Halál? Elmenetel? Kinek mi... (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Halál? Elmenetel? Kinek mi...
Fölösleges siettetni ami úgy is el jön egyszer :(
A férjem mondása, mindenki egy utcában lakik, csak nem tudjuk hány szám alatt :))))
Meg kell keresni az élet szép oldalát, mert van, a legnagyobb bajok közepette is megtalálhatjuk, aztán arra koncentrálni :)
mindjárt más lesz az ember hozzáállása az élethez és könnyebben talál társat is magának, mert a negatív gondolkodással csak elijeszteni lehet másokat :(
Milyen igaz!
Bemásolom egy másik hozzászólást:
"Amikor aztán új értékrendjük szerint próbálnak új életet kezdeni, különféle akadályokba ütköznek. A jótékonykodás, a szociális munka megfelel nekik, viszont ezért nem szívesen kérnek pénzt. Így azonban a megélhetésük válik kérdésessé. Személyiségváltozásukat a család sem mindig fogadja örömmel: a házastárs úgy érezheti, hogy ő nem ezt az embert választotta - a halálközeli élményt átélők körében ezért nem ritka a válás.
A másik fő probléma az élményt követő gyakori depresszió. A halálközeli állapot sokak számára a tökéletes boldogság érzésével jár, a visszatérés viszont gyakran fájdalmas. Ilyen elsöprő élményekhez viszonyítva minden kissé fakónak tűnik. A halál közelségéből visszatértek közül ezért sokan követnek el később öngyilkosságot. Vannak azonban, akik éppen hogy többre kezdik értékelni az életet, mint élményüket megelőzően. A fényt nem hagyják "odaát", hanem magukkal hozzák mindennapi életükbe."
A férfi az orvos után többé nem mesélt a feleségének semmit, nem is szólt hozzá. A bizalom elveszett, nem volt téma sem köztük.
Hátat fordított neki, veszekedés nélkül, minden vagyonát odahagyva vált el feleségétől. Egy szál magában szállt ki az életéből, akit a vizi balesete előtt nagyon szerette. Nem fájt neki, nem rágódott ezen.
Túllépett rajta és előrenézett, így találta meg a túlélő klubot egy kis segítséggel.
Hát így történt a második házasságának története.
Több könyvem sajna nincsen:(
Pedig van egy magyar túlélő, aki majdnem a Dunába fulladt, a családja sírt.
A férfi (aki éppen író) békében élvezte a családi nyaralást, ám amikor Dunába úszott, belesüllyedt. Ezalatt Istennel beszélgetett, hogy megmutat egy másik magasabb dimenziót, de annál feljebb már csak azok mennek akik nem jönnek vissza.
Megmentették őt a Dunából, majdnem halott volt, úgy nézett ki. A klinikai halál állapotában történt.
Ezután élte további második életét. Elmesélte feleségének az élményeit többször. Az meg nem értette őt. Figyelem, ez Magyarországon történt!
A feleségnek nem tetszett a férj viselkedése. Olyan békés, jó ember lett, egészen más lett mint azelőtt. Jobban szerette az erőszakos, önző voltát. Ám ő túl nyugodt maradt és nem reagált, hanem békében ÉLVEZTE az Életet.
Erre az asszony titokban elment az elmeorvoshoz, kivizsgáltatni a férfi épelműjéségét, persze a férfi tudta nélkül.
A férfi egyszer csak levelet kap, elolvasta az orvos behívóját és minden balhé nélkül elment az elmeorvoshoz. Közben a felesége dörzsölte a kezét, hátha mégis neki lesz igaza, nagyon izgatott volt emiatt.
Az orvos megkérdezte mik az élményei. A férfi elmondta. Végighallgatta, de tudta hogy nem beszél összevisszaságot, nem zagyva. Látta, hogy tudata ép. Kénytelen volt megmondani a férfinak, hogy épp a felesége kérte az ő épelműjéségét kivizsgáltatni. A férfi megdöbbent.
Az asszony egyedül ment az orvoshoz, várta az eredményt örömmel. Kérdezte: Na mit talált?
Az orvos komoran mondta neki: Asszonyom, az ön ura épelméjű és normális. A feleség csalódottan összezuhant. Nem ezt várta, nem. Képtelen volt megérteni férjét.
A férj erre beadta a válókeresetét és elment egy túlélő klubba, ahol ilyen emberek meséltek egymásnak. Összeismerkedett egy nővel, akinek szintén ilyenben volt része. Feleségül vette őt és boldogan éltek egymással. Megírta a történetét névtelenül és az írást a barátjának továbbította, hogy az ő személyisége maradjon titokban. A barátja megtette és könyv lett belőle.
Akkor a TESCO-ban olvastam el évekkel ezelőtt, de pénz híján nem tudtam megvenni, pedig annyira érdekes volt. Még nem volt élményem, mégis érdekelt!!!!
A halál pont.... hiszen véget ért valami.
A halál kérdőjel... hiszen nem tudni, mi lesz tovább.
A halál felkiáltójel... az elmúlt idő része csupán az örök valóságnak.
Korábban én sem tudom elfogadni a halál tényét és szembesülni vele. Ma már nem kerget engem ez a gondolat, lekötöm magam elfoglaltságokkal...és így nemmmm gondolokkkk rá. Minek?
Úgyis megérzi az ember, ha eljön, mert ez olyan mint a jeges, rosszkedvű fuvallat.
És nekünk kötelességünk az életet tovább vinni, nem állhatunk meg. Az a lényeg, hogy szeretetet hagyjunk magunk mögött.
Ez igazán megszívlelendő.
Tök igaz, amit írtál: a halál csak kezdet, nem a vég. A lélek halhatatlan, a test nem, ezért a kettéválás.
Sirga!
Akik még nem jutottak a halál közelébe, mind félnek tőle.
Érthető, mert én is így voltam vele.
De amióta megcsapott a halál szele (szerencsére nem jártam benne mélyen és nem volt eszméletlenség, kóma, klinikai halál=keringésleállás sem).
Ám bőven elég volt nekem egy nyomorult unflu miatt asztmás rohamban fulladozni, és nem tudni aludni. Fel akartam kelni nem, nem fizikailag, mint korábban írtam. Én úgy éltem meg, hogy az ágyból, pedig csak a lelkem szállt volna ki a testemből 10 fokos emelkedő szögben. De a Láthatatlan Vasmarok visszanyomta....Nem kelhettem fel, csak a wc-re engedett. Még nem jött el az órám, többször jelezték az elmúlt években is. Apám 2004-ben halt meg, 3 nappal a szülinapja előtt, azóta szeretnék utána menni.
De most karácsonykor nem Apám miatt volt, hanem akut helyzetem miatt.
A halál úúgy jön mint a tolvaj, nem lehet tudni mikor jön el. Mások szenvedéseit is végignéztem, ez megint más tapasztalat. De ha valaki átéli....ez megint más.
Ezért van békesség bennem és jókedv. Szép nyugodtan várom az eljövendőt.
Bocsi a hosszú írásért, remélem meg tudjátok érteni.
Úgyhogy már nem rettegek
majd rájössz, ha nem, rávezet az élet
ó, nincs mit, sok hasonló gondolkodású emberrel találkozhatsz még
visszaküldtek, bizony lenne dolgom. De hogy mi lenne az, nem tom...
Katinka köszi a megértést. Jólesett.
van olyan aki már átélt ilyeneket és van aki már többször nézett szembe a halállal és azért nem fél.
nem is szabad kigúnyolni senkit, mit lehet tudni kivel mi történhet még, hosszú az élet :)
A halál szép, a test és a lélek elválik egymástól, ezt gyakran valóságosan ítélik meg, amit utólag elemezve rájöttem: nem valóságos volt, csakk nagyon el akartam menni, de nem engedték. Szűz Mária még meg is haragudott rám.
Ám az odáig vezető földi szenvedés már nem szép és nem jó kínok között fetrengeni, szerencséétlenül nézni az emberekkre, akik hol bágyadt-szomorúan, hol zokogva, hol ijedt-meredt szemekkel bámulnak a fekvő betegre. Néhol még el is fordítják a fejüket.
Hát ez nagyon megalázó.
Édesanyámnak megmondtam: NE SÍRJON! Inkább nevessen vagy meséljen. Mondtam a húgomnak: Anyum ne jöjjön sírni, nem szeretném látni. Akkor. Erre húgom mindennap mosolyogva köszönt, érdeklődött, ügyesen palástolta érzelmeit, amit nagyon díjaztam. Fel is lelkesedtem, örültem.
Remélem megértitek a szerintetek "zagyva" írást.
Köszi szépen, tényleg elébe állok, nem fogok már ijedezni ha megmonddják: rövid az időm.
Most járok könyvtárba, csoportos tárlatvezetést szervezek, úszni tanulok. Szóval vannak céljaim. No és túlélő barátokat szerezni, akik már átélték.
Nekem is van ismerősöm, aki jóval bent volt a közepébe, miközben baleseti kómában volt hetekig.
De őt is visszafordították azzal, a neve még nincs benne Isten könyvében. Menjen vissza oda, ahonnan jött. Ő is megváltozott, nem idegeskedik ő sem már. Elég részletesen elmesélte 2 éve, ahogy a nagykönyvben meg volt írva.....
Megértően hallgattam őt, nem gúnyoltam ki és nem néztem bolondnak. Pedig akkor még nem éltem át semmit sem!!!!
Csak most karácsonykor...Én meg fütyültem rá.
Isten éltessen mindkét születésnapodon, jó egészségben és minden jóban amit kívánsz, főleg szeretetben.
igen az ember egy idő után, mikor már tudja mi lesz a vége, már nem fél.
47. -ik évembe léptem, sokat betegeskedek.
Engem is megérintett a halál karácsonykor és úgy nézett ki hogy nem érem meg a 2010-es évet. Édesanyám nem adott volna egy garast sem az életemért.
2 kemény éjszakán át küzdöttem és akkor valóságosnak hittem mindent. Mindez az influenza miatt történt, amitől asztmás rohamot kaptam. Kóma, eszméletvesztés, klinikai halál nem volt. De megcsapott a halál szele. Fel akartam kelni és a folyosón át egy 20km-re fekvő kegyhelyre, Szűz Máriához. Minduntalan fel akartam kelni, ám egy Láthatatan Kéz mindig visszanyomta az ágyba, nem engedte hogy megtegyem. Így huzakodtunk. Fel-le, fel-le. Aztán mégis fekve megmaradtam, majdnem kettévált a test és a lélek, de nem lehetett. Sajnáltam. Valamiért a földön kellett maradnom.
A vírus kiment a légutamból. Mindenki a családból megkönnyebbült, hogy kibírtam, fellélegeztek. Azt mondták, hogy többet ne ijesztgessem őket, ne forduljon ez elő újra.
Nem H1N1 influ, dehogy, szimpla volt. Most hosszú időre nem szeretnék kórházba menni, elég volt. Arra gondolok, ha újra eljön az órám, hát eljön. Állok elébe. De már nem vagyok ideges, teljesen megnyugodtam. Békében várom azt a dolgot.
8 napot voltam a kórházban, ebből 48 óra volt a döntő, 50%-os eséllyel. . . . A negyedik napon születtem ujjá, tehát már megvan a második születésnapom.
Hallottátok már ezt?? (Nagyon szép:) :
Két kis iker magzat beszélget az anyaméhben:
-Te hiszel a születés utáni életben?
-Természetesen.A születés után valami fontosnak következnie kell. Talán itt is azért vagyunk,hogy felkészüljünk arra,ami ezután következik.
-Butaság! Semmiféle élet nincs a születés után.Egyébként is,hogy nézne az ki?
-Azt pontosan nem tudom,de biztosan több fény lesz ott, mint itt, meg nagyobb szabadság. Talán saját lábunkon fogunk járni, és saját szájunkkal fogunk enni.
-Látod micsoda ostobaság ez! Járni nem lehet! És szájjal enni-ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsínóron keresztül étkezünk. Ha ezt elvágják,mindennek vége. Az anyaméhen kívül nem lehet élni,mert a köldökzsinór már most is túlságosan rövid.
-Nem tudom,de valami biztosan lesz,csak minden másképpen,mint amihez mi itt hozzászoktunk.
-De hát onnan még nem tért vissza senki,hogy beszámolt volna.Hidd el, a születéssel egyszerűen véget ér minden! Különben is az élet nem más,mint örökös zsúfoltság és bizonytalanság a sötétben.
-Én nem tudom,hogy milyen lesz,ha megszületünk,de bizonyára megláthatjuk a mamát és ő majd gondoskodik rólunk.
-Milyen mamát? Mama nincs. A köldökzsinórból nem lehet következtetni a létére.Te hiszel a mamában? Szerinted ő hol van és milyen?
-Hát...hát mindenütt.Körölöttünk, bennünk.Neki köszönhetően élünk.Nélküle egyáltalán nem lennénk.
-Ezt én nem hiszem.Én soha semmiféle mamát nem láttam,tehát nyilvánvaló,hogy nincs.
-No,de néha,amikor csendben vagyunk, halljuk,hogy énekel, és az is érezzük,hogy simogatja körölöttünk a világot. Tudod,én tényleg hiszem,hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.
További ajánlott fórumok:
- Szerinted halálunk után mi lesz a lelkünkkel?
- Félsz a haláltól?
- Szerinted csak egyszer lehet valaki halálosan szerelmes, csak egy embere van mindenkinek az életben?
- Akinek volt halálközeli élménye, ossza meg legyen szíves velünk!
- Volt valakinek közületek halálközeli élménye?
- Tud valaki 2 olyan festőt 2 olyan építészt akinek az alkotásai halála után lettek elismertek?Testvérem házifeladata.