Babaprojekt - próbálkozók, sikeresen teherbeesők (beszélgetés)
Na én most rákattantam a vákuumzsákozásra, a saját szekrényemet is kiürítettem félig azzal h összetömörítettem és eltettem amik most nem kellenek, úgyh sztem én ezt a babaruháknál is fogom csinálni. Legalább nem porosodnak, koszolódnak amíg nem kellenek újra / el nem adom őket, mert azért durva belegondolni h egy pl 56-os ruhakészletet kb 3 hétig hord majd a baba…
Ne is mond minden reggel azzal kezdek van e valami a Marketplace-n ami még kellhet és fent van 🤣😅 én is függő lettem.
Pelenkázó lap az kell még nekünk is végül merev mellett döntöttem amit a kiságyra lehet tenni, és kis lábakkal fixálni. Én azt hittem oh mekkora komódot vettünk mennyi polc és fiók van, erre 2 ruhamérettel tele is pakoltam fullon van 🤣. Már azon agyalok csak kell majd egy szekrény is.
Sziasztok!
Én 20+1-nél járok, szerencsére a második genetikai uh alapján is minden ok a babszival, szépen növöget a pocakomban ☺️
Én még csak online nézegetem a dolgokat, szerintem majd 1 hónap múlva kezdünk a babának vásárolni, addig is itthon rendezünk-szelektálunk-festünk, készülünk + magamnak vettem egy kismama kabit meg egy szoptatós hintafotelt marketplace-ről, teljesen ráfüggtem az oldalra 😅
Szia!A frontos rosszullétet átérzem,én is megérzem őket még mindig.Meg most a kisfiam is kicsit náthás,így az alvás sem megy túl jól (amúgy sem megy,így meg pláne 😅).
Mi most vagyunk 27+2-nél,most a cukorterhelésen ülök épp,várom az utolsó vérvételt.
Nekem sosem mért a védőnő haskörfogatot,én meg magamnak nem méregettem,de szemre nekem is néha hirtelen tűnik nagyobbnak,egyik napról a másikra 😊.Havi egyszer szoktunk képet csinálni róla a férjemmel 😊.
Én még mindig a szekrényt várom a pakoláshoz 🤣.A hétvégén voltam varrótanfolyamon és fellelkesülve varrtam egy párnahuzatot a picinek,majd még egyet akarok és akkor teljesen meglesz az ágyneműje 😊.Meg most fogok elfutni szerintem pelenkázólapot nézni,mert az még hiányzik és jobban szeretném személyesen megnézni őket,mint rendelni 😊.
Sziasztok! Kivel mi újság van? Ki hol tart? Én 34 hét 3 nap 😊 haladunk. Ezt a kettős front hatást amikor esett egyfolytában nehezebben viseltem mint a nyarat. Estére annyira feszült mindig a hasam, szarul aludtam, sűrűn felkeltem, többet jártam pisilni. Tegnap ragyogó napsütéses idő semmi bajom nem volt, az éjszakát végig aludtam pedig 21 előtt már aludtam is. A kicsi is többet mozgolódott tegnap szerintem ő is megkönnyebült kicsit. Ma megyek az első NSTre kíváncsian várom, meg ha ma a dokim nem csinál UH-t akkor szerdán megyek magánba oda ahol voltam a babamozin, hogy megnézzük ezt a súly gyarapodást nőtt e a pici. Hát a hasam körtérfogatát hiába méregetem olyan mintha ugyanannyit mérnék folyamatosan, mintha nem is nőne, pedig szemmel láthatóan nagyobb napról napra szóval ezt sem értem hogy van. A baba ruhák kimosása pipa, az ágyneműt kell még egyedül de azt lehet a végére hagyom mikor már a babaszoba teljesen be van rendezve. De minden napra találok valami pakolni valót vagy elfoglaltságot nem bírok a seggemen ülni 😅🤣. Persze amikor vacak volt az idő na ott pihentem csak, másra nem is lett volna energiám, de úgy tűnik a nappal töltődök,mert ahogy süt rögtön ezernyi dolgot akarnék megcsinálni egyszerre 😅.
Nekem akkor időben kötöttèk be,mert azért használt,de hasonló kimerültem és csak fürdeni akartam. Mindenesetre a gátmetszést meg az egyéb varrásokat,mert volt,nem éreztem már a végén. Mondjuk örülök hogy napközben szültem Agusztus 20 volt ráadásul, alig volt valaki lenn a kismamák között😄 nem volt zsufoltság. A szédelgés nekem viszonylag gyorsan elmúlt,másnap már jöttem mentem és nem éreztem magam rosszul,én az aranyérrel küzdöttem utána meg kivéreztem olyan voltam mint egy vámpír,most kezd rendbe jönni ez is😄 jó mondjuk most meg tényleg egy kis angyal szopizik tök ügyesen most is az ölembe 👼🏻🤍 és alszik,nem hisztis ,szeret enni és nagyon ügyesen cicizik,ahogy rám rakták rögtön ment neki,nagyon büszke vagyok rá. Valahogy így kompenzál a sors a nehéz szülés+nehéz terhesség miatt szerintem. Most hallottam ilyen rémsztorikat,hogy vannak babák akik 18 hónapig üvöltenek éjjelente,nincs nappal éjszaka érzékelésük,bealszanak szopira és úgy kell őket noszogatni mert nem akarnak enni. Szóval az a pár óra kínlodás,meg hogy hánytam a terhesség alatt,az semmi ahhoz képest anyukák milyen heroikus harcokat vívnak később a gyerekükkel.
Nekem is fájásgyengeségem volt,végül úgy nyomták ki belőlem a gyereket.Pedig kötöttek be oxit is,de nem sokat használt (elismerték,hogy kicsit későn kötötték be mondjuk).Amúgy csak nospa meg még valami keverékét kaptam a combomba kétszer,ha jól emlékszem 🤔.De szerintem nagyon nem használt.
Engem valamikor hajnali 4 körül vittek le az osztályra,akkor valahogy aludtam 9-ig kb.,odahozták a babát szopizni,de mivel még szédültem,kicsit visszavitték.Aztán miután le tudtam zuhanyozni egyedül,átadták nekem teljesen.De én is még gyakran szédültem meg utána 1-2 hétig.
A légzésem nekem sem volt az igazi a végén,az elején még tök ügyes voltam szerintem 😅.De a végére már csak aludni akartam.Tökre emlékszem,hogy az volt a vágyam,hogy legyen már vége,hadd aludjak kicsit végre.Egyszerűen már nem volt semmi más a fejemben...a gyerekem meg amennyit nyomtam,folyton visszacsúszott,egyszerűen nem akart kibújni magától.Pedig én próbáltam mindent,álltam,hajolgattam,a labdát is próbáltam,feküdtem,semmi sem használt.De próbáltam azt csinálni,amit a szülésznők mondtak.Életem legdurvább fizikai megpróbáltatása volt ez.Én azt sem tudtam,milyen nap van 😅😅.Mondjuk ugye éjszaka szültem.De utána az a megkönnyebbülés,mikor hirtelen megszűnt minden görcs és fájdalom,amikor kint volt már a baba...az nagyon jó volt.
Igen valami hasonló nekem is. Én biztos vagyok benne,hogy a második könnyebb lesz már. Ettől független nem vette el a kedvem,pedig mellettem két kis mama szült szinkronban,később jöttek be és előbb lett meg a baba😅 nagyon mèrges voltam,mert fájásgyenge voltam a végén. Pont a tolóknál már semmit nem érzetem ,már csak így találomra nyomtam,mert nem akartam hogy fogozzák vagy valami ilyesmi legyen a vége. Nekem reggel 7 burokrepesztés,10re volt olyan a fájdalom,hogy gázt szívtam és már nem segített akárhogy vettem a levegőt,fájdalomcsillapitó fenékbe és néztem az óŕát és 12:23 ra lett meg. Úgy raktak át pihengetni fenn a szülőszobán 4 órát család még ott volt, majd vittek pisiltetni de beájultam a wcn szóval utána lenn gyerekágyon estig aludtam úgy kivéreztem. Szerintem ez is alkati kérdés is meg tényleg hányadikat szülôd. A levegő a legfontosabb én összevissza vettem úgy fuldokoltam a fájdalomtól hiába csitigattak meg minden. Majd a kövinél rutinosabb leszek😅🤷♀️
Volt olyan,hogy én is aggódtam a súlyom miatt,csak fogytam és fogytam,bár én meg pont fordítva voltam,sokat híztam terhesen,voltak zsírtartalékaim 😅.Végül megálltam az eredeti súlyom körül.Sógornőm is sokat fogyott,ő amúgy is vékony volt,de egy idő után leállt a fogyás nála is.Szerintem valahol természetes,hogy fogy az ember (de ez is lehet alkati kérdés,olyat is hallottam,aki hízott inkább).
Nálam,mikor először szültem,szombat este 11 körül indult be valami,éjjel 2 körül mentünk be a kórházba,de még (szerintük) rendszertelenek voltak a fájásaim,de már túl voltam a 40. héten,pont a dokim ügyelt,úgyhogy mondta,hogy maradjak bent.A kórházban amúgy sem tudtam volna aludni,így meg,hogy jöttek végig a fájások,pláne nem.Végül vasárnap este 6 körül kerültem fel a szülőszobára és hétfőn 00:40-kor lett meg a kisfiam.Szegény terhes szobatársaim csak néztek végig,amíg lent voltam a nőgyógyászati osztályon (ott volt csak hely),hogy ha ilyen a vajúdás,inkább nem akarják 🤣🤣.Burokrepesztés nálunk is volt,tökre féltem tőle,de nem éreztem semmit.
Én nagyon bízok benne,hogy csak 2 éve szültem,talán még emlékszik a testem.Az orvosom is biztatott,hogy a második mindig könnyebb szokott lenni.De még nagyon nem gondolok rá,még nem tűnik olyan valóságosnak az egész...majd decemberben.
Köszönöm♥️🌷 ez megnyugtat,szépen hízik , imád enni csak én kezdek 50 kiló körül lenni,pedig szerettem enni és irves vagyok, majd hormonpanelt meg cukorterhelésre lennék kíváncsi. Én azt az éjjelt a kád szélén himbálva töltöttem kb végig😂 éjféltől reggel hatig szegény férjem 4 kor felkeltett,bementünk kocsival majd a kórház előtt ültünk egy fél órát de inkább hazajöttem,mert ugye este még elküldtek😂 2 utcányira van a kórház csak vicces volt. Benn meg reggel 7 kor burkot repesztettek,10 ig nem fájt, na utána. Már mindegy mit szívogattam ki voltam merülve teljesen. Reméljük a második neked is könnyebben jön én is ebben reménykedem😅 hogy már bejáratott lesz az út🤷♀️ De nagyon átérzem most már aki ilyen hosszan vergődik.
Nyugi jobb lesz♥️ Szépen minden kialakul,hagyj időt, tényleg.
Én szerintem nem tartottam be ezt az 500 kcal pluszt az első hónapokban a folyamatos hasfájás miatt,folyton azon görcsöltem,hogy nem ettől vagy attól a kajától van-e,kb. rizst ettem,meg csirkét 😅.Aztán semmit sem apadt a tejem.Még sportoltam is rendszeresen a szoptatás alatt (futás,úszás,torna) és az sem volt rá hatással.Másfél évig szoptattam és akkor is miattam hagytuk abba,mert máshogy nem jött volna össze most a baba.Szerintem egyelőre ne aggódj még az elapadás miatt,szerintem annak lennének jelei.Most biztos csak növekedési ugrása volt 6 hetesen a picinek 😊.Nekünk is volt 3 és 5 hetesen és 3 hónaposan is egy a kisfiamnál.Akkor kb. egész nap csak ágyban voltam 3-4 napig és szoptattam 😅.Amíg gyarapszik a súlya,nincs gond 😊.Én egyszer mértem az elején egy nap esténként (a hasfájás miatt aggasztott,hogy szépen fejlődik-e).
A 26 óra vajúdást átérzem,nekem is annyi volt.Nem is maga a fájdalom volt már kiakasztó,inkább a fáradtság,hogy 2 éjszaka óta nem aludtam.
Én is a talpas nacikat szerettem leginkább,amíg pici vagy a talpas rugikat 😊😊.De ez a téli baba dolog engem is elgondolkoztat,hogy mit adjak majd rá itthon 😅.Néha még a 2 évesnél sem tudom,mikor bejön ez a hűvösebb idő 😅😅.
Igen minden kezdet nehéz de csak belejövünk majd idővel 😊. Ja a sírós kibukás az már most is meg van 😅. Sokszor érzek már most is mindent soknak és néha érzem magam egyedül, pedig a férjem itt van és tàmogat is csak mikor ő beteg a halálán tud lenni hisz pasiból van, na és akkor minden is rám szakad. Mint pl az elmúlt héten és bizony olyankor előjön a sírás pedig nem vagyok egy gyámoltalan, erősnek tartom magam, de ezek a hormonok rajtam így jönnek ki. Vagy sírás vagy ingerült vagyok és harapok 😅🤣.
Tényleg ne aggódj,biztos meg fogod tenni amit csak tudsz♥️ És lesz olyan hogy kibuksz,de mindenkinek van. Nekem a terhesség kegyetlen volt most -18 kilónál tartok és nem vagyok azóta sem éhes,elvileg 500kcal többet kéne enni szoptatás alatt,iszonyat stressz hogy elapad a sok tejem, nagyon be vagyok feszülve tőle de nem tudok annyival többet enni. Másik nekem 26 óra volt mire megszületett, nem is csak a fájdalom az iszonyat várakozás tehetetlenül,főként éjjel. Szerintem én ott szenvedtem ki amit mások lehet az első hetekben ha nyügösebb a babájuk.
Egyébként ennek ellenére volt hogy azt éreztem,hogy béna vagyok és volt hogy sírtam a hetek alatt kb 3x volt hogy kibuktam. Férjem is fáradt volt,most kezdünk családként működni szerintem már. Szóval nyugi ha sírnál,kibuknál tök normális,hormonok is tombolnak szóval nyugi♥️
Köszönöm az infókat 😊. Nekem anyum már nincs a család se annyira a közelben van, így ha a férjem visszamegy dolgozni egyedül leszek. Na én tuti nem vasalgatok ahogy most sem tettem, kimostam gőz mosással, meg betettem a szárítóba kímélö programon ennyinek elégnek kell lennie. Ma mosom az utolsó adagot. 50-56-os mérettel kb Dunát tudnék rekeszteni annyit kaptunk, a 62-es méret kevesebb. Na meg igen harisnya az kell még az nincs egy darabom sem.
Egyébként pl kis zoknikat nem ajánlom ,talpas nadrágok lányok nekem lerúgja a zoknikat. Pl cumit is behajította az ágy és fal közé soha nem tudjuk kiszedni csak ha az egész pelenkázó+ágyat kimozgatjuk😂 csak akkor cumizott ha fájt a hasa. Érdemes rétegesen öltöztetni,sapit adni rá az fontos de túl öltöztezni sem kell,nyakánál ha bedugod a kezed fogod érezni izzad vagy pont jó vagy fázik.
Nekem első nap ahogy hazajöttem már volt időm takarítani,család próbált az ágyba tuszkolni, de azóta is mosásra simán van időm több adagra is,főzni van hogy a kezemben van már mert pont akkor ébred nem éhes nem kell tiszta pelus csak karbantartást igényel szó szerint😀 anyukám mindig ezt mondja, de takarítani is van időm mert átalussza általában azokat az időket. Blanche kb napközben 2 óránként éhes nem nagyon tér el tőle,kivéve a nagy szundinál és hasonfekve csak akkor alszik nagyon mélyen és nyugodtan akkor telik el 4-5 óra kb egy húzamban de az a max. Ez nem annyira kiszámítható mert nem mindig akar hason lenni,pl evés után közvetlen nem meg változó. Elvileg most azt mondják éjjel ne rakd hasra de én szoktam azért,eleve vicces hangokat ad egész éjjel gőgicsél meg röffög szóval hangból tudom már hogy most emészt,jól érzi magát vagy puki van😂 vagy baja van és tényleg kelni kell hozzá,ezért merem hasra tenni. Kiismertem most már, meg nem felsír hanem így nyüffög,ordítani akkor szokott ha lassú vagyok a pelenkázással és éhes de akkor is kiált egyet majd egy idő után ordít. Hasfájásnál ordít egyébként tényleg. Nem tudom gondolom majd te is kitapasztalod a hangokat én nem használok babafigyelőt meg ilyesmiket tényleg hangra hagyatkozom és bevált. Tegnap pl már ültem a kádba úgy hogy ketten voltunk itthon,szóval nekem nem lerakhatatlan. Tény hogy szeret rajtam aludni de inkább ha rossz napja van/hasfájás stb. Én is úgy öltöztetem hogy body alulra vagy hosszú ujjú vagy rövid,rá egy harisnya ebbe a fos időben meg egy hosszabb ujjú még. Elvileg nem kell a babáknak 22-23 nál melegebb védőnő szerint, mi volt simán a hetekben hogy nyitott ablaknál aludtunk , volt rajta egy plüs hálózsák +takaró még. Hasfájos napjain visszatérve volt lerakhatatlan akkor semmit nem tudtam csinálni,meg most a napokban hogy elérte a 6 hetet egésznap evett. Már sajgott a mellem , most kezd megint nyugodtabb lenni, de szerintem gyerek válogatja. Mint az evést is hogy esznek alvás is ilyen. Meg kell nekik idő, pont ez a kb 6 hét mire kicsit ők is belerázódnak a dolgokba😀 nekem anyukám kb hetente délután átnèz de csak vasalni szokott mert azt utálok😆 meg babázik. Nem is akartam nagyon így a családra osztani minden feladatot férjem a szemetet szokta vinni meg babázik ő is, de szerintem ez is ilyen megbeszélés kérdése meg hogy te hogy vagy,mert nekem nem fájt semmim csak az aranyérrel küzdöttem 2-3 hétig szülés után,de van akinek fáj lenn főként ha császáros ott egy hónap alsó hangon hogy tényleg fekszel kb 3 mire tényleg rendben vagy átlagban. Sok mindenen múlik,gyereken is milyen természetű,benn a kórházban is volt amelyik végig üvőltötte az éjjel mi meg aludtunk volna Blankával😂
Mennyire van időd a baba mellett mást is csinálni? Mennyiket alszik egy huzamban? Ilyen időben hogyan öltözteted? Miket adsz rá? Kimostam a kis ruhákat de őszinte leszek fogalmam sincs mennyi ruhát és mit kell majd ráadni főleg ha már bejön a hideg. Van egy csomó kis hosszú ujjú body meg kis lábvéges nadrág is,meg vannak az egybe plüss vastagabb tipegők de gondolom az alá is kell mindenképp body is. Tiszta gondban vagyok ezzel mikor mit kell majd ráadni és mennyit hogy nehogy fázzon majd.
Szia! Mi újság? Hogy vagytok? Voltál azóta újra dokinál?
Szereti egyébként a sétát,szépen bealszik tőle meg a kocsival ha megyünk valahova azt is. De a gyerekek így vannak általában. Hasfájos időszakot meg túl kell élni,nekem úgy volt hogy rajtam aludt azon a pár napon, én háton a nagy ágyban😂 férjem kiűztem akkor a vendégszobába úgy horkoltam😂😅, pedig nem ébred fel amikor reggel eszünk alapból. Egyébként nekem is jó kicsit kimenni néha,meg eléggé bekukolok itthon hogy csak mosás-főzés-takarítás pelenkák és nem látok embereket,csak ha jöttek hozzánk.
Köszönjük👍 Persze ,mostmár amikor jó idő van 1 órát elvagyunk lent. Volt egy hasfájos kólika időszak, nem volt vészes de rettentően nehéz volt kiszàmîtani,hogy elbírunk e indulni. Most már beállt egy nagy szundira napközben meg éjszaka is 5 órát átalszik.Hasfájásnál mindenféle cseppekkel szórakoztunk meg kaki se volt rendesen, meg volt ordítás, pedig egy nyugodt jó evő és jó alvó baba. Így vagyunk most😀
Ügyes baba akkor. Jártok ki vele sétàlni?
