Egy könyv tényleg megváltoztathatja az életedet? (beszélgetős fórum)

Ez nem igaz hogy nem tudok egy olyan fórumot találni ahova nem mászik be legalább egy olyan ember aki "tudományosan" be akarja bizonyítani hogy az nincs, amit mások tapasztalnak.... Kezd elmenni a kedvem a fórumok olvasásától....

Szerintem: igen, meg tudja változtatni egy könyv a gondolkodásmódját az embernek, ezáltal meg az életét is....

igen abszolut igaz

Könyvtéma: egy Gésa emlékiratait ki olvasta?? Nekem az a kedvenc könyvem, a film is aránylag jó.

Nekem még az is nagy hatással volt rám, mert nagyon érdekelnek a japán szamurai és gésha történetek és kulturával kapcsolatos dolgok

az elvesztett öcsike borzasztó rossz lehetett :(:( na igen, itt van az, hogy az ember hiába van tisztában azzal, hogy neki ennyi volt a feladata, akkor is hiányzik..

Az álmod a nagymamáddal lenyűgöző és teljesen világos. Ezek szerint üzent neked :)

Igen, igen.. erről a regressziós hipnózisról már hallottam. Ha lehetne, kipróbálnám, bár nem tudom, hogy én mennyire vagyok fogékony a hipnózisra, vagy hogy egyáltalán azon múlik e, hogy mennyire hiszek vagy nem hiszek benne. De az biztos, hogy nagyon érdekes lenne, arról nem is beszélve, hogy tényleg jó lenne tudni az "okokat", mert én hiszek benne, hogy minden okkal történik: okkal volt olyan gyermekkorom amilyen.

Azt hogy érted, hogy az előző életbeli emlékek össze is zavarhatnak? Mármint, amikor már túl vagy ezen a regressziós hipnózison? Ennyire tud hatni az emberre??

Állítólag az ember néha álmában újraéli előző élete egy-egy darabkáját. Sőt, egyszer valahol azt is olvastam, hogy egy ember hobbija erősen köthető akár az előző életünkhöz is. Nem tudom, hogy ez igaz e, de lehet benne valami.

Sokszor álmodtam azt, hogy színésznő vagyok.. ténylegesen egy forgatáson jártam, vagy mondjuk egy másik álmomban filmet forgattam.. ott már nem volt a stáb, nem láttam őket, de a tudatomban volt, hogy ez most "munka".

Érdekes, amit mondasz: és nagyon szíven ütött: "jogos, ha valaki elmegy innen..." >>> három év távlatában is azt mondom.. annak ellenére, hogy ez a fájdalom sosem fog elmúlni: ez igaz. Tudom, hogy Maminak lejárt az ideje. És ha visszaemlékszem a halála előtti napokra.. tulajdonképpen az irtózatos fájdalmai ellenére is boldog volt. Mindig a múltról beszélt, a gyerekkoráról.. imádott beszélni, legalábbis ameddig tudott. Fura, mert néha megmosolyogtatott, miközben halálra aggódtam magam miatta. Vagy hogy egy másik példát mondjak: hat éves voltam, mikor meghalt a testvérem, öt hónapos volt csak. Még nagyon gyerek voltam, alig hogy megértettem, mi is az a halál, máris szembesülnöm kellett vele. Emlékszem apámra, ahogy sír.. ez az egy kép örökre beégett a tudatomba. Anya évekig mondogatta: miért? És eleinte én is.. De aztán rájöttem: Attila teljesítette a feladatát.. és az ő távozása után született meg a húgom. Aki ma már felnőtt csajszi. Elvesztettünk egy angyalt, de kaptunk egy másikat.

A Mamikám hazament :):) ezt olyan szépen mondtad. És tudom is hogy igaz.. mert kb. a halála után egy évvel volt egy álmom. Nem emlékszem minden részletére, de azt tudom, hogy nagyon szép és hosszú álom volt ez. Egy nagyon világos helyen voltam, a színek olyan élénkek voltak. Nem mese szerű élénk, de valahogy minden színesebb volt. Isten bizony még az illatokat is éreztem. Szó szerint a semmi közepén volt egy ház. És a Mami onnan jött ki. Semmi baja nem volt, azt láttam rajta, hogy boldog.. ugyanúgy cigizett és mosolygott a szeme, mint mindig. Megkérdeztem tőle, hogy hogy van. Ez volt az első kérdés, ami kibukott belőlem. Pedig mindig azt mondtam magamnak, hogy ha egyszer tudnék vele beszélni valahogy, akkor biztos azt kérdezném tőle: miért?

De nem így történt. Megkérdeztem: hogy van.. és Mami azt mondta. Ő itt boldog, nem fáj már semmije, nincsenek anyagi gondjai. És amúgy ő lát mindent, tisztában van mindennel, ami itt lent velünk történik. Ennyire emlékszem, többre nem.

De amikor anyunak elmeséltem, látszódott rajta, hogy nagyon meghatódott/megkönnyebbült.. nem tudom melyik jelző lenne a leghelyesebb.

Van benne igazság.. mondjuk azt hiszem, eddig is valahogy jobban becsültem az életet, és mindazt, amim van. Életem végéig hálás vagyok a szüleimnek, sőt nem is lehetek elég hálás, mindazért a jóért, amit értem tettek.

De az biztos, hogy amióta az én Mamikám is elment, még a jobbnál is jobban becsülöm az Életet. Komolyan néha mérgelődöm vagy nevetek (mikor milyenem van) némely ember problémáján. Van akinek az a legnagyobb gondja, hogy pl. nem tud nyaralni menni. Évekig én se mentem, idén megyek.. de ha nem mennék se dőlne össze a világ. Ilyen kis apróságok egyáltalán nem lényegesek.

Nem, nem vettem részt ilyen hipnózison. Nem is nagyon tudom elképzelni, hogy tudjon engem bárki is hipnotizálni :D

Viszont tudtam meg dolgokat előző életeimről egy látó által.. nem lett az életemre semmilyen hatással, csak jobban megbizonyosodtam a saját belső érzéseimet illetően.. ugyanis visszaköszönnek dolgok.. pl én ebben az életemben is érdeklődöm a fitoterápia iránt és a látó azt mondta, voltam füves asszony. Vagy pl mindig egy részem vágyott kolostori életre.. itt most valami papnői kolostorra gondolok, a misztikum felé kacsingatva.. semmit se meséltem magamról, meg se szólaltam az egész mizéria alatt és elmondta, hogy női szerzetesi rendben is életem.. A közvetlen előző életemről is elmondott sok mindent, nekem az nagyon érdekes volt de abba most nem megyek bele.. lényeg, hogy születési és halálozási dátumokat is megmondott. Csak annyi a baromi érdekes, hogy lehet ki is tudnám nyomozni ki voltam, és mivel Magyarországon éltem és haltam meg, ráadásul nem is régen mert 59-ben, a leszármazottaim akár itt is lehetnek valamerre :)

De ezeket úgy tudomásul veszi az ember és kész.. nem emlékek.. a hipnózisban viszont azok törnek fel

Igen érdekes. Te csináltál ilyen hipnozist??

Én nekem egyik ismerösöm foglalkozik ezotériával, és mesélt egy "szertartást" amivel meglátod az elöző énedet, vagyis hogy hogyan nézett ki.

Az tény, hogy Bucika még nem éri el a bölcs szintet közel sem, mert a bölcs már megtanult, nem felvágni tudásával.

Állítólag létezik Magyarországon is olyan szakember, aki végez regressziós hipnózist. Az előző életre visszamenni abból a szempontból hasznos, hogy megértsük jelenlegi életeink miértjeit.. pl. Te miért döntöttél úgy, hogy koraszülött leszel és miért választottál küzdelmes életet. Mindennek van oka és mindent mi magunk vállalunk be valamilyen okkal és céllal.

De tény, hogy csak az előző életbeli emlékek össze is zavarhatnak. Viszont! A lelkünk útja nem az előző életbeli emlékeket dolgozza fel.. pont ez a nagyon izgalmas, ahogy az Átölel a fény, ez is ad egy hihetetlen leírást a túlvilágról.

Ha valaki részt vesz egy ilyenen, gyökeresen megváltozik az élete. Rájön valami nagyon fontosra: ez itt csak egy színház.

A szerep fontos, az érzéseink valódiak. Jogos, hogy ha valaki elmegy innen, annak nyomán űr marad. Tehát attól, hogy valaki hisz, még gyászolhatja a szeretteit és átélheti a fájdalmat. De ha emellett tudja, hogy az elválás csak átmeneti, és aki elment az pont, hogy az igazi életét éli jelenleg, ahogy mindannyian ott éljük az igazi életünket és ide csak tanulni jövünk.. szóval ezzel a tudattal lényegesen könnyebb tovább csinálni.

Hogy is mondják? Aki itt megszületik, azt odaát búcsúztatják.. és aki innen elmegy annak odaát örvendeznek ..mert már nagyon várták.

Ez tetszik a legjobban a könyvben, világosan megérteti az olvasóval, hogy az otthonunk odaát van. Mióta az ember feltalálta a számítógép világát, jobban megérthetjük ezt a dolgot.. az is lassan olyan fejlett lesz, hogy szinte az ember benne érezheti magát a játékban. Ez is ilyesmi. Mi odaát létezünk, egy csodás helyen, mind együtt.. de amíg nem ütünk meg egy szintet addig folyamatosan beleugrunk egy játékba, felveszünk egy karaktert és játszunk.. hogy tanuljunk. Jó a grafikája, mi? :D

Sok itt a fájdalom de okkal.. ez egy ilyen világ. minél tudatosabban és minél több szeretetet adva éljük végig az életeket, annál előbb kikerülünk ebből az iskolából és valami jobb helyen fogunk tanulni. Bucikának pl még van tanulnivalója itt a Földön bőven.. lehet hogy okos.. de nem bölcs :))

De a lényeg az: a nagymamád hazament. Oda ahol te is laksz.. ahonnan eljöttél ide gyakorolni.

Lát téged, tudja mi történik veled.. biztosan sokszor akart szólni is hozzád. Többször esik szó arról, hogy a lélek próbál kapcsolatot teremteni, de a fájdalmat átélő szerettükhöz nem tudnak hozzáférni.. de ez az egész világ ilyen, messze kerültünk az észleléstől.

De lehet kapcsolatba lépni azokkal akik odaát vannak. Nem szellemidézésre gondolok.. csak ahogy a nagyid tette: befelé figyelt, hogy meghallja az üzenetet.

Ne aggodj emiatt tényleg. A koránszülés tudtommal nem genetikailag történik, hanem sorsszerüen (szoljatok, ha tévedek)

Örülök neki, hogy mindenek ellenére jól helyre jöttél, és teljesen egészséges vagy.

Én néha azt tapasztalom, hogy akiknek volt rossz a gyermekkorukban, jobban megbecsülik az életet, mostanában annyi cicát látok, akiknek pénzböl áll csak a gyermekkoruk, és végén mindenért csak elégedetlenek.

Sok sok szerencsét kivánok a babával!!!

Igaza van a párodnak. Az a legjobb, ha az eddig kapcsolatotokra viszaemlékeztek, és boldogak vagytok egymással, ilyenkor tudtommal növekszik az esély.

Hány gyermeket szeretnél??

Hát nem lehetett egyszerű neked sem.

Igazából ha ma visszanézek, még így is hálás vagyok. Annak idején kb. egy hetet jósoltak nekem a dokik.. nagyon kis súllyal születtem, talán még az egy kilót sem értem el.. azt mondták, ha besárgulok, belehalok. Besárgultam, de túl éltem. Mondjuk tini koromban a májammal voltak bajok, de szerencsésen kikezeltek belőle.

Szóval azt hiszem, hogy nagyon szerencsés vagyok, és talán tényleg okkal születtem meg kicsit előbb. És okkal volt nehéz a gyermekkor..

Ma már jól vagyok, és a gólyát várjuk.. csak azért bennem van, hogy nehogy én is hamarabb szüljek.. bár ahhoz még először teherbe kéne esni.. :):) de igyekszem nem görcsölni ezen, párom is mondta: NYUGI :):)

Sajnálom, nehéz lehetett.

Nekem szüleim körül voltak problémák, meg külföldre költözés, ugy finomat összejött...:S:S

Igazad van, válaszra sem méltatom :):):)

A gyermekkorommal nekem nem volt baj.. legalábbis életem első 14-15 évét kórházban töltöttem, bár önmagában ez is baj lehet.. bár én sosem fogtam fel annak. De talán emiatt is lettem az évek során pesszimistább, és most már igyekszek ezen változtatni.