Császáros szüléstörténetek? (beszélgetés)

Én 24 órát vajúdtam, mire végre megcsászároztak, és kiderült, hogy nem fért át a medencémen, ezért nem is tágultam rendesen. Bárcsak nekem iis előre tudták volna ezt! Jöttek rendesen a fájások, de nem tágultam. Persze az utolsó 6 órában volt oxi meg EDA is, de nem használt semmit, szűk két ujjnyinál megállt. Szívesen kihagytam volna az egy napos szenvedést, mert iszonyúan legyengített az ébren lét meg a nem evés, így utána a császárt is sokkal rosszabbul viseltem, és a gyógyulás is nehezebb volt és sokáig tartott. Szerettem volna természetes úton megszülni, és hát a dokim is ennek volt a híve, ezért húzta ilyen sokáig. Bár, én kb. 18 óra után már szinte könyörögtem, hogy császározzon meg, akkor mosolyogva azt válaszolta, nem úgy van az, először meg kell indítaniuk...

Függetlenül attól, mennyire legyengültem és nem ettem, aludtam két napig, a műtét után 6 órával már felkeltettek, és balhéztak velem, hogy mi az, hogy nem ittam és most szédülök. Talán mert nem adták be az előírt fájdalomcsillapítókat, és annyi annyira fájt és annyi erőm sem volt, hogy az asztalról elvegyem az ásványvizet. Persze, senki nem is figyelt rá vagy segített volna...

A babát nem hozták volna oda, azzal próbáltak motiválni, hogy menjek el érte, persze felülni is pokoli fájdalom volt két hétig, és kb. fél órába telt. Érdekes, a szobatársamat szó nélkül feltolták kocsival, engem meg lábon zavart volna a nővér...Nem tudtam egy lépést se tenni, úgyhogy tolhatott ő is fel szépen. Ugyanis a vajúdóban éjszakáztam, mert tele volt a megfigyelő.

Erre a kimerültségre rátett egy nagy lapáttal az otthoni nem alvás, a stressz a tej miatt...Úgyhogy nagyon is átérzem, amiről írsz, és az egészet inkább traumaként éltem meg sajnos, biztosan a legyengülés miatt. Több hónap volt, mire lelkileg összeszedtem magam és feldolgoztam.

Az első (8hetes) vizsgálatnál kiderült,hogy csak császár jöhet szóba,max. 1-2fájást várhatunk meg.36.héten befektettek,39-en úgy alakult,hogy

S.O.S lett belőle.A hidegzuhany a műtőben ért,nem EDA,hanem altatás..az altatóorvos biztonságosabbnak találta.

1,5órásan láttam meg a lányomat,onnan velem maradt,éjszakára vitték csak el.A műtét után 4órával segítséggel zuhanyoztam,6óra múlva a folyosón sétáltam(kezemben a katéterzacskóval).Másnaptól semmi fájdalmam nem volt

Sziasztok!

Én ikreket hoztam simán a világra, majd egy 3,5 kg-os lányt szültem. A harmadik szülésem viszont császár volt. Nem lelkiztem rajta, mert jobban megszenvedtem, mint az első két szüléssel. Nem gondolom, hogy rosszabb anya lennék. Nem gondolom, hogy attól, hogy életmentés miatt császároznak valakit az nőiességében csődöt mond....vagy azzal sokat veszítene. Én is nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert apás szülést szerettünk volna. De így is élmény a fiam. Sőt sokkal szebb is ,mert nem gyötrődött meg szüléskor! :P

Sziasztok!

Nekem 2012 októberében volt császárom, szépen el indult a szülés, haladt is, de aztán túl nagy volt a fiam és császározni kellett... Tudom, hogy máshogyan nem tudtam volna világra hozni, ezért ez a része nem okoz traumát, viszont ami a mai napig hiányzik, hogy alig tudtam felkelni hozzá, anyukám simán fogta én meg nem bírtam el :( Annyira vágytam Rá és csak napokkal később sikerült magamtól felemelni.

Sziasztok!

Nekem 2011 december 30.-án született a kisfiam, császár lett a befejezés. Természetes úton indult be.

Én abszolút nem éltem meg negatív élményként, és nem is értem, hogyan lehet úgy megélni.

A császármetszés általában nem kényelmi szempontok alapján történik, hanem mert szükséges és kell.

Akár az anya, vagy a baba élete, egészsége is múlhat rajta.

Első éjjel a spinál miatt nem lehetett velem, az rossz volt, de hajnal 5-kor felkeltem magamtól és topogtam a csecsemő osztály előtt _:)

Az első napokban 24órából 20-at cicin volt, így gyakorlatilag mire hazaértünk, már beindult a tejem is.

Én nem hiszem, hogy az befolyásolja valaki anyai mivoltát, hogy milyen úton születik meg a gyermeke.

Azt rosszabbul éltem volna meg, ha nem tudok szoptatni.

Az orvosomnak mindenképpen hálás vagyok, amiért segített és közbelépett, mielőtt bármi baj történhetett volna velem/velünk/a babával.

Most 16 hetes kismama vagyok, ugyanannál az orvosnál fogok szülni, és már megbeszéltük, hogy megvárjuk ismét, míg magától beindul a szülés, de ha ismét komplikációk lépnének fel, akkor nem próbálkozunk, hanem irány a császár műtő.

A felépülés sem viselt meg, a sebem pici és szinte alig látszik :)

Mindent összevetve nem bánt a végkifejlet és nem éltem meg kudarcként, mert az egészségünk, az életünk volt a tét :)

Engem is császároztak 2011 május 3án. Engem egy hibásan felírt inyekció miatt kellett program császározni mivel veszélyes lett volna ha otthon indul be a szülést, viszont az inyekció abba hagyása vérzést okozhatott volna.

Megmondom őszintén nem is szoktam szülésnek nevezni. Nagyon dühös vagyo a dokira aki miatt nem szülhettem, lelkileg szükségem lett volna rá, mert úgy érzem így nem tudtam igazán felkészülni az anyaságra. De valahol jó is, a fiammal voltak gondok mikor kicsi vol, és valszeg ha szültem volna, biztos arra gyanakodtam volna, hogy szülésközben lett vele valami.

Nekem nagyon negatív. 14 óra vajúdás után, aminek a 10 órájában megpróbálták beadni az EDÁ-t sikertelenül, végül császárra került sor altatásban. Ébredéskor kábán szörnyűségeket mondtam, amiket nem tudok elfelejteni, a sikertelen epidurális érzéstelenítés mellékhatásait megnyertem, mivel azért 4-szer gerincen szúrtak, a próbálkozás közben, így napokig nem tudtam járni, felülni, vagy akár csak lefelé nézni attól az őrületes tarkó- és fejfájástól. A szülés másnapján az egyik ápolónőt kértem meg, hogy hozza be a babámat, aztán rájöttem, hogy semmit se látok így belőle, fotózza le nekem... Ezután további mellékhatásként jelentkezett az extrém magas vérnyomás, őrjítő migrént okozva (hányásig) és fulladásos nehézlégzést, amit majdnem tüdőembóliának néztek, és a toxikológia szerint a májenzimjeim is rosszul néztek ki.

A lelki részén azóta - 7 hete - dolgozom. Már nem bőgök minden nap.

Mit mondjak, talán csak a sebem nem fájt. Mert meg sem éreztem a többi mellett.

Az első császárt én is rosszul éltem meg, mind fizikailag, mind érzelmileg. De depressziós nem voltam, csupán csalódott.

A 2. nál végig hitegetettek a természetes szülést illetően, majd császár lett. A körülményeket nem firtatnám, de akár programozott is lehetett volna, mert hasra ütésre fektettek a kés alá, váratlanul.

Viszont 90%-ban pozitív élmény volt, mind a szülés, mind az első önálló lépések és érzelmileg sem viselt meg.

Abszolút pozitív, én nem akartam szülni!

Anyukámba annak idején beszorultam, majdnem meghaltunk mindketten.

Nem éreztem semmit, könnyen kibújt a kisfiam, nem voltam idegbeteg és ez jó hatással volt mindenkire.

Az első felállás volt pokol, azt hittem meghalok. Kedden született a fiam, pénteken itthon voltam, szombaton már felmostam.

Szia!

Neke is császár volt, de szerencsére én nem éltem emg ilyen rosszul. Nálunk semmi vajdúdás, fájás nem volt, csak rossz szívhang és keringés. :( Úgyh sos császár volt. Én nagyon féltettem a lányom, h baja esik, úgyh igazából még örültem is, h hamar kikerült. Utána még gyógyszerezni kellett vagy 2 hétig, meg aluszékony volt (persze utána ezt elfelejtete és nem hagyott minket aludni :) ), és a szopi is baromi nehéz volt, de sikerült. 2 évig. :) én az utána következőket nehezebben éltem meg, hogy is fogalmazzak, váratlanul ért ami egy kisbaba ellátásával jár. De azért csak belerázódtunk és ma már megy minden. :) Remélem az utónlevő kistesónál már mindez könnyebb lesz.

Szia! Itt szintén egy császáros. a lányom 2010 októberében jött a világra.

Anyukám vígasztalt meg, mert bennem is dolgozott az alkalmatlanság érzése.

Ezért leírom neked a szavait. Remélem neked is annyit segít, mint nekem:

"Nem attól lesz valaki anya, hogy tehrbe esik. Nem is attól hogy kihordja, kipréseli a szülőcsatornán. Akkor váltál igazán anyává, mikor a gyerkőcsöt a kezedbe nyomtám, megcsodáltad őt, az apró kezét, lábát, megszámoltad az ujjait a biztonság kedvéért"

Sokat segített.

Bár az is sokat nyomott a latba, hogy láttam, ahogy a gátmetszéses kismamák alig bírnak ülni.

Sajnos sok nő idealizálja a szülést, mintha valami világesemény lenne. Szerintem a legtöbb esetben vannak ott is gondok. Őket hívom véranyáknak.

A szülésben nem a fájdalom, az idő vagy az elhullajtott testnedvek (vér, izzadság, vizelet, könny) hanem a végeredmény. Az hogy te és a párod létrehoztatok valmi csodálatosat: egy másik embert. Innentől fogva szerintem mindegy hogy vágtak nem vágtak, hol vágtak, mit vágtak, volt e fájdalomcsillapítás, vagynem, kellett e szülészfogó, vagy vákum. A lényeg az az apró kis emberpalánta.

Szia.

Orulok a temanak .

Nekem 3 lanyom szuletett mind a 3 csaszarmetszessel,es mind a 3 masban volt mas.

Viszont ido rovidsege miatt a reszletesebben,holnap delelott irok mindrol.

Jo ejt.

2011 ősszén több órás vajúdás után végül császármetszéssel született meg a kisfiam.

Sajnos nagyon rosszul viseltem a történteket. Szülés utáni depresszióba is estem, melyből közel 10 hónap alatt tudtam kikeveredni.

Ez az esemény késztetett arra, hogy másokat is felkeressek, akik hasonlóan nehezen viselték a császáros szülést. Illetve, olyan anyukákat is, akik viszont pozitívan vagy pozitívabban élték meg, hiszen kellenek a jó példák is.

Az az ötletem támadt, hogy feldolgozom ezt a témát írásos formában, és ehhez szeretném a segítségedet kérni. Úgy láttam különböző fórumokon és a személyes beszélgetésekből is, hogy szükség van arra, hogy beszéljünk erről a témáról. Ha valakinek felkeltettem az érdeklődését és szeretnéd megírni a történetet az írjon ide vagy privátban. Ha úgy érzed, hogy nem megy az írás, személyesen vagy skype-on szívesen beszélgetek veled .