Nálunk Blanka most lesz 6 hetes a héten és szerintem növekedési ugrásban van,reggel lefejtem egy mellből 160 ml de kb semmire nem volt elég felfalta, kb óránként eszik 3900 gramm már 3085 el jöttünk haza😄 szóval imád enni, az éjszakát meg éjfél és nyolc között vègig alussza, nagyon nyugodt. Fürödni továbbra sem szeret, viszont sokat mosolyog meg rötyög szerintem rajtunk😂
Sziasztok!Mi ma voltunk uh-n,minden rendben a babával 😊.Már 1 kg felett van kicsivel 😊.A combcsontja is kezd megint átlag feletti lenni,szóval kezdem feladni a reményt,hogy most pici baba lesz 😅.Péntek óta furcsán fájdogált a szeméremcsontomnál,aztán most kiderült,hogy szépen harántban fekszik még,szóval valószínű,hogy ez okozza,feszeget bent mindent.Majd megpróbálok most elkezdeni dolgozni az átfordításon.A méhszájamat is megnézte a doktornő,még teljesen zárt szerencsére.Sajnos képet nem tudott csinálni a pofijáról,mert hátat fordított nekünk és biztos ami biztos odarakta a kezeit és még a lábait is elé.Most vagyunk 26+3-nál,már nincs vissza 100 nap sem 😊.Hétfőn megyünk cukorterhelésre.
Pár kórházas dolgot én is vettem már,mikor olyan helyen voltunk nemrég,egyelőre a babaszobába tettem csak be őket.Már csak függönyt kell vennünk,meg pelenkázólapot a babaszobába,minden más megvan vagy már megrendeltük 😊.Nem mindig könnyű elrángatni a férjemet valahova,pedig ő aránylag még szeret is vásárolni 😅.
Na végre eljutottam a DMbe bevásároltam 😁. Egy kisebb vagyont hagytam ott csak 🤣. Ma mosom a baba ruhákat és pakolom be rendszerezve őket méret típus alapján 😁. Már a komódot is átfertőtlenítettem. Annyi ruhát kaptunk szerintem mindet rá se tudom majd adni annyi van és hamar kinövi 😅 de egyik cukibb mint a másik olyan jó pakolászgatni őket 😍. Ma összepakolom a táskát is legyen meg az is 😁. Ma megyek a gyerek orvoshoz is akit választottam szóval ma mozgalmas napom lesz 😊😇.
Köszi az infókat mindenkinek, nagyon hasznosak a listáimhoz 😊
Nalunk szerencsere szinte mindent adnak a korhazban, amit meg pluszban viszek, az az eldobhato melltartobetet es zseles mellparna (hidegen es melegen hasznalhato, ha esetleg bedurranna a mellem). Jegbetetet akartam meg venni, de nem talaltam sehol, ugyh azt elengedtem 🤣
Igen tudom hogy lesz glamour nap is, DMbe mondjuk nincs kupon.
Amiket eddig beletettem a kosárba: bimbó védő krém, weleda gátmasszázs olaj,wc ülőke fertőtlenítő kendő, wc ülőke papír, nedves törlő, pelenka q babának, betét, bugyi pelenka az erős vérzősebb napokra, sudokrem,baba mosószer,öblítő, pelenkázó alátét,cumi tartó doboz, fertőtlenítő kendő, mini tusfürdő.
Én ott fogok majd venni nedves wc papírt,wc ülőke takarót,a bimbóvédő krémet megvettem múltkor.Esetleg kézfertőtlenítőt,de az van talán itthon,a melltartó betétet is ott vettem,de az is van még szerintem.Meg ott van jó nagy kiszerelésben fertőtlenítő folyadék a baba cuccokhoz.Meg a babának is pelenka,habfürdő/tusfürdő (én nem akarom most sem a gyógyszertárit használni,ha még van olyan egyáltalán),popsikrém,popsitörlő.De még majd előveszem a listát valamikor októberben.
További ajánlott fórumok: