Főoldal » Írások » Lélek & Szerelem témák » Egy megalázott és meggyötört szerelmi válság

Egy megalázott és meggyötört szerelmi válság


Azok olvassák el, akik elég erősek ahhoz, hogy egy igen megrázó családi drámát éljenek át. Természetesen nem fizikailag, csak képletesen. Sajnos ebben a történetben vannak nehéz fordulatok, ami valakinek megrázó élmény lehet. Egy anyáról, 3 gyermekéről és a férjéről szól.
Egy megalázott és meggyötört szerelmi válság

Az édesanya és a férje szépen nevelgették gyermekeiket. Egy igazi kis boldog családnak tűntek külső szemmel. Sokan még irigykedtek is rájuk, már-már szinte makulátlannak tűntek. Egy nap azonban a férfi anyukája életét vesztette egy súlyos autóbalesetben, ahol a férfi vezetett. Természetesen nem ő volt a hibás, de soha nem tudta megbocsátani magának a történteket. Pszichiáterhez járt, de nem volt nagy eredmény. A férfi nem tudott a lelkiismeretével megbirkózni, mert hitte, ha időben félrehúzza a kormányt a szeretett édesanyja még mindig élne. Lassan már-már belerokkant a gondolatba, és bánatát italba fojtotta. Mi külső szemlélők még mindig azt hittük, lesz ez még így se, és a férfi feldolgozza majd az eseményeket. Bíztunk, bizakodtunk és az anyát is biztattuk, hogy tartson ki, segítünk, ahol tudunk. A férfi egyre jobban és egyre mélyebbre ásta magát. Már ott tartott, hogy munka után nem hazament, hanem a kocsmába és minden vagyonukat elitta.

A dolog odáig fajult, hogy már munkája se volt, így otthonról vitt el dolgokat eladni és a pénzt elinni. Az anya féltve saját és gyermekei jövőjét elhatározta, elválik a férfitől és új életet kezd. Mi mellette álltunk és segítettünk neki. Az anya a válópert beadta, de a férfi nem akart beleegyezni. Az egész 1 évig húzódott, míg végül a bíróság kimondta a válást.

Erre úgy került sor, hogy a férfi hullarészegen megjelent a tárgyaláson és ezt látva a gyámügy és a bíróság közösen úgy határozott, hogy a gyermekeknek ez lesz a legjobb megoldás. Amit azonban még nem írtam, hogy az apa rendszeresen részegen erőszakoskodott az anyával, minek következménye a 3. baba lett, aki mindez idő alatt növekedett az anya pocakjában. Az anya elvetetni nem tudta, mert mire kiderült a terhessége, már nem volt megszakítható. Hogy mért derült rá fény későn? Az anya a menzesz kimaradását és a hányást mind-mind az idegállapotának tudta be, így nem foglalkozott a dologgal, bár sokszor vérzett is. Ezt hitte ő menzesznek, de mint utóbb kiderült, a baba élete veszélyben volt a stressz miatt és ez okozta a vérzést. Az anya önkormányzati lakásba költözött és egy fizetésből (GYED) + családi pótlékból próbálta eltartani a családot. A lakás a nagymamája utáni öröksége volt, mivel oda volt ő is lakcímileg bejelentve, így a bérleti jog a mama halála után az ő nevére szállt. Mindenki, aki tudott segített neki, de lassan kifogytunk erőinkből. Egy napon beállított a férfi természetesen részegen és agyba-főbe verte az anyát és a legidősebb gyermeket. Az anya és gyermeke kórházba került, a másik két gyermek addig a gyámügy felügyelete alá. Az anyának közben a tartozásai csak halmozódtak, míg végül kirakták őket Önkormányzati lakásukból. Ezután albérletet keresett illetve kiadó szobát, mert csak azt volt képes megfizetni. A kórház ekkor feljelentést tett hivatalból a férfi ellen, mert a gyermek olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy ezt nem lehetett szó nélkül hagyni. Mikor a férfi ezt megtudta, az utcán követte az anyát és 3 gyermekét, és amikor kiértek egy parkos helyre, ismét elkapta őket. Az anya ismét kórházba került, leszakadt a lépe, kettétört az orra és a gerincében egy csigolyát is rögzíteni kellett. Mindezt a gyerekek szeme láttára.

A baleset után az anyát anyaotthonba tették rendőri felügyelettel és gyermekei is vele vannak. A férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki. Azt, hogy az anya jelenleg hol van, csak a családja és mi a legközelebbi barátai tudjuk, és nem adható ki senkinek, mert ha illetéktelen fülekbe jut, akkor nagy baj is lehet a vége. Még a férjemnek se mondhatom el, hogy hova járok hetente, csak azt, hogy az anyához és viszek nekik, amit tudok.

Amire nagy szükségük van az pelenka, játékok a gyerekeknek, ruhák a gyerekeknek. Két fiú, egy lány. A kisfiú 2 éves, a másik kisfiú 4 éves és a kislány 10 éves. Nagyon sajnálom, hogy az életben ilyenek is előfordulnak. Én sosem hittem volna, hogy egy rendes családban is kifordulhat bárki magából és egy baleset ilyen súlyos következményekkel is járhat.




Írta: 279430c980, 2010. november 17. 10:08
Fórumozz a témáról: Egy megalázott és meggyötört szerelmi válság fórum (eddig 123 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook