Életkedv............ Depressziósoknak (beszélgetős fórum)

Szia BabóÁgi!!

A legrosszabb , ha ezt teszed , igenis , tartani kell a kapcsolatot az emberekkel, ebből egyedül még senki sem jött ki.

Menj sétálj , akár ismerj meg idegen embereket, bárhol és beszéld ki magadból, nem baj , ha nem értenek, de neked kell , hogy meghallgassanak.

Én több éve járok, inkább már csak jártam egy pszhichológia dr. nőhöz, aki képes volt akár 100-x is végig hallgatni minden agyrémemet.

Az öngyilkosságtól mentett meg.

Irigyellek Magdalénia, bár én se tudnám.

Nehéz leírni az érzést, de talán ürességnek , teljes kilátástalanságnak mondanám. Amikor már lassan kívülállóként nézed az embereket, és nem tartozol közéjük.

DE leszögezem ettől az szenved a legjobban , aki benne van, és nem "AKARATBÓL" olyan , amilyen , hanem Ez igazán BETEGSÉG.

Minden jó, ami örömet okoz. Fél gyógyulás. :)

Nem tudom milyen depressziósnak lenni. Azt gondolom, hogy ott az "én" a "nekem" játszik szerepet.

Mindig a másikat veszem figyelembe úgy, hogy magamat sem teszem hátrébb, vagy hátrányba.

A házasság egy életközösség. Nem ismerem azt az életformát házasságon belül, amikor külön-külön számolunk. A bevételből közösen döntünk.

Ha nem lenne nyugdíjad egyáltalán, éhen is halhatnál a férjedtől?

Ha számolnál, akkor beleszámolhatod az otthoni munkádat piaci áron, ami nem kis összeg. Lehet, hogy még a párodnak kellene fizetnie, visszafizetnie.

Mi történne, ha nem adnál a kis nyugdíjadból?

Idős felesége vagy, képes lenne eltartani annak fejében, hogy a háztartást te vezeted, tartod rendben!

Ha elválnál az ő hibájából, lehet, hogy tartásdíjat kellene fizetnie számodra.

Neked kell a sorsodat a kezedbe venned! :)

Kellemes dolgok?? Végül is mindennek lehet örülni, ha esik azért, ha süt a nap azért.

POnt erre gondoltam, hogy húzzuk magunkat adepresszió okozta gödörből.

Hello itt várom a kedves érdeklődőket, tudomásom szerint rengeteg depressziós ember él ma MO-országon.

SEgítsük egymást akár , ha csak lelkileg is.

Én pl. meglepem magam egy dormeó palannal és párnával karácsonyra.

És örülök neki, mert soha nem volt egy rendes ágyneműm.

KÖszönöm, hogy olvastál Magdika.

Sajnos ez a betegségemből adódik, hogy örök depresszióban élek.És, hogy amúltban élek, tudom, hogy hiba, óroási hiba, de valóban magamat sanyargatom vele.

Mégsem tudok más lenni.

Azt hiszem egész más lenne, ha ténylgesen magam lennék, /ezt ne értsd félre, nem kívánom a férjem halálát/, de jó lenne tőle külön élni, mert most is "rabságban " érzem magam. Mivel neki sokkal több a nyugdíja , talán 3x -sa is megvan az enyémnek. Szó szerint meg van kötve a kezem. Nem élhetek úgy , ahogy szeretnék.

A gyerekeimet, meg hiába is traktálnám az én lelki és anyagi dolgaimmal, ők nem állhatnak csak mellém, mivel nekik az apjuk, aki legalább annyira fontos, mint én.

Szóval a 22-es csapdája.

Ne képzeld úgy , hogy állandó ellenségeskedésben élünk, de csak azért , mert én megpróbálom vissza fogni magam , hogy 72 évesen már nem fog megváltozni, és nem fog engedni a makacsságból , sem a zsugoriságából.

Igaz az ő nyugdíjából fizeti azt a bizonyos jelzálogot a lányomék helyet, de így is sokkal több a pénze.

Én utalok át neki havonat 30 ezret, hogy hozzásjáruljak a rezsihez stb.

Tudom, hogy ez nem természetes , de ő kényszerített rá, hogy azt a kis pénzemet külön számlán tartsam, nehogy még a kajáért is könyörögni kelljen.

A gyógyszerekről nem is beszélve.DE néha megengedem magamnak, hogy veszek egy új darabot magamra, mivel hosszú éveken át rogyokban jártam és nagyon meguntam.

Ha valamit még mindig nem értessz, a mi bonyolult kapcsolatunból , csak kérdezz nyugodtan.

Nem tudsz megsérteni, mivel mondott ő már rám mindent.

Valahol írtad, hogy nagyon szerény a nyugdíjad.

Amikor anyukám özvegy lett, mindhárman besegítettünk a rezsijébe. Nem mindig egyformán, ki, mennyit tudott adni. Ehhez elég volt, hogy az egyikünk felvetette és a többiek sem zárkóztak el.

Néha egy tesó kimaradt önhibáján kívül, de így is nagy segítség volt az édesanyánknak.

Sok rászoruló szülő elutasítja, hogy nem fogad el pénzt a gyerekeitől. Hiba, mint ahogyan az is, ha a gyerekek nem érzékelik a szülő anyagi nehézségeit.

Tulajdonképpen neked kell komolyan venned és nem a családtól várni valamiféle megoldást. Nem tudnak adni, a teljes jóindulat és szeretet mellett sem, csak hárítani tudnak.

Te vagy a család feje, amit megszoktak, de nincs már mögötted senki, akire te támaszkodnál. Úgy érzed, hogy egyedül vagy a problémáddal. Ez így is van, de ez mindig is független dolog másoktól. Akár családban él az ember, akár nem.

Én sem vagyok fiatal már, az egészségem se tökéletes, de óvakodnék attól, hogy arról beszéljek a családnak, - nemsokára meghalok. Miért tennék rájuk ekkora súlyt? Ezzel nem is tudnak mit kezdeni, főleg ha sokszor hallják.

Valamiben változtatnod kell és ez rajtad múlik, nem a gyerekeken. Életmód, egy kis önszeretet, bármi, ami kizökkent a megszokott dolgokból. Soha nem késő. :)

Amiket leírtál, nem könnyű megélni. Szép családod van. Amíg felnevelted őket, háttérbe szorultak a pszichés problémák, de nem tűntek el, hanem most elemi erővel pusztítanak. Ne hagyd! :)

Jó reggelt vagyis delet!!

Szia Szederke!!!

Hát pont erről beszélek, hogy ha valaki szerelmes nem látja a másik hibáit, vagy csak későn. Én is pont ezt rontottam el, hogy nem éreztem magam egyenrangúnak és nem álltam ki magamért, vagyis pont az egyéniségemet vesztettem el.

A férjem uralkodó és irányító természet, engem meg azt hiszem gyereknek vagy épp ostobának titulált, amiért nem ellenkeztem eleinte semmiben, amikor igen, akkor már késő volt.

Talán ennek köszönhetó az is , hogy megcsalt, mert eleve azt gondolta, hogy "VELEM MEG LEHET CSINÁLNI", mert úgy sem fogok elválni.

Végül is igaza lett, de nem úgy , ahogy ő gondolta.

És itt már mindketten hibáztunk, mert neki már el kellett volna mennie, ha elindult.

Nekem pedig nem csak a gyerekeimet kellett volna nézni, hanem magamat is.

DE ki meri kockáztatni, hogy két serdülő fiúval és egy kisbaba kislánnyal egyedül marad.

A gyerektartást úgy állapították meg, minta ha én is elváltam volna és az 50 % -ot osztották 4.felé.

Úgy hogy maradtem, de lélekben soha nem bocsájtottam meg.

Nem úgy kell elképzelni, hogy ágytól asztaltól elváltunk és örök szemvedésben éltem volna.

Mi a szex-et soha nem hagytuk abba, nem éreztem soha,hogy undorodnék tőle vagy valami ilyesmi.

Igyekezetm kerülni atémát amennyire bírtam, de néha nem sikerült , sőt ma amikor már az egésznek nincs jelentősége, össze tudunk veszni azon az un. kiskurván 19 volt, és a tárgyaláson minimum három apajelölt volt.

Sőt én kezdeményeztem, hogy ismerják meg egymást, mikor megkeresett az élettársa, hogy hozzuk össze őket.

DE Szabolcs már nem volt kiváncsi az apjára, hiszen nevelőapa nevelte fel.MOst angliában élnek és van két "unoka is", aki már nem ismeri meg a nagyapját.

Koszi Szederke,neha en is ugy gondolom.nagyon sok mindent tul eltem.

Es ,ha mar eletkedv; beszeljunk a szerelemrol.Nagyon fiatal voltam.vagyis inkabb gyerek 15 eveses,amikor megismertem a ferjemet.O maga is azt mondta neki en szerelem voltam elso latasra.Nem mondom.hogy nekem nem akadt meg a szemem rajta.nagyon jokepu fiu volt.

De akkor meg azt szerettem.hogy engem szeret valaki.Akinek fontos vagyok.Apam akkor halt meg.ugy hogy HALAS voltam es nem szerelmes.Bar o elesztette fel bennem a not.

Kesobb sokkal kesobb.az elso fiunk szuletesekkor szerettem bele.De akkor vegzetesen.

Mindent feladtam erte.

Mindig jol ereztem magam vele,a tarsasaga hianyzott .ha nem volt mellettem.A szex meg jobban elmelyitette a szerelmemet.Tenyleg vak voltam.

Nem lattam a hibait.

AAkermibe donthetett.en egyetertettem.

Emlekszem.egyszer azt mondtam

Ugy szeretem,mint Istent.

Es valoban talan igy is volt.

Köszönöm Szederke.

Ők az én "ÉLETMÚVEM"

És , hogy még tovább dicsekedjek, a nagyobbik fiam orvos, aki épp most fog saját vállalkozást nyitni Ausztriában, szülész-nőgyógyászként.

Ott is van Unoka Zsófia , akivel sajnos kiskorában rossz volt a viszonyunk, de azóta nagylány lett januárban lesz 15 éves. ő egyke gyerek és nagyon el van kényeztetve, körülötte forog a világ és pénz is van.

A lányom védőnő, és nagyon szép csinos , korán férjhez ment és van már egy ugyancsak nagy lánya Lilla , ó 14

évesés neki egy húga, aki Hanna és 9 éves.

Ezért is mondom, az életem rosszul indult, de kihoztam belőle a legtöbbet, amit lehetett.

Úgyhogy , ha úgy vesszük BOLDOG is lehetnék éppen , és néha vagyok is, főleg, ha együtt a család.

Nyáron a ballagáskor remélem újra mindenki ott lesz és akkor együtt az "olasz" család egymás hangját alig halljuk, de nagyon melengeti a szívem, ha végig nézek rajtuk. CSUHAJJ

Hát mit mondjak, nekem ez volt megírva.

Gyerekfejjel jártam a patológián, a börtönben,a diliházban, igaz látogatóként,ill amikor a kislányom meghalt.Mondhatom gyerekfejjel, mert szerintem , ma már tudom, hogy 18-19 éves emberke nem felnőtt.

Végül is kihoztam a limonádét a citromból, van egy szép számú családom.Két dr, fiam és egy ugyancsak főiskolát végzett lányom.Az unokáim meg tényleg fantasztikusak.

Talán ezért maradtam életben anno, hogy ők megszülethessenek.

Sára 21 éves és az ELTE-re jár anglisztikai szakra

Zsolt 20 éves most fog érettségizni a két tan nyelvűben

Dóry 18 éves A gimnáziumi rádióstudió vezetője

ŐK a felnőtt unokáim, akik a tanulás mellett dolgoznak is , mivel nekik még van két ki húguk is, akik Flóra 10 és Emma 8 évesek.

A fiam meg valóban lehetne az ÉV APUKÁJA, már meg volt a három gyerek, amikor Miskolcról Pestre járt dolgozni, Pécsre a jogi karra tanulni, volt , hogy megszakításokkal néha 2 napot a vonaton töltött, mégis lediplomázott.

Szia Szederke!!

Igen ez tökéletesen igaz, amíg bírod magad és lefoglalod mindenféle feladattal.Az állandó elfoglaltság az jó.

Mondjuk én se ültem mindig itthon, fiatalon dolgoztam , rohantam 3 gyerekemért három felé.Igaz a munka nem nekem való volt, vagyis helyesebben nem az munka volt nekem való.Sose szerettem a számokat, és azzal kellett dolgozni utáltam az irodát.

A depresszióra való hajlam meg volt bennem, gyerekorom óta. De a franc egye meg, még nem győzött le, pedig legalább 3-4 olyan alkalom is volt az életemben, amikor már csak egy hajszál választott el, hogy feladjam.

Csak egy pl. nagyon fiatalon mentem férjhez, és szültem alig 19 évesen, született egy gyógyíthatatlan kisbabám, akit már haza akartak adni.

KI volt nézve a 10 emeletes ház a lépcsőház, hova megyek fel vele, egy percig se bírtam volna nézni, hogy szenved.

Amikor Isten úgy döntött maradnom kell, és ő Krisztina pontosan 2 hónaposan meghalt.

Azt hiszem kissé ellenmondásos a dolog, vagy épp nagyon is.

DE és itt a lényeg össze kell kaparni valami , akár fanyar humort is, hogy túléljük "saját magunkat"

Bemutatkozásképp írom , egy /orvosilag is/gyakorló depressziós nagymama vagyok, nagy családdal, férjjel , ahogy kell kellene.Vagyis , senki nem veszi komolyan a férjem szerint ez nem betegség, hanem hiszti.Sőt a gyerekeim, akik elég felnőttek már, sőt az egyik orvos, megszokták, hogy mindig emlegetem , nem sokára meghalok.

Várom, azokat, akik úgy érzik itt a helyük, mert BETEGEK, és nem hisztiznek vagy épp megjátszák magukat.

Segítsünk egymásnak, akár sikerülhet is.