Érzések demens hozzátartozó kapcsán (beszélgetés)

Részvétem neked.

Sajnos ez gyakran megtörténik. Családban is így volt, egy kisebb baleset miatt kórház és onnan már teljes lejtmenet. Az egyébként jól lévő, jövő-menő nénit úgy adták ki, hogy már nem evett, pelenkás volt és csak feküdni tudott.

Kedves Panna!

Nagyon sajnálom, hogy Neked is ilyen nehéz terhet kell cipelned! Az előttem szólók már mindent leírtak ... csak ismételném őket ...

Az Anyukámat 5 hete temettük el, 90 évesen ... Szép alattomosan tört előre a demenciája, még szerencsénk volt, sokáig - 1-1,5 évig - egész jól funkcionált a saját megszokott környezetében. De a bátyámmal közösen, felváltva segítettük, amiben kellett. Hirtelen rosszabbodott az állapota, mikor egy egyébként banálisnak számító betegség miatt kórházba került. Kiemelve a saját környezetéből, idegenek közé kerülve, megfosztva a mozgás lehetőségétől ijesztően gyorsan hanyatlott. 4 hét alatt teljesen elveszítette önmagát és mi Őt. Hiába voltunk mellette minden nap. Eljutottunk oda, hogy vártuk már, hogy vége legyen. Miatta. Hogy ne kelljen többet szenvednie. Persze tele bűntudattal ...

Először a mérhetetlen fájdalom mellett kis megkönnyebbülést éreztem, hogy legalább már nem szenved, nem fáj neki semmi. De nagyon hiányzik .... igyekszem nem az utolsó heteire gondolni, hanem a pár évvel ezelőtti Anyukámra .... amikor még erős, aktív és mozgékony volt ... de nagyon fáj ...

Az érzéseidért ne kérj bocsánatot, ne szégyeld őket ... érthetőek, jogosak, emberiek ....

Sok erőt kívánok Nektek és még nagyon sok tiszta pillanatot együtt az Anyukáddal!

Sajnos, ezt csak az éli, érzi át, aki benne van. Hanyszor gondoltuk azt, amikor szülőnk ordított a fájdalomtól, hogy bárcsak szabadulna már. Hangosan nem mondtuk ki, a tehetetlenség mellé társult bűntudat. Amikor elment, őszintén? Megkönnyebbülés, és megint bűntudat.

Semmi nem jó, mert a helyzet nem jó.

Lehet, hogy ő nem tudja, te ki vagy. De te tudod, hogy ki ő. Ezért bírod csinálni.

Kitartást kalappal!

Írj csak kérlek!!!

Itt és bárhol - akár, csak magadnak is!

Ez egy nagyon fontos oldódás, ventilálás neked!

És bárki mond hülyeségeket, hogy légy erős - nem ez a lényeg!

Hanem, hogy megfogalmazod azt az érzést, ami akaratlanul, kifejezhetetlenül gomolyod benned!!!

Ha szavakba öntöd, ha képessé teszed magad erre - jót fog tenni neked!

Sok sikert a rossz érzéseid elengedéséhez, megértéséhez!

Szia Panna!

Teljesen megértelek! Ő már nem az anyukád,de közben mégis.Ezért vannak kettős érzéseid.

Sajnos én is átéltem hasonlót,a férjem betegsége miatt.(Tavaly októberben hunyt el,45 évesen.)

Borzalmas érzés végignézni valakinek a leépülését,akit szeretünk.

És igen, néha már jobb lenne ha békésen távozna,mert ez már nem élet!

Nekem még él az anyukám,81 éves lesz a napokban.A nagymamám demens volt,a végén már beszélni sem tudott...

Anyukám azt mondta:"ha ilyen leszek, inkább üssetek agyon!"

Senki sem akarja így végezni.

Kívánom Neked a legjobbakat ebben a nehéz helyzetben!

Szia Panna33!

Erősnek kell lenned!

Máshogy nem megy.