Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Egy megalázott és meggyötört szerelmi válság fórum

Egy megalázott és meggyötört szerelmi válság (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Egy megalázott és meggyötört szerelmi válság

1 2 3 4 5
2010. nov. 19. 06:04

Köszönöm azoknak akik eddig segítettek. Most néztem és már összegyűlt 3 000 Ft. Nagyon nagyon köszönöm. Remélem akik felajánlották a segítségüket, azok tényleg segítenek még és lesz még remény az újrakezdésre. Én azzal járulok még hozzá, hogy megígértem, veszek a gyerekeknek egy karácsonyfát! Remélem tényleg boldogok lesznek. A Rendőrségi dolgokról még nem tudni semmit, nem adnak ki információt, de a kijelölt ügyvéd szerint az ügy elég necces, mert hiába a látlelet, nincs egyéb bizonyíték az apa ellen. A gyerekek még kiskorúak így az ő szavuk nem igazán számít. Főleg a 2 és a 4 éveseké. Azt állítják ők még befolyásolhatóak és a 10 éves lány is mondhat bármit, így őket nem veszik se bizonyítéknak se szemtanúnak.

Kérek mindenkit, hogy aki látott esetleg 2009 március 19-én a Feneketlen tónál egy anyukát 3 gyerekkel akiket éppen elvert egy férfi vagy csak hangos veszekedésben voltak, az jelezze nekem, de csak abban az esetben ha tényleg látott is valamit és tud pontos leírást adni és hajlandó tanúskodni az ügyben!

62. 279430c980 (válaszként erre: 61. - 118ace9012)
2010. nov. 18. 17:02
Semmi gond. Sajnos többet nem adhatok ki, ezt se tudom, hogy szabad e mert ráismerhet bárki. De remélem nem fog. Sajnálom ha neked így kevés. Amikor segítek valakinek vagy szeretnék, mindig kiírom kinek és ezt többen tudják is. Itt és most ezt nem lehet. Bocsi.
61. 118ace9012 (válaszként erre: 60. - 279430c980)
2010. nov. 18. 15:00
Ez így meg nekem kevés, ne haragudj, de ide írhat bárki bármit... Lehet kicsit több konkrétummal többen megmozdulnának...
2010. nov. 18. 14:40

Kö9szönöm igen, megkaptam a pénzt. Eddig 2000 Ft-ot. És igen ez az én címem. A leányzó nevét és az anyaotthon címét mint a cikkben is írtam nem adhatom ki, mert nem lehet.

Köszönöm köszönöm

59. Reno77
2010. nov. 18. 10:11

Ez ugye a te címed és nem az anyukáé?

Csak mert ha az övé, akkor nem titok többé a holléte...

Ide egyébként tudunk küldeni csomagot?

58. Anyapocak (válaszként erre: 55. - 279430c980)
2010. nov. 18. 09:03

kedves kotk!

tagja vagyok a júliusi babák és a kismama vagyok angliában fórumon, mind kettő helyre beírtam egy kis szöveget, bemásolva ennek a cikknek a címét, hogyha tudnak segítsenek. Aki esetleg itt tag és még másik fórumin is rajta van megtehetné.....akkor megkaptad a pénzt!!

57. 118ace9012 (válaszként erre: 55. - 279430c980)
2010. nov. 18. 08:00
Megadnád az anyaotthon címét és a barátnőd nevét?
2010. nov. 18. 07:25

Kedves beíró, ezt a cikket olvasva és egy szép családi élet ment tönkre teljesen, azért mert a férjnek az anyukája autóbalesetben halt meg és ezt később nem tudta feldolgozni és inkább az alkoholban kereste bántatát és további okot adott arra, hogy benneteket is rendszeresen verjen és brutálisan bántalmazzon. Nem tudom mennyi idő telt el azóta, remélem a hivatalos szerveknél, mivel az egészről semmit nem tehetsz sikerült elérned, hogy legyen otthonotok, ahol békessségben, szeretetben felnevelheted gyermekeidet. Hiszen ő miatta kellett sok szörnyűséget elszenvednetek és fogalma sem volt arról mekkora fájdalmat okozott a környezetében levőknek a felelősség ezért csak őt terheli.

Remélem végleg sikerül megszabadulnod tőle.

Szívélyes üdv. Ágnes

2010. nov. 18. 06:48

Nagyon köszönök mindenkinek mindent. Eddig kaptam kétszer 1000 Ft-ot azaz kettőezer Ft-ot. Megkérhetek mindenkit, hogy aki szánt a barátnőmnek valamit, illetve valamennyi összeget az priviben leírná nekem, hogy mikor és mennyit várjak? Csak, hogy tudjam kb hogy állunk, mert ha megvan a pénz akkor tényleg nem szeretném ha még több jönne. Bár nem hiszem, hogy meglesz, mert ha mindenki tényleg utal 1000 Ft-ot akkor is 35 embernek kéne. Sajnos ennyien szinte hozzá se szóltak a fórumhoz :-((

De bízom bizakodom.

54. Rosa (válaszként erre: 53. - 279430c980)
2010. nov. 17. 20:38
Rendben,nem igérek semmit,de körülnézek itthon:)
53. 279430c980 (válaszként erre: 52. - Rosa)
2010. nov. 17. 17:45
Ruhanemüre, pelenkára a picinek, füzetekre tollakra. Rajztáblára
52. Rosa (válaszként erre: 50. - 279430c980)
2010. nov. 17. 15:17

Esetleg megirnád,hogy mire van szükségük?

Sajnos pénzt nem tudok küldeni,de lehet hogy csomagot igen./ruhaneműt,ilyesmit/

51. hancsalean (válaszként erre: 50. - 279430c980)
2010. nov. 17. 14:58
Egy címet és nevet szeretnék én is, ahova lehet csomagot küldeni.
2010. nov. 17. 14:24
Most mennem kell, a gyerekekkel megyünk a mamához. Kérlek akkor ha bárki ír, tudjátok majd válaszolok. Lehet este lehet holnap reggel.
2010. nov. 17. 14:15
Kérek én is egy címet és egy bankszámlaszámot.
2010. nov. 17. 14:09
Írtam a fórumomba egy másik oldalon ahol már szinte család vagyunk. Ha valaki tud segít! Remélem legalább ebből lesz valami. Én nem ígérek, csak próbálok!
47. bettike2007 (válaszként erre: 46. - 279430c980)
2010. nov. 17. 14:09
köszi a nevében is:-)
46. 279430c980 (válaszként erre: 45. - Bettike2007)
2010. nov. 17. 14:04
elolvastam. Nem semmi! És én is így tettem volna a helyében! Én is megtartottam volna! Kitartást neki, és ha tudok akkor igyekszem neki is segíteni valahogy!
45. bettike2007 (válaszként erre: 42. - Búgócsiga*)
2010. nov. 17. 14:00
hú hát ha elküdted biztos!3an adtak neki azt tudom eddig..
44. 279430c980 (válaszként erre: 42. - Búgócsiga*)
2010. nov. 17. 14:00
most meg ide akartam írni és privibe ment... hm.... ez nem az én napom! szóval igazad legyen. Bár tényleg úgy lenne!
43. bettike2007 (válaszként erre: 40. - 279430c980)
2010. nov. 17. 14:00

a barátnőm sztoriját megírtam,ha tényleg el szeretnéd olvasni megtalálod az interaktivitásomnál az apa nélkül de vállalta cikk néven!


Sok-sok jót és szerencsét kívánok a barátnődnek is!

42. Búgócsiga* (válaszként erre: 35. - Bettike2007)
2010. nov. 17. 13:58

Remélem odaért a csomagom!:)


Sok kicsi, sokra megy! Volt már itt az oldalon, amikor nem kevés pénzt gyűjtött a hoxa-csapat valakinek! Remélem most is vannak jótevők!!!!!!

41. Rosa
2010. nov. 17. 13:57

Borzasztó,hogy ilyesmi megtörténhet!!!

És ráadásul nincs rá büntetés...bent tartják a pasit pár hónapig /ha bent tartják!/aztán kiengedik és jön a retorzió,ha megtalálja az asszonyt!Nem irigylem szegényeket..

Sajnos személyes tapasztalatom van,kb.két évig bújkáltam a 8 éves lánykámmal...ha akkor megtalál az exem,biztosan megöl!

Egy szál ruhában menekültem el egy anyaotthonba,amikor utolsó alkalommal összevert,vetettem látleletet,ott az orvos úgy bánt velem,mintha én lennék a bűnöző...és a rendőrségre hiába mentem volna,mert ugye vér még nem folyt!!!Megúsztam egy kis agyrázkódással,egy pár lila folttal,monoklival...


Kívánom,hogy rendeződjön az életük hamar!!!

40. 279430c980 (válaszként erre: 37. - Bettike2007)
2010. nov. 17. 13:57
megosztanád velem a barátnőd történetét? Akár priviben is. Hátha tudunk valami jó megoldást!
39. b73e24f31f (válaszként erre: 34. - Szkatica30)
2010. nov. 17. 13:57
Hát ja! Ez is igaz, csak így még szörnyűbb!
38. bettike2007 (válaszként erre: 36. - 279430c980)
2010. nov. 17. 13:56
igen,aki tud tényleg segítsen ha már szólt neked vagy akárkinek ha nem ne ígérjen,ez így fer gondolom..
37. bettike2007 (válaszként erre: 17. - 279430c980)
2010. nov. 17. 13:56
ez így igaz..
36. 279430c980 (válaszként erre: 35. - Bettike2007)
2010. nov. 17. 13:55
Sajnálom őt is nagyon. ismerem a helyzetet. 50 ember megígéri, hogy segít és ebből 1 az aki tényleg ad is....
35. bettike2007 (válaszként erre: 4. - 279430c980)
2010. nov. 17. 13:53
igen ismerős,barátnőm is hasonló helyzetben van csak ő nemsokára 1babával,kevesen segítettek pedig sokan ígérték.
34. Szkatica30 (válaszként erre: 31. - B73e24f31f)
2010. nov. 17. 13:49

Nehogy azt hidd már,hogy utána megvédenek?Mikor,hol?

Ha elkap az utcán,ott terem egy rendőr és megvéd?A francokat!Legfeljebb,ha elkapják,bezárják 72 órára,aztán meg kezdődik minden előről!

1 2 3 4 5

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook