Főoldal » Írások » Hobbi & Otthon témák » Gabonakásák - Főtt gabonaételek

Gabonakásák - Főtt gabonaételek


Az optimális étrend kérdése véget nem érő viták tárgya volt és lesz még egy darabig. Én azonban azt nézem, mit tanulhatunk azoktól a kultúráktól, népektől, amelyekben az életkor valóban hosszú és követendő.

Ha megvizsgáljuk ezen népek táplálék összetételét, azt tapasztalhatjuk, hogy tej, tejtermék, hús szinte nem is szerepel köztük. Ezenkívül igen kevés cukrot és zsiradékot fogyasztanak, valamint egyáltalán nem fogyasztanak margarint, sem egyéb hidrogenizált olajat vagy egyéb zsírszármazékot. Ezzel szemben sokkal több gyümölcsöt, zöldséget, magvakat, teljes értékű gabonát.


A teljes értékű gabonákból készíthetünk – kásákat, lisztet; a lisztet tovább alkalmazva tésztákat, süteményeket.

Gabonakásák - Főtt gabonaételek

A kásaféléket a hidegebb téli hónapokban étkezésünk gerincévé tehetjük egészséges és tápláló voltuk miatt. Ügyeljünk azonban rá, nehogy célszerűtlen (malomipari, hántolóipari) eljárással értéktelenné tett kásákat használjunk, mint a közönséges gríz, az apró szemű árpakása.


Ízlés szerint ízesíthetjük (mártással, konyhafűszerekkel, aszalt gyümölcsökkel), és/vagy sok friss salátával, zöldséggel tálaljuk.


Figyelem!

Felhasználás előtt - minden gabonát - javasolt:

- átnézni, az idegen anyagokat kiválogatni,

- alaposan átmosni, portól, szennyezőktől megtisztítani,

- 24 órára (árnyékos, hűvös helyen) beáztatni.


ÉDES GABONAKÁSA

Hozzávalók: (személyenként)

• 4-5 evk. barnarizs

• 2 evk. mák

• 1 evk. kókuszreszelék

• 2 evk. kénmenetes mazsola

• 1 kák. őrölt fahéj

Édesítő:

• ízlés szerint: juharszirup, agavészirup, rizsmaláta, maltex, hőkezeletlen méz

Ízesítő:

• ízlés szerint: Bourbon vanília, CAROB-por


Elkészítése:

- A szemes magot előző nap alaposan tisztítsuk meg, mossuk át, 24 órára áztassuk be.

- A mazsolát mossuk meg és szintén áztassuk be desztillált vízbe, kb. 4-6 órával a felhasználás előtt.

- Főzés előtt ismét mossuk meg a szemes magot, szűrjük le. Tegyük fel főni: nyáron forrásban lévő vízbe; télen hideg vízzel együtt.

- A víz forrásától vegyük kis lángra, kíméletesen főzzük a megfelelő ideig.

- Hagyjuk ehetőre hűlni.


- A beáztatott mazsolát jól csöpögtessük le.

- A mákot frissen daráljuk le.

- A kiszedett, ehetőre hűlt kásához adjuk hozzá az adalékanyagokat.


Fogyasztása:

- Ízlés szerint édesítsük, ízesítsük, azonnal fogyasztható.


KÖLESKÁSA - MILLET(Panicum miliaceum)(4 személyre)

Hozzávalók:

• 3/4 l víz

• 1/4 l köles

• 2 evk. hidegen sajtolt olaj (olíva-, napraforgó-, lenmag-olaj)

• 1 evk. TAMARI szójaszósz

• 1 tek. őrölt pirospaprika


Elkészítése:

- Tegyük fel főni az - előző nap tisztított, beáztatott - kölest.

- Forrás után vegyük kis lángra, lassú tűzön, fedő alatt főzzük kíméletesen kb. 15 percig, míg a főzővíz fölszívódik, s a kölesszemek kinyílnak, megduzzadnak.

- A tűzről levéve várjuk meg, amíg ehetőre hűl, ezután adjuk hozzá az olajat, TAMARI-t, paprikát.


Fogyasztása:

- Eszményi gabona, egyetlen a gabonák közül, amely nem savasít - lugosít.

- Tökéletes étkezést biztosít valamilyen salátával, vegyes zöldséggel, lilahagymával.


SÁFRÁNYOS BARNARIZS (4 személyre)

Hozzávalók:

• 40 dkg barnarizs

• 15 dkg cukkíni, és/vagy brokkoli

• 10 dkg csicsóka

• 15 dkg sárgarépa

• 1 csokor petrezselyem

• 1 evk. sáfrány

• 1-1 csipet borsikafű, kakukkfű, VEGA-MIX

• TAMARI szójaszósz

• víz (desztillált vagy szűrt)


Elkészítése:

- Az előáztatott barnarizst főzzük meg a sáfrányos, VEGA-MIX-es desztilált vízben.

- Közben AMC vagy Zepter edényben kíméletesen pároljuk meg a zöldségeket, vagy Wokban egy kis olajon pirítsuk meg.

- A főtt barnarizst és az előkészített zöldségeket keverjük össze, és vagy a Wokban vagy hőálló tálban állandó kevergetés mellett még egy kicsit összemelegítjük.


Fogyasztása:

- Ha ehető hőmérsékletűre hűlt, tálalhatjuk petrezselyemmel, TAMARI-val tetszés szerint ízesíthetjük.



“GRÜN KERN” KÁSA (4 személyre)

Hozzávalók:

• 5-5 dkg DEMETER-jelzésű, biodinamikus termesztésből származó gabona

• víz (desztillált vagy szűrt)

Elkészítése:

- A biodinamikus termesztésből származó gabonák mindazokat az anyagokat tartalmazzák, mindazokat a kozmikus információkat hordozzák, amelyek az energia képzéséhez, a szervezet táplálásához, szellemi fejlődésünkhöz szükségesek - ha azokat az előkészítés során nem tesszük tönkre.

- Az áztatással “duzzasztott” gabonában képződő enzimek hozzájárulnak ahhoz, hogy a magok külső burkában komplex kötésben lévő ásványi sók szervezetünk számára hasznosíthatóvá váljanak, ezért a gabonákat, ha tehetjük ne fehérlisztként, főtt tésztaként hanem “duzzasztott” formában fogyasszuk.

- A megfelelően megtisztított, megmosott gabonát 3 napon keresztül áztassuk, minden nap megmosva- száraz, hűvös helyen.

Fogyasztása:

- Elsősorban azoknak ajánlott, akik, már megtanultak jól és elégszer rágni!



DATOJÁS „COUSCOUS”

/Az én kedvencem, a csúcsok-csúcsa, csak „jeles napokon” fogyasztom./


Hozzávalók: (személyenként)

- 6-8 dkg kuszkusz (közepes)

- 8 db datolya, /mazsola, aszalt mangó, aszalt sárgabarack stb./

- 2 ek. CAROB por

- víz (desztillált vagy szűrt)


Elkészítése:

- A kuszkusz már egy előkészített gabona származék.

- Többféle elkészítési módja ismert,

- az araboknál külön szertartás, couscous készítő alkalmatosságuk is van,

- a franciáknál is párolják, a „tabuleh” alapanyagaként, /én is így készítem/,

- van ahol egyszerűen 7 percig főzik (így a legkevésbé ízletes).


- Tegyünk fel vizet forrni.

- Egy nagyobb üvegtálnak készítsünk fészket /pl. konyharuhákból/,

- tegyük bele a megfelelő kuszkusz adagot,

- a forró, lobogó vízzel, csak annyira öntözzük meg amennyit felvesz, fedjük le és jól takarjuk be,

- 15 percenként ezt még kétszer ismételjük meg /mielőtt megöntöznénk kíméletesen lazítsuk fel, öntözés után egy kicsit keverjük össze, hogy a nedvesség egyenletesen érje, hogy jól megdagadjon, megpuhuljon/,

- amíg a kuszkusz párolódik – készítsük el a datolya krémet

- a megmosott datolyát, egy kis vizet és a CAROB port tegyük a turmixba, óvatosan

turmixolyuk össze, hogy lágyabb kémszerű állaga legyen,

- miután a kuszkusz szépen elkészült, csodálatos selymes állaga lett /nem lett nagyon száraz, de nem is ragadt össze, „pergős” maradt/ tálalhatjuk is.


Fogyasztása:

- tányérra szedve - mindenki ízlése szerint - datolya krémmel ízesítve fogyaszthatja

/általában más édesítést nem igényel/.


Csodálatos lágy, selymes állaga, datolya krémmel ízesítve számomra kulináris élvezet.


/Természetesen zöldséggel is készíthető, fogyasztható a kuszkusz, mint fentebb említettem pl. „tabuleh” készítéshez./



ASZTALI ÁLDÁS


„Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy az asztalunkra kerülő étkek tisztasága, áldásban és szeretetben való fogyasztása megvalósuljon. Higgyük el, megéri!” /Nagy László Zoltán/


A BHAVAGAVAD-GITA-ban mondja az elbeszélő, Sri Krisna:

„A jóság minőségében lévő étel meghosszabbítja az élettartamot, megtisztítja az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot ad.”


ASZTALI IMA


Szívünkben hálaadással élvezzük

Földanyánk jó adományait, - tudva,

Mit hálával veszünk magunkhoz,

Csak az használ nekünk és nemesít!

Ámen!




Írta: apokrif, 2008. január 5. 13:51
Fórumozz a témáról: Gabonakásák - Főtt gabonaételek fórum (eddig 1 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook