Biszexualitás (beszélgetés)
Értelmed legalább annyi, mint a helyesírásod. :)
Ezt bizonyítja, hogy nulla érveléssel, személyeskedéssel próbáltad leütni a hozzászólásomat.
Gyenge vagy hozzám képest agyilag, pici ember. Ne is próbálkozz, mert nem fogok lesüllyedni a szintedre. Gyurmázzál inkább továbbra is, férfiasságodat kihangsúlyozandó, nehogy még véletlenül is rád lehessen fogni, hogy homokos vagy.
Kicsit olvasgasd az előző, hozzád intézett közleményemet, amiből másoknak első olvasatra lejön, hogy nem sértegettelek.
Csak hát fáj az igazság...nem?
Kerülj inkább, kisember. Jobban jársz.
Végulis valóban énvagyok a beteg nem a szexuálissan torzult ember:))))
Hát ezt nagyon gyengén próbáltad megfordítani.
Szánalmas vagy a szánalmas gondolatmenetdel együt,amit még tesem gonolsz komolyan.
Tudod a szex csak az érintett 4emberre tartozik...
Viccen kívül én az alábbi kérdésekre keresném a választ
Fellángolás,izgalom,v komoly?
Mi hiányzik neki,vajon miért?
Csak nézi,v meg akarja valósítani?
El tudom-e fogadni?
Nem tartom-e megcsalásnak,ha beteljesül ez a vágya?
Egyáltalán nem gondolom azt, hogy egy ilyen tény feldolgozása mindenki számára ugyanolyan erőfeszítéseket igényel, persze, hogy nem. Különböző értékrendeket hordozunk, ezt befolyásolta ezernyi körülmény, a szülőktől kapott útravaló, vagy éppen az azzal szembeni küzdelem, a múltunk minden egyes eseménye alakította azt hogyan reagálunk ugyanarra a körülményre. Nem is hibáztatható azért senki, ha megküzd az elfogadással.
Kérdésedre válaszolva, ha a gyermekemről kiderülne, hogy homo-, avagy biszexuális, én gyaníthatóan könnyen megbirkóznék a ténnyel, nem azért, mert jobb ember vagyok, mint az, akit első körben padlóra küldene a felismerés, hanem azért, mert nyitottabb vagyok, pedig nem vagyok közvetlenül érintett a témában. Én egyáltalán nem bánnám, ha némi homoszexuális vonalvezetés kimutatható lenne bennem, de sajnos masszív heteró vagyok, kevés dolog van az életemben, amit ekkora bizonyossággal ki merek jelenteni. A legkeményebb tudatmódosító szerek hatása alatt sem tudom elképzelni, hogy önszántamból szexuális igénnyel egy női testhez nyúljak, mert nincs belső késztetés. Tehát nem a sorsközösség vállalás miatt lennék nyitott, inkább azért, mert ha nekem jogom van megélni a szexualitásom, amiért vagy ami ellen soha az életben semmit nem tettem, tehát mint alapcsomag a létezésemhez adták, akkor hogy várhatnám el bárkitől, hogy ugyanezt tagadja meg önmagától, és többségi elven állandó nyomás alatt, erőszakkal legyen valamilyen.
Nem gondolod komolyan, hogy neked fontosabb lenne az, hogy a gyermeked beteljesítse a (TE)életed egy klasszikus értelemben vett hagyományos szereppel (gyermek nemzése hagyományos úton, hagyományos családi modell), még akkor is ha ezért ki kellene lépnie a komfortzónájából, elfojtania magában a veleszületett ösztönöket? Neked ez fontosabb lenne, mint ő elégedettsége, kerek egésszé formált világa? Őt is belátásig klopfolod majd?
Ha nem lesz unokám akkor beletörődöm. Ehhez nem kell melegnek lennie a gyerekemnek, alakulhat így az élete simán. Elfogadom a döntését, és kész.
Ha a gyerekednek nem lesz gyereke kitagadod?
Egyetértek.
Szomorú, hogy egyesek ebben élik ki magukat. Kár, hogy azt viszont nem látja be néhány ember, hogy ez valójában őket minősíti.
Irtó szimpatikus hozzáállás, érett, és intelligens. Köztudomású, hogy az ösztöneink, vágyaink, fantáziánk az agresszióra eredményesen reagálnak, jelentős sikereket lehet elérni erőszak alkalmazásával, már amennyiben az elfojtás, majd az abból kifejlődő szexuális aberrációk, az öngyilkosság, és a rokon mentális deformitások sikerélményként kezelendők.
Tökéletes példája ez a szösszeneted, annak, amit a mai „civilizált” ember képvisel, aki ha tőle idegen gondolkodásmóddal találkozik egyetlen fegyverének a fizikai erőszakot, és a nyilvános megszégyenítést tartja; addig kell ütni és kínozni a bűnöst, míg bólogatni nem kezd...ami jelzi, hogy jó útra tért, és véget ért a fenyegetettség. Vigyázz a klopfolóval, mert könnyen elveszítheted a lendületet!