Egyedüllét (beszélgetős fórum)
...
igen..., igen...
de szerinted ki gondolkodik?
Langyos, de nagyon jó felé kapisgálsz.:)
Menj tovább a gondolatoddal!
Aki magányos, az egyedül érzi magát, ergo önsajnál.
Tartozom amúgy maragyrázattal azért, mert nem úgy gondolom, ahogy te?
"Aki magányos, abból hiányzik a szeretet"
Nem hiszem, hogy ez igaz lenne.
Az egyedül élő emberek is szeretnek. Igen mindenkiben van szeretet. És az sem mindegy ki miért él, vagy van egyedül, nagyon sok oka van, és ahány ember annyi sors.
Nem erre gondoltam.
Sokkal-sokkal többre.
RÁD gondoltam és arra aki együtt van veled a nap 24 órájában...
He?
Az nem vagy, hanem és.
Nem, nem vagyok.
Nem mindenkiben van.
Közben leesett, hogy azon velünk valamilyen kapcsolatban álló személyekre gondolhattál szellemi együtt élők alatt, akikkel fizikailag éppen nincsenek jelen az életünkben.
Ha kielégítő, akkor a puszta gondolatok is megfelelő társak lehetnek.
"Aki magányos, abból hiányzik a szeretet."
Szigorú vagy.
Mindenkiben van szeretet.
Szeretek egyedül lenni.
Viszont sose vagyok egyedül.
Senki sincs sose egyedül.
Aki magányos, abból hiányzik a szeretet.
Köszi a kérdésed.
Mondjuk, te fizikailag teljesen egyedül vagy.
Mondjuk, fejben is úgy érzed, hogy nincs olyan ember, akivel bármilyen érzelmi kapcsolatod is van.
Akkor ki a te társad?
A gondolataid?
Kik azok a "szellemi vele együtt élők"? Miben nyilvánul meg, hogy "vele" vannak?
A fizikai egyedüllét az egyedüllétérzés egyik -egyben leggyakoribb- kiváltója.
Egyedüllét? Jó téma.
Egyedül lenni, élni, teljesen egyedül, már mint egyedül lakni.
A nők többsége jobban bírja az egyedüli életet. (Tapasztalat) Fiatalon talán pörgősebb az élet, de kicsit korosabban nyugisabb.
Annyiban negatív az individualizmus, hogy az egyén a saját világát másokétól elkülönítettnek tekinti.
Pedig a valóság éppen az ellenkezője.
Az ember azért nem lehet soha egyedül, mert a "szellemi vele együtt élők" azok mindig vele vannak.
A lényeg: a fizikai egyedüllét az az egyedüllét érzés egyik formája.
A magányosságot nem lehet definiálni külső jellemzők alapján, hisz ha így teszünk éppen a magány lényegét nem ragadjuk meg, ami a szubjektív valóság átéléséből fakad. Nyilvánvalóan a neurobiológiai hasonlóságok következtében a legtöbb esetben ugyanazon körülmények okán jön létre a magányosság érzése, de ezen körülményeknek nem univerzális
attribútuma a magányosság. Két ember közül érezheti magányosabbnak magát az, aki folyton barátok között van, attól, aki olykor napokig nem is találkozik mással, és minimálisan közeli ismerősei sincsenek. Ez utóbbi egyén magányos a
szónak abban az értelmében, hogy magában, társak nélkül "válaszol" az élet "kérdéseire", de valójában nem magányos, mivel nem érzi magát annak. A magány feltétele egy igény, ami bizonyos szubjektumok bizonyos szerepére irányul, és ezen igény kielégítetlensége okozza a magányosságot.
Osho idézete nagyon jól elmondja:
"Amikor te egyedül vagy, akkor nem egyszerűen egyedül vagy - te magányos vagy. A magány és az egyedüllét között pedig óriási különbség van. Amikor magányos vagy, akkor a másikra gondolsz, hiányolod a másikat. A magányosság egy negatív állapot. Úgy érzed, jobb lenne, ha a másik - a barátod, a feleséged, az anyád, a szerelmed, a férjed - ott lenne. Jobb lenne, ha a másik ott lenne veled... de nincs ott.
A magány a másik hiánya. Az egyedüllét viszont önmagunk jelenléte. Az egyedüllét nagyon pozitív; egy jelenlét, egy túlcsorduló jelenlét. Annyira szétárad a jelenléted, hogy betöltheted vele az egész világegyetemet, és senki másra nincs szükséged."
A nem szokványos téma feldobáson kívül még mi lehet más?
Valami foglalkoztat és kíváncsi vagy mások véleményére.
Szerintem az van egyedül - a szó legszorosabb értelmében - aki hosszútávon egyedül él, nincs kihez szólnia, nincs társasága. Egyedül ébred, egyedül fekszik, eszik...stb...