Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Fórumok » Hobbi & Otthon fórumok » Eutanázia az állatoknál?! fórum

Eutanázia az állatoknál?! (beszélgetős fórum)


1 2
57. 62cc0f78ae (válaszként erre: 52. - Seym)
2009. júl. 31. 16:58
Ugyanígy vagyunk most, várom az állatorvost, egy óra múlva tud csak jönni:( Szegény kutyám:(
56. morkika (válaszként erre: 54. - Cicaanya)
2009. jún. 17. 10:03

Hát, ez egy kissé zavaros, és igazából nem értem hogy TIBI miért van ennyire kiemelve...

De a lényeget értem, hogy véletlenül elütött egy kiskutyát és az meghalt.


Nagyon sajnálom!!!

2009. jún. 17. 09:42

Nos,igen.Ahogy az embereknél is,az állatoknál is örök vita téma marad szerintem.Mindegy milyen állat,mindegy mióta van nálad,a szíved szakad meg, amikor az mondják,menthetetlen,és az lenne a legjobb,ha...Így méltóságteljesebb,nem szenved.Szegény pára úgysem érti,hogy mi van,csak érzi,hogy mindenki milyen szomorú.

Utána vizont jön a következő dilemma:Hová temessük? Mert sajnos nagyon kevés helyen van kisállat temető,ahova bármikor mehetsz,nincs messze a lakhelyedtől...

2009. jún. 17. 08:46

SZÖRNYŰ DOLOG TÖRTÉN MEG RÁZÓ DOLOG TÖRTÉN TIBIVEL

NYUGODJON BÉKÉBEN A KIS CSIVAVA KISKUTYA

AKIT OTT HAGYOTT A TIBINÉL A GAZDÁJA A CSOMAGTARTÓNKBAN !



Tudni kell ,hogy párom mindig mindenkit át enged az út testen még ha nincs zebra!!!

vigyázz,még az autó pályán és dudál másoknak ,hogy állat az úton ha nem bír meg állni!!!vagy ha elütött állat van az autón!

18 évig kutyáztunk ,mint sok mindenki tudja!

van egy 1800 tonna BMW DIZEL AUTONK

át akarta engedni ,párom azt a párt aki éppen nem szabályosan közlekedett volna,de.........

intettek menjen (mert hirtelen 20 kocsi fel torlódott mögötte)de........

nem NEM látta a tükörből meg sehonnét hogy egy kiskutya be került a kocsi alá és hátsó kerékkel át ment rajta!!! sírást halót és koppanást!!!!

aki ismeri a dízel autókat tudja hogy (ELŐSZÓR LOMHA ÉS UTÁNA 3-4 perc MÚLVA MÁR GYORSABB,tehát nem lehet hirtelen gázt adni neki)

kiszállt mindenki anyázott intette a mögötte levőnek ,mert akkor tudta hogy baj van!!!!!

hát egy picike minik kutya pározz nyakörvvel ott feküt és már csak rángatózott :(((

ugye hívott párom azért tudom így,de remegő hangon ,majd nem sírt a hátérben őrjöngőt csaj a barátja meg csitította,a kocsisok meg hol dudáltak,mert dugó lett!!!"ő meg nem tudom mit tegyek"

nem él az a kiskutya ,de nem én voltam a hibás ,mert normál kicsi vékony poráz nyakörv a kutyán és ha nagyobb lett volna nem kerül alám mert patka van ,de ez a kicsi kutya pici ..................


szóval én meg TIBIMET nyugtattam,meg csak azt mondja te ezek itt hagynak,várok hát ha csak el mennek arrébb ,igy be ült a kocsiba,aztán ki szállt közben telefonnal a fülén és mondja itt van még a csomagtartó tetején berakom ,most mit csináljak? mondtam ha nem tudják eltemetni vigyük el együtt állat dokihoz ,nem hagyom itt az útszélén,haza hozlak benneteket ! azt mondta a srác nem kell,vidd el!

mi tegyek,meg keressem őket ,közben mondja nem látom már nem találom ,teszek egy kört vissza hívlak!


vissza hívott én addig kerestem non-stop állat dokit,mondja nem találja őket ,egyek haza!!

hát tudjátok haza jött közben fel vett engemet ,és 22 ó-ig oda érni a dokihoz,és ráadásul ott már 1x mi is jártunk ott kezdődött a rossz ott kezdődött a nagy baj PITYIKÉNNKEL (ROTTWEILERÜNKET!),és meg csapott az a szag ami egy állat dokinál van de nem csak engemet és


Össze néztünk TIBIVEL!!!


de még ott tartotta kezében az a 1kg-os kis kutyát becsomagolva ,szóval és nem tette le a földre!!! doki meg közölte azért megnézi de semmi

elvérzett és nincs tapintható csontjai!

közölte Tibivel maga győzött!

TIBI MEG: "NEM EGÉSZEN! MERT MEG KUTYÁRÓL VAN SZÓ, ÉS NÉZZE MEG VAN-E BENNE CSIP VAGY TETOVÁLÁS!"

doki: minek? ennek sajnos már annyi TIBI nem baj a címüket meg tudni,vagy bár mi van!

Doki nézze itt hagyák menjenek haza adok egy névjegykártyát azt ha van valami itt elérnek!


egggggész éjjel vergődött nyögött ,sóhajtozott TIBIM!!!


szóval,ha éppen be megy a gazdája a kutyusnak a boltba abban nem lesz köszönete,de ha én meg meg látom valahol ki írva ,na akkor meg pláne!!!

miért nem fogta meg a pórázát? miért kell a földön huzznia egy pici kutyának? mért nem lehet oda figyelni? fölég ha tudja valaki aki kutyát tart (MINT MI NEKÜNK VOLT) akár hogy is van tanítva a kutya vagy sem megáll az patkánál ,bár mikor elindulhat!!!!!!! elég egy mozdulat és kutya félre érti közben meg csak másikat ölelget meg vagy vakarja az orrát fejét de akkor már elindulhat! és utána vége egy kis kutya életének......

a sofőr vagy mint TIBIM aki azok közé tartozik hogy segít segít segít ,egy ilyen dolog meg még ha hiába áll meg össze törik teljesen és mondta nem bír arra menni többet kocsival......

53. morkika (válaszként erre: 52. - Seym)
2009. jan. 12. 14:33
Abszolút megértelek! Nagyon sajnálom, de szerencsére Tőletek csak jót kapott, még az élete végén is. Biztosan hálás volt nektek! De a hiány és a fájdalom sajnos ott marad. Jobbulást!
52. Seym
2009. jan. 12. 10:26
Mi két napja altattuk el az egyik kutyánkat. :( Öreg volt már nagyon és rozoga, de pénteken még totyogott a maga öreguras módján. Este kinéztem a kutyákhoz még lefekvés előtt és láttam, hogy nagy baj van. Nem bírt már felkelni, remegett és azt hittem, hogy hasmenése van, de mikor odamentem hozzá, akkor láttam, hogy darabos vér jön belőle. Azonnal sikítottam páromnak és behoztuk, hogy a többiek ne zavarják. Még laikus szemmel is nyilvánvaló volt, hogy vége van. Reggel sikerült elérnünk az állatorvost, ő úgy jött be, hogy kérdezte, hogy biztosan ezt akarjuk-e, de amint ránézett a kutyusra, már nem is kellett válaszolnunk. Azt mondta, valószínűleg a bélrendszerében is volt daganat és átszakadt a kis testében valami, menthetetlen volt. 14-15 éves lehetett, még 95-ben találta a kedvesem és már akkor felnőtt kutya volt, mostanra már megsüketült és megvakult. Sejtettük, hogy nincs már neki sok hátra, de abban reménykedtünk, hogy egyszer csak elalszik és fájdalommentesen meghal. Hát nem így alakult, fél napon át néztük, ahogy a saját vérében fetreng, mire ideért a doki és átsegítette a másvilágra. Borzalmas volt. Olyan szívós volt szegényke, hogy az orvos is alig tudta elaltatni, valószínűleg még napokig kínlódott volna mielőtt elvérzik. Én úgy érzem, az egyetlen helyes döntést hoztuk meg, bár nagyon nehéz volt kimondani. Nagyon sírtam, ahogy elment szegényke. :(((
51. a4cf17146e (válaszként erre: 48. - 2bc7365ec9)
2008. dec. 27. 22:20

Nagyon megfogott ez a hozzászólás. A kutyám 16 éves volt amikor egy napon abbahagyta az evést, állatkorházba rohantunk vele, hogy ha baja van segítsünk rajta, mindig orvoshoz vittük, ha beteg volt. Arra kértük az orvost, segítsünk rajta, ha lehet, de idős kutya és nem akarjuk hogy szenvedjen. Az állatorvos teljes kivizsgálást csinált (vérvétel, uh, hasleborotválás, szurik) majd megműtötte, hátha talál vmit nála amiért nem eszik. Hányni is elkezdett. Az egész 4 napig tartott, ekkor meg volt műtve a kutyám, nem evett, nem ivott, hányt, nem volt járni sem ereje. Gyógyszereket kelett lenyomnom a torkán, amiket csak kihányt. A 4. nap végén nem bírtam tovább nézni, elalattuk. Borzasztó volt elbúcsúzni tőle.

Lehet hagynunk kellett volna orvos nélkül elmenni. Így utólag.

50. morkika (válaszként erre: 49. - 5796fb1dbf)
2008. dec. 27. 21:59
Ez melyik hozzászóláshoz tartozik?
2008. dec. 23. 19:23
Ezt nem gondolhatod komolyan. Némelyik többet ér az embernél, holott én ott sem alkalmaznám.
2008. dec. 14. 12:45

A mi 15 éves kutyusunk júliusban aludt el örökre. Rettegtünk attól, hogy majd el kell altatnunk, ha fájdalmai lesznek, de szerencsére csak a kora vitte el. Anyu minden nap végigtapogatta, hogy nincsenek-e fájdalmai, de szerencsére semmi baja nem volt, csak elfogyott az életereje. Az utolsó két napon már nem evett, nem ivott, állandóan sötét helyekre akart bebújni, már nem vett tudomást anyuról. Egyértelmű volt, hogy készül a halálra. Szerintem ilyenkor már nem szabad vele állatorvoshoz rohanni, mert csak zaklatjuk a kutyát, el kell fogadni, hogy ennyi volt, mégha nagyon fáj is nekünk. Örülök, hogy egy szép és tartalmas élet után, egy éjszaka végleg elaludt és nem kellett elaltatni. Szerencsénk volt.

Tudom, hogyha nagyon szenvedett volna, elaltattuk volna, bár nem tudom, hogyan éltem volna túl lelkileg. A szeretethez tartozik az is, hogy el tudjuk engedni azt, akit szeretünk.

Amit viszont nem tudok elfogadni, amit az apósomék csináltak. Két kutyájuk volt, a férjem az egyiket különösen imádta (a kutya is imádta őt), amikor a férjem elment két hónapra külföldre, arra ment haza, hogy elaltatták a kutyát, mert állítólag fájt a feje, amiből az állatorvos arra következtett mindenféle alapos vizsgálat nélkül, hogy rákos. Szerintem, csak sok volt nekik a két kutya. Az ilyen elfogadhatatlan a számomra.

2008. máj. 24. 18:17
Nekem is volt 2 kutyám.Az elsőt hónapokig kezeltettük és végül az utolsó infúzió után az orvostól hazafelé menet halt meg.A doki végig biztatott minket,hogy meg fog gyógyulni.A második kutyám amikor beteg lett és elmondta az orvos,hogy ugyanaz a baja inkább elaltattatuk,hogy ne szenvedje végig azt amit az első.Igaz 2 hétig az altatás előtt és 2hétig utána napokat bőgtem végig.
46. cicaanya (válaszként erre: 45. - Y37tl8d)
2008. máj. 18. 19:20

hát igen!!

de nálunk ilyen szó nincs,hogy csak egy állat volt!

párom ,pofán is vágna ,és megérdemelném!

nekem 3kutyám van anyu tesojánál eltemnetve 1 itthon van a hamva! és ha tehetném mindnekitthon lenne!

2008. máj. 17. 19:44
Sziasztok! Én is kutyatulajdonos vagyok. Most van egy 13 éves kis terrier keverék kutyám, akit 5 hónapos korában kidobtak a piacon, mert nem tudták eladni. Előtte volt egy gyönyörü németjuhász kutyám, akit 8 éves korában el kellett altatni, mert teljesen elrákosodott. A férjem nem dolgozott itthon, én hordtam a dokihoz kezelésre, mert prosztata gyulladást és nagyobbodást állapitott meg nála. Hátul volt egy nagy kitüremkedés, nem tudta a székletét visszatartani, összecsinálta magát, állandóan takaritottam utána, ő meg szegény fel akarta nyalni. Egy évig volt ez. Volt hogy éjjel egy órakor mentem le vele. Aztán annyira sulyosbodott a dolog, hogy elvittük egy doktornőhöz, nem ahhoz aki kezelte. Az egy állat volt, nem ember. Megvoltak a leletei és megmondta, kezdődő rák, meg lehetett volna menteni. A doktornő megnézte és azt mondta, el kell altatni, mert szenvedett. Én meg orditottam a sirástól an rendelőben, hogy ne hagyj itt. Kiküldtek, a férjem maradt bent vele. A doktornő beadta neki a fájdalomcsillapitót, és boldog volt hogy nem fáj semmi, mondta szemeivel a gazdinak. Utána meg megkapta az altatót. Ez már 9 éve lesz. Soha nem felejtem el, mert nem birom. Tudom, hogy itt van velünk, és ő a kis vackot a fiának tekinette, és most is vigyázz rá és miránk is. Aki kutyás annak nem kell mondani azt hiszem semmit.
2008. máj. 1. 23:06

Hello!


Nekünk volt egy tacskókeverékünk, akit 15 évesen altattunk el. Annyira elgyengült, hogy nem tudott enni, kihullottak a fogai, megőszült a szőre. Szegény maga alá pisilt, mert már nem tudott kimenni az udvarra sem. Sírva döntöttük el, hogy jobb lesz neki így. Ha meg akartam simogatni, szegény csak vinnyogott és sírt, mert már az is fájt neki.

Ebben az esetben nem lehetett küzdeni az életéért, hiszen végelgyengülésben szenvedett. Egy 100 éves emberből sem lehet 30 éveset csinálni.

Így aztán Morzsi az örök vadászmezőkre került. Nagyon szerettük! Mindenhová vittük nyaralni, anyukám a zsebében hozta haza 8 hetesen. Nem volt más választásunk, de a mai napig emlegetjük!


A mostani kutyusunk is már 10 éves, látni rajta hogy megöregedett. Bele sem merek gondolni mi lesz ha....

Anyukám azt mondta, nem is lesz tönn kutya otthon, mert ő nem bírja ezt idegekkel :(


Szóval ha nem lehet rajtuk segíteni, inkább altassuk el. Nem szabad hagyni őket szenvedni!

43. cicaanya (válaszként erre: 40. - Cicaanya)
2008. ápr. 30. 10:10
40.bejegyzés az eleje !
2008. ápr. 29. 18:46

15 éves mama kutyám (adatlapomnál látható lányával) ő elaludt itthon! 3hónapig pelenkáztam és ujvilágot épitett, és épitettünk ki neki! LÁNYA BELE BOLONDULT! anyámat tekintette az anyának tovább!

ő szélütést kapott ,egy nap nem akkart lépcsözni és mint kiderült labda nagyságu daganata vol ,semmi fájdalmat nem mutatott!!! közben lett egy Rottink(neki is kint a képe)

Kitty 2éve lett lealtatva 14 évesen, de hozzá teszem mamakutyát a rottink fel akkarta kelletni 3-man össze nöttek!!!

mikor kittykénket lealtatunk a rottink nem akkart inni enni, mindent le kellet cserélni mert a gyásza mély volt, semilyen kutyát nem viselt el!!

mikor volt a nagy vihar azon az évben voltunk nyaralni,én terhes lettem de nem volt jele, elvetéltem kijötem a korházból, párom és a nagyobbik gyerek levitték este a kutyánkat ! akkor este össze verekedet egy nál sokkal nagyobb kverék kutyával, meg probálta ropantani Oityikének a fejét nem sikerült de ,felé került, szétszedték a kutyákat (ELSŐ VEREKEDÉSE VOLT NÁLAM 9ÉV ALATT!)

semmi baja nem lett, gondoltuk mi, csak hoyg vérzett az orra, hát nme sejtettük hogy agyszövet daganata volt már akkor! igy derült ki, meg ette teljesen a fél fejét a rák, küzdöttünk, az mondta a doki felnyitja ,igy h nem áll be a nagy meleg akkor 1év tovább huzza

hát beáll hirtelen a meleg, mondtam az első fájdalomnál kimondom!

és eljött az idö amitől féltem,nekme kellet beadni a nyugtatót a kutyámnak 5 perc alastt kialudta magát!

elbucsuzni töle stb... senki ne tudja meg! mikor meg kaptra a végleges alattot akkor szóllat meg a templom harangja, adoktornő teljesen bele fehéredet szinte nme vett senki levegöt abban a percben!

elvittük, le szegedre 150végig totál full klimával, és elhamvasztottuk,haza hozztuk,végig vártam a hamvasztást!

itthon van vissza vittük a doki nénik elköszönt megpuszilta az urnát és megint megszólalt a harang, dokinéni azt mondta : megérkeztél Jonny! és mindenki el sírta magát!


gyermekem beteg lelkileg és ök mind terápia kutyák voltak! kik sora mentek el! családtagok !

mammakutya lánya és dobim egyhelyre vannak eltemetve anyu tesójáhozz a kertesházukba szépen meg van csinálva minden!


a kutrya amelyikell össze verekedet a gazdáját feljelentettem, miért? 2km-ről engedze ki a gazdája (a munka helyéről) igen örkutya ,sajnos nem csak kutyára támadot emberrre is! ja és az ember nyugodtan sétált oda miközben párom probálta szét szeddni öket!!!!!!

2008. ápr. 29. 18:44
szerintem embereknél is célszerű lenne.
2008. ápr. 29. 18:26

sziasztok

én sem altatnám el!!

De 3x tettem meg 17év alatt!! és fájdalom még most is kiért!!!

De muszáj volt!!!


dinácska777, én 1x küdöttem nem a pénz számitott, de

mikor egy 79cm doberman aki névről ismerte a fél lakótelepet, rákos lett (pajzs és vérrák) te mit tetél volna, mikor a kutyám kinyitotta a száját és várta hogy tunkoljam le a kaját mert a rák nyomta a nyelöcsövét???? küzdötem 3hónapig,és elötte 6 hónapig mig nem indult be a burjánzás!!!

utána 1nap csak azt vettem észre hogy napi 2,és 1kg fogyott! és már csak a ragaszkodásunk egymáshozz éltette!!

és mikor elvittem lealtatni a dokit kit utált saját maga adta oda a lábát ,teljesen lehajtott fejjel ült és doki ,is kiakadt!!!!!!! utána 3x kapot végleges altatót és 3nál vissza nézzet rám a saját kutyám !!!! és a dokinak a kezeközöt jött a világra és vette el az életét!!! és még fizetnem sem kelett, a doki a karjaiba akkarta ki vinni a kocsi hozz,és nem is rendelt tovább aznap!

2008. ápr. 29. 18:16
Én soha nem altattatnám el a kutyámat!!! Nem is értem azokat akik ezt megteszik! Küzdenék amíg csak lehet!!!
2008. márc. 27. 07:01
Nekem 2000-ben 5 hét alatt mind a két kutyámat el kellett altatnom,de a mai napig lelkiismeret furdalásom van miatta.Pedig tudom,hogy nekik igy volt jobb,mert sokat szenvedtek volna.
37. KJ
2007. dec. 12. 17:30

Hát jól megsiratatok.

Az én drágám 3 éve ment el 12 éves volt dobermann. El kellett altatni tüdőrákja volt. Nem telik el úgy nap hogy ne jutna eszembe még mindig nem hevertem ki szerintem nem is fogom soha.Végig mellete voltam és simogattam azt hittem ott fogok megőrülni.

Azóta van egy kutyánk bár nagyon nem akartam.

Őt találtuk imádom őt is mostmár.

2007. dec. 12. 16:01
Nekem is volt egy kiskutyám aki 17 évesen hagyott itt. Nekem ő volt a gyerekem annyira fájt, hogy képzeljétek állandóan sírni tudnék de még igazán nem sirattam meg. Fél év alatt épült le, olyan hirtelen történt. Bekakilt, bepisilt belefeküdt, sokat sírt és nyöszörgött, nem tudta hol van csak ment körbe-körbe a szobában és sírt. Mindig felvettem de nem nyugodott meg soha az ölemben, pedig régen szerette és nagyon jókat aludt ott. Képtelen voltam elvinni az orvoshoz. Aztán megtették helyettem nem is tudtam róla, nem tudtam elbúcsúzni sem. Nem haragszom rájuk mert mindenkinek nehéz volt és már régen elköszöntem tőle.
35. a4cf17146e (válaszként erre: 34. - Sergiócska)
2007. dec. 12. 15:26
A mi kiskutyánk már közel 1.5 hónapja nincs velünk, borzasztóan hiányzik minden nap. Ő 16 évesen ment el, és én, a kedvenc gazdija az örökös rettegésben, hogy valyon mikor, milyen körülmények között fogjuk elveszíteni, már jó időben felkészültem a helyzetre, hogyan, hová temessük majd el. Nagyon megértelek, mert ha nem úgy történt volna a kiskutyám eltemetése, ahogy terveztem és ahogy megtörtént, mégjobban fájna a szívem. Biztos van képed a cicádról és a kedvenc helyén emlékezni is tudtok rá.
2007. dec. 10. 22:01

Én tegnap veszítettem el az egyik macskámat.

2,5 éves, kis termetű, de nagyon jó kötésű volt.

Sajnos a FIP 4 nap alatt elvitte, pedig szeptemberben még negatív volt a teszt eredménye.

Sajnos mire kiderült, hogy ez a betegsége, nagyon megszenvedett.

Mikor elatatták mind én, mind a testvérem bent voltunk vele a rendelőben. Végig simogattuk, becézgettük, és szerencsére nagyon csendesen minden szenvedés nélkül element.

Egyfelől örültem, hogy nem szenved tovább, másfelől a lelkem egy része meghalt vele együtt. Szegény Édesanyámat rossz volt nézni, Ő szinte az egyik "fiát" veszítette el a macsikánk halálával.

Na de nem ezért írok, mert ez a mi keresztünk marad életünk végéig.

Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy amikor valaki ilyen helyzetbe kerül, próbáljon meg nyugodt fejjel dönteni. (Sajnos az orvosunk nem állt a hivatása magaslatán, nem segített minket)

Mindenki álljon a sarkára és kérje az orvostól, hogy az elejétől a végéig magyarázzon el mindent mind az állat állapotával, mind a sajnálatos eseménnyel és az azt következőkkel kapcsolatban.

Így utólag belegondolva inkább otthon kellett volna ezt az egész szörnyű procedúrát végrehajtani.Véleményem szerint mind szegény kis macskánknak könnyebb lett volna a megszokott ágyában elszenderednie, mind nekünk is kevésbé stresszesebb lett volna.

Sajnos a mi macsink kis testét közös hamvasztással égették el. Az orvos itt sem segített csak annyit mondott, hogy vagy ezt kérhetjük vagy hazavihetjük a testét. Útólag kiderült, hogy kérhettük volna, hogy onnan külön hamvasztással égessék el, majd urnában megkaphattuk volna a földi maradványait. Ettől is megfosztottak minket. Ha volt már valaki ebben a helyzetben az tudja igazán, hogy az ember ilyenkor nem tud reálisan gondolkozni. Ilyenkor kell az orvos segítsége.

Így szeretnék kérni mindenkit, hogy ha elérkezik ehhez az igen nehéz döntéshez a helyzethez mérten próbálja meg nagyon jól átgondolni.(Vagy válasszon egy jobb, empatikusabb orvost)

33. spinneli (válaszként erre: 32. - Pencil)
2007. dec. 9. 14:55

szép kort ért meg, természetes, hogy elment.

Teljes élete lehtetett nálatok.

32. pencil
2007. dec. 9. 13:44

Az én kutyusom sorsa is hasonló az előzőek közül többel.

6 hetesen került hozzám egy szépséges magyar vizsla.

Eleinte Lédi névre hallgatott, de aztán rájöttünk, hogy a lakótelepen legalább 20 másik Lédi él, átkereszteltük Lédára.

Tudott dolog, hogy a vizsla milyen intelligens, bohóc, kedves és imádni való kutya.

Órákig aludt az ölemben, míg én TV-t néztem vagy olvastam. A helye mindig a szobában volt, az ágyam mellett. Még az is előfordult, hogy élszaka óvatlan pillanatban felmászott mellém, és arra ébredtem, hogy elzsibbadt a lában a súly alatt.

Este vagy délután mikor lefeküdt, be kellett takarni! Csak úgy tudott aludni. Ébredés után meg elindult, olyan volt mint a szellem, ment a kék pléd magától :)

Aztán 13 éves korában tele lett a melle, mellkasa, hasa daganatokkal.

Azt mondta a doki, megműtheti, de hamarosan ki fog újulni.

Nem engedtem. Arra gondoltam, inkább éljen kínzás nélkül, majd ha eljön az ideje, gondoskodom róla, hogy ne szenvedjen.

Így is lett. Amikor már felsírt arra, hogyha mozdult, akkor lementem vele sétálni, és belesuttogtam a fülébe, hogy most el kell válnunk, mert nem akarom, hogy szenvedjen. Nem akarom, hogy az én önzésem miatt még pár hónapig együtt legyünk az ő szenvedése árán.

Megpusziltam, visszapuszilt, ahogy szoktuk, megnyalta a fülemet.

Nézett rám, és szerintem értette mi fog történni. Jött a párom és a vejem, szó nélkül ült be melléjük a kocsiba, és elindult utolsó útjára.

Nem tudtam volna elkísérni az állatorvosig.

Feljöttem, és bőgtem.

Aztán hazajöttek a fiúk, és automatikusan felakasztották a nyakörvét és a pórázát a helyére.

Hetekig hagytam ott, még az edényei is ott voltak a konyhában sokáig. Mindez 2005 októberében történt. Azóta is hiányzik, a telefonomban benne a képe, de a tálait és pórázát már el tudtam tenni.

És megfogadtam, hogy soha többet nem lesz kutyám.

31. alyce
2007. dec. 9. 13:12
Én három nappal ezelőtt veszítettem el egyik kiskutyusunkat, és nagyon megviselt...sajnos el kellett altatni. Nem volt különösebb gondja, ránézve semmi gondja nem volt, csak úgy vettük észre, hogy megbolondult:( Nyáron elköltöztünk családi házból egy kisebb lakásba. Lehet ez is megviselte. Valamint azt vettük észre, hogy a gázkazán, amikor belobbant, elkezdett remegni, futkosni, üvegesek lettek a szemei...Volt olyanra is példa, hogy mire hazaértem, szétrágta a nappaliajtót, cipőket, wc-ben a wcpapírt. Aztán 6-án este elvittem az állatkórházba, gondoltam van rá valami gyógymód. A doki fel is írt neki egy nyugtatót, hazaértünk, egyből adtam neki kettőt, ami elég nagy adagnak számít kezdésnek. Nos, 3-4 óra múlva megint kezdte a kis produkcióját, pedig a fűtés sem ment...szétrágta az internetkábelt. Felhívtuk a kórházat, hogy mitévők legyünk. Sajna az orvos már csak egy lehetőséget tudott felvázolni, hogy ad a kutyának egy nyugtatóinjekciót, de azt mondta, lehet nem is fog hatni. Ugyanis a két tablettának bőven hatnia kellett volna. Az elaltatást nem mondta, mivel orvos nem is nagyon mondhat ilyet, de amikor mi vetettük fel, nem ellenkezett:( Fél 12 körül örök nyugalomra tért. Egy gyönyörű spicc kutya volt. Kegyetlen nehezen viselem, és olyan érzésem van, mintha én öltem volna meg. Pedig nem, sajnos nem volt más választás. Gondoltunk utólag arra is, hogy lehet agydaganata volt, és azért "kettyózott" be időnként. Hát szóval ez van. Szerintem ugyanolyan rossz egy állatot elveszíteni, mint egy embert. Hisz ő is itt volt velünk több mint 10 évet, és azért azt nem lehet egyik napról a másikra elfeledni...Nagyon hiányzol Picim! Örökre a szívemben tartalak:'(
2007. nov. 13. 19:34
A kis kutyuskánkat november 1-én éjfél után néhány percel altattuk el. Gyönyörű, drága szálkás tacskó lány kutyus volt, most november közepén lett volna 16 éves. Az altatás elképzelhetetlen volt számunkra, bármi betegsége volt és volt elég szegénykémnek, emlődaganatműtét, lépmegynagyobbodás, de mindezek a betegségek hosszú évekkel ezelőtt voltak amikor még erős volt a kis szervezete. Az utóbbi években fokozatosan épült le, megváltoztak a szokásai, de mindezt betudtuk az öregedésnek és imádtuk továbbra is. Ő is minket. Kb 2 héttel mielőtt meghalt, volt kétszer eszméletvesztése, de helyrejött és az étvágya is megmaradt. Nagyon jóétvágyú kutyus volt. Aztán halála előttpár nappal abbahagyta az evést, később az ivást is és láthatóan legyengült. Az első jeleknél rohantunk vele az állatkórházba éjjeli ügyeletre, nehogy késő legyen ha várunk reggelig. Azt tudtuk hogy van némi szívgyengesége, de most kiderült hogy ez komolyra fordult. A hasa is fájhatott így ultrahang, vérvizsgálat következett. Minden rendben volt. De továbbra is fájt a hasa, nem evett, nem ivott, a felírt szívgyógyszereket lassan képtelenség lett beadni neki. A 3-4 napon röntgen felvételt is csinált a dokija és a szív írtózatos képet mutatott, szinte a duplája volt a normális nagyságnak. A hasa továbbra is fájt, nem evett, nem ivott és már hányt is párszor. A kockázatos műtét melett döntöttünk, annak a tudatában, hogy a kis szíve nem bírja ki az altatást, de mégse eutanázia legyen a választás, hátha mégis minden rendbejön nála. Túlélte a fél órás műtétet és egy kis daganatot távolított el az orvos a bal petefészkéről és a petefészket is. Minden mást rendben talált. Az ébredés a műtétből szörnyű lehetett neki. Egy nappal később én, a kedvenc gazdija mondta ki a nagy szót, hogy eutanázia. Az én zabás kutyám hányt az étel szagától is, csak fordította el a fejét és szorította össze a fogát ha etetni akartam a kezemből. Nagyon kevesett próbált inni, de nagyon nehezen tudott elkezdeni lefetyelni. Csak hányt az üres kis gyomrával. Se a szívgyógyszert, se a fájdalomcsillapítót nem tudtam beadni neki, anélkül viszont a vágott seb fájt volna neki és a hányás is előltette az egész kis kutyát. Végigtelefonáltam a fontos családtagokat mert annyira nem akartam a fájdalmas döntést meghozni. Amikor az utolsó gyógyszerbeadásnál is hányásba tört ki a kutyám, zokogva bocsánatot kértem tőle, hogy többet nem bántom és egyeztettem az orvosával az eutanáziról még aznap éjjel, illetve éjfél után, mert így megélte a kutyusom a novembert, amikor született is. Az altatás idejére nem maradtunk vele, mert muszáj volt megtenni és ha én ott maradtam volna vele, akkor nem tudtam volna engedni az altatószer beadását neki. 10 perc múlva bemehettem a kutyámhoz, ott feküdt a kosarában, mert abban halt meg, mozdulatlanul, megszépülve mint egy kiskutya és a kis feje hihetelenül illatos volt. A kosarában is temettük el és azóta köszönünk neki ha hazaérünk vagy elbúcsúzunk tőle ha valahova megyünk. Még azt is elmondjuk neki, hogy hová megyünk és mikor jövünk. A halála előtti este csak feküdtem a kis feje előtt a szőnyegen és néztünk egymás szemébe, kutyus és gazdi, soha nem felejtjük el az utolsó perceket. Nem akartuk őt elveszteni és ő is akart velünk maradni. Tehát az eutanázia nem rossz döntés, csak fájdalmas nagyon. Most nekünk gazdiknak óriási hiányérzetünk van, de nem konkrétan kutya hiányzik, hanem a mi kis kutyánk, az egész természete és szokásai, az egész kis csodálatos lénye.
2007. nov. 13. 18:28

3 hete altattuk el a 19 éves puli kutyánkat,aki már egy éve alig tudott menni,minden nap gyógyszert és vitamint kapott,de így is sokat sírt.Az utóbbi hónapokban nem is tudott felállni,és végül azért döntöttünk az altatás mellett,mert kapott egy kisebb agyvérzést,és a fejét nem tudta egyenesen tartani,csak oldalra,és csak feküdt és sírt.Több baj volt vele,mint egy kis babával,még éjjel is föl kellett kelni hozzá,nem tudtunk sehová elmenni,mert folyton vele kellett lenni.A doki is jónak látta az altatást.

2x volt mütve,egyszer kivették a méhét és egy nagyobb mell daganatot,néhény év múlva ismét egy nagyobb daganatot.Túlélte a mütéteket és felépült.

Aztán lassan kezdett csökkenni a látása és a hallása,már csak a nagyon erös zajokra reagált,és nem is ugatott már vagy 2 éve.

Számunkra családtag volt,és nem sajnáljuk a ráfordított idöt és energiát.

Most kisbabát várunk és nem vállalunk újabb kutyust.

28. 'szti
2007. nov. 12. 19:14
13 éves volt a kutyám, műtötték többször. Aztán mikor az állatorvos azt mondta, hogy nem tud már segíteni rajta és csak szenvedne az állat, akkor elaltattuk. Az egész család megsiratta és nincs több kutya. Nagyon hozzánő az emberhez, fáj elveszíteni.
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook