Felnőtt táplálás (beszélgetős fórum)
Mi van??
Nem fogok utàna olvasni,de jól èrtem,hogy felnőtt szoptatàs??
Milyen beteg talàl ki ilyet?
Sosem gondoltam rá és korábban el sem tudtam képzelni, hogy számomra óriási jelentőséggel fog bírni a felnőtt táplálás (angolban: ABF/ANR). Meg kell vallanom, mindig is vonzódtam a női mellekhez, de hogy ez ilyen mély gyökerekkel bír bennem, arról magam sem tudtam, álmomban sem képzeltem volna.
Véletlenül találtam egy angol honlapot úgy két évvel ezelőtt, ahol olvashattam erről. Megtudhattam a nők és férfiak véleményét is, és amit írtak, az teljesen ámulatba ejtett. Amikor pedig először kipróbálhattam, teljesen magával ragadott, és lelkes elkötelezettje lettem.
Magyar véleményeket is kutattam, de nem igazán találtam. Ez sarkalt arra, hogy elindítsam ezt a fórum témát és kiderüljenek az ezzel kapcsolatos vélemények.
Előre is köszönöm mindkét nem véleményét, függetlenül annak tartalmától.
Üdv mindenkinek