Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Életem Ausztriában 8. – Így lett nekünk is angyalkánk… cikk

Életem Ausztriában 8. – Így lett nekünk is angyalkánk…


Amikor hazaértünk és anyósék hazahozták a lányokat, a kicsi először nem ismert meg minket. De aztán egy-két nap után visszazökkentünk a mindennapokba. Június közepén kivetettük a spirált (egyáltalán nem fájt). Vigyorogva kérdezte az orvos, hogy aztán apuka is úgy akarja-e azt a harmadik gyereket, vagy csak anyuka. Andy csak nyelt egyet, aztán mondta, hogy hááát izé ő is akarja.
Életem Ausztriában 8. – Így lett nekünk is angyalkánk…

Júliusban megünnepeltük a kicsi első szülinapját. A tervek szerint ekkor már terhes is lehettem volna, de nem ment a dolog, mert egyfolytában hüvelygombával küszködtem. Állandóan nőgyógyászhoz járkáltam, aki csak írta fel az újabb és újabb hüvelytablettákat meg krémeket, de a gomba állandóan visszajött. Nemsokára a szüleimnél voltunk a lányokkal nyaralni, és alig vártam, hogy a férjem is lejöhessen hozzánk, mert pont peteérésem volt és már úgy szerettem volna várandós lenni megint. És akkor megint elkezdtem viszketni. Megjött Andy, mondtam neki, hogy a peteérést elfelejthetjük, mert megint gombám van. Már tiszta ideg voltam. Mondtam neki, hogy valami nem stimmel velem, valami egyensúly fel van borulva a szervezetemben, nem lehet igaz, hogy ne lehessen kikezelni egy gombát. De hová, milyen orvoshoz forduljunk? Na ekkor eszembe jutott, hogy voltunk mi egyszer régen egy F-i dokinál biorezonancia vizsgálaton. Ez a vizsgálat a test akupunktúrás pontjaiban méri a rezgést, nem tudom leírni a pontos működését, de a lényeg hogy a kínai orvoslás szerint a test egészének a működését vizsgálja és nem csak a meglévő betegségeket méri fel, hanem a gyenge pontokat is, ahol gyenge az energiaáramlás és ahol a közeljövőben baj lehet.


Előkerestem a doki telefonszámát, és reménykedve felhívtam – hát Kínában volt valami konferencián. Mondta, hogy péntek hajnalban ér haza, de az nekünk már késő volt, mert csütörtökön akartunk hazamenni Ausztriába, szombaton mentünk volna egy ismerősünk ezüstlakodalmára. Mondtam apjuknak, hogy a doki pénteken jön vissza, és erősen gondolkoztunk, mi legyen. Végül visszahívtam szegényt Kínában, hogy maradunk itthon két nappal tovább, mindenképpen mennénk hozzá. Adott időpontot péntek reggel kilencre.


Pénteken hajnalban keltünk, és négy órát autóztunk F-ra. Kiderült, hogy a vesémmel van a baj. Még nem voltam beteg, de a hasi energiaközpontomban vagy miben minden energia oda irányult, hogy fenntartsa a vese működését, ezért nem maradt elég energia a hüvelybe. A doki írt homeopátiás cseppeket, és azt mondta, hogy most hat hetes tisztítókúrát kell csinálni, hogy a vese működése helyreálljon. Addig semmiképpen ne essek teherbe.


Tudom ez így most elég furcsán hangzik, általában én is szkeptikus vagyok az alternatív gyógymódokkal kapcsolatban, de már annyit szenvedtem a hülye gombáktól, hogy úgy voltam vele, inkább megiszom a cseppeket és megiszom a napi két liter folyadékot, csak múljon már el. El is múlt minden gombám, azóta sem volt ilyen problémám, szóval segíteni azért segített a módszer.


Fogcsikorgatva vártam, hogy leteljen végre a hat hét. Tudni kell, hogy itt a munkából két évig lehet itthon maradni a gyerekkel, de óvodába meg csak akkor mehet, ha szeptemberig betöltötte a 2,5-et. Addig marad a nagyi (nekünk egy sincs a közelben), vagy a Tagesmutter (drága), vagy a Kinderkrippe (még drágább). Mivel Kiara júliusi, ezért csak hároméves korától kapott volna várhatóan óvodai helyet, szóval egy évig nem tudtuk volna hová tenni, ezért is sürgős lett volna a kistesó, hogy ne kelljen közben visszamennem dolgozni. Ja meg a cégem közben új telephelyre költözött, ahová majdnem két óra alatt érek oda, kisgyerekek mellett ez is felejtős.


Na gondoltam, majd a szeptemberi peteérés, addigra pont letelik a tisztítókúra, kontrollra nem is megyek vissza, biztos rendben lesz már minden, jöhet a baba. Azám, csak olyan influenzát kaptunk szeptemberre mind a négyen, hogy állva sem kaptam a náthámtól levegőt, házaséletre gondolni sem bírtam. Pont peteéréskor kimaradt négy-öt nap, persze előtte-utána kekszeltünk, de én már teljesen leírtam magamban ezt a hónapot.


Aztán nem jött meg. Csináltam egy tesztet, negatív. Egy óra múlva kihalásztam a kukából, akkor már két csík volt rajta. Két nap múlva megint csináltam egy tesztet, hát egy másodperc alatt olyan erősen jött ki rajta a pozitív csík, hogy kétséget kizáróan terhes voltam. Nagy volt az öröm, rögtön elmeséltem a családnak, minden barátnőmnek, már öt hetesen kismamanadrágot hordtam. Jött persze az émelygés, a szagérzékenység, de nem zavart, olyan boldog voltam. Akkor ágyazódott be a kicsi, amikor ultrahangon voltunk, június 25-re voltam kiírva, szóval dolgozni sem kellett volna visszamenni, mint ahogy megálmodtam, és anyumék is tudtak volna jönni a nyári szünetben segíteni a szülés után.


Aztán november 1-jén (pont halottak napján!) reggel arra ébredtem, hogy tiszta vér mindenem, az ágynemű és a matrac is… valamint hogy elmúlt a hányinger és az émelygés. Akkor már tudtam, hogy vége mindennek. Anyumék pont itt voltak az őszi szünetben unokázni, így volt ki vigyázzon a lányokra, mi pedig rohantunk a kórházba. Megvizsgált egy nagyon szimpatikus doktornő, de ahogy belém nyúlt, rögtön mondta az asszisztensének, hogy üveget. Csak néztem, mi az, hogy üveget, hát pont a kezébe pottyant a kisbabánk… A férjem meg is nézte, és utána egész nap sírt, mert a kicsinek már volt keze-lába-feje, pedig még csak hét hetes volt szegénykém. Ahogy ott zokogtunk mind a ketten, nagy részvéttel kérdezte a doktornő, hogy ugye első gyerek, hogy így siratjuk. Mondtuk, hogy harmadik, de ugyanúgy vártuk, mintha első lett volna.


Küretet nem kellett szerencsére csinálni, mert kipucolódtam anélkül is, de egész héten görcsöltem és ömlött belőlem a vér. Csak sírtam és sírtam, még az öngyilkosság is megfordult a fejemben, de aztán ezt hamar elhessegettem, hiszen itt volt a két gyerek, akiket fel kell nevelni. Még háromszor kellett visszamenni kontrollra, mert nem akart lecsökkenni a véremben a terhességi hormonok szintje, azt hittem már sosem ér véget ez a rémálom.


Judith tartotta bennem a lelket, sokat beszéltünk telefonon, neki ugye már volt tapasztalata vetélés terén. Csakhogy neki négy napra rá megszületett a második kislánya. Bementünk meglátogatni a kórházba, meg utána is mindennap találkoztunk az oviban, de sokáig képtelen voltam ölbe venni a kislányát, pedig annyira örültem neki, hogy ép és egészséges. Csak közben úgy fájt, hogy a mi babánk pedig nem maradt meg.


Így lett nekünk is angyalkánk… Egyébként bármelyik ismerősnek sírtam el a bánatomat, szinte mindenki mondta, hogy igen, neki is volt anno vetélése. Ezek szerint elég gyakori dolog ez a szörnyűség, de csak úgy magától senki nem mondja persze, csak ha szóba kerül.




Írta: Tittike1982, 2013. július 11. 09:08
Fórumozz a témáról: Életem Ausztriában 8. – Így lett nekünk is angyalkánk… fórum (eddig 20 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook