Halál? Elmenetel? Kinek mi... (beszélgetés)

Bocsi, hogy beleszólok, de igen, segítsetek, ahogy kigondoltátok, most ennek a családnak egy kis erőltetésre van szüksége, mert maguktól soha nem fognak sem kimozdulni, sem visszazökkenni a régi kerékvágásba, hiszen olyan náluk már nincs.

Viszont egy kedves baráti kéz, olyan gondolatok, amiket megoszthattok velük, vagy elmondhattok Nekik, jól fog jönni.

Hidd el, nem sértődnek meg érte, csak még maguk sem tudják mit tegyenek.

Köszönöm,

Nagyon, nagyon sajnálom, hogy egyedül maradtatok, bár ketten, az már nem egyedül.

Igen, szerintem is, ez volt Nektek előírva, hogy megtanuljatok az élettől valami nagyon fontosat.

Mit? Még nem tudni, ez majd a jövő zenéje.

De addig is, legyetek egymásnak a támaszai és továbbra is szeressétek mélyen magatokban a volt férjedet és a kislányod az édesapját.

Egy hirtelen eltávozás, ahogy a szavaidból kiveszem, borzalmasan tud fájni.

Nagyon lassan, de sikerül majd feldolgozni.

Ehhez idő kell.

Addig is szokásomhoz híven, ha valakinek segítség kell, innen a távolból küldök boszisimit és boszipuszit, legyen a segítségetekre.

Kívánom legyen nagyon szép és tartalmas életetek.

Köszönöm és örülök, hogy tetszett.

Sajnálom a család veszteségét, és főleg, hogy nem élhetett a kicsikéd teljes életet, bááár ha azt vesszük, Neki ennyi volt a teljes.

Szerencsésnek mondhatod Magad, amiért képes voltál visszatérni a valós életbe, hidd el nem minden szülőnek sikerül.

Abban egyetértünk, semmi nem történik ok nélkül, ahogy mondod.

Segítsen Benneteket továb Isten, és találjátok meg a teljes nyugalmat.

Én köszönöm, hogy elolvastad, és a véleményedet is.

Természetes, nem lehet egyforma a véleményünk, de ettől szép az élet.

Nekem már sikerül egyetérteni az idézet írójával, én már túl vagyok ezen a ponton.

beírtam a szerzőt is, mert lefelejtettem :(

Bárkit veszít el az ember, legyen nagyon közeli, avagy távoli, nehéz megtanulni, mert ezt is kell, hogy hogyan éljünk tovább nélküle és a hiányával.

De előbb-utóbb sikerül.

Viszont egyet már tudok, nem szabad lelkifurdalással élni, hogy a másik már nincs, mi pedig még igen, el kell lassan fogadni, hogy az élet ilyen.Nehéz, de fontos a próbálkozás.

Bocsánat, de az idézet íróját elfelejtettem beírni, csak a teljesség kedvéért, és hogy tudjuk kinek köszönhessük.

Henry Scott Holland Kanonok: A szomszéd szoba

Tetszett a cikk...

A kislányom aug.11-én lesz egy éve,hogy az angyalokkal megy tovább...

...erre készülünk,lekiekben..

A világ legnagyobb fájdalmát megélni nagy próbatétel a sorstól.Sokan mondják,ők nem élnék túl...Dehogynem!Ha van kiért,miért!Mert mi 3-an itt maradtunk...

Tudom,hogy a lányom "miért választotta" ezt az utat,miért nem küzdött.Mert lett volna lehetősége,ő mégis így döntött...Igen!Furcsán nézhettek most,de semmi nem történik ok nélkül.Akik keresik,meg fogják találni a választ.Én-megtaláltam a választ.Hosszú utat jártam be.Ma még elmondhatom,hogy"egy éve még velem volt"!

Szeretettel ajánlom a következő könyvet,ami az ÉDESVÍZ Könyvkiadónál jelent meg,és sedítségemre volt a "válaszkeresésben"-sok mással együtt.

Neal Donald Walsh:!Istennel az öröklétben

Először is szívből gratulálok, gyönyörűen írtad meg a cikket! Nem értek egyet minden szavával, de ez természetes - nem gondolkozunk egyformán. :) Hiszem, hogy a lélek tovább él, örök - bár ezt a szót felfogni is nehezemre esik -, viszont a reinkarnációban nem hiszek. Ettől függetlenül nagyon tetszik az írásod, köszönöm!

Szép a 18-as hsz., de nem tudnám én sem így szemlélni/gondolni, ha közeli hozzátartozóm elvesztéséről lenne szó. És igen: félek a haláltól. Nem az ismeretlentől, hanem attól, hogy a szeretteimet nem láthatom többé ezen a földön.

Kicsikezseni! Tudom, ez nem vígasztal, de megkönnyeztem a soraidat. Együttérzek Veled.

Ez szerintem mindennél többet jelenthet annak,aki elvesztett közeli hozzátartozót. De én sem tudtam volna így gondolni egy olyan emberre,akinek nemrég még fogtam a kezét,és úgy engedtem el,hogy többé nem fogom...

De ezt akárki írta,teljesen igaza van. Ma már eltelt 5 év és most már tudok így gondolni a szerettemre. Nem hiszem hogy korábban ment volna. De amit bemásoltál,gyönyörű.

igen, sok van,

csak az évek teltével már valamivel könnyebb, ezzel próbálnak segíteni azoknak akiknek egyelőre még nagyon nehéz.

Ezt találtam az Emlélezzünk fórumon és még több ilyet, nézz be oda, azért bemásolom, a címe később jött meg.

"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog. . . valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj. "

abba nyugodj bele, hogy mindig fog hiányozni.

Viszont ez természetes és míg élsz, Ő is fog Veled.

Valahol olvastam, és igaz, emlegetni kell, mert attól jobb.

Megvan, egy vers, a Gyula fórumán.

Nem mindig sikerül gyorsan feldolgozni, főleg nem egy szülő elvesztését.

Egy anya nem szűnik meg a halála után sem félteni és szeretni a gyermekét, talán ezt érzed. Lélekben még mindig Veled van.

Nekem egy idő után úgy sikerült a nagyim halálát feldolgozni, hogy becsuktam a szemem és amit nagyon szerettem Tőle, a kicsi keze simogatását az arcomon, azt éreztem, azóta, ha fáj valami, vagy bánt, amikor egyedül vagyok, becsukom a szemem és látom magam előtt és érzem a simitását.

Biztosan van egy olyan gesztusa, mondata, ölelése anyukádnak, ami a legkedvesebb a számodra.

Képzeld magad elé ezt. Megkönnyebbülsz, meglátod.

Tudod, az orvosok mindig azt mondják,

egy betegségnél, csak a felét tudják hozzáadni a gyógyuláshoz, a másik felét a betegnek kell megtenni, hinni kell a gyógyulásban, az már fél siker :)

az emberben sokkal több van, mint gondolná bármikor is,

és nagyon sokat képes végigcsinálni, amit rámér a sor, vagy Isten, ki hogy szereti.

Bízz magadban és abban, talán nem kell ilyen dolgokat megélj.

"Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más.Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él bennünk, amíg nem látjuk újra. Nem a hiánya, az emléke él bennünk!!!!"

nekem anuykám halt meg másfél éve, de vmiért nem tudom feldolgozni tlejes mértékig. Sokszor érzem h itt van, velem van, de rossz h nem fizikálisan. Rettenetesen várom már, hogy újra találkozzam vele, mit meg nem adnék azért, h mégegyszer beszélni tudjak vele...:(

Én ma délután ,egy rokonunkat látogattam meg. Vastagbél rákkal műtötték , már másodszor és most sajnos sztómás (lehet nem így kell leírni) is lett. Annyira sajnálom, de olyan jó volt látni azt az elfogadó erőt, ahogyan a betegséget kezeli. Mindent megtesz azért hogy még sokáig itt maradhasson közöttünk, de felkészült arra is , hogy lehet nemsokára el kell mennie. De ezt olyan nyugalommal teszi és olyan megbékéléssel.....hogy csak csodálni tudom.

Nem tudom nekem lenne-e ennyi erőm és türelmem......

Nem tudhatom azt sem , hogy rám még mit mér ki a sors..............de remélem ,ha netán hasonló sorsra jutok , eszembe fog jutni ez a csodálatos asszony és nekem is lesz erőm a sorsom elviseléséhez és a megbékéléshez.

De addig is örülök minden napnak, amit erőben, egészségben és békességben tölthetek....-))))

Sajnálom, hogy elvesztetted a párod, de ha beteg volt már nagyon, jobb volt Neki így, nem szenvedett többé és ha ahogy mondtad, látszott, hogy megnyugodott, nem is fog már annyira fájni talán senkinek,

hiányozni viszont örökké.