Egy anyának mindig kell, hogy türelme legyen a gyerekkel foglalkozni? (beszélgetés)

Egy jó anya azt is megtanítja (a saját példájával) a gyerekének, hogy nem hangoskodunk és visítunk állandóan. Főleg a

kertben. Sőt.

Eddig szerettem volna ahogy írtam is.

De így testközelből látni, hogy más hogy csinálja, elbizonytalanodtam, hogy nekem menne-e.

Mondjuk nincs párom, az idő meg megy. Lehet az élet megoldja majd, hogy ne legyen ilyen problémám.

Pont az ellenkezője jut eszembe.

Látszat boldogságnak ad jó nagy hangot.

Már biztos szóltam volna neki hogy hangtompítót tegyen fel!

Miért kellene az egész napos visongatásért kalapot emelni?

Csendesen, halkan, ugyanolyan jó (ha nem jobb) anyja lehetsz egy gyereknek.

34 éves vagyok, nincs gyerekem. Régóta szerettem volna, de nincs társam hozzá.

Most kb 4 hónapja a szomszédomba költözött egy fiatal család: anyuka (30 éves), férj 32, a gyerekük 2 éves.

És ugye folyton a kerben játszanak. Én emelem a kalapom: egész nap visongat a kicsinek, énekel, homokoznak, játszanak, mondókáznak. Dicséri, nagyokat nevetnek, de tényleg remegnek a falak ahogy nevet a kicsivel.

Na és az jár a fejemben, hogy nekem ez nem menne. Én halk vagyok, néha igénylem a magányt, elvonulni, csendben kiülni a kertbe. Ez a folyamatos hangoskodás, nem én vagyok. És nem is bírnék szerintem a nap 24 órájában így pörögni. A nagymama a szomszédban lakik, minden nap átmennek pár órára.

Szóval elbizonytalanodtam, hogy jó anya lehetne-e belőlem, ha nem ilyen vagyok mint a fent leírt.