Gondolataim... (beszélgetés)

a kedvencem.... bárcsak mindenki felismerné a szépségét és a nagyszerüen egyszerü mondanivalóját

Embernek lenni!

Csak embernek lenni, semmi egyébnek,

De annak egésznek, épnek,

Föld-szülte földnek

És Isten-lehelte szépnek.

(Sík Sándor)

[link]

"Oly korban éltem én e földön

mikor az ember úgy elaljasult

hogy önként kéjjel ölt, nemcsak parancsra

s míg balhitekben hitt, s tajtékolt téveteg

befonták életét vad kényszerképzetek"

(Radnóti: Töredék)

Bezárkózás = önvédelem = ha nem nyitok kaput, nem adok támadási felületet. Szomorú, de ez van!

Látható, hogy a legtöbb ember görcsösen befeszül, maga elé néz meredten, mint aki baromira fél valamitől. Mitől fél? Szerintem az emberektől. De legfőképpen saját magától. A lelkétől, amiben a lenagyobb szeretettől, a legnagyobb gyűlöletig minden megtalálható. Mért nem fedezi fel? Innen a zártság. Én "képzeletbeli ajtónak" nevezem, ami zárva van. Persze ez nem is olyan képletes. Ez az "ajtó" valóban ott van, csak nem fizikai szemmel látható. Ehhez már lelki szem kell. És a legtöbbjüknél zárva van. Nem nyitnák ki semmi pénzért.

Innen a mondás, hogy: "...zörgessetek és megnyittatik néktek."

Ez az ajtó a lélek ajtaja, számtalan lehetőséggel, mégis abba ölik a legtöbb energiát, hogy zárva maradjon. Innen a szorongás, a feszültség, az elégedetlen keserűség.

Erre már tényleg azt mondják hogy: szánalmas

Szép, mélyre süllyedtünk, de nekünk a pofonnál is több kell, hogy érzékeljünk, mert az érzékünk is eltorzult. Valakinek annyira nem működik, hogy csak a túlvilágon kap észbe.

Hogy is nevezhetném másképp az ajtó kitárását? Önátadás, alázat, megismerés, elfogadás? Ezek majdnem hogy szinoním szavak. Egy a lényegük.