Főoldal » Klubok » DUKAN RECEPTKLUB klub

DUKAN RECEPTKLUB (nyílt klub)

Ezt a klubot mindenki olvashatja, de csak a klubtagok írhatnak bele.

Szeretnék csatlakozni ehhez a klubhoz!

1 2 3 4 5 6 7 8
2016. aug. 11. 09:53

Brokkolis csirkemellfilé recept


Hozzávalók:

70 dkg csirkemell, 3 gerezd fokhagyma, kevés fehér bors, egy kis kanál ételízesítő ízlés szerint, 1-2 csík füstölt szalonna kakastaréjra vágva.

A zöldséghez:

70 dkg brokkoli, egy kis kanál ételízesítő


A masszához:

200 g tejföl (10%-os), 250 ml főzőtejszín, (10 % -os) 1-2 db tojás, 20 dkg trappista sajt, 1 gerezd fokhagyma, só, bors ízlés szerint.


Elkészítés:

A szalonnát lesütjük zsírjára, majd kivesszük az edényből, a csirkemellet csíkokra vágjuk, a fűszerekkel megszórjuk, és a szalonnából kiolvadt zsíron arany-barnára sütjük. A brokkolit rózsáira szedjük, roppanósra pároljuk. A tejszínt, a tojást, a reszelt sajtot és a tejfölt egy tálban összekeverjük, sózzuk, borsozzuk. Egy kisebb méretű jénai aljára tesszük a sült kakastaréjokat, és rá a csirkemellet, rá a párolt brokkolit, majd nyakon öntjük a tejszínes-tojásos, sajtos, reszelt fokhagymás masszával. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 35 percig sütjük. Ha a szalonnát nem szeretjük, akkor használhatunk füstölt sajtot az ízhatás elérése végett, vagy csak simán, szalonna nélkül, akkor 2 kanál olajjal pirítsuk a húst.


Petrezselymes rizzsel kínáljuk.


Tipp: Ha olajjal készítjük, akár beilleszthető a fogyókúrás étrendbe is.

2016. márc. 31. 11:11

Diétás almás palacsinta


Kalóriaszegény


Hozzávalók: 4 gála alma

1,5 dl tej 1,5 %-os

3-4 kanál rizsliszt. 1 kanál sima liszt

1 tojás

édesítő ( xilit, vagy süssina )fahéj,citrom

olíva olaj

Elkészítés: Az almát megmosom, meghámozom, majd a vékonyabb almareszelőn lereszelem, kevés citrommal meglocsolom, majd kevés fahéjjal megízesítem. Édesíteni nem kell, mert az alma íze jobban kijön! Tálba összekeverem a tejet,tojást, lisztet, kevés édesítőt, mokkás kanál fahéjat teszek bele, és hozzáteszem a kinyomkodott reszelt almát. Sűrű masszát kapunk, de lehet hígítani tejjel, vagy sűríteni liszttel! (Nem kell nagyon kinyomkodni a levét)

Teflon serpenyőben felmelegítem az olajat, és egy kis merőkanál tésztát a serpenyőbe öntök, majd a mrőkanállal elvékonyítom. Óvatosan sütöm, nehogy megégjen, ha kisült, fahéjas édesítővel megszórom.

2016. márc. 3. 00:21

ZSÍRMENTES, VEGÁN MÁRTOGATÓS

Pikáns almás sárgarépakrém recept

3 alma limonádéban puhára főzve (alias kompót)

300 g sárgarépa puhára főzve

fél csipet só (Himalaya só ITT!)

1 nagy evőkanál cukormentes mustár (cukormentes mustár ITT!)

késhegynyi fahéj (fahéj ITT!)

késhegynyi őrölt chili (őrölt chili ITT!)

Botmixerrel pürésítve, tetszőleges zöldséggel tálalva.


Forrás:

[link]

2016. febr. 6. 08:38

Petne-házyas pulyka zöldséggel rómaitálban

Hozzávalók:

80dkg pulyka combfilé

1 nagy zeller

3 répa

1 petrezselyem gy.

olíva

fűszerek

A húst kockára vágtam, és fűszereztem, két napig hűtőben pácoltam.

A tálat beáztattam.

A zöldségeket megpucoltam, felszeleteltem, mindent betettem a tálba, pici olívával és fűszerekkel megszórtam, egy és egynegyed órára sütőbe tettem kis közepes lángra.

A családnak is ízlett.

235. Bree25
2015. jan. 22. 12:10

Dukan csoki mousse II-IV.szakasz


Hozzávalók:

- 4 tojás

- 8 evőkanál zsírszegény joghurt

- 4 teáskanál zsírszegény kakaópor

- 4 evőkanál sovány tejport

- 1 teáskanál aroma (nekem a mundula jött be)

- 4 teáskanál édesítőszer (ami bevált nektek)


Keverjük össze a tojássárgáját, a joghurtot, a kakaóport, a tejport, az aromát és az édesítőt.

A fehérjét verjük habbá, majd óvatosan forgassuk a keverékhez.


Tálalás előtt legalább 2 órára tegyük hűtőbe.

2014. okt. 4. 11:53

Rántott zabpehely III.-IV.szakasz



Hozzávalók:

15 dkg zabpehely (egész vagy aprószemű),

1- 1,5 dl víz,

fűszerek ízlés szerint,

1 ek. szezámmag,

zabkorpa vagy zabpehely,

1 ek. olaj.


Elkészítés:

A zabpelyhet vízzel sűrűre főzzük, tetszés szerint fűszerezzük, hozzáadjuk a szezámmagot majd kiolajozott tálcára simítjuk, ha kihűlt késsel feldaraboljuk és megforgatjuk zabkorpában vagy zabpehelyben.

Olajjal kikent tepsiben a sütőben pirosra sütjük.


Tanácsok:

Én sót, borsot, fokhagymagranulátumot tettem bele, teljesen olyan ízű lett mint krumplis lapcsánka, csak sokkal egészségesebb.

2014. júl. 8. 15:36

Túrótorta sütés nélkül III.szakasztól(a gyümölcs miatt)



75 dkg zsírszegény túró

2 nagy pohár zsírszegény joghurt

50 dkg gyümölcs (eper,barack,kivi,áfonya,meggy,szeder stb.)

1 citrom reszelt héja

fél citrom leve

25 g zselatin

5 ek.xilit

1 csipet só


Elkészítés:

1.A zselatint keverjük el az egyik pohár joghurttal,a nyírfacukorrral,és addig melegítsük,szép lassan folyamatos kevergetés mellett,amíg fel nem oldódik benne. Vigyázzunk nehogy felforraljuk!


2.Tegyük félre kicsit hűlni a zselatinos joghurtot,közben mossuk meg,és vágjuk kis kockára a gyümölcsöt.Tegyünk félre a díszítésre is gyümölcsöt!


3.A túrót törjük össze,és keverjük össze a gyümölccsel,a másik pohár joghurttal,a citrom levével és héjával,egy csipet sóval.


4.Miután kicsit lehült a zselatinos joghurt,kezd kocsonyásodni,gyorsan keverjük össze a többi hozzávalóhoz,és öntsük egy hideg vízzel kiöblítatt tortrformába.


5.Tegyük hűtőbe legalább 4 órára,de lehetőleg egy éjszakára.


Jó étvágyat!

232. erus_78 (válaszként erre: 231. - Erus_78)
2014. jún. 27. 07:23
Bocsánat, az előző túrótorta receptből kimaradt, hogy össze kell keverni a masszát a fehérjével. :)
231. erus_78
2014. jún. 27. 06:39

Túrótorta:


5 tojás fehérjét felverünk habbá.

5 tojás sárgáját összekeverünk 2*180g zsírszegény túróval (Sparban vettem)-(de lehet 2*250g is). Hozzáadjuk a 4 kanál zabkorpát és az édesítőszert.

Ráöntjük a tojásfehérjére a masszát, és 180 fokon 10 percig, majd 150 fokon 30 percig sütjük.


Jó étvágyat!

A felét is meg lehet enni egy nap, ha másba nem teszünk zabkorpát.

2014. febr. 7. 22:23

Dukán töltött paprika II.-IV. fázis


Hozzávalók 2 fő részére:


40 dkg darált marhahús

4 ek zabkorpa

1 tojás

só, bors, pirospaprika

1 nagy konzerv sűrített paradicsom

4 nagyobb paprika

pár löttyintés édesítő


Elkészítés:


A darált husit alaposan összedolgozzuk a zabkorpával, tojással és a fűszerekkel, legalább 1 órára hűtőbe tesszük, de az sem baj, ha egész éjszakára benn marad.

A paprikákat kicsumázzuk és alaposan kitakarítjuk a belsejüket a magoktól.

A paradicsompürét kb 1,5 dl vízzel felhígítva feltesszük főni. Sóval, borssal és pár löttyintés édesítővel ízesítjük.

A paprikákat megtöltjük a darált hússal, majd beletsszük a paradicsomszószba.

Lassú tűzön, kb 2 óráig főzzük, mivel a marhahusinak több idő kell, hogy megpuhuljon.


Én protein napon is el szoktam készíteni, csak akkor a főtt paprikát nem eszem meg, de a husi úgy is nagyon jól átveszi a paprika ízét.

229. erus_78
2014. jan. 6. 15:06
Kérlek, hogy ide csak recepteket írjatok! A fórumban lehet beszélgetni!
2013. nov. 21. 19:24

Nincs itt élet lányok! :(

Valakinek egy jó receptje a II. szakaszra? :)

Nem tudom, mit főzzek holnap! :(

2013. aug. 19. 12:39

Www.mindenmentes.hu

Itt is nagyon sok szuper receptet találtam, amit nyugodtan lehet "zabkorpásítani" :).

2013. aug. 13. 13:22

DUKÁN GYROS/WRAP II.-IV. SZAKASZ


Hozzávalók:

-kb 50 dkg csirkemell

-gyros fűszerkeverék

-zöldségek a salátához tetszés szerint

-1 pohár joghurt

-petrezselyemzöld

-1-2 gerezd fokhagyma

-só,bors



A csirkemellet apróbb darabokra vágtam, befűszereztem és hagytam pácolódni kb 1 órát.

Olajjal kitörölgetett serpenyőben pirosra sütöttem.


Elkészítettem a hamis görög salátát, feta és oliva nélkül: saláta, lilahagyma, lilakáposzta, paprika, paradicsom, uborka volt benne.

A dresszing pedig: a joghurtot sóztam, borsoztam, a fokhagymát belereszeltem és apróra vágott petrezselyemmel alaposan kikevertem.


A "pita" itt is a Dukán-lepény volt, de ezúttal vékonyra sütöttem, és kicsit szárazabbra.

Mikor minden készen van, össze lehet állítani a gyros-t, amit én inkánn egy amolyan WRAP-nek mondanék, ki hogyan tekeri, hajtogatja.

A kiterített lepényre tettet egy adag salátát, amit nyakonöntöttem a dresszinggel, majd megpakoltam husival és felcsavartam.


Isteni finom PV-napon!

2013. aug. 13. 13:11

DUKÁN HAMBURGER II.-IV. SZAKASZ


Hozzávalók:

-kb. 30 dkg darált marhahús (comb v. lábszár)

-1 fej reszelt vöröshagyma

-1 tojás

-só, bors


A hozzávalókat alaposan összegyúrom és pihentetem a husit kb 1 órát.

Grillserpenyőben sütöttem meg, mert imádjuk rajta a csíkokat. :)

Mindenféle zölsdéget készíttetem elő még hozzá: saláta, uborka, paprika, paradicsom, hagyma.


Buciként nekünk a Dukán-lepény szolgált, annyi különbséggel, hogy én kicsit vastagabbra sütöttem meg, olyan pancake-jellegűre.

A még meleg lepényeket megkentem mustárra és 1 tk light ketchuppal (de házilag is lehet készíteni paradicsom püréből édesítővel, nekem erre sajnos nem volt időm), rápakoltam a zöldségeket és a husit. :)

Mivel ez így nekünk egy kicsit száraz volt 3 fej vörösgagymát (csíkokra vágtam) egészen addig sütöttem, míg megkaramellizálódott. Csipet sóval, borssal ízesítettem és hogy ne égjen meg, öntöttem alá egy kis vizet.


Egy nagy pohár jeges Zero Cola és máris olyan mintha egy nagy hambit majszolnál a strandon! Egyáltalán nem éreztünk különbséget!


Jó étvágyat, mi nagyon szerettük! :)

224. Cs.eva88 (válaszként erre: 223. - Dromedar13)
2013. aug. 13. 11:16

Január elsején szültem. 76 kg voltam szülés után. 81, 3 kg voltam a diéta első napján. Most vagyok 73. 1 hétig tartott a támadási szakasz. Én is 160 cm vagyok.


Most viszont vannak új receptjeim, ha elalszik Babuci írom is őket!:)

223. Dromedar13 (válaszként erre: 220. - Cs.eva88)
2013. aug. 11. 21:17

Köszi! Gratulálok! Én ma vagyok a 7. nap végén, eddig csak fehérje, -0,8 kg.


160 cm és 66 kg-ról indultam.


Te? Csak hogy ne nagyon keseredjek el! :)

222. Pumi75 (válaszként erre: 221. - Cs.eva88)
2013. aug. 11. 20:32
Köszönöm szépen! :-)
221. Cs.eva88 (válaszként erre: 218. - Pumi75)
2013. aug. 8. 12:03

Szia!

Én eddig zöldbab főzeléket csináltam és 10%-os tejföllel kevertem el 1 ek kukorica keményítőt.

Nagyon finom volt pulykafasírttal.

220. Cs.eva88 (válaszként erre: 219. - Dromedar13)
2013. aug. 8. 12:01

Hajrá! !

Egy kis motiváció: július 4én kezdtem, ma reggel -8 kg!!! :)

2013. aug. 7. 12:36

Köszönöm szépen, hogy beengedtetek! :)

Hétfőn kezdtem a Dukan-diétát.

218. Pumi75
2013. aug. 3. 18:54

Sziasztok!


A kérdésem az lenne, hogy főzeléket lehet - e enni és ha igen, akkor hogy készítsem el?

Az az ami nagyon hiányzik. :-( Tegnap vettem gyönyörű kelkáposztát, ami a főzelékért kiált.


Köszi előre is. :-)


Sziasztok

217. Cs.eva88 (válaszként erre: 177. - EmintE)
2013. júl. 22. 17:42

Ma ez volt az ebéd, és isteni finom.

Annyit változtattam, hogy darált pulykahusiból csináltam és a szószhoz tettem egy kevés keményítőt!

Isteni, mintha nem is diétáznék!

Köszönöm! ! :)

2013. júl. 22. 14:00

Sziasztok!


Kezdő dukános vagyok, kipróbáltam egy töltött csirkét és nagyon finom lett. Íme a recept!


TÖLTÖTT CSIRKECOMB I.-IV.


Hozzávalók:

3-4 egész csirkecomb

Sült csirke fűszersó

4 ek zabkorpa

3-4 db csirkemáj

1 tojás

Petrezselyemzöld

Só, bors


A zabkorpát én először megfőztem, hogy ne legyen darabos. :) Ezután összekevertem az apróra darabolt májjal, a felaprított petrezselyemzölddel, az elhabart tojással majd sóztam, borsoztam.

Enyhén folyós a massza, így könnyen kifolyik a combok bőre alól, de az is megsül finomra. :)

A combokat hőálló tálba tettem, tetejüket megszórtam a fűszersóval. Alufólia alatt kb 1 órát, anélkül kb fél órát sütöttem.

Kiszáradhat, de zölség+fehérje napon salátával nagyon finom! :)


Remélem ízleni fog! :)

2013. júl. 16. 16:15

Segítséget kérnék gyakorlott Dukanosoktól.


Átváltásra lenne szükségem:


500g lisztet ír a recept DE persze nem lisztezni szeretnék.

A kérdésem:

Mennyi zabkorpa felelne meg 500 g lisztnek, gondolva persze arra, hogy a zabkorpa duzzad stb. emiatt feltételezem kevesebb kéne belőle, de mennyivel?


Előre is köszönöm:-D

214. erus_78
2013. júl. 4. 14:44
Próbáljatok ide csak recepteket beírni, és az egyéb hozzászólásokat a fórumra tartogatni! :)
2013. jún. 28. 16:22
Köszi, igen, ezt csináltam, csak a fél órás pihentetést hagytam ki...de legközelebb akkor hamarabb megcsinálom, kíváncsi leszek rá:)
2013. jún. 28. 11:31

Csak ezt az egyet találtam, igy gyors... lehet te is ezt csináltad..


Nokedli (Update 1) recept


Hozzávalók:

15 dkg zabkorpa

1 tojás

1 ek. olívaolaj

1,5 dl tej

csipetnyi tengeri só.


Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összekeverjük (a tojást felvertem előtte) és 25-30 percig állni hagyjuk a masszát. Eközben egy fazékban elkezdhetjük a főzővizet melegíteni. 25-30 perc múlva a masszát nokedliszaggatóval a lobogó sós vízbe szaggatjuk, megfőzzük, leszűrjük.

2013. jún. 28. 10:56
Szia:) Hát úgy valami mellé (pl. tejfölös gombapöri) köretként legalább 1 kis tányérnyit...
2013. jún. 28. 10:09

Szia. Én szoktam ide nézni,de általában nincs mozgás.

A nokedlit én sem tudom, de majd utánnanézek és ha találok valami megirom. Mibe szeretnéd?

1 2 3 4 5 6 7 8

Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook