Az érem másik oldala (beszélgetős fórum)

Nem kell gratulálni, nem azért írtam le az érzéseimet.

Nem segítségre vágyom! Vagyis igen, de ide a fórumra nem azért írok.

Persze hogy nem érted, hiszen nem élted át.

Tudod, amíg nem szültem, én sem értettem azokat a nőket, akik eldobják a gyermeküket, mert összecsapnak felettük a hullámok.

És képzeld, amikor nálam jöttek ezek az érzések, rögtön megértettem ezt, és megértettem, miért tehet ilyet egy nő! Hiszen én is majdnem meg akartam tenni... ezért nem vagyok büszke magamra, mert ez szörnyű, de sajnos volt ilyen is. Vállalom, mert ezzel együtt küzdök, hogy más legyen.

Ja, és én még nem akartam gyereket, és nem beszélek állandóan kakiról meg pisiről. Bele is őrültem volna. :-)

Jó anya leszel, csak ne görcsölj rajta.

Ha vágysz a gyermekedre, nem lesz semmi baj.

Én nem akarok neked esni, de addig nem érti meg valaki ezt a betegséget, amíg maga is nem válik beteggé.

És a szülés utáni depresszió pont nem attól jön ki, hogy más anyukákkal beszél az ember a nyűgjeiről, vagy isteníti a gyerekét.

Nem azért, hogy legyen ellen vélemény.

Nem értem miért kellenne gratulálni ahhoz, hogy leírtad, elmondtad. E problémán csak te tudsz segíteni a környezeted bevonásával mi forumozók nem.

Én sem voltam a szokványos kismamás stilusú. Eldöntöttem, hogy szeretnék gyereket. A kilenc hónapot végig dolgoztam, és suliba is jártam, majd amikor otthon voltam gyesen kerültem a kisgyerekes anyukákat, mivel egyáltalán nem akartam arról beszélgetni, hogy kinek a gyereke mit, mennyit evett, kakilt, pisilt, aludt. Nem érdekelt ez a téma. Azt gondolom, hogy a kismamák ettől lesznek depressziósak. Amikor gyereket várunk, és miután megszületett nem szabad felvenni az elvárt viselkedést. Meg kell maradnunk önmagunknak. A gyerekünk nem azt várja el, hogy a megszületését követően csak gügyögjünk. Ő egy normális anyukát akar, aki, amig szükséges eteti, itatja, tisztába teszi, fürdeti, játszik vele, de emellett magunkkal is kell foglalkozni.

Nem attól jó anya valaki, hogy már akkor imádattal beszél a gyerekéről amikor megfogant.

A gondolataidat csak te tudod rendszerezni. Ha már most, amikor nem is döntöttél még a következő gyerekről, már azzal foglalkozol, hogy ismét depressziós leszel, akkor az is leszel. Élj egy kicsit. Barátnőzz, szórakozz, kapcsolódj ki egy jó könyvvel, menj el moziba, stb. Majd akkor vállalj egy másik babát, ha érzed, hogy végig tudod csinálni depresszió nélkül.

Nem értem meg a terhességi, stb. depressziót. Nem tudom, hogy ezek az emberek mit gondolnak magukban. Nem értem, hogy az önsajnálatot miért nem lehet levetkőzni, mert ez a betegség erről szól, vagy nem?

Na lehet nekem esni....

Szia!

Én még nem vagyok anya, de nagyon szeretnék az lenni, ez minden vágyam,de már most felmerül bennem a kérdés, jó anya leszek?! Képes leszek erőnfelül cselekedni, ha kell?!Csak reménykedni tudok és hinni magamban! Nem itéllek el, sőt szerintem büszke lehetsz magadra, mert mindenféle kertelés nélkül leírtad, hogy mit is éreztél/érzel és szerintem ilyen őszintességgel csak is jó anya lehetsz! Van egy kedvenc idézetem, a rossz napokon elmondom magamnak és próbálok hinni benne:

"Tanulj meg mosolyogni. A mosolyban mágikus erő rejlik. Amíg az ember mosolyogni tud, addig képes a további harcra. És aki harcol, az győzhet is."

Csak így tovább, és mosolyogj!!

Kata

Köszönöm :-)

Te most jól viseled?

Köszönöm, hogy leírtad ezt!

Ezért is nem merek belevágni, mert ha Danival ilyen nehezen veszem az akadályokat, mit tennék még egy babával???

Szia!

Le a kalappal az őszinteségedért és a bátorságodért.

Remélem azért ez is segített valamelyest, hogy kiírtad magadból!

Bevallom nekem is voltak nehéz pillanataim - sőt, valljuk be most is vannak - nekem is sokat dolgozik a férjem, a család meg messze, szóval egy gyerekkel egyedül is nehéz, pláne mi is gondolkozunk a kistesó témán...

Szóval ha valaki pláne egyedül tud kimászni ilyen lelki gödörből, csak gratulálni tudok neki, és szerintem akik megvetnek, azoknak kéne magukba nézni!!!! Nem hogy inkább ők is segíteni próbáltak volna!!!!

De itt van sok-sok ember aki melletted áll!!!!

Szóval a továbbiakra legalább ennyi türelmet és kitartást mint amennyi eddig volt!!!

:)

Szia béjbi:)

Végre kiírtad magadból, az is sokat tud segíteni, ha az ember nagyon padlón van. És a fórumban melletted vagyunk mindannyian, meghallgatunk bármikor. Pusza!

Nekem eddig tartott a vívódás, rábíztam magam a sorsra, és lett testvér...

Átérzem, hogy nem tudsz dönteni!!!

Most mit mondja? Ne vágj bele, ha nincs segítséged...

Amit írni tudok neked, hogy a gyermekem 2,5 éves örökmozgó, állandóan válaszokat vár a kérdéseire, folyamatos figyelemre vágyik.

Nekem meg vannak rosszulléteim, szédüléseim stb...

A kettő együtt segítség nélkül csak kínlódás!

Most, hogy tudom milyen már nem vágnék bele a testvérbe!!!!

Szerintem nálunk éppen erről van szó! MAGÁNY!

Reggel a babás műsorban pár pill. a terhességi depiről volt szó...

A nő azt mondta tudja, hogy van kihez forduljon: az anyukája nála lesz pár hétig szülés után, van jó védőnője, és a szomszédban is van segítség...

Nekünk mi van? Esetleg egy férj, aki többet árt, mint használ....

Nem vagy idős. :-)

Kénytelen voltam valamit tenni, mert már majdnem meg akartam szabadulni a kisfiamtól, annyira begolyóztam. Szörnyű volt így érezni!!!

Akkor döntöttem el, amikor erre ráébredtem, hogy ez nem mehet így tovább, mert különben valami szörnyűséget tettem volna a végén.

A problémámat még nem oldottam meg, de rajta vagyok.

Te hogyan lettél túl a depresszión?

Megértem.

Még most sem tudsz aludni?

Szia!

Szerintem ne foglalkozz azzal, akik -szerinted-megvetnek.

Fontos, hogy felismerted a problémát és próbálsz változtatni rajta!

Nem vagyunk egyformák, a babák sem azok, így nem is élhetjük meg egyformán a dolgokat.

Hozzátenném, hogy én jelenleg nagyon boldog vagyok, soha nem éreztem hasonlót, sőőőőőőőőőőt, és MÉGSEM VETLEK MEG! :-))))

Csak ügyesen!

Nagyon köszönöm :-)

Igen, nekem valamiért nagyon nehéz volt, nehezebben birkózom meg az anyasággal, mint a legtöbben.

Csak ezt nehéz elfogadni is, nemhogy megélni...

Igen, csak ne gyötörne a kistesó-kérdés... :-)

Próbálok előre nézni, de néha nehéz.

Ez a legrosszabb: egyedül a napok legnagyobb részében. Minden nap egyforma, nem tudsz kikapcsolódni.

Én is 32 éves vagyok már.

Igen, pipolphent nekem is írtak fel, meg seduxent (!) is terhesen, de én nem szedtem egyiket sem, végigszenvedtem anélkül.

Menj el pszichológushoz szerintem, ha van rá lehetőséged! Nekem sokat segített pár éve.

Azt pedig egy orvostól kellene megkérdezned, milyen gyógyszert szedhetsz terhesen.

Köszi :-)

Csak azért akartam leírni, mert nagyon nehéz volt, és még ma is sokszor az.

És talán nem én vagyok az egyetlen, aki más.

Én sem vetlek meg. Maximálisan megértelek, ugyanis ha nem is teljesen úgy mint Te, de én is hasonlóképp jártam. A kórházból való hazatérés maga volt a pokol számomra, nem találtam a helyemet, és az első 6hétben teljesen kikészültem lelkileg. Olyannyira jó anya akartam lenni, hogy nem mertem este elaludni, félve attól, hogy a kimerültségem miatt nem fogok felébredni a kisfiam sírására ha szüksége lesz rám. Az idegeim felmondták a szolgálatot, azóta sem tudok rendesen aludni, hajnal 3-4ig fent vagyok, veregődök az ágyban...

Aki ezért megkövez esetleg, annak nem volt soha semmi problémája az életben.

Van egy mondás, pár napja hallottam először egy kedves fórumos ismerősömtől, nagyon illik ide!

"Mielőtt valakiről ítéletet mondasz, sétálj néhány kilométert a cipőjében. És így, ha elítéled, néhány kilométerrel messzebb vagy tőle, és a cipője is nálad maradt."

Frieda Norris