne. (beszélgetés)

hát az szomorú, ha a CSOK és a hitel miatt 50-50ről van papír. Szerencsére nem ilyen fekete-fehér, hogy a házasság indok arra, hogy valaki teljesen kifossza váláskor a másikat, akinek esetleg előtte volt pénze, vagyona.

Csak azok a fránya papírok..... :( Remélem, normálisan sikerült ezt lepapíroznotok, mert kb az számít, de ebben majd segít az ügyvéd.

Ez nem rossz ötlet :)

Köszönöm.

Ja, és az üzeneteit meg lementegetem, és ha elbizonytalanodok, azokat olvasom, mert azok elég gázok.

Márpedig az üzeneteire nem is szabadna válaszolnod! Sunyi, gyáva alak, aki szemtől szembe nem mer kiállni!

Te akkor sms-ben írd meg neki minden nap, hogy nem szereted már. (Ha ez így van, csak akkor!) A saját fegyverét/módszerét vesd be. Ez általában beválik.

Nekem a legnagyobb bajom a hazugság. Hogy hülyének néz, még mindig.

Az a baj, ha elmegyek, vagy összeveszek, akkor jön a terror üzenetben. Nem tud nem üzengetni. Én meg nem tudok, nem reagálni.

Az a másik gond, hogy anyuéktól nehezebben tudnék bejárni a kislánnyal, aki most napközis táborban van, tehát még két hetet ki kell bírnom.

Bár lehet jövő héten lemegyek, és onnan járok dolgozni. De nem tudom, meglátjuk mi lesz.

Nem kell végleg elmenni, de ha teheted, érdemes néhány napra a szüleidhez menni a gyerekkel. Ezek a napok jók arra, hogy keletkezzen egy kis távolság, és mindenki megérezze, gondolkodni tudjon manipuláció és játszmák nélkül.

Igazából ilyenkor kommunikálni sem kéne, bár az nehéz.

Nálunk is volt ehhez hasonló válság, de én akkor elmentem, napokra a nagyimhoz költöztem a gyerekekkel, hogy gondolkodni tudjak. Másképp lehet rálátni a dolgokra. Neki is volt ideje végiggondolni, mit is szeretne. Nálunk volt visszaút, de fél év kellett, nagyon sok beszélgetés.

Jó tizenévvel később részemről volt megingás, még hosszabb idő kellett, mire "megtanultunk" felnőttként viselkedni, kommunikálni. Sokan ezt több kapcsolatban tanulják meg. Ezzel sincs gond, de nem szabad beleragadni. Teljesen normális mindkét részről, ami történik. Akár menthető is lenne.. ha bizonytalanság van, érdemes a terápiát kipróbálni, annak pont az a célja, hogy ha nem tudtok együtt maradni, akkor a következő kapcsolatban ne ismétlődjenek meg a "hibák". Sokszor csak meg kell érteni mi történik.

Az első részre reagálva, pontosan így érzem. Még mindig van úgy, hogy hallok valamit közös ismerősről, és persze el akarom neki mondani. Meg ilyenek. Nekem az adta meg a plusz erőt, hogy a lányom is azt mondta, hogy ő már az első alkalommal, hogy kiderült a dolog nem adott volna még egy esélyt a saját apjának. Mindezt 11 évesen.

A másik. Igen, ha csak az lett volna, hogy elhanyagolt, és éltünk egymás mellett. Azon tényleg elkezdett változtatni, de még ott volt a megcsalás dolog. Amit azóta is tagad, és hazudik. És ez, amit nem tudok megbocsátani. És előttem van az a kép. Ha csak ez a kép lenne, ez önmagában nem bizonyíték, de a többivel együtt, ahogy összebújnak rajta, ahogy fogják egymás kezét. Meg az, hogy 100%-ban biztos vagyok benne, hogy nálunk készült, és ezt is tagadja.

Nem tudok már újra beleszeretni, nem tudok benne bízni.

A 10 milliós házba kb. 500 ft-ot adott, de azt is felújításba. Az önerő anyuéktól volt, a többi hitel, meg CSOK.

Igen, csak ugye a házasságon belül szerzett vagyon közös. Elvileg.

Az az igazság, hogy együtt élni valakivel - ha jó, ha rossz -, az is egy "megszokás".

Mondhatnám, hogy le kell szokni róla, mint a dohányzásról, de nem a legjobb hasonlat.

Viszont igaz. Legtöbbször az a legnehezebb, hogy az ember megszokja, hogy mostantól nem mi, hanem én vagyok.

Eddig volt a tudat, hogy bárhogy van is, de nem vagyok egyedül.

Mostantól pedig hiába van itt, egyedül vagyok.

Volt egy nyolc évig tartó kapcsolatom, kettő év kellett hozzá, hogy elhagyjam. Addig ment a húzavona, megsajnáltam, féltem az egyedülléttől, bizonytalan voltam.

Aztán egyszer kitáltam egy célt, ami tőle független volt, arra összpontosítottam. (egyetem).

Onnantól ment minden, mert adott annyi erőt, hogy új életet kezdjek.

Ő rosszabbul viselte, kicsit belebetegedett. Aztán belátta, hogy így volt jó.

Azóta mindkettőnknek családja van, ő is megtalálta a hozzá illő párt és boldog családfő.

De kegyetlen nehéz volt.

Még egy sztori: ültünk egy limonádé kapcsolatban, egyikőnk jobban szenvedett, mint a másik.

Aztán - legnagyobb meglepetésemre - ő lépett. Mondta, hogy elköltözik, ezt így ne csináljuk tovább.

Én autóba ültem, nagy büszkén, aztán mire kikocsikáztam magam, két liter könnyet sírtam ki és elkapott a jeges rémület, hogy elveszítem. Otthon beszélgetni kezdünk, elmondtam őszintén, hogy ez kellett ahhoz, hogy észbekapjak, és ha gondolja, fussunk neki még egyszer.

Gondolta, így megpróbáltuk.

Azóta minden más.

Ezt meg azért írtam le, mert lehet, hogy ő is most ezen megy át. Most döbbent rá, hogy mi is történik.

Nem elbizonytalanítani akarlak.

Én akkor felfogtam, hogy ha összekapom magam, és legalább megpróbáljuk, akkor még menthető. De ehhez az kellett, hogy én is és ő is úgy nézzen a másikra, mint egy kincsre, amit majdnem elherdáltunk. És ezt a férjed részéről nem érzem.

Szóval, ha újra akarja kezdeni, ahhoz nem elég egy ölelés vagy manipuláció, akkor el kell érnie, hogy újra beleszeress.

Ha ez meg kizárt, akkor az első példámból okulva ne húzd sokáig, mert annál nehezebb.

erre csak annyit tudok mondani, hogy véleményem szerint a rózsaszín ködben is ezért kellene gondolkodni és megfelelően papírozni az anyagikat, főleg egy 90-10%-os részesedésnél.....

én is rettentően szeretnék így házhoz/pénzhez jutni, hogy mondjuk egy 10 milliós házba beadok 1 milliót, aztán majd 5-öt követelek, holott semmit se tettem hozzá :S

Holnaptól az lesz. Megyek bankszámlát csináltatni.

Az baj, hogy én is ezt érzem, de mégsem tudom megtenni. Egyik barátom azt mondta, hogy keressek egy pszichológust, azt segítene feldolgozni, kimondani a döntésemet.

Nem tudom megtenni, hogy nem főzök, nem mosok. Viszont főzni azt főzök, amit én akarok most. Ha eszik eszik, ha nem, akkor nem.

Attol h egy hazban eltek, nem kell programozni.

Meg ha 90%ban tied a haz, akkor neki kell elmennie.

Lehet igazad van.

De addig amíg nem beszéltem ügyvéddel, én nem akarok elmenni a házból, mert én szeretnék ott maradni. És azt mondták, hogy akkor nem szabad elmenni.

Viszont ő sem megy el addig, amíg érzi rajtam, hogy bizonytalan vagyok.

Tudom, hogy bennem van a hiba. De nagyon nehéz.

A veszekedéssel az a baj, hogy nem veszi komolyan, amit akkor mondok. Azt mondta, hogy azt csak hirtelen felindulásból mondom, és biztos nem gondolom komolyan.

Most ugye azt mondja, hogy tudja, elfogadja, hogy mit érzek, de szerinte ez csak hirtelen felindulás, és még meg fogom gondolni. Meg fogom bánni a döntésemet.

Sok lehetőségem nincs, mert 3 műszakozik, gyerek meg mindig otthon van. És hiába mondom, hogy beszéljük meg szépen, nyugodtan, akkor is kiabálásba torkollik.

És igen, most jöhettek azzal, hogy csak kifogásokat keresek.

Az eszemmel már tudom, hogy mit kell tennem, hogy mit akarok, de attól még nehéz.

Hidd el, piszkosul nehéz eljutni odáig, hogy szemtől szembe menjen. Nem biztos, hogy baj, ha veszekedésig fajulnak a dolgok. Mondjuk ne a gyerek előtt, de sok minden kiderül ilyenkor is. A veszekedés előre visz, kimondásra kerülnek a nézetkülönbségek. Nehezebb a manipuláció, hiszen a szavak hirtelen jönnek.

Nehéz ennyi idő után lezárni, de ha döntöttél, és tényleg úgy érzed, nem tudnád már szeretni, akkor viszont ragaszkodj is ehhez. Ne menj el vele sehova. Ekkor már nem kell veszekedni, nem kell belemenni értelmetlen vitákba, és a leglényegesebb, a manipulatív játszmákba. Ez is az. Ha beszélgetni akarsz vele, akkor ültesd le amikor nincs ott a gyerek és beszéljetek. Vagy este, lefekvés után. Amikor lehetőség van.

Sok sikert

Akit el akarok hagyni, azzal nem csinálok semmiféle közös programot. Mert már ilyen nincs.

A te életed.

Kiderül.

Még mindig nem bizonytalanodtam el. Érzi is rajtam. Csak a hülye önérzetem, hogy ha lehet veszekedés nélkül is, akkor miért veszekedjek.

De lehet, hogy ez csak kifogás.

Rosszul teszed, de a te dolgod!

Azt hiszem, mégis csak nekem lesz igazam! ;)

Ma menjek vele autót nézni. És persze, én hülye elmegyek. De legalább tudunk majd beszélgetni, talán.

Bár nem biztos.

Ma reggel halálra kerestem a SZÉP kártyáját. Szombaton még megvolt. Felhívtam, és elkezdte, hogy megnézi, meg hú nem találom, de valahogy éreztem, hogy hazudik. Ő vette ki a pénztárcámból.

:))

Na azért